Olvasási idő 6 perc

az ember dolga

BOJÁR IVÁN ANDRÁS | PUBLICISZTIKA

(https://aukcio.hetibetevo.hu)

Talán ritkán mondjuk ki ezt a tőmondatot. Talán nem túl gyakran állítjuk feladványként magunk elé. Pedig oly egyszerű ez. Kézenfekvő.

Felülök az ágyban, szemem a reggeli káprázatot szokja. A Nap ébreszt szemből, a háztetők fölül: átragyog a világmindenségen és eljut hozzám. Simogatja az arcom.

Félbeszakadt álmom néhány motívuma kering még elmémben, képei lassan elfoszlanak, molekulákra esnek, visszaidézhetetlenül.

Mint egy pazar vacsora ízemléke úszik bennem magammalhozott hangulata. De aztán a nap győz, a ragyogás, az éltető energia tombolása a szobában.

Talán kórosan búskomor lennék, ha ez nem lenne. Mint apám, aki egyebek mellett a napfény hiányába halt bele. Kirobbanóan jókedvű sem vagyok. Szokom a fényt. Szokom a reggelt, az új nap kezdetét.

Mi a dolgom? Mi a dolgom ma? Ezen a héten? Ezkben az időkben, életszakaszban, hivatásban, családi, társas és társadalmi elköteleződésben? Mi a dolgom az időben, amennyi még hátra van? Mi a dolgom azzal, hogy ide a Földre vetett valami ismeretlen rendezőerő? Mi a dolgom embertársaimmal, kik körbevesznek? Talán ritkán gondolom végig így. Talán minden nap és minden percben. Legfeljebb e gondolatokat gyakran nem engedem előre, ahol a helye lenne. Hagyom, hogy elől tűnékeny csacskaságok, hiú fontoskodások, titkos parancsokat követő belső kényszerek terpeszkedjenek.

Végig szoktuk gondolni elégszer?: mi az ember dolga? Nem az ügye, feladata, missziója, hanem a dolga, ami az embert emberé teszi?

Mi az, ha szendvicset ken, vagy ha pigmentekkel dús olajkrémet alapozott vászonra? Mi az, ha a szendvics gazdája majd nem disztingvált vendégünk lesz étkező asztalunknál, hanem valaki az utcán, akinek szó szerint élet-halál kérdés, hogy hozzá jut- e a falathoz?

A reggeli napfény ragyogásában kiállok az ablakba. Alattam a Klauzál tér, a gettó temetője. Játszótér. Gyermekek teremtette világbéke kert, hol a haszid kisfiú arab vagy vietnámi kislánnyal bujócskázik. A hinta és csúszda alatt 77 éve nyugvó testek. Zavaros, időről-időre magát rendezni vágyó, de mindig kusza park. ’56 közszolgáltatásoktól mentes napjaiban spontán képződött szeméttelep. A Miénkittatér tere, Vili a veréb vadászterülete. A hajléktalanok szabadtéri étkezdéje, hová a hetibetevősök hétről hétre hordják az ételt a sorok elejére. Évek óta figyelem, látom ha nem figyelem akkor is. Zúg, lüktet köröttünk a város, de itt a téren egy héten egyszer biztosan választ kapok a kérdésre: mi az ember dolga?

Irgalmasság, részvét, könyörület, jóság, nagylelkűség, bőkezűség, jótékonyság. Mindez némán, felhajtás nélkül, célszerűen. Így kell leginkább. Amennyiben a keresztények, a zsidók, az iszlámhitűek, a hindik, buddhisták, dzsáinisták erkölcsi parancsait követjük. Ahány hitvilág és istenhit, ahány identitás, közösség vagy filozófia: mind kiemelt helyen jelöli az ember dolgának ebertársaink javára végzendő önzetlen áldozatát. Pénzbeli adomány, ráfordított idő, netán a szűkölködő felé tett valódi odafordulás, mind igaz és hiteles tett. Emberi dolog, amiért itt vagyunk. Amiért vagyunk.

Évtizedekbe telt, míg hatalmas kerülőkkel ez a fölismerés megérkezett hozzám. Ha egyáltalán.

Cédáká – ahogy a zsidók Zákát, ahogy az iszlámhitűek, Dáná, ahogy az említett távol-keleti vallások sorában terjedt el az adomány fogalma. Mindenhol központi, erőteljes társadalomszervező jelenség. És mindenhol hasonló erkölcsi megfontolások veszik körül, az adományozással való dicsekvés tilalmától az akár a koldusok adományozási kötelezettségéig. Alapja az elvárt, amolyan etikai parancsba csomagolt önkéntesség. Ha mindenkire vonatkozik, akkor a társadalom, közösség, hitsorsosok köre számára belső biztosítási rendszerré terebélyesedik: aki “közénk tartozik” – üzenik, – arra a közösség vigyáz.

