Olvasási idő 6 perc

dosszié

ukrajnai utakon no.4.

HALGASS A SZÍVEDRE

♦ BOJÁR IVÁN ANDRÁS | NAPLÓ

A készülődés napja. Holnap indulunk keletre, a front vidékére. Reggel találkozó Wladdal. Ha háborús medve lennék, azt írnám: régi ismerős. Jobban hangzana. Másfél hónapja, az első szállítmány alkalmával ismerkedtünk össze. Akkor, a megérkezés éjszakáján, az ő kijivi városházi irodájában raktuk le az adományok első adagját. Akkor ő fotózott, most Virág őt fotózza. A szálloda lobbyjában találkozunk, megölel. Ilyenkor érzem, hogy bár csepp a tengerben, amit a demokrácia, az európai értékek, Ukrajna, és az ukránok testével védett Magyarország szuverenitása érdekében tehetünk, mégsem súlytalan, mégsem közömbös.

Fotó: Stépán Virág
Neki is vasárnap reggel van, tegnap még lázasan az ágyat nyomta, hónapok óta éjjel-nappali ügyeletben pörög, annyit se keres mint nálunk egy kezdő tanító, most mégis itt van, segít, intéz. A teherautóval ez alkalommal is bekanyarodunk a városháza udvarára, lepakolunk és szertartásosan átadjuk mindazt, amit a kijivi önkormányzatnak szántunk: egy aggregátort, powerbankokat, amiket a lakosságnak tudnak majd kiosztani, és hálózsákokat, hogy segítsenek azokon, akik kihült lakásaikban kénytelenek tölteni az éjszakát. Az idő tavaszias. Otthon 10-15 fok közötti. Itt napközben 2-4. Éjszaka jelentősen kevesebb. Wlad mesél, hogy a múltkor itthagyott aggregátoroknak mi lett a sorsa végül. Melyik került iskolába, központi melegedőbe, s melyik szolgálja valahol a többször is lerombolt központi infrastruktúrát.
Aztán Wlad meghív minket egy kávéra, üljünk be valahová, beszélgessünk, kivel mi van?, hogy áll a helyzet? Nekem is nagyon hasznos olyantól tájékozódni, aki belülről éli meg és tapasztalja a helyzetet.
Két sarokra a most is töküres, csak számunkra megnyiló városházától találunk egy kávézót. Beülünk. Épp csak nyitnak, korai még. A mennyezeten színes ablakredőkből szőtt álmennyezet, mint a Bali szigeti Potato Head mulatóhely homlokzata. Ami ott napfény, óceán, koktélok, mondén kacaly, bikini, tánc volt életem távoli derűs pillanatában, az itt csend és űr, és a városból elpárolgott mintegy egymillió lakos hiánya. Gépzene szól, pár másodperc után jövök rá, ez a Lissen to your heart a Roxettől. Valahányszor meghallottam az elmúlt harminckét évben, mindig ugyanaz a boldog éjszaka jut eszembe: a legelső demokratikus választás éjszakája, 1990 tavaszán. A Lendvay utcai Fidesz-székházban ülünk, feldobott huszonévesek. Kivetítőn századszor is lemegy a Hallgass a szívedre – szavazz a fideszre kampánydala. (miközben írok épp felbőgnek Kijev szirénái, még mérlegelem, lemegyek-e a hatodikról a légópincébe. Aztán, mintha maga is unná, abbamarad) Mellkasunk kifeszült az ifjúságtól, a reménytől, a várakozástól. Szerelmesek voltunk és boldogak. Most is a régi receptorok kapcsolnak be, valahol mélyen megbújt fiatalságérzés moccan meg bennem, de a szám már technósítva egy új nemzedék célcsoportjára átírva hangzik fel, Budapestről meg az a kevés, ami most eljut hozzám (Orbán szégyenteljes évértékelője, a vénségére agyalágyulttá lett Nagy Feró agresszív butaságai), mint valami ólmos sűrű büdös kása, ráfolynak emlékeimre, szétterülnek rajtuk, betakarják, elfedik mindazt, ami valaha volt, igaz volt és szép volt. Valahányszor, ha Orbán itt szóbakerül, természetesen mint Putyin embere, mint orosz kém és mint előrelátás nélküli, vak politikus értelmeződik, kinek nehezen racionalizálható lépéseit legfeljebb sima korrupcióval lehet magyarázni. De már ez is unalmas. Az asztalnál elnézem Wladot. Fiam lehetne. A munkájáról mesél, hogy a minap francia segítséggel napelemparkot adtak át, ami az egyik kórház áramigényét támogatja. Nagyszerű munka volt, különösen fárasztó, de lelkesítő – meséli.
