Olvasási idő 4 perc

vége (?)

BOJÁR IVÁN ANDRÁS | SZERK

Az emberiség egyetlen értelmes, mai ismeretek szerint az utolsó józan belátással, szabad akaratából meghozható döntése lehetne, ha az épp elszabadulóban lévő Gólem, a mesterséges intelligencia (MI) segítségével megtervezné a klímaváltozás megállításának, legalábbis mérséklésének, a következmények optimális kezelésének programját. Végrehajtható tervet készíttetne a nukleáris fegyverek felszámolására. Majd másnap, lebombázná az összes szerverfarmot, amelyen ma a MI különféle formációi futnak. Innentől kezdve pedig valamennyi ehhez hasonlító kísérletet írmagostul kiirtana. De az emberiség nem értelmes.

Kép: Kazimir Malevics: Fekete négyzet, olaj/vászon, 1915. (Tretyakov Képtár, Moszkva)

Én sem. Amikor nem globális, meg nem az emberiség történelmének léptékében gondolkozom, márpedig alapvetően nem abban szoktam, jobban foglalkoztat, hogy mit lopott ma az Orbán család, milyen emberellenes gonoszságra vetemedett megint a teljesen idejétmúlt nagyorosz birodalmi álmokat kótyagosan kergető Putyin. Általában véve emberi léptékű színielőadások kötnek le, melyekben a Jó és a Rossz folytatja évezredek óta szakadatlan, soha véget nem érő harcát. Pedig az ezek nyomán átélhető puszta bosszúságok, erkölcssértések, drámák, tragédiák, fájdalmak oly parányiak, hogy meg sem jelennek azon a képen, ami az MI következtében gyökeresen átalakuló emberi létezés fenyegetettségének vásznán tűnik elő nap – nap után a homályból.

Bibliai kort élünk megint. Az emberek, időnk kezdete óta először, nem egymás ellen fordulnak, ahogy a sokezer zizegőpapírra írt oldalon sorakozik szomorú történetünk. Az Ember most, amikor átadja tudását a magateremtette gépnek, végsősoron önmaga, fajtája ellen fordul. Így zárul be a historia
A történetek s az emberi létezés elején a tudás fájáról leszakított alma kinyitotta az ember szemét, kinyitotta kíváncsiságát a lét nagy titkaira, kitágította a tudatát, fölismerésekre vezette. Mindenekelőtt, emlékszünk, ráébresztette mezítelenségére, s így a szégyen mivoltára. S hogy azt megelőzze, kifejlesztette a testet elfedő fügefalevél után a ruhát, majd a testi és lelki lelepleződéssel fenyegető szényent megelőző önvédelmi viselkedésmintáit, a gőgöt, a kevélységet, a hübriszt, végül az önmaga ünneplésével elfoglalt, szelfimámorban élő szuperegót. És megteremtette a hübrisz szenvedélyes létálapotát, a hatalom és győzelmi vágytól hajszolt versenyt, a harcot, a háborút. Hozzá a pusztítást, a szívtelen kegyetlenséget, s hogy e rontásban mégse vértől csatakosnak, kíméletlenül aljasnak lássa magát, amilyen valójában, fölépítette magának az önfelmentés katedrálisait: az ideológiákat.
Most itt az út végén, a különféle kultúrák szövedékéből keletkező szerkezet, a civilizáció végső és legkifinomultabb formája, kijegecedése, önnön logikájának legtökéletesebb megvalósulása áll előttünk. És szükségképp ez a legtökéletesebb mű lesz a pusztulásunk.
A környezeti válság ráébresztette az emberiséget, hogy a versenytársadalom, a szakadatlan termelési és értékesítési, szállítmányozási kényszer fölemésztette a Föld természeti erőforrásait. Ha így megyünk tovább, márpedig a fölismerés ellenére így megyünk, az emberiségre természeti és társadalmi kataklizmák sokasága, eszkalálódása vár, melyet a mai nyolcmilliárdnyi Földlakó aligha élhet túl.
Egyszerre jellemző az emberre és elgondolkodtató is, vajon miféle garantált végső megoldás céljára, de kiélesítve, mindvégig íróasztala fiókjában várakoztat egy biztos pusztulást ígérő fegyvert, az egyre több országban fellelhető, szinte ellenőrizhetetlen nukleáris fegyverarzenált. Az így remélt hatalmi egyensúly, mint biztonsági garancia fenntartása sokkal nagyobb szervezettséget követel az emberiségtől, mint amire tartósan képes. Minél tovább tart tehát ez az állapot, annál inkább fenyeget a veszély, hogy a legkisebb világpolitikai elmozdulásra az egyensúly megcsúszik, borul. Hiábavaló remény hát bízni annak idők végezetéig tartó fenntarthatóságában. Emberi dolog, hogy ha bízni nem is bízhatunk, mégis reménykedünk benne. Emberi, hogy homokba dugjuk a fejünket. A szemmel láthatóan közeledő, kiszámítható klíma és biodiverzitás végzet ma még szintén hagy apró teret a vágyból szőtt vakhitnek, hogy változunk, ha lassan is mi emberek együtt és egyenként egyre jobbak lehetünk, s a mindannyiunkat fenyegető baj fölébe kerekedünk egyszer.
Ám most, az elmúlt évek szakadatlan munkálkodása, technológiai versenyszereplők küzdelme eredményeként napról napra erőteljesebben tódul be emberi létezésünkbe a Mesterséges Intelligencia. Utolsó hónapjait éljük annak a „régi” világnak, amelyben még talán-talán korlátot szabhatnánk bámulatos sebességű kifinomodásának. Még együtt okosabbak, erkölcsösebbek lehetnénk nála, ám mégsem így van. Pár hónap, az MI az emberek összegénél komplexebb, átfogóbb, az emberi szándékok által aligha vezérelhető folyamatok alapján alakítja majd önnön történetét s az Ember sorsát. Nincs ma a nyolcmilliárdos populációban senki, még az MI alkotói sem, akik ismernék, megjósolhatnák ezt az előttünk álló történetet, vagy az MI valódi természetét.
Az éji ég sötétjébe kormányoztunk egy hajót, melyen mindannyian civakodó, egymásnak kárt és olykor apró örömöket okozó emberek szorulunk egymásnak riadtan, inkább paránylétünkhöz mért gondjainkba temetkezve, mint keresve a nagy történés alapvető, egyben végső okát.

