portré

aki az életével fizetett

LUIGI TENCO

♦ RÉNYI ANDREA | PORTRÉ

A Sanremói Könnyüzenei Fesztivál tinédzserkorom egyik maradandó élménye. A hatvanas években a magyar televizió, de még a rádió sem sugározta egyetlen estjét sem, de a döntőt, pár nappal később, meg lehetett hallgatni a rádióban. Rá egy-két hétre viszont, magyar énekesek és énekesnők előadásában, magyar szöveggel ellátva, máris hozzájuthattunk a fesztivál legsikeresebb számaihoz.

Bevallottan kommersz zene volt. Slágerek. De nem egy örökzöld lett közűlük, és ha egy olasz könnyüzeneszerző vagy énekes népszerüségre vágyott, számára Sanremo volt a legbiztosabb út. Az ott bemutatott számokat, legalább a következő év… → Folytatás

2023.10.03. 11:29

egy magyar-olasz írónő

NICOLETTA SIPOS

RÉNYI ANDREA | PORTRÉ

Véletlenül találtam erre a névre. Magyar témájú olasz nyelvü könyveket kerestem és a Google egy jónevű olasz újságírónő két regényét dobta fel. De hiszen Sipos, egy magyar vezetéknév is lehet, – ötlött fel, – és még lelkesebben vetettem bele magam a kutatásba. Nicoletta Sipos nyolcvankettedik életévét töltötte be, négy gyerekétől hat unokás nagymama, az újságirás és az irodalmi alkotás terén tervekkel teli, aktív személyiség.

Többműves szerző, akinek két magyar témájú könyve jelent meg nemrégiben: 2016-ban látott napvilágot „La promessa del tramonto” („Az alkony igérete”) című történelmi hitelességű családregény, amelyben szülei történetét írja meg. A második pedig 2020-ban az Emlékezés Napján került a könyvesboltokba „La ragazza col cappotto rosso” („A piroskabátos lány”) cimmel, és a magyar holokausztnak állít benne emléket.
A nagyon szépen megirt, cselekményben gazdag „La promessa del tramonto” egy olyan eseményt állít a központba, amelyről eddig regényben…→ Folytatás

2023.09.23. 19:32

makacson ellenkező irányban

FABRIZIO DE ANDRÉ

RÉNYI ANDREA | PORTRÉ

“Mit tehetett volna az ötvenes évek végén egy éjszakai életet élő, mindig dühös, közepesen kultúrált fiatalember, aki érzékeny volt a látványos, az osztálykülönbségekből fakadó gyalázatokra, szerette az egereket és a galambokat, sokat ivott és reménykedett egy jobb társadalomban, prostituáltakkal barátkozott és hangosan kiállt politikai irányvonalakért? Egy megbizhatatlan férj, aki mániákusan szerette a zenét és válogatás nélkül öntötte magába a nyomtatott papirt?

Ha mindezt túléli és alkalma is lett volna rá, valószinüleg egy zeneszerző-énekes lett volna belőle, ami valóban megtörtént, de egy példa kellett hozzá.” Fabrizio De André párszavas önarcképe sokatmondó, de egy kimeritő portré oldalak százait venné igénybe, mert az olasz songwriting…  → Folytatás

2023.09.19. 10:25

sofőr, bokszoló, építész

TADAO ANDO´82

♦ TOMPA TÓTH KATALIN | PORTRÉ

Tadao Ando a minimalizmus szerelmese, a napokban volt nyolcvankét éve, hogy 1941. szeptember 13-án megszületett. Sokszorosan díjnyertes kortárs építész, teljesen autodidakta módon válva építésszé, a legnagyobbat, a Pritzkert is magáénak tudja. Leginkább minimalista betonszerkezeteiről ismert. Gyakran játszik betonsíkokkal, fénnyel és a térrel, miközben épületeit a természetes környezettel harmonizálja.

