rebbenés
NAGY MÁRTA KIÁLLÍTÁSA
♦ BOJÁR IVÁN ANDRÁS | GALÉRIA
Amikor az ember életének második felében jár, akár csalódott is lehet: mindaz a sejtés, vágy, hogy egyszer majd kitisztul a kép és egyértelművé válnak a létezésünket körülvevő dolgok, ekkorra már bizony, végleg elmaradnak. Létünk nem más, mint bolyongás e homályos kontúrok között, semmi fontos kérdésre biztos válasz soha már nem érkezik. Szeretnénk tudni, mi végre élünk? Honnan jöttünk? Mi lesz történetünk majd túl ezen a mostani, nem érthető furcsa állapoton? Nincs válasz ezekre az alapvető kérdésekre, hiába töpreng rajtuk az ember, mióta az első fellobbanó lángot látta valahol az ősi éjszakában. Nincs sem igazolt tudományos állítás, sem kikezdhetetlen hitelv. Nem tudjuk hol vagyunk a világegyetemben. Azt sem, hogy kik vagyunk, a befoghatatlanul hatalmas univerzum monotonul zúgó, csillagcsillámokkal szikrázó végtelen terében. Csak a legnyugtalanítóbb és legfontosabb kérdéseinkre nem kapunk választ soha. Már az is fontos kérdés, vajon miért éppen így, ilyen nyitott végű tények állnak őrt szorongó létünk körül? Ki és miért találta fel a bizonytalanságot, mely egyben hajtóerőnk is, hogy örök kielégítetlen kíváncsiságunkkal sodorjon bennünket előre?
SPACE
Kérdezni muszáj. Még az is csak keveseknek adatott, hogy képes legyen fölismerni: létünkben több a bizonytalanság, mint amiben meggyőzöttek lehetünk. Fejlett tudományaink tudása az univerzum végtelenségéről, porszem porszemjénél is csekélyebb. S mi emberek mégis hajlamosak vagyunk azt sugallani, cseperedő gyermekeinkkel elhitetni, magunkat ezzel ámítani, hogy értelmünkkel befogjuk a mindenség rendezőerőit. Szóval mondom, kevesen tudják fordítva, csekély tudásunk felől látni életünket és rákérdezni a mindennél több ismeretlenre. Szerencsére Nagy Márta ezen ritka kevesek közé tartozik. Munkái láttán bennem ezek az ősdilemmák ébredtek újra. Fontos kérdések, amiket gyermekként még fölteszünk magunknak: miért épp ide születtem, s nem mondjuk Kínába vagy Olaszországba? Miért épp anyám és apám gyermeke vagyok, s nem valaki másé? Lehetnék pillangó, hársfa, vagy undok ganajtúró, ha az univerzum, a teremtő, a ki tudja miféle rendezőerő így rendelkezett volna. Ha nem így tette, miért nem így tette? Mit akart ezzel? Mit akar velem vagy tőlem azzal, hogy létezem?
írásaim
irodalom/esszé
Bojár Iván András: BOG A TENYÉREN, avagy a magyar Muszeion pusztulása
Bojár Iván András: HAZÁM, HAZÁM! - FÖLD, FÖLD!
AZ AI-t kérdezte a szerkesztö BIA: HOVÁ KÖLTÖZZÜNK A KLIMAVÁLTOZÁS NEGATIV HATÁSAI ELÖL
Bojár Iván András: A KIVÉGZÉSEK UNALMÁRÓL
irodalom/publicisztika
Bojár Iván András: FÉSZBUKLÁZADÁST A FÉSZBUK ELLEN!
Bojár Iván András: AZ EMBER DOLGA
Bojár Iván András: NYILATKOZAT
Bojár Iván András: VIKTORIA ÉS A GYŐZELEM
irodalom/novella
Bojár Iván András: HÉT ZUHANÁS
Bojár Iván András: AMIKOR JÉZUSKRISZTUS MEGMENTETTE DÉDAPÁMAT
Bojár Iván András: EGY ZONGORA TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA
Bojár Iván András: FÓLIA ALÁ-VALÓ LOVE STORY
Bojár Iván András: TALÁLKOZÁS A HÓBAN
Bojár Iván András: EGY KABÁT MESÉJE
irodalom/kisregény
Bojár Iván András: A SZÉP CIGÁNY
irodalom/regény
Bojár Iván András: XAVIER LACLOIS EKSZTÁZISA 1/IV
Bojár Iván András: XAVIER LACLOIS EKSZTÁZISA 2/IV.
