Olvasási idő 5 perc

dosszié

ukrajnai utakon no.8.

A HÁBORÚ SZÜLINAPJA

♦ BOJÁR IVÁN ANDRÁS | NAPLÓ

Hogy lehet szülinapja a halálgyártásnak? Merthogy halálnap ez, miként egy éve szomorúan valamennyi nap az. Este van, talán tart még a demonstráció a putyini birodalmi szovjet követség előtt. Nem vagyok ott, ahogy egy éve ugyanezen az estén jelen voltam. Már akkor sem értettem miért nem szórjuk meg a terrorállam terrorházát vöröspatronos lövedékekkel? Mi magyarok cukik vagyunk. Lágyak. Magunkért sem teszünk hasonlót. Szóval nem vagyok ott, hiszen most estem haza Ukrajnából. Az évforduló reggele még ott ért. Az elmúlt pár nap meglepő nyugalomban telt, bármerre jártunk. Még a front szélén is: ottjártunkkor erről számoltak be az ottlakók.

Fotó: Bojár Iván András és Stépán Virág
Pedig amikor indultam, a 22-e, de különösen a 24-e évfordulója azt sejtette, Putyin és agyagagyú tábornokai valami extrával kedveskednek ezekben a napokban. Nem bánom, hogy elmaradt. Minden kihagyott alkalommal kevesebb fiatal pusztul.
Ma délelőtt még elbúcsúztunk az utolsó két 6000Kv/A-es áramfejlesztőtől: a legmagyarabb ukrajnai város, Beregszász önkormányzata kapta meg. Kiürült a teherautó, vissza Magyarországra már könnyeden pattogósan szökdécselt haza.
Szóval végre – végül, itthon vagyok: az elmúlt 3 nap folyamatos utazással telt. Ahogy írtam korábban, Dnyipró nagyon messze van ide és nemcsak a közel ezerhétszáz km miatt. Eredetileg tervben volt Zaporizsia fölkeresése is, de a távolságok miatt kénytelenek voltunk rövidíteni és hét nap után visszafelé venni az irányt. Oda le Jászberényi Sándor ment, sőt, azon is túl ki az aktív frontig, egy-két kilométerre csak onnan, ahol már egymást darálják a szembenálló felek. A 24.hu-n folyamatosan jönnek tudósításai.
A nagy, 28 órás szakadatlan autózást csak rövid kimerült alvás szakította meg Privne mellett egy autópálya motelben. Aztán újabb állomás következett: az ungvári Görög-Katolikus Papi Szeminárium. Ez a helyszín a segíteniakarás általános feladata mellett személyes érzelmi motívummal is telitett: anyai nagypapám, Dr. Sztankay András püspöki helynök, kanonok-parochus, innen indult el nehéz papi pályájára. Itt tanult kamaszként, innen rajzott ki, s ragadt aztán felszentelése után Trianon miatt Kis-Magyarországon. Elsőként ifjúlkori szolgálóhelyén, Bodrogolasziban, majd káplánként Budapesten a Rózsák terén álló kis Görög-Katolikus pélábánián, hová édesanyám is született. Végül 1940-től haláláig, 1978-ig a Dunántúl görög-kaotolikusait összefogó budai plébánián, a Fő utca és a Bem tér találkozásánál.
Családomnak ez az anyai ága korántsem viselt magyar neveket: Laurishin, Ilniczky, Stankaninec (ebből lett a Sztankay) – és hasonló szláv, ruszin, lengyel hangzású nevek ezek. Mégis magyarok voltak. Kárpátaljáról elvándorlásuk után idővel teljesen magyarrá lettek. Öntudatos, büszke magyarrá, bár nagyapám haláláig tudott ukránul és oroszul is. Most, amikor nagyapám gyermekkori városa, az ungvári temető fejfáit nézem, nemcsak évtizedekre visszamenően a magyar nevű holtak sírjait. Mellettük ott sorakoznak a legfrissebb sírok, a fronton elvesztett ifjú férfiéletek sírjai, melyeken az ukrán családnevek között rengeteg magyar név is feltűnik: Kiss, Magyar, Kovács, Csavarga és mások. Ki az, aki kibogozni képes, hogy e nevek viselői ukránná