Ando mielőtt az építészet iránti szenvedélyét követte volna, mással is foglalkozott. Teherautó sofőr volt, aztán meg profi bokszoló. „Az építész aktív évei 20 és 30 éves kora között vannak “- nyilatkozta 2012-ben a Tatler Asia című lapnak. „Létfontosságú, hogy az ember sok tájat nézzen – az utazás építészt csinál. Azért lettem bokszoló,…→ Folytatás

2023.09.15. 20:23

a nemzet giannija

♦ RÉNYI ANDREA | PORTRÉ

A minapi, Lucio Battistiról írt megemlékezésemre egy kedves író-olvasó reagált, aki felvetette az olasz könnyüzene elégtelen magyar ismeretének témáját. Váratlanul ért az érdeklődés. Azt hittem, az olasz tájak, irodalom, művészet, klasszikus zene és konyha mellett a nagyon változatos és sokszor a legmagasabb szinvonalat megütő olasz pop-rock, és énekesvilág szintén régen beszivárgott. Az iró-olvasó Nicola Di Baritól szeretne többet tudni, tehát vele kezdem. Bár ő nem korszakalkotó, mint pl. Battisti, Fabrizio De André, Lucio Dalla, Francesco De Gregori, Antonello Venditti, Franco Battiato, Francesco Guccini, hogy kapásból csak pár nevet említsek a több tucatból. Vagy akár mint Gianni Morandi, akiről majd Nicola Di Bari után ejtenék néhány szót.

Nicola Di Bari eredetileg Scommegna néven született 1940-ben Puglia, Apulia tartományában. Kellemes hangú, a hetvenes évek elejének középmezőnyében két-három nagy sikert elért szám előadómüvészeként tartották számon. Hogy aztán elfelejtsék. De dalait azóta sokan mások is interpretálták és a leghiresebb száma – „La prima cosa bella” („Az első szép dolog” https://www.youtube.com/watch?v=OpA3kWnNjng ) -, amivel elsőszülöttje világra…→ Folytatás

2023.09.15. 11:07

aki képes volt kilépni

♦ RÉNYI ANDREA | POTRÉ

1971 őszén Teri csomagot kapott Rómából. Tieznhét éves volt. A pakk feladója egy 27 éves olasz ügyvéd volt, akivel a fodrásznövendék Teri azon a nyáron Budapesten, egy strandon ismerkedett meg. A fiú nem igért és nem is kért semmit. Teri mégis el-elálmodozott róla a Dózsa György úti szoba-konyhában, amit hentes apjával, pénztáros anyjával és fodrász nővérével osztott meg. Küldte is szorgalmasan a szebbnél szebb budapesti képeslapokat Rómába, és az olasz fiatalember értett a szóból.

(Aki szeretné meghallgatni a teljes „Emozioni” lemezt, innen indulhat ki: https://www.youtube.com/watch?v=NwkoQHFmyMw..)
space
Teri nagyon megörült a csomagnak, zokszó nélkül fizette ki a vámot, hogy aztán boldogan felbonthassa. Egy lemez volt benne és egy levél. Olasz tudása nem volt elég a levél elolvasásához, igy megkért valakit, engem, hogy forditsam le neki.Kedves, de félreérthetetlen és megfellebbezhetetlen búcsú volt. Teri elsirta magát és hiába… → Folytatás

