riport

délután a százéves tamás bácsinál

Százév fölöttiekkel ritkán borozgat az ember. Nekem tegnap délután, életemben először sikerült. Egyszer, évtizedekkel korábban találkoztam ugyan egy százéves nénivel Erdélyben, aki nagyon kedvesen sírt végeláthatatlanul és mindenen: ha szomorú volt, akkor is, ha örült, akkor is. És ha szóba került, hogy hány éves, na akkor a legjobban. Bort azonban ő sem ivott.

Nem így Tamás bácsi, vagyis Dragonits Tamás, kiről megemlékeztem már ezen az oldalon, egyáltalán nem a kezelhetetlen és túlcsorduló érzelmek embere. https://www.facebook.com/bojar.ivan.andras/posts/pfbid0Z1x9cfxrdeK9AVPLDJfBDKCJBiRAJuCyLneLFzxe2EDu8sQQWbEbNEsBT3yDZNJEl Végtelen megnyugtató stabil derűt áraszt és már-már buddhai lelki harmóniát. Sokadik alkalommal próbálom kifürkészni titkát, mi segítette őt el idáig oly sok sorscsapás ellenére? Egyszer annyit mondott csak:
– Ivánkám, nem kell folyton visszanézni! → Folytatás

2025/01/05 15:59