Aztán a frontról kezdünk beszélni: Harkiv, ott van nagyon közel, bőven lőtávolságon belül: naponta 3-4-szer lövik az oroszok. Most, hogy közeleg az évforduló és jelentősebb orosz aktivitásra lehet számítani, talán majd a szokottnál többször is. Dnyipró hasonló: két hete ott lőttek szét egy panelházat az oroszok. Nyilván hatalmas hadászati értéket képvisel soktucat lakásában megölt polgári áldozat, kiknek vére megintcsak az agresszorok kezéhez tapad. Szóval nézem Wladot, ezt a jövőbetekintő fiatalt, amilyen én voltam a Lissen to your Heart idején, s aki épp arról kezd beszélni, hogy ez a városházi munkája nemsoká lejár. Túl van a kiképzésen, tiszti rangban van, és megy a frontra. Szemében nincs semmi különös, mialatt mindezt kimondja. És beszél még gimnáziumi osztálytársáról, aki visszatért ugyan Bahmut alól, ha úgytetszik túlélte, de ki tudja, hogy egyben lesz-e még valaha, annyira belezakkant az ölésbe, a félelembe. Szóval nézem Wladot, és ki sem mondom, le sem írom milyen aggodalom fog el. Másfél-kéttucat vagonnyi szerelvények szállítják naponta az ország belsejébe a Bahmut alól vérző fejjel, vesztett tagokkal kifordult ukrán katonákat. Most nemcsak egy-egy srác, egy teljes nemzedék vész el a szemünk láttára. Kérdőn nézek Wladra. Minden pátosz és megjátszás nélkül mondja: számára nincs választás, amit tehet, meg kell tennie Ukrajnáért. Ez a hazája.
Mint egy jeges huzat, úgy süvít át bennem Wlad mondata. Évek óta mennyi büdösnyálladzós kamu hazafiságot, más népek kárára nagyképűsködő, tétnélküli röcögtetett nacionalista bőgést kellett erős gyomorral végigszenvednem a szupernyugodt, most épp ukránok által bevédett Magyarországon? Ájtatosságtól fennakadt szemű, a közjavakat morollagyors kézmozdulatokkal eltűntető politikusainkat, akik épp gyáva és jó okkal komplexusos milyenségük miatt gyűlölnek mindent, ami igaz és önmaga. Ma eszembejutott miért is járok itt? Mi közöm az ukránok honvédelméhez? Voltaképp semmi. Nem több, mint más európai állapolgároknak, akik szeretnének még hinni az intézményesíthető normalitásban. És rájöttem, hogy a háborús kór alatt nyögő ország, a szakadatlan létveszély szélén táncoló egyének miatt. Itt, még ha közvetlen mellettünk nem is ropognak fegyverek, a létezés sokkal távolibb szélsőségek közé feszül ki, mint lepuhított kontúrú otthoni életünkben. S ebben a fekete-fehérré egyszerűsödött állapotban minden sokkal tisztábban válik rosszá és jóvá. Dől el róla, hogy értékes-e vagy silány? Igaz-e vagy hamis?
A vasárnap Kijivben is vasárnap. Az emberek nem igazíthatják minden szokásukat a háború kifacsart valóságához, hát azt igazítják meglévő saját valóságukba. Enyhül az idő: korzózni mennek. Szokássá vált az ukrán ortodox egyház központja előtti térre kihurcolt, s a majd egy év alatt rozsdásodásnak indult nehézvasak, hadizsákmányok fölkeresése. Halál és élet tart ilyenkor találkozót. Szabadságra hazaküldött katonák simogatják ki idegrendszerüket a derűs fényben, és családok hozzák játszani a gyerekeiket ide. Katonanép. Itt valahogy értelmet nyer a mifelénk megélt tartalom néllküli kifejezés. A téren nagy már a készülődés. Huszonnegyedikén lesz egy éve, hogy megindult az orosz agresszió, Putyin megkísérelte lerohanni Ukrajnát. Elcseszte, de ettől még lehet, hogy az elkövetkező napokban túlterheli az egyébként remek ukrán légvédelmet és pár rakéta annak ellenére is átjut. A téren tv-stábok alakítják közvetítő állásaikat. Itt a CNN, az autópályán háromszor előztünk egy hatalmas PRESS feliratos cseh stábot, franciákkal is találkoztunk. A turizmus most ennyi: újságírók és humanitárius szervezetek. Óráról órára nő a várakozás feszültsége, s bennünk, akik épp a kritikus régióba tartunk, különösen.