2023.09.09. 15:13

szerelem nélkül semmi sem történhet

ÉS A VULKÁN NÉLKÜL SEM

TOMPA TÓTH KATALIN | PORTRÉ

“A tapasztalat azt mutatja, szeretni nem azt jelenti, hogy egymásra nézünk, hanem azt, hogy együtt nézünk ugyanabba az irányba.” (Az emberek földje)
„Emlékszem egy nagyon régi történetre, kicsit változtatok rajta” – írta nem sokkal azután, hogy találkoztak. Buenos Airesben járunk, 1930-ban. Itt találkozik először Antoine de Saint-Exupéry gróf és a fiatal Consuelo Suncín de Sandoval, és elkezdődik a valaha volt egyik legkínzóbb és legromantikusabb szerelmi történet, egy románc, ami a 20. századi szépirodalom egyik legnagyszerűbb, egyetemes vonzerejű művét inspirálta.
„Volt egy kisfiú, aki felfedezett egy kincset. De a kincs túl szép volt egy gyermek számára, akinek a szeme nem tudta hogyan fogja fel, a karja meg nem tudta hogyan ölelje meg. Így a gyerek szomorú lett.”
Antoine és Consuelo 1930 és 1944 között született, egymáshoz írt szerelmeslevelei pár éve jelentek meg franciául, kemény kötésbe fűzve, több mint 160 levél, táviratok mesélnek erről a nem mindennapi vonzalomról.
„Consuelo, kedvesem,… → Folytatás
Közzétéve
2023.08.06. 20:17

adieu jane!

TOMPA TÓTH KATALIN | PORTRÉ

Alig néhány hete egy interjúban még azon viccelődött: amikor elmegy, az emberek csak úgy fognak rá emlékezni, mint aki nevét adta egy táskához. Hát nagyon tévedett.

Szenzációs nő volt, sokak múzsája. Igazi istennő, stílusikon. Itt gyorsan hozzáteszem, nem ismertem testközelből ezt a táskát, de a filmjeit, a dalait igen. A Hermès divatház, egyik leghíresebb alkotását, a „Birkin”- t neki ajánlotta.
Ez a sztárok által a mai napig imádott táska a szomorú aktualitás miatt bizonyára újfent hypeolva lesz. Alakját maga Birkin javasolta, amikor véletlenül a Hermès egyik tervezője mellett ült a repülőn: „Szükségünk van egy zsebre a táskán, hogy praktikusabb legyen” – mondta. Ez akkoriban volt, amikor kismamaként nem talált megfelelőt.
Jane Birkin 20 évesen a Nagyítás című filmben (Blow up), Michelangelo Antonioni rendezésében – nagyon, nagyon odatette magát, és ki tudja hányan estek ágynak és egymásnak – az eredetileg Brigitte Bardot részére írt- Je t’aime… moi non plus (Szeretlek, én se) hallatán. → Folytatás
Közzétéve
2023.07.17. 11:42

marinetti és a vörös csárdás -királynő

♦ RÉNYI ANDREA | PORTRÉ

Amikor valakire szívesen, mosolyogva emlékezem a sok-sok oktató közül, kikhez életemben, mint diáknak közöm volt, Sárközy Péter neve verhetetlenül elsőnek ugrik be.

Tudás, kedv és képesség a felkészültség átadására, emberség, kedvesség: bő negyven év távlatából még mindig örömmel gondolok vissza óráira és a diplomamunkámra, amit mindenre kiterjedő figyelme mellett irtam és védtem meg. Ez az írás is Sárközy professzor, a legnagyobb római egyetem, a La Sapienzia magyar tanszéke egykori vezetőjének kutatásaira, publikációira támaszkodik.
Évekkel ezelőtt egy olasz nyelven írni szándékozott könyv tervéről….  →Folytatás
Közzétéve
2023.06.05. 15:32

korach mór sok élete

RÉNYI ANDREA | PORTRÉ

Nincsen kerek évforduló vagy ünnepi alkalom, csak egy budapesti ház fényképe került a kezembe és eszembe jutott egy lakója, akire az évek múltán egyre kevesebbet gondoltam. 

….Szeretném legalább most pár perc erejéig felidézni a negyvennyolc évvel ezelőtt Budapesten elhunyt Korach Mór alakját, aki születési nevén kivül, melynek hivatalos olasz változata Marcello Cora, különböző álnevek alatt is irt, dolgozott és bújkált. → Folytatás 
Közzétéve
2023.05.22. 20:24

dallos marinka

EGY MAGYAR MŰVÉSZ RÓMÁBAN

RÉNYI ANDREA | PORTRÉ

A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség nemzetközi seregszemléjét, a II. Világifjúsági Találkozót 1949 augusztusában Budapesten rendezték. Ezen az eseményen ez olasz kommunista napilap, az Antonio Gramsci alapitotta L’Unità, Gianni Totival, az antifasiszta partizán, jogot végzett, huszonöt éves újságiróval képviseltette magát.