Mit tegyünk azonban mi, atomizált nagyvárosi emberek? A hideg űrben egyedül pörgő individualisták? Mit mi, akiket az élet minden szegmensét keretező vallás talán nem kötelez?

Mi az ember dolga: Mi az, ha alkot?

Közel száz művész jelentősen több mint száz műve árasztja szét sajátos energiáit a térben. Némelyik megszólít, rámkiált, bevonz, megtorpant és gondolkodóba ejt. Mindegyik mögött egy ember. Alkotó. Valaki, aki ha közvetlenül nem, mégis nap mint nap, és munkáról munkára kérdez és felel: mi az ember dolga?

  1. századi nagyvárosi polgárok zsúfoldunk most itt. Nem istenimádó gyülekezet tagjai, hanem emberek, akik rendszerint dolgaink után szaladunk. Most valami parancs, mégis egybeterelt bennünket ide, s megpróbálnék profán körünknek kenetteljesség nélkül az imáról beszélni. A bizánci művész ikonfestészete ima volt. Azért sem volt fontos, egy két fennmaradt kivételtől eltekintve, a képtáblák alkotóinak nevét megőrizni. Nem a tárgyalkotás volt a cél. A festés eszköz volt, az ima, az Istennel folytatott párbeszéd, segédeszköze. Itt ma száznál több ima ragyog, sűt, árad. Merthogy ima a koncentrált és öszefogott vágykifejezés. Kérés, kapcsolatfelvétel valami remélt-sejtett kozmikus rendezőerővel, Teremtővel, Úrral. Ima a meditáció és ima a kontemplált figyelem, amely egy munka megvalósulására irányul. Ha eredetileg, az alkotói szándék szerint a munkák nem is ide, erre az alkalomra készültek, a beléjük sugárzott figyelem, teremtő energia, akkor is most ér célba. Most alakul át egy másik segítő enrgiává. Pénzzé.

Sokszor úgy látom a föld felszínét, hogy afölött, akár a ciklonok és anticiklonok, széles sávban gomolyogva árad az emberi cselekvés energiája: a pénz. Áramlik és örvénylik Ázsia világvárosai közt. Aztán átáramolnak az öreg és apró kontinensre, a London-Frankfurt-Párizs-Milánó rombusz közötti térbe, majd tovább New Yorkba, hogy lecsorogjon a keleti part mentén, s át Kaliforniába, míg egy másik ágon éppenhogy északra Chicago, Ditroit tájaira. Van ahol a pénz sűrűbb, Sanghai, Hong-Kong, Senjen és Peking fölött, másutt ritkás, elvékonyodó, mint mifelénk, vagy éppen szétszakadozva hiányos, eseti. Mondjuk Afrika napszítta vörös hegyei környékén. Az ember dolgainak abszrahált energiája ez, és ebbe az áramba csatolódik be a művészet, ez a tiszteletreméltó, papok és varázslók csodatevéseihez hasonló metacselekvés, melynek megvan az a tulajdonsága, hogy ebben a keretben a vizuális közlés, a látványteremtés esztétikai értéke valóságos materializált értékké alakulhat át. Ha úgy tetszik, az éterien szellemi, betevő falattá.

– O –

Ötéve élek a Klauzál téren (is). Ötéve nézem lenyűgüzve, földighajló tisztelettel a Heti Betevősök dolgát. Ezt a megfontolások nélküli igaz dolgot. Emberi dolgot. Amit civilként, profán köntösben, de az embriség kollektív tapasztalatait parancsokba és ajánlásokba sűrítve valamennyi lélekőrző vallás a legfontosabb emberi teendők közé sorol. Ez a tárlat, az alkalom, nyilván megvan ennek a maga köznapi és praktikus oka, értelme, számomra most mégis inkább egy megtorpanás lehetőségét kínálja. Megállhatok és gondolatban átfogva a civil közösség és a művészek működését, a jelenben, kézelfoghatóan a magam világában élhetem meg a legnagyszerűbbet, ami paracsoló erővel ad választ a “mi az ember dolga?” kérdésére. Hát ez! Jót tenni. A rászorulókért, a magunk élete megemeléséért, kinek hogy, Istenért, azért a lehetőségért, hogy ezáltal a “hol a helyünk és mi a dolgunk az univerzumban?” kérdése egyértelműen és végleg megnyugtató válaszra találjon.