lett magyarok, jelző nélküli magyarok, vagy simán olyan ukránok, kiknek régről valahogy megmaradt magyar hangzású neve van? (…e pillanatban felbőg egy motor az ablakom alatt, Pesten, de összerezzenek, mintha a csak párszor hallott légvédelmi sziréna kezdő felbőgése lenne) Aki itt él (s hal) annak a számára mindez nem érvényes kérdés. Rengetegen élnek errefelé többszörös identitással. Számukra nincs kényelmetlenebb helyzet, mint amikor a politika a valamelyik oldal melletti színvallást forszírozza. Aki ukrajnáért halt, jó ukrán polgár akkor is, ha magyar. Csak Magyarországról, uszítva, megosztva van jelentősége annak, hogy magyar-e az áldozat. Hogy a világ legcinikusabb miniszterelnöke, bármiféle saját erény jogalapja nélkül henceghessen azzal, hogy ebben a háborúban magyarok már haltak, míg a Nyugat népeinek gyermekei nem. (Speciel ez sem igaz.) A Karmelitából, pláne ismert fals egocentriuzusával, az élet valódi összetettségét megérteni ne lehet. Mondjuk szándék sincs rá egy olyan alamuszi mód ártással kalkuláló csaló részéről, ki az orosz terror évfordulójának reggelén azzal hülyíti-hergeli sajátjait, hogy nem tudható, ha úgy alakul vajon az ukránok megtámadnák-e Oroszországot? Józan és erkölcsös belátás itt már nem létezik. Neki csak az alulinformáltak összezavarása marad, abban, a zavarosban tud legsikeresebben pecázni.
Olyan ez, mint az ukránok lelkes lenácizása. Hisz ezt a hazugságot is a rettegve-szeretett gazda, Putyin terjesztette: az ő politikai méregkonyhájában kotyvasztották. Nehéz nácinak elfogadni egy olyan hadsereget, amelyben az említett magyaroké mellett több más nemzetnek is saját közössége van: örményeknek, fehéroroszoknak, és nach dazu: zsidóknak, kiknek szintén saját zászlóalja harcol a fronton.
Tegnap késődélután befutva nagypapám ifjúkorának helyszínére, Jan atya fogadott, ő és társai vezettek körbe a kolostoron, az iskola termein. Ők vittek le az altemplomba, hol a szerencsésen megmaradt néhány hajdani sírkőlap maradványai képviselik a múltat. Itt az altemplom halottait egytől egyig kihúzkodták sírboltjaikból, s a földi maradványokat szeméttelepre vetették a szovjetek. A papságot, köztük nagypapám egykori iskolatársait, kivégezték vagy elvitték a gulágra. Öldöklésnek, pusztításnak, szenvedésnek ezen a kárpátaljai földön is bőséggel van hagyománya. Mikor a ma temetett katona sírját nézem, megértem, hogy oktalan halála nem elszigetelt eset, de történelmi összefüggésekben vizsgálva, szinte szomorúan szükségszerű.
Harmadszor szeltem tegnap keresztül oda-vissza a Kárpátokat. Vagyis hatodszor keltem át völgyein, folyója, a Latorca mentén. Még mindig idegen és távoli vidék. Fenkölt, nagy és felemelő, ahogy az ilyen gazdag adottságú hegyvonaulathoz illik. Meg kell állnom egy pillanatra, hogy magamat meggyőzve tudatosítsam: családom ebből a világból fakad. Erdeinek hangulataiban családom örökítette történetek sejlenek elő. Felmenőimnek ezek az útkanyarok, olvadásban is hosszan kitartó hófoltok életük természetes környezetét adták.
Eredetileg semmi közöm Ukrajnához, a háborúhoz. Aztán, ha mélyen megkaparom tipikus közép-európai családom históriáját, kiderül, hogy mégiscsak. Hogy de! Hogy nagyon is!

irodalom/esszé

Bojár Iván András: BOG A TENYÉREN, avagy a magyar Muszeion pusztulása

Bojár Iván András: HAZÁM, HAZÁM! - FÖLD, FÖLD!