Bojár Iván András: XAVIER LACLOIS EKSZTÁZISA 3/IV
Bojár Iván András: XAVIER LACLOIS EKSZTÁZISA 4/IV
irodalom/riport
Bojár Iván András: DÉLUTÁN A SZÁZÉVES TAMÁS BÁCSINÁL
kultúra/művészet
Bojár Iván András: A SZŐ(K)KENŐ SZARVAS
Bojár Iván András: HASADT VILÁG - Hauer Lajos kiállítása elé
Bojár Iván András: PÉCS, ART, SATÖBBI
Bojár Iván András: AZ ÉDENKERT HÍDJA
Bojár Iván András: AMIKOR A RENDKÍVÜLI VÁLIK HÉTKÖZNAPIVÁ - Stépán Viŕag kiállítása
kutúra/építészet
Bojár Iván András: MÚLT ÉS JELEN Sajtos Gábor: Pasaréti Gyülekezeti Ház
Bojár Iván András: ERDŐ ÉS BIRODALOM
kultúra/film
Bojár Iván András: MEGMÉRGEZETT ORSZÁG
Bojár Iván András: KAMASZOK - ADOLESCENCE (Netflix)
kultúra/színház
Bojár Iván András: RÖHEJESEN KOMOLY ELŐADÁS
10millió fa/tárca
Bojár Iván András: TU BISHVAT - A fák új éve
Nichs Andrea: Bojár Iván András - „VAGY ZÖLD TÁRSADALMUNK LESZ, VAGY SEMMILYEN”
irodalom/napló
Bojár Iván András:
UKRAJNAI UTAKON No.1.
UKRAJNAI UTAKON No.2.
UKRAJNAI UTAKON No.3.
UKRAJNAI UTAKON No.4.
UKRAJNAI UTAKON No.5.
UKRAJNAI UTAKON No.6.
UKRAJNAI UTAKON No.7.
UKRAJNAI UTAKON No.8.
Bojár Iván András: APANAP
Bojár iván András: BUDAI TÖRTÉNET ÖTVENHATRÓL
Bojár Iván András: A KIVÉGZÉSEK UNALMÁRÓL
Bojár Iván András: NYÁR, VULKÁN, EMBEREK
beszélgetések/podcastok
Fábián Luca és Fehér Virág: KÁLI HOLTAK ÉS ELEVENEK
Bojár Iván András: BUDAPEST TELI VAN FALUVAL
Bojár Iván András: SZEGŐ JÁNOS - HÁNYFÉLEKÉPP OLVASHATÓ EGY VÁROS?
Bojár Iván András: TORMA TAMÁS - A VÁLTOZÁS NEM JÓ VAGY ROSSZ, HANEM VAN
irodalom/karcolat
Bojár Iván András: FELFOGHATATLAN!
Bojár Iván András: BOLOND MARI
irodalom/portré
Bojár Iván András: TAMÁS BÁCSI
Bajár Iván András: A HALK NAGYEMBER - DR. GYUGYI LÁSZLÓ
Tóth Katalin - Bojár Iván András: SCHEINBAUM
galéria
Bojár Iván András: A SZABADSÁG ERŐSZAKA
Bojár Iván András: A SZABADSÁG FÉNYŰZÉSE
Bojár Iván András: REBBENÉS - Nagy Márta kiállítása
szerk
Bojár Iván András: EGY VULKÁN MA
Bojár Iván András: AZ UTOLSÓ SLUKK
Bojár Iván András: NEMZETI LOMBKORONASÉTÁNY
Bojár Iván András: HARMADIK FELVONÁS
Bojár Iván András: IKONIKUS KÉP
Bojár Iván András: ILLIBRI JÓREGGELT
Bojár Iván András: KEDVES MAGYARORSZÁGOT!!!
Bojár Iván András: DEMOKRÁCIAVÁKUM
Bojár Iván András: EGY ÉV TGM NÉLKÜL
Bojár Iván András: LATOLGATÁS, AMÍG MAGYAR PÉTER ÉL
Bojár Iván András: EGYÉVES A VULKÁN
Bojár Iván András: SZEVASZ ÖREG - BÍRÓ ANDRÁS emlékére
Bojár Iván András: NEM TERVEZTEM GYÁSZOLNI
Bojár Iván Adrás: ÁLDOZATI JELENTÉS A KULTÚRHARC CSATATERÉRŐL