Bojár Iván András: LESZ-E MAGYAR PÉTERBŐL MAGYAR NAVALNÍJ?

Amióta tudatosult bennem a jelenség, azóta figyelem mikor mattul be, mikor foszlik el a semmibe a ragyogó aranygömb? Mikor enged le lassan a fénye? De semmi. Fixen ott van. Hiába a NER összes ártó trükkje, gátlástalan húzása, rágalma, megszokott módszerei egy fokozatosan szűkülő információs diétán tartott, butított fideszbuborék számára, ők érzik a legjobban, hogy semmi nem jön be. A fidesz jellemére égett a Mentzer-performansz, a Voks2025 logó kétségbeesett szakadatlan villódzása az állami (értsd NER)média jobb felső sarkában, aztán meg hiába Bede Zsolt, hiába Kubatov Gábor, a Harcosok klubjává gyúrt Békemenet röhejes kísérlete, a poloskázás, Tihanyi-beszéd, az ismertté vált itáliai NERes luxusvilla, stb-stb, egyik nagyobb baklövés a hihetetlen hatalmi fölényben lévő teljhatalmú fideszkormány részéről, a másik után. Kifogytak az eszközökből. Pontosabban nincs más eszközük, kizárólag amivel magukat kényelmesítették el másfél évtized alatt: a totális és lehengerlő kommunikáció, ami a Kossuth hírektől az óriásplakátokon át az M1-ig, az időjárásjelentésbe vagy kiskorúknak szóló youtube programok közé szórt gyűlölködésáradatból állt. Más politikai eszközük nincs. Olyasféle politikai eszköz, hogy mondjuk, ha már mindenhol az egészségügy meg az oktatás nyomoráról hallanak harsogni, akkor ne kirakatintézkedésekkel, csorba kommunikációs trükkökkel, félelemkeltéssel, hanem érdemi cselekvéssel virítsanak az egészségügy és az oktatás frontján, szóval ilyesmi még nem jutott eszükbe. Aki közpénzt lopni indul, miért is foglalkozna fárasztó dolgokkal? – sommázza a dakota közmondás.

MAJRÉ OTT

Nem csoda hát, hogy jönnek bentről a hírek: kétségbeesés uralkodik a Karmelitában. Deutsch pöcegödör alja szintű retorikát nyom. Bencsik elvtárs kibeszél: „bukta lesz, hacsak nem…” De nincs ütőképes hacsak. Lázár járja az országot, ahol lépten-nyomon releváns kérdésekbe botlik. Aztán meg a nyelvébe. Fideszben azt tartják zseniálisnak benne, hogy soha semmi nem égeti át az arcbőrét, noha ez nem kvalitás, hanem jellemtelenség kérdése. Putyinista törvényeket farigcsálnak minisztériumi íróasztalok sarkain, hátha az ország összes Potyondija megijed, s a megélhetési fideszparlamenterek alig várják, hogy bármit megszavazhassanak. Aztán egyszeriben átfúj a szél az orbáni szálláson, s a huzat egy előrehozott őszi választás tervét hozza magával. Nofene, ezt azért még mérni kell, hisz nincs garancia rá, hogy ezzel a Tisza áradása időben megfogható lenne. Az eddig besz@ratott magyarok meg elkezdtek megint lájkolgatni, hogy mit meg nem engednek maguknak?, sőt, a vezér oldalán nagyságrendileg többször olvasni idősb Orbánné intim testtájáról, semmint az államadósság kritikus megnövekedéséről. Ki kell mondani: száz és ezer kommentben, minden óvatoskodás nélkül, nagyon nem szépen, lealacsonyító összefüggésben említik a miniszterelnök urat. Aztán meg arról érkezik hír bentről, hogy a megzavarodott, tanácstalanná váló, beszédeit újra saját maga író és elrontó Orbán hátralépést fontolgat: jöjjön hát az agresszív és síkhülye Lázár, mentse meg ő, vagy veszejtse el a neve alatt mindazt, aminek a nevében itt a huzamos maffiakormányzás zajlott. Mégse égjen szégyen a magyar történelem Rákosi, Kádár és Szálasi mellett fénylő dicső nevére.