AZ AI-t kérdezte a szerkesztö BIA: HOVÁ KÖLTÖZZÜNK A KLIMAVÁLTOZÁS NEGATIV HATÁSAI ELÖL

irodalom/publicisztika

Bojár Iván András: FÉSZBUKLÁZADÁST A FÉSZBUK ELLEN!

Bojár Iván András: AZ EMBER DOLGA

Bojár Iván András: NYILATKOZAT

Bojár Iván András: VIKTORIA ÉS A GYŐZELEM

irodalom/novella

Bojár Iván András: FURCSA ÉV

Bojár Iván András: HÉT ZUHANÁS

Bojár Iván András: AMIKOR JÉZUSKRISZTUS MEGMENTETTE DÉDAPÁMAT

Bojár Iván András: A KÉTELY

Bojár Iván András: EGY ZONGORA TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA

Bojár Iván András: FÓLIA ALÁ-VALÓ LOVE STORY

Bojár Iván András: TALÁLKOZÁS A HÓBAN

irodalom/kisregény

Bojár Iván András: A SZÉP CIGÁNY

kultúra/művészet

Bojár Iván András: A SZŐ(K)KENŐ SZARVAS

Bojár Iván András: HASADT VILÁG - Hauer Lajos kiállítása elé

Bojár Iván András: PÉCS, ART, SATÖBBI

Bojár Iván András: AZ ÉDENKERT HÍDJA

Bojár Iván András: AMIKOR A RENDKÍVÜLI VÁLIK HÉTKÖZNAPIVÁ - Stépán Viŕag kiállítása

kutúra/építészet

Bojár Iván András: MÚLT ÉS JELEN Sajtos Gábor: Pasaréti Gyülekezeti Ház

kultúra/film

Bojár Iván András: MEGMÉRGEZETT ORSZÁG

kultúra/színház

Bojár Iván András: RÖHEJESEN KOMOLY ELŐADÁS

10millió fa/tárca

Bojár Iván András: TU BISHVAT - A fák új éve

Bojár Iván András: A KIVÉGZÉSEK UNALMÁRÓL

irodalom/napló

Bojár Iván András:
UKRAJNAI UTAKON No.1.

UKRAJNAI UTAKON No.2.
UKRAJNAI UTAKON No.3.
UKRAJNAI UTAKON No.4.
UKRAJNAI UTAKON No.5.
UKRAJNAI UTAKON No.6.
UKRAJNAI UTAKON No.7.
UKRAJNAI UTAKON No.8.
Bojár Iván András: APANAP
Bojár iván András: BUDAI TÖRTÉNET ÖTVENHATRÓ

Bojár Iván András: A KIVÉGZÉSEK UNALMÁRÓL

beszélgetések/podcastok

Fábián Luca és Fehér Virág: KÁLI HOLTAK ÉS ELEVENEK

Bojár Iván András: BUDAPEST TELI VAN FALUVAL

Bojár Iván András: SZEGŐ JÁNOS - HÁNYFÉLEKÉPP OLVASHATÓ EGY VÁROS?

Bojár Iván András: TORMA TAMÁS - A VÁLTOZÁS NEM JÓ VAGY ROSSZ, HANEM VAN

space
space
space
space
space
space
SPACE
SPACE
space

irodalom/karcolat

Bojár Iván András: FELFOGHATATLAN!

Bojár Iván András: BOLOND MARI

irodalom/portré

Bojár Iván András: TAMÁS BÁCSI