irodalom/esszé

Bojár Iván András: BOG A TENYÉREN, avagy a magyar Muszeion pusztulása

Bojár Iván András: HAZÁM, HAZÁM! - FÖLD, FÖLD!

AZ AI-t kérdezte a szerkesztö BIA: HOVÁ KÖLTÖZZÜNK A KLIMAVÁLTOZÁS NEGATIV HATÁSAI ELÖL

irodalom/publicisztika

Bojár Iván András: FÉSZBUKLÁZADÁST A FÉSZBUK ELLEN!

Bojár Iván András: AZ EMBER DOLGA

Bojár Iván András: NYILATKOZAT

Bojár Iván András: VIKTORIA ÉS A GYŐZELEM

irodalom/novella

Bojár Iván András: FURCSA ÉV

Bojár Iván András: HÉT ZUHANÁS

Bojár Iván András: AMIKOR JÉZUSKRISZTUS MEGMENTETTE DÉDAPÁMAT

Bojár Iván András: A KÉTELY

Bojár Iván András: EGY ZONGORA TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA

Bojár Iván András: FÓLIA ALÁ-VALÓ LOVE STORY

Bojár Iván András: TALÁLKOZÁS A HÓBAN

irodalom/kisregény

Bojár Iván András: A SZÉP CIGÁNY

kultúra/művészet

Bojár Iván András: A SZŐ(K)KENŐ SZARVAS

Bojár Iván András: HASADT VILÁG - Hauer Lajos kiállítása elé

Bojár Iván András: PÉCS, ART, SATÖBBI

Bojár Iván András: AZ ÉDENKERT HÍDJA

Bojár Iván András: AMIKOR A RENDKÍVÜLI VÁLIK HÉTKÖZNAPIVÁ - Stépán Viŕag kiállítása

kutúra/építészet

Bojár Iván András: MÚLT ÉS JELEN Sajtos Gábor: Pasaréti Gyülekezeti Ház

kultúra/film

Bojár Iván András: MEGMÉRGEZETT ORSZÁG

kultúra/színház

Bojár Iván András: RÖHEJESEN KOMOLY ELŐADÁS

10millió fa/tárca

Bojár Iván András: TU BISHVAT - A fák új éve

Bojár Iván András: A KIVÉGZÉSEK UNALMÁRÓL

irodalom/napló

Bojár Iván András:
UKRAJNAI UTAKON No.1.

UKRAJNAI UTAKON No.2.
UKRAJNAI UTAKON No.3.
UKRAJNAI UTAKON No.4.
UKRAJNAI UTAKON No.5.
UKRAJNAI UTAKON No.6.
UKRAJNAI UTAKON No.7.
UKRAJNAI UTAKON No.8.
Bojár Iván András: APANAP
Bojár iván András: BUDAI TÖRTÉNET ÖTVENHATRÓ

Bojár Iván András: A KIVÉGZÉSEK UNALMÁRÓL

beszélgetések/podcastok

Fábián Luca és Fehér Virág: KÁLI HOLTAK ÉS ELEVENEK

Bojár Iván András: BUDAPEST TELI VAN FALUVAL

Bojár Iván András: SZEGŐ JÁNOS - HÁNYFÉLEKÉPP OLVASHATÓ EGY VÁROS?

Bojár Iván András: TORMA TAMÁS - A VÁLTOZÁS NEM JÓ VAGY ROSSZ, HANEM VAN

space
space
space
space
space
space
SPACE
SPACE
space

irodalom/karcolat

Bojár Iván András: FELFOGHATATLAN!

Bojár Iván András: BOLOND MARI

irodalom/portré

Bojár Iván András: TAMÁS BÁCSI