Huszonhatban szabad és befolyásolástól, sőt csalástól mentes választás, ez szerintem már látszik, ebben az országban nem lesz. A folyamat sebes sodrású, sőt: egyre gyorsabb fordulatra vált. A tippingpont érzékelhetően közelít, az egy év múlva tervezettnél jóval előbbre jön. Ez van a levegőben. S a sokféle forgatókönyv között, nemcsak ajvékolólipsi körökben, de a fideszen belül is mind többször jön elő, hogy Magyar Pétert nem engedik a választáshoz. Lekapcsolják.

Akárcsak a Tanú-ban, melynek nemcsak egy-egy jelenete, de párbeszédei és vezérmotívumai is egyre-másra bukkannak elő NER-es hangszerelésben: épül-szépül az ukránkémes fidesz-narratíva, ürgebőrbe bújt kijevi ügynökök és a Tisza összejátszásáról. Ebben is van valami szánalmasan röhejes. Meg hát, nyilván valamennyire komolyan veendő is.

MAJRÉ ITT

Normál európai polgárember nem szokott ilyen dilemmákhoz. Nem szokott ahhoz a mérhetetlen bunkósághoz, amit a tolvaj maffiacsalád és érdekköre közélet címén előad. Normál európai polgárember beszorong. Aggódik. Jajmileszitt – hajtogatja. Pedig, ha onnan nézzük, hogy ezek mennyire be vannak rezelve, hisz nekik vagy a csalárdul szerzett lóvéjuk, vagy a szabadságuk, vagy az életük értelme a tét, szóval innen nézve nem szorongani kell, hanem a NEResek képébe röhögni. Nincs már eszközük, és még a végtelenbe táguló gátlástalan rosszakaratuk sem segít rajtuk többé. Orbán tétje: megmaradhat-e a földkerekség legkisebb hűdenagyonfontos, mindent nagyon megmondó világállamfője? Ha visszalép a nyalka Lázár javára, hogy legalább a szajrét és a nimbuszát mentse, akkor vége. Orbánból nem, hogy nagyonfontos akármi nem marad, de tán még öregember se lesz, aki a partvonalról szemléli a pályát, ami az Ő, és csakis az Ő, Ő, Ő saját pályája. Egy darabig még elbajmolódhat a kisíbolt ezermilliárdokból üzemeltetett fideszes mélyállam dolgaival, de ez már mesze nem az a szint, amit megszokott, amit oly nagyon szeret. Ez még Felcsúton is csak kerületi derbi. Akkor ott valami törni fog, mert törnie kell. Hogy mi, azt nem tudom, nem vagyok politológus, inkább lélektani meg dramaturgiai érzékenységgel vélem sejteni, hogy Orbán karakterébe nincs belekódolva a visszahúzódás.

Ha Magyar Pétert valami mégoly hülye, ám normál európai polgáremberek számára mégiscsak szorongást, netán félelmet keltő ürüggyel lefogják, akkor kérdés, hogy mi fog történni? Bízva a Tisza stábjának eddig kifogástalan ritmusérzékében, tematizációs módszertanában, abban, hogy máris legalább 5-6 forgatókönyvet pihentetnek a fiókjukban ilyes esetre, a zászlóvivő nélkül maradó, mára meglehetősen hatalmasra hízott pártoló tömeg alkalmasint felkél és kardélre hányja Döbrögit meg gaz poroszlóit. Mindenképp magasan tartja a fénylő gömböt akkor is, ha a fej alóla átmenetileg előzetes zárkába kerül.

Opció persze az is, hogy a kollektív majré túlnő a helyzeten, s a hűvösre tett MP népe diadalmasan otthon marad csirkefarhátot falni, kivárni, hogy majd csak lesz valami nélküle és helyette, ámde az ő javára.

Mondjuk azt nézheti. Nézhetjük.