(Elhangzott a Heti Betevő adományszerző aukciós kiállításának megnyitóján a Godot Galériában, 2022. október 15-én. A kiállított, gondosan válogatott művekre október 23-a este 20h-ig online lehet licitálni. Itt: https://aukcio.hetibetevo.hu A kiállítás élőben is megtekinthető október 16. és 22. között a Godot Galéria Bartók Béla úti kiállítótermében, 12:00 és 19:00 között. A kiállításon egyébként vásárolni is lehet, a „Vedd és Vidd” kategória képeit, azokat is érdemes megnézni a helyszínen!

#művészekahetibetevőért #szálljbeteis #hetibetevő #sokkicsisokramegy #önkénteskednijó #önkénteskednifontos

 

irodalom/esszé

Bojár Iván András: BOG A TENYÉREN, avagy a magyar Muszeion pusztulása

Bojár Iván András: HAZÁM, HAZÁM! - FÖLD, FÖLD!

AZ AI-t kérdezte a szerkesztö BIA: HOVÁ KÖLTÖZZÜNK A KLIMAVÁLTOZÁS NEGATIV HATÁSAI ELÖL

irodalom/publicisztika

Bojár Iván András: FÉSZBUKLÁZADÁST A FÉSZBUK ELLEN!

Bojár Iván András: AZ EMBER DOLGA

Bojár Iván András: NYILATKOZAT

Bojár Iván András: VIKTORIA ÉS A GYŐZELEM

irodalom/novella

Bojár Iván András: FURCSA ÉV

Bojár Iván András: HÉT ZUHANÁS

Bojár Iván András: AMIKOR JÉZUSKRISZTUS MEGMENTETTE DÉDAPÁMAT

Bojár Iván András: A KÉTELY

Bojár Iván András: EGY ZONGORA TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA

Bojár Iván András: FÓLIA ALÁ-VALÓ LOVE STORY

Bojár Iván András: TALÁLKOZÁS A HÓBAN

irodalom/kisregény

Bojár Iván András: A SZÉP CIGÁNY

kultúra/művészet

Bojár Iván András: A SZŐ(K)KENŐ SZARVAS

Bojár Iván András: HASADT VILÁG - Hauer Lajos kiállítása elé

Bojár Iván András: PÉCS, ART, SATÖBBI

Bojár Iván András: AZ ÉDENKERT HÍDJA

Bojár Iván András: AMIKOR A RENDKÍVÜLI VÁLIK HÉTKÖZNAPIVÁ - Stépán Viŕag kiállítása

kutúra/építészet

Bojár Iván András: MÚLT ÉS JELEN Sajtos Gábor: Pasaréti Gyülekezeti Ház

kultúra/film

Bojár Iván András: MEGMÉRGEZETT ORSZÁG

kultúra/színház

Bojár Iván András: RÖHEJESEN KOMOLY ELŐADÁS

10millió fa/tárca

Bojár Iván András: TU BISHVAT - A fák új éve

Bojár Iván András: A KIVÉGZÉSEK UNALMÁRÓL

irodalom/napló

Bojár Iván András:
UKRAJNAI UTAKON No.1.

UKRAJNAI UTAKON No.2.
UKRAJNAI UTAKON No.3.
UKRAJNAI UTAKON No.4.
UKRAJNAI UTAKON No.5.
UKRAJNAI UTAKON No.6.
UKRAJNAI UTAKON No.7.
UKRAJNAI UTAKON No.8.
Bojár Iván András: APANAP
Bojár iván András: BUDAI TÖRTÉNET ÖTVENHATRÓ

Bojár Iván András: A KIVÉGZÉSEK UNALMÁRÓL

beszélgetések/podcastok

Fábián Luca és Fehér Virág: KÁLI HOLTAK ÉS ELEVENEK

Bojár Iván András: BUDAPEST TELI VAN FALUVAL

Bojár Iván András: SZEGŐ JÁNOS - HÁNYFÉLEKÉPP OLVASHATÓ EGY VÁROS?

Bojár Iván András: TORMA TAMÁS - A VÁLTOZÁS NEM JÓ VAGY ROSSZ, HANEM VAN

space
space
space
space
space
space
SPACE
SPACE
space

irodalom/karcolat

Bojár Iván András: FELFOGHATATLAN!

Bojár Iván András: BOLOND MARI

irodalom/portré

Bojár Iván András: TAMÁS BÁCSI