A Szerk: HARMADIK FELVONÁS

Olvasási idő 3 perc

harmadik felvonás

Keresztülbaktatott fél Európán, majd megérkezett Magyarországra a svájci farkas. Hónapokon át, nyakára erősített nyomkövető segítségével tömegek követték, amint a vándor megjárja Tirolt, északkelet felé térve körbejárja Bécs városát, átlépi a magyar határt, átússza a Dunát, majd Budapestre is benéz, hogy továbbra is tartva az északkeleti irányt Nógrádon át elérkezzen Borsod kopott tájaira. Tömegek találgatták mi mozgatja, miféle belső iránytű és mi okból vezeti őt? Miféle terv bír ekkora útra egy magányos jószágot, s vajon a kaland késztetése csak neki, az egyénnek szól, vagy benne egy fajtája egészére érvényes parancs dolgozik? Borsodban aztán, ahogy kell – mondhatjuk rezignált keserűséggel, – valaki végül lepuffantotta.

Most nyomozás zajlik.

Senkinek nem ártott. Kalandja rengeteg ember fantáziáját mozgatta. Hol itt – hol amott készült fénykép erdei megfigyelő kamerákkal róla. Legutolsó hír felőle szép reményekkel bíztatott: úgy tűnt az elmúlt években Magyarországon megtelepedő egy-két farkascsalád egyikénél mintha párra lelne. Aztán, ki tudja ma már, mégsem. Ment tovább. Míg annak a bizonyos honfitársunknak célkeresztjébe nem lépett.

De rossz sorsa végül odavezette, mondhatnám: szükségszerűen. Hisz, ahol egy színpadi díszleten az első felvonásban feltűnik a falra akasztott fegyver, annak a harmadik felvonásban el kell sülnie. Magyarország a harmadik felvonás hazája. Itt kifeszül, szélső értékig sodródik valamennyi baljóslatú eshetőség. Mikor híre jött, hogy a kilométerek ezrei során lerongyolódott szívós és loncsos állatot itt minálunk lelőtte valaki, egy pillanatra sem lehetett meglepődni. Legfeljebb haragudni rá, hogy a kezdettől félve sejtett végkifejlet valóban épp nálunk, a hazánkban következett be.

Ki a hibás ezért? Ki felel a megelőlegző baljós gondoltért, amely szorongva tartott a camino magyarországi szakaszától? És ki azért, hogy a félsz tárgya beteljesült? Ki tette, teszi, s főként mi célból a díszlet falára folyton azt a rohadt mordályt, hogy mindvégig félni lehessen?

Aki előtt a porban végül holtan kiterült az állat, nemcsak a vándor farkasban lüktető véráramot, sokra hivatott izomzata mozgását akasztotta meg örökre. A puskadörrenés valósága a végső, mégoly részvétlen válasz bizonyosságát kínálta a fegyveresnek. S talán nemcsak neki ebben a néma elszűkült tekintetű, a messziről érkezőt gyanakodva fürkésző masszában. Hisz amíg a jámbor jószág csatangolt, tartott nyugtalanságban sokakat, „bármi megtörténtehetett volna”. Most már semmi. S e semminek kétségtelenül van lezárt nyugalma. Ez a semmi érthető és kezelhető. A nyitott végű történet csak kilátástalan bizonytalanságot tartott volna fenn. Hogy ez nem szép? Valóban nem az. Szégyenteli? Mi nem az manapság, ami Magyarországról hírként a világba kikerül? Lényeg, hogy a fegyveres tudta: falról leakasztva, működésbe hozva a puska alkalmas a megnyugvást hozó végső pontot odabiggyeszteni egy kalandos útiregény végére.

harmadik felvonás

írások