Most például, két nap időre, mint a kritikusok zsűricsoportjának tagja, volt szerencsém résztvenni a város, pontosabban a Zsolnay Örökségkezelő (?), vagyis a Zsolnay-negyed fenntartását, tartalmi működtetését irányító szervezet kebelén megvalósuló LOKART képzőművészeti fesztiválon. Ez a kétévente megmutatkozó esemény lényegében Fekete Vali műve. Természetesen tucatnyi munkatárs, döntéshozó, fontos és befolyásos személy bábáskodik a produkció körül, de hát azért az esemény édesanyukája mégiscsak Vali Fekete az, aki egyszerre szolgáltat alapkoncepciót, kiváló nemzetközi kapcsolatrendszert, fölkészült kommunikátori vénát, a LokART nemzetközi beágyazottságához szükséges terepismeretet, és még egy sor nélkülözhetetlen képességet.

Létezik tehát, sőt alkalomról alkalomra komolyabb a LokART képzőművészeti fesztivál, ( https://lokart.hu ) amely bármely Pécshez hasonló európai város dicsőségére válna. Belepi Pécs kiállításra alkalmas tereit: párhuzamosan tucatnyi kiállítás, alkalmi tárlat, performansz zalik galériákban, de egészen inspiratív foglalt alkalmi terekben is. Kurátori munkák eredményeként a hazai és nemzetközi kortárs műtárgyak összessége kifejezetten jó színvonalú. Ahogy a nagy Vásárhelyi Győző unokája, a nagypapa életművét is kezelő alapítvány vezetője, Pierre Vasarely, vagy a lyoni kortárs művészeti biennálé főkurátora, s hazai zsürorok együtt is nívós értékelő munkát végeztek.

Sajnos, ahol a cipőfetisizmus vócsereket osztották, ott én kimaradtam a sorból, s emiatt a cipő számomra pőre önmaga: lábbeli. Valami komplikált izé, amiben hideg napokon fázós lábfejünket melengetve sétálhatunk. Melegben kapkodva kiléphetünk belőle. Vagy ami netán kifejezetten alkalmas focizáshoz.

Az első látásra is kényelmetlen, önkínzó magassarkú jelensége azonban még számomra is kétszárnyú kaput nyit az írracionalitás felé, s azt sejteti, a cipőben, mint sokrétegű, soküzenetű fenoménban több van. Olyan tartományok is, melyek kódrendszerét, rezdüléseit, talán de Sade márki meglehetős alapossággal, én magam sajnálattal nem, vagy alig-alig érzékelem. Nagyon szeretném, de meglehetősen közömbös maradok a lábbelik iránt, nem úgy, mint némely ismerősöm, kik között olyan is van, aki konkrétan felizgul egy-egy női cipő láttán. Mindezen csökevényességem csak abból a nézőpontból érdekes, hogy felkerestem a LokART eseménysorozatnak a Pécsi Galériában rendezett kiállítását, ami talán olyanok számára, akik a művészettől jobbára a balsorsaikrégentéphez szokott szakadatlan megrendülést várja el, talán nem elég fennkölt. Valójában jómagam olykor vagy a kreativitás döbbenetes és diadalmas hömpölygését ünnepeltem, vagy épp hangos hahotázásba kezdtem egy-egy cipő, vagy hogyismondjam, dizájn tárgy, szobor, koncept objekt, láttán.

Az egyik kurátor, „Liza Snook az 1980-as években kezdte a grafikai tanulmányait a Hágai Királyi Akadémián és szinte mindent összegyűjtött, ami a cipőkkel kapcsolatos: utazás közben talált hordható darabokat, cipőkről szóló könyveket, képeslapokat, cikkeket. Mindezekből 2004-ben létrehozta a VirtualShoeMuseum.com webhelyet a partnerével és interakciós tervezővel, Taco Zwaanswijkkel. Ez egy digitális platform cipőrajongók és szakemberek számára, ahol tervező, szín, típus vagy anyag szerint lehet cipőket keresni. A honlapon megtalálható a nap cipője, a közelgő cipőkiállítások listája és egy blog is. Vagyis minden, ami cipő: hordható darabok, festmények, szobrok, illusztrációk, videók. Az „anyag” menüben bőrből, textilből, de medúzából, üvegből, cukorból, vérből, hínárból és még sok másból készült mintákat is találhatunk.

Liza 2008 óta dolgozik képszerkesztőként a Workman Publishers New York éves cipőnaptárában, zsűrizik különböző hollandiai és külföldi dizájniskolákban, előadásokat tart és segíti a fiatal tervezőket a karrierjük beindításában. A digitális gyűjteményből a világ különböző múzeumaival, galériáival és rendezvényeivel együttműködve kezdett el kiállításokat készíteni és szervezni.” – írja a tárlat magyar sajtóanyaga.

Ami most Pécsett látható, jókora merítés, és épp elég gazdag ahhoz, hogy felmutassa e cipőfetisiszta szubkultúra gazdagságát, sokszínűségét. Bizonyára ennél sokkal több komolysággal, vagy a művészet iránti szent áhitattal illenék a kiállítás tárgyához viszonyulnom, de meggyőződésem, ha nem létezne a cipők iránti jól megfogalmazható és bizarr vonzalom jelensége, akkor a művészek mélyen erotikus gépkocsiemelő vagy hózentróger fantáziákkal kápráztatnák el a látványorgia iránt fogékony publikumot.

A Pécsi Galéria terében temérdek szellemileg hihetetlenül friss és inspiráló műtárgy sorakozik. Sajnos nem sikerült valamennyi alkotó nevét följegyeznem. Ha idővel sikerül megszereznem valamennyi kreditjét, kiegészítem a képgaléria aláírásait. Így azonban, akit felpiszkált a totális művészi szabadság jegyében született cipőkiállítás híre, ahogy a kezdeteknél bíztattam: kapja magát és keresse fel sietve legmediterránabb városunkat, Pécset. Nem fog csalódni.