CSETE PATÉ

De mivel nézhet szembe egy felkelő tömeg? A karhatalommal. Nos, valami nekem azt súgja, hogy a háborús fegyverbizniszben mélyen érintett Kaszinós Bobó, hiába kifogástalan zsúrfiú, s ebbéli minőségében hiába fejlesztette ki magának a történelem hadurai között a leglenyűgözőbb sörösüvegvállat, végül mégsem fog tudni Kinizsi Pál, Zrinyi Miklós, Hadik András vagy Görgey Artúr nyomába lépni. Úgy sejtem egyenruhások köreiben nem lesz akkora szakmai és szellemi tekintélye, mint mondjuk Ruszin Szendi Romulusznak kintről az utcáról bekiabálva a kerítésen át, aki, mialatt Bobó a lopott pénzt számolgatta az elmúlt években, mégiscsak számottevő katonai és hadászati feladatokat hajtott végre. Jól. Bobó is eliszkol majd, akár Kun Béla a Kosztolányi írta Édes Anna első lapjain. És vele iszkol a pézsmaállat arcú kancelláriai bajkeverő, meg a langyos tejen táplált Gulyás Gelygely, és a legtöbb lopott pénzen gründolt cég tulaja, a ravaszdi Habony Árpád. Nem képzelem, hogy a láthatóan totál majrés fidesz vezérkarban (talán egy-két tényleg elfajzott figurától eltekintve) lenne kraft, hogy olyan borzalmas elnyomást vezessen be, amilyet Lukasenka és Putyin egyesült erővel valósított meg négy éve Minszkben. S bár én ma sem várnám az „enszeket”, ahogy szegény Nagy Imre, vagy a forradalom pesti népe remélt talán segítő beavatkozást ’56-ban, Budapest azonban mégiscsak többszáz km-rel nyugatabbra van Minszknél. Vagy Kijevnél, ahol már egyszer, nemrégiben, úgy is beletört Putyin bicskája a nagyoroszország projekt farigcsálásába. Ha a maffiakormány nagynyomású vizestömlővel próbálná eltávolítani a fénylő gömböt MP feje fölül, az felrobban, mint egy gömbvillám és borzalmas pusztítást okoz.

KATAKLIZMA?

Ha pár nap balhé támad, kisebb csetepaté, menekülő nemzetárulók üldözése, etc., egy ilyen forgatókönyvnek még jó kimenete is lehet.

Akik elég öregek, mint nemzedékem, mely a hazának adta ezt a csodálatos állampártot és fejét, szóval, aki átélte a rendszerváltást, tudja, hogy micsoda áldozatos és hatalmas harcunk van a szabadság minden pillantában. Hosszan mesélhetnék róla, mint Háry János. Nagyjából nulla. Közűlünk egyébként is különösen kiemelkedett a magát csak puritán szerénységgel utcai harcosként (úgyis mint: streetfighter) meghatározó miniszterelnök, aki a kommunisták elleni rettenetesen veszélyes küzdelmét, saját szememmel nyomon követve, különféle kocsmák, klubszobák és koleszes hálóhelységekben folytatott szájtépéssel hajtotta végre. De ez mindegy is. Lapozzunk. Ez a streetfighterzés annyira ciki, annyira szánalmas a pocakja alá visszapillantóval kémlelő harcos részéről, hogy nem szánnék rá több billentyűkopást.

Ellenben a valódi megküzdés hiánya harmincöt éve kisért. Kisérti kótyavetyére vett demokráciánkat. Állati vacak ősz fejjel ifjúságom hősi hónapjaira úgy visszagondolnom, hogy annak kb. minden fontosabb mozzanatát még idősb. Bush elnök és Gorbacsov elsőtitkár zsírozták le a Málta partjainál pihenő hadihajón, majd – mint a pár éve elhunyt Szalay Zoltán fotós, kedves atyai barátom, mesélte – Gorbacsov a menetrendet Moszkvában lediktálta Németh Miklós akkori miniszterelnöknek.

