Ebédelni ült be egy nemzetközi írócsoporttal a donyecki Kramatorszk külföldiek, elsősorban innen dolgozó újságírók számára is népszerű étteremébe, a Ria Pizzeriába. Polgári negyed, sehol semmiféle katonai objektum nincs a környékén. Az oroszok éppen ezért, ez alkalommal is szándékosan, a lakosság morálját megtörendő, ide irányított rakétával lőtték meg június 27-én a fronttól többszáz km-re lévő éttermet. Máig, Victoria Amelinával együtt, tizenhárman haltak meg a támadásban. Július elsejei halálával ő volt az utolsó halálos áldozat. Rajtuk kívül mintegy negyvenen sérültek, köztük az a három kolumbiai újságíró, akiket Amelina kalauzolt a városban.

Rövid, jelentős hatású írói pályája során gyorsan fölfigyeltek könyveire. Szinte azonnal kitűnt: 2014-ben „Szavak koronázása” díjat nyert Ukrajnában. Sőt, 2017-ben a Novemberi szindróma, illetve a Dom álomkirálysága című regényeiért az Év Legjobb Könyve, valamint a Joseph Conrad díjat nyerte el. „Prózáját, verseit és esszéit számos nyelvre lefordították, többek között angolra, lengyelre, olaszra, németre, horvátra, hollandra, csehre és magyarra.” – tudósít az ukrán PEN Klub oldaláról a Népszava. (sajnos ukránról magyarra műfordított szövegét korábbról nem sikerült föllelnem). Irodalmi munkája mellett az orosz megszállók háborús bűneinek rögzítésén, dokumentálásán is dolgozott.

E gyászhír mellé csatolt szelfije alig két hete készült. A háttérben, úgy sejtem, a Dnyeper széles folyója látszik.

A támadásban nagyon súlyos, sokszoros koponyasérülést szenvedett. Hiába, hogy a Kramatorszk-tól 250km-re lévő legjobban felszerelt, a magyar kórházakénál sokkal modernebb Mesnyikov Kórházban, Dnyipróban kezelték, mégsem tudták az életét megmenteni. Éppen ott egyébként, ahol egy hasonló, akkor dnyiprói lakóépületet ért, közel hetven áldozattal járó tragikus rakétatámadás után, idén februárban Stépán Virággal vittünk, s adtam át segélyt, a stabil áramellátás biztosítása érdekében elsősorban generátort, Szergij Anatoliovics Rizsenyko kórházigazgatónak. Az áldozatul esett írónő keresztneve, Victoria, az akkori dnyiprói terrortámadás helyszíne pedig Victoria prospekt volt. A győzelem áldozatai.

– O –

Victoria Amelinára két frissen lefordított versével emlékezünk. Fordító: Kurtyák Szlobogyán Csilla

IDEGEN TENGER MELLETT ELVESZETT NŐ

Idegen tenger mellett elveszett nő.

Kócos haja,

Cipője kopott,

Suttog valamit viharvert ajkával.

Az emberek úgy tudják:

A nő férjét vesztette.

Hallottam a nevet,

Amit kiejtett,

Ez nem férfinév,

Ez nem gyereknév.

A tenger fölött állva

A tengert hívja.

A tenger is azt hiszi,

A férjét vesztette el.

A tenger nem válaszol ismeretlen,

Furcsa névre,

Csak kagylókat,

éles köveket sodor a partra.

Suttogja sajátján,

Tengeri nyelven:

asszony, még visszatér hozzád ő,

a te Azovod

ЖІНКА РОЗГУБЛЕНА БІЛЯ ЧУЖОГО МОРЯ

жінка розгублена біля

чужого моря

волосся розтріпане, кеди

стоптані

шепоче ім’я обвітреними

губами

тутешні думають: жінка

втратила чоловіка

але я чула ім’я, яке вона

вимовляє

це не ім’я чоловіка, це не

ім’я дитини

вона стоїть над морем і

кличе море

та море теж думає:

жінка втратила чоловіка

море не озивається на

ім’я незнайоме й дивне

тільки виносить мушлі й

каміння гостре

тільки шепоче по-

своєму, по-морському:

жінко, він ще до тебе

повернеться,

твій Азов

CÍM NÉLKÜL

Van egy fiam és neki is

van egy fia

De neki kettő fia volt a

háború előtt

Nekem mindig is egy volt

és próbáld elmagyarázni

valakinek

hogy még mindig két fia

van

hogy az a szépszemű nem

halt meg, nem tűnt el

minden nap sírva szüli

meg őt

de ez a nő sírása, nem a gyereké

a baba nem sír fel

bár mindennap szülni őt

meg felé

Némán figyeli a sötétből

mintha könyörögne

segítségért

de ő maga szüli meg gyermekét

most sötétség van közte

és köztem

mert nekem van egy fiam

és neki is van egy fia n

eki kettő volt a háború

előtt é

s nekem mindig is egy

volt

és próbáld elmagyarázni

valakinek

hogy kettőnkre három

fiúnk jutott

у мене син і у неї син

у неї до війни було два

у мене завжди був один

і спробуй комусь іще

поясни

що в неї і досі ще два

сини

що той ясноокий не

вмер, не зник

вона його родить щодня

під крик

але крик жінки, не

немовля

а він усе не кричить ніяк

хоча вона родить його

щодня

Він дивиться мовчки із

темноти

так ніби благає їй

помогти

але вона родить його

сама

між нею і мною тепер

пітьма

бо в мене син і у неї син

у неї до війни було два

а в мене завжди був

один

і спробуй комусь іще

поясни

що з нею на двох у нас

три сини