írásaim

♦ A SZERK

Bojár Iván András: EGY VULKÁN MA

Bojár Iván András: AZ UTOLSÓ SLUKK

Bojár Iván András: NEMZETI LOMBKORONASÉTÁNY

Bojár Iván András: HARMADIK FELVONÁS

Csikós Attila: ALEXANDRIAI KÉRDÉS

Bojár Iván András: IKONIKUS KÉP

Bojár Iván András: VÉGE (?)

Orosz Jenő: "HAMIS PRÓFÉTÁK" TÜNDÖKLÉSE, ÉS...

Bojár Iván András: ILLIBRI JÓREGGELT

Kabai József:: AZ LMBTQ.SZÁL

Vasák Benedek: PÓLÓSZUGGESZTIÓ

Gellért András: HÁBORÚ A POLCOK KÖZÖTT

Abody Rita: HARMADIK TÍPUSÚ TALÁLKOZÁSOK

Orosz Jenő: HORROR ÉS KERESZTÉNYDEMOKRÁCIA

Újfalusi Kata: BÁTA VIZE

Bojár Iván András: SŰLLYEDÜNK

Bojár Iván András: OKTÓBER  7.

Bojár Iván András: KEDVES MAGYARORSZÁGOT!!!

Bojár Iván András: DEMOKRÁCIAVÁKUM

Bojár Iván András: EGY ÉV TGM NÉLKÜL

Tardos János: VÖRÖS KÖD VAGY ZÖLD JÖVŐ?

Csikós Attila: RÓZSAVERS

Bojár Iván András: LATOLGATÁS, AMÍG MAGYAR PÉTER ÉL

Bojár Iván András: EGYÉVES A VULKÁN

Berta Ági: NEM HÉTKÖZNAPI FASIZMUS

Berta Ági: ANTIALKOHOLIZMUS ELLEN

Bojár Iván András: SZEVASZ ÖREG - BÍRÓ ANDRÁS emlékére

Csikós Attila: A TÖRTÉNET EREJE

Durst György: LEVÉL EGY ÁLOMRÓL

Bojár Iván András: NEM TERVEZTEM GYÁSZOLNI

Orosz Jenő: MÁSFÉLMILLIÓ LÉPÉS A TÉKOZLÓ ORSZÁGBAN...

Bojár Iván Adrás: ÁLDOZATI JELENTÉS A KULTÚRHARC CSATATERÉRŐL

Megyeri Sziveszter: NER...EMÉNYKEDJ, 2025-BEN SEM

Orosz Jenő: GLOBÁL MUSK-ABÁL

Csikós Attila: CINECITTA

Szerk: TÉNYLEG EZT AKARTUK?

Berta Ági: DOLGOZAT

Bojár Iván András: ORBÁN AZ ERDŐGYILKOS

Bojár Iván András :FERENC ZÖLD ÖRÖKSÉGE

Jónás Tamás: MIRŐL SZÓLNAK A VERSEK?

Orosz Jenő: MILYEN SZUVERENITÁST SZERESSÜNK?

Bojár Iván András: LESZ-E MAGYAR PÉTERBŐL MAGYAR NAVALNÍJ?

Orosz Jenő: FERENC MORÁLIS HAGYATÉKA