Nem igazi forradalom ez így! Nem megküzdött, nem beméretezett, nem fajsúlyán pontosan megmért szabadság. Hiába büszkélkedtünk annak idején, hogy milyen szép, vazelinnel csúszóssá tett átmenetet sikerült itt létrehozni, a ¾ részben III/III-sokból álló első szabad Parlamenttel, a Kövér elvtárs által azóta is zárolt ügynökaktákkal, valami mégiscsak hiányzik ebből a szabadságból. S talán ezért is tud szegény szabadság olyan könnyen eltűnni egy lopásra szakosodott maffiakormány kezén-közén. Vagy ezért egyszerűsödött le a szabadság értelmezése a pátoszos franciaforradalmi társadalomeszméről a két hét isztriai napozás fogalmára.

Namost, ha Döbrögi és családja, Kaszinós Bobó, Rogán és a többi kókler nemzetáruló tolvaj valamiféle illedelmes, de elkerülhetetlen hátsónbillentés hatására távozna az országból, akkor az újjászülető IV Köztársaság eredetmitológiájában valami megküzdés féle motívum is érvényesülne. Beárazódna. Különben szerintem a határainknál felsorakozott sorosbrüsszelgurulódollár hadosztályok is erre várnak. Hogy, csesszétek meg, magyarok, valami kicsit tegyetek meg már lécci a saját szabadságotokért, önrendelkezésetek erkölcsi jogáért! Tök jó az import demokrácia, de láthatólag nem fogjuk fel mennyit is ér, nem vigyáztunk rá, hagytuk, hogy széttaknyolják, hülyére vegyék, kiüresítsék a Nemzeti Ittapirosholapiros Kormány fürgekezű bűnözői.

Lesz-e Magyar Péterből Magyar Navalnij? – teszi fel a kérdést az írás címe. Meggyőződésem, hogy nem. Ahhoz ez a rendszer már túl gyenge, ötlettelen, cselekvőképességében behatárolt. Tesznek-e ilyesmire kísérletet? Nem kizárható, sőt: számos jel arra utal, hogy előkészítés alatt áll Magyar Péter navalnijizációja. Mi a teendő, ha ilyet lép a láthatólag zavart, kapkodó, eszköztelen rezsim? Mindenkinek, aki ma követi Magyar Péter oldalát, szimpátiával követi nyomon a tevékenységét, hisz nemzetünk számára tett pozitív ígéreteiben, vagy utálja ugyan Magyar Pétert, pusztán csak hisz a demokráciában, sajnos bizony, változtatnia kell eddigi kényelmes és megalkuvó/betojó viselkedésén, és föl kell kelnie, meg ki kell mennie az utcára. Akkor nekünk normál európai polgárembereknek kell segítenünk neki, hogy a tematizációs, folyamatot dinamizáló előnyét úgy is fenntartsa, hogy személyében nem tud cselekedni. Ámde eszméjében igen. Vagyis a fénylő gömb igazában. Egy általános sztrájk, vagy minden településen, tehát országosan sokezer helyen megmutatkozó tiltakozás hatására, a mindezt kezelni képtelen rezsim napok alatt összeomlik. A cicaharcosok klubját pedig nyugodtan felejtsük el.

Nincs ember, aki tudná, hogy mi várható. Megérzésem, hogy az egyre gyorsuló folyamatokkal már eljutottunk oda, hogy innen még csalásos választási győzelem esetén sem tudja az Orbán adminisztráció konszolidálni a társadalmat. Itt ezekkel olyasféle megalkuváson alapuló nyugalom sem lesz már, ami alkalmasint évekkel ezelőtt még létezett. Ha sarokba szorulván Orbán a legbátrabb 133 emberrel kilépteti Magyarországot az EU-ból, hogy saját Fehéroroszországa legyen, akkor sem. Nincs hová visszahátrálnia sem a kormánynak, sem a népnek. Orbán sem a hangulatot, sem az állami működés pénzügyi alapjait nem tudja konszolidálni többé. Következésképp a hatalmát sem, vagyis az folyamatos támadás alatt marad, ha lecsukja Magyar Pétert, ha nem. Ez az állandó terhelés pedig beroppantja, beszakítja a rendszert. Vagy most nemsoká, vagy pár héten, max hónapon belül. De az Orbán-rendszernek vége van. Ez az egy, ami biztos.