Ugyanekkor, ugyanitt, hasonló szerepben, egy fotóriporter alkalmi asszisztenseként vett részt a munkás-paraszt származású, Lőrinciben született húszéves magyar lány is: Dallos Marinka, Egymásba szerettek, s egy évre rá összeházasodtak. Ehhez akkoriban valószínűleg mindkét részről, komoly párttámogatásra lehetett szükségük, mert bár Gianni Toti kommunista volt, mégiscsak nyugati. 1950-ben Gianni Totit lapja a milánói szerkesztőséghez rendelte, ám hamarosan….  → Folytatás

Közzétéve
2023.04.29. 15:17

balkrishna vithaldas doshi

A SZEGÉNYEK ÉPÍTÉSZE

TOMPA TÓTH KATALIN | PORTRÉ

Beleremegett a Föld…a folyók is kitértek medrükből…nagyon szeretem a házait, a kertjeit, a meleg úszó – lebegő fényeit, és az árnyékokat is, amit a falakra és a kőpadlókra rajzolt, az indiaiságát,…az érzéseket, amit felszabadít bennem…

Forrás: Sangath.org

ahogy mágnesként magához vonz…az őszinte architektonikát, a színeit, a párás – levegős tereit, az illatokat, a vizeket…a meleg szellőt, és a napfényt, amit mindenhová beengedett, a burjánzó zöldet…a gondolatait, nagyságát, a szerénységét, az emberségét, a szociális érzékenységét, a mosolyát…a bicegését…szóval mindent. Kívül, és belül is, gyönyörű ember volt.
95 éves korában,… → Folytatás

2023.01.30. 09:22

j.d. salinger az írózseni

AKI KOLBÁSZKÉSZÍTÉST TANULT, ÉS KITŰNŐ KISOKOST ÍRT ARRÓL, HOGY HOGYAN IS GYILKOLJUNK MEG VALAKIT. A KÖNYV 65 MILLIÓ PÉLDÁNYBAN KELT EL..

TOMPA TÓTH KATALIN | PORTRÉ

“A szerelem olyan, mintha őrültséggel harcolnánk az őrültség ellen. Mennyire utálom ezt a lányt, amikor látom, de még ennél is szörnyebb, amikor nem látom”

Fotó: Instagram

J.D. SZERETTE A TIZENÉVES CSAJOKAT…MÉG A HETVENES ÉVEIBEN IS, DE EGY KICSIT SEM VOLT PEDOFÍLEGYSZER MÉG ALULMARADT CHARLIE CHAPLINNEL SZEMBEN IS…OTT VOLT A NORMANDIAI PARTRASZÁLLÁSNÁL, ÉS A DACHAUI KONCENTRÁCIÓS TÁBOR FELSZABADÍTÁSÁNÁL IS, UTÁNA IDEGBETEG LETT, AZTÁN MÉG…KURVA JÓL… → Folytatás

2023.01.25. 23:25

arata isozaki

♦ TOMPA TÓTH KATALIN | PORTRÉ

Egy hosszú, hosszú pillanatra, kizökkent a világ.
Meghalt Arata Isozaki, akinek világos, szigorú – könnyed, absztrakt – reneszánsz nyelvezetét annyira szerettem.

Andrea Palladio volt a múzsája – ha a múzsa ez egyszer lehetne hímnemű – és miért is ne – Isozaki egyetemista korában járt először Vicenzában, aztán többször visszatért, saját bevallása szerint, akkor még nem értette a mestert, aztán egyszer,… → Folytatás

2023.01.25. 21:31