Bojár Iván András: ILLIBRI JÓREGGELT | Vulkán Irodalmi Folyóirat

Olvasási idő 3 perc

illibri jóreggelt

Mindenki máshol, máshogy és máskor ébred. Én most, ennél az állomásnál. Amikor a nemzethy CEU (a Mathias Corvinus Collegium) megveszi a számos kisebb-nagyobb kiadóval rendelkező nemzethy könyterjesztő céget. Márai sorai jutnak eszembe Halotti beszéd című verséből: „„ Az nem lehet, hogy annyi szív …” Maradj nyugodt. Lehet. / Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.”

Szóval, nyugi, lehet. Már oly fajsúlyosak sem vagyunk, hogy az EU-n kívül bárki nagyhatalom belénk piszkálna. Lehet tehát: tényleg a szemünk láttára lophatnak el, sajátíthatnak ki, zárhatnak kordon mögé egy országot. Történetesen a sajátunkat. Ami ezek után már mind talpalatnyibb, akár A lovakat lelövik, ugye? című film táncversenyében a lábak alá csúsztatott, mindig megfelezett újságpapír.

kép: Tornyai János: Bús magyar sors, 1910 (MNG)

Minden lehet. Lehet, hogy holnaptól ők mesélik el mi volt a múlt. És lesz is. Látom szemeimmel, ahogy az úgynevezett mészárioslőrínc (vagy más hasonló a piszkos tizenkettőből) nevére iratott autópályáinkon a talán rég Tiborcz István nevére írt Waberer trans Kötter Tamás kötetetekkel degszre tömött kamionjai száguldanak Debrecen felé. Viszik a szellemi és erkölcsi ballasztjaitól megfosztott legújabb Magyarország üdvtöténeti kiadványait. Elmondják mi a pálya, mint a régiátkosban Szilvási Lajos történeteiben, szép óvatosan körberajzolt valóságkeretben zajlanak majd most is szerelmek, üzleti manőverek, csalfaságok, vonzások és választások, persze mindig úgy, hogy egyetlen témát, a hatalom terrénumát tapodni, az új urak nyilvánvaló lopásaira, ősbűneire, az egykor még létezett demokrácia ügyes elcsalására rákérdezni, azt bemutatni, érinteni nem szabad. Vagyis hát, végsősoron, magát a valóságot kell tematikailag kerülniük. Sokaknak így is szép és szélesen ragyogó lesz a sáv, amelyen idült mosollyal vonulva megélhetik a központból megszabott, s a PIM-ben dekára kimért, majd leszervezett sikereiket.

A hatalom működtetése egyebek között hadtáp gondolkodást kíván. Logisztikai szemléletet, amelyben nem csip-csup tartalmi, netán eszmei, stiláris kérdésekkel kell foglalkozni, hanem az infrastruktúrával. Autópálya, szállítmányozás, terjesztés. Amikor majd valamennyi Illibri kirakatában a hatalom szeretem szerzőinek csinos borítói virítanak, amikor érdemi diskurzusok irodalma már le sem fordul magyarra, s ha mégis, úgy a könyv méltó helyén, a bolt legtávolabbi sötét sarkában arcára fektetve várja felfedezőit, sőt, amikor itthon már nem 13%, de 7, vagy annál is kevesebb olvasó állampolgár sem fordul többé az irodalom, egyáltalán a könyvek felé, nos akkor a hatalom végre nyugodt lesz. A legjobb középiskolák tanárai rég felmondtak, a legjobb egyetem rég külföldre száműzve működik tovább, a legjobb szerzők, ha nem igazodtak, felejtésre ítéltetnek, s ekkor, végre ekkor elkészül a mű. A mű Magyarország, ami minden szegletében megálmodója legolandjaként működik. Kisvasút fut völgyeiben, műtavacskája közepén csalogató műszigetecske mosolyog. Vasbetonból öntött középkori váraiban népünk legnagyobb vitézségeit éneklik kopottas tonzúrájú nemzethy rockdalnokok. Strómankodások során milliárdokkal kitömött nemzethy vagány csávók vetik majd oda foghegyről a nemzethy jó dumákat, a gép forog, az alkotó pihen és nagyot lapoz a csak neki nyomtatott Nemzethy Sportba.

Ennek a fordulatnak egy történelmi újítása valóban létezik. A Mikszáth vagy Krúdy regényeiben megrajzolt, s a végeken örökösen Bécs ellen berzenkedő vármegyei urak, kiknek világa istenigazából eddig sosem jött el, most valóban bekebelezték az országot. Nyerítve röhögnek Európa civilizációs értékein. Nekik a disznótoros asztal mellett nem Spinóza hiányzik, hanem egy ötvenmilliós kockamerci. Nem Dante vagy Antonioni, csak a lábszárra tapadós Ermenegildo Zegna öltönynadrág. Ők már a második-harmadik nemzedék, ők már nem is innovatívak, csak szolgák, áramvonalasan simulnak egy mégoly ízléstelenül, ám annál ravaszabbul kifundált szisztémába.

Kizárólag az első generáció mondhatja joggal, bár a lábhoz simuló újak is megélik: ezt csinálja utánunk valaki, mondjatok már még egy országot, amit egyetlen kollégiumi folyosó diákközössége lopott el!