Olvasási idő 36 perc

kedves magyarországot!!!

♦  BOJÁR IVÁN ANDRÁS  | SZERK

Hónapok óta foglalkoztat egy gondolat: hogyan lehetne ezt az országot nyugodtabbá, jobb hellyé tenni, ahol nem szekértáborok acsarkodnának egymás ellen, ahol az így elfoszló energiák helyett mindannyian a minket magyarokat, de az emberiséget is fenyegető valós veszélyekkel szemben tudnánk összpontosítani.

A globális felmelegedés és a nyomában masírozó ökológiai válság, civilizációnk szélsebes átalakulása, a mesterséges intelligencia sokféle hasznos képességén túli evolúciós fenyegetése, sosem volt nehézségek elé állítja az emberiséget. Volna min közösen töprengenünk, lenne hová összpontosítanunk mesterségesen generált közéleti konfliktusokban elfoszló energiáinkat.
Ehhez azonban egy a mainál sokkal kellemesebb, nyugodtabb, alkotóbb közeg, sokkal higgadtabb, célirányosabb, tisztánlátásra, belátásra képes, és a mainál sokkal szelídebb társadalmi klíma kellene.

A képen: A Szentgyörgyhegy – fotó: Amberg Anna

Folyamatos rikácsolásban nehéz figyelni. Márpedig, mintha a lakosságra záporozó különféle központi üzenetek, vagy a 444.hu minapi tényfeltáró filmjében esettanulmányként bemutatott karaktergyilkos kampánymechanizmusok feladata az lenne, hogy eltereljék figyelmünket a fontosról a lényegtelenre. Például a fokozatosan növekvő édesvíz hiány, szakemberek számára egyértelműen látható veszélye, konkrétabb és fontosabb veszély, mint mondjuk egy ma kilencvenhároméves bácsi, akivel huzamos ideje riogatni szoktak. Nem beszélünk róla eleget, de például a termőföld tápanyagértéke a világban mindenfelé drámaian csökken, s ez a növekvő számú emberiség élelmezésével kapcsolatban rendkívül borúlátó jövőképet vetít előre. Ehhez képest az a szempont, hogy ki milyen vallású, bár a téma nem banalizálandó feszültség forrása, mégiscsak másodlagos: hiszen, ha mindannyian éhen veszünk, vagy furkósbottal kell majd az utolsó falatunkért megverekednünk, nem sok jelentősége marad, hogy milyen istenhez fohászkodtunk az oda vezető úton. Most, pár évvel a Covid19, egész világunkat felforgató, ám járványügyi szakemberek megállapítása szerint, nem kifejezetten súlyos betegségének életünk minden szegletére kiható pusztító tombolása után, sajnos sejthető és prognosztizálják is, hogy az emberiségre további, a mostaninál drasztikusabb hatású járványok fognak lesújtani. Ezekkel szemben most, amikor módunkban áll, kellene fölkészülnünk, különösen a Covid19 járvány tapasztalatainak tükrében. És nemcsak az emberiségre, de az egész ökológiai rendszerre veszély leselkedik. Biodiverzitásunk felépítménye recseg-ropog: Magyarország erdeinek túlnyomó hányada a klímaváltozás következtében megjelent kórokozóktól szenved.
A felsorolt fenyegetések közé betennék még egyet, bármilyen ellentmondásos is, hogy mindezt a facebook felületén teszem közzé: a közösségi médiát. Annak hatását a föld szinte valamennyi lakójának életére. Aki világos tudattal élt másfél-kétévtizeddel ezelőtt, az ma a bőrén érezheti annak a különbségét, ahogy a hírek, a közéleti diskurzus minősége meghatározta az akkori életünket, és azt, ahogy az ismeretlen szándékok, vélhetőleg gazdasági és piaci pozícióelőnyök érdekében ismeretlen algoritmusok által manipulált közösségi médiaélet most zajlik. Ahogy a közösségi médiatérben megszűnik a hozzáértés tekintélye, és egy mégoly hagymázas, összeesküvéselméletekkel terhelt vagy nyilvánvaló fakenews-ba csomagolt bugyuta állítással szemben egy másik, alkalmasint szakértőtől érkező állítás áll, teljes mértékben elmosva a különbséget az állítást tevők kompetenciája és érintettsége között. Ilyen viszonyok között pedig érthetően a szélsőséges és radikális hangok ütnek át, ébresztenek figyelmet. Sokszáz milliós követésű influenszer lehetsz, ha csak bármivel érdekessé válsz: mert brutálisan nyers üzenetet közölsz, mert gazdag vagy, valamiben gátlástalan, mert neked van a legnagyobb szilikonnal töltött feneked, akár gyilkos vagy más bűnöző vagy: lényeg, hogy érdekes. Egy ilyen sokak által figyelt személy tényezővé válhat és már tapasztaltuk: válik is hagyományosan felelős gondolkodást, hozzáállást követelő közéleti vagy politikai funkciókban. A későbbiekben pedig már az is súlyát veszíti, hogy az illető hatalmi helyzetében követett-e el jogi kihágást, vagy sem. Ugyanis a jog, s a benne rejlő, több érintett nemzedék és sokféle társadalmi csoport által kialakított közmegegyezés súlytalanná válik egy ilyen jelentős médiahatású szereplő akár felelőtlen szavával szemben. Most a pillanat számít. Ami volt, nem igazoló és megerősítő elem többé. Mindegy mit mondott Washington vagy Martin Luther King, a pillanat követelte megoldásnak a nagy elődök által diktált morál, az etika, a jog nem szolgál többé sorvezetőül.
Hasonló a helyzet sokfelé a világban, Magyarországon is. Annak sincs jelentősége, hogy a tömegembert irányító vezér ma nyilvánvalóan homlokegyenest ellenkezőjét képviseli, mint tegnap, s ha holnap egy harmadik álláspontra tér, az sem fog számonkérést szülni. Nem lényeges többé a következetes, alkalmasint elvszerű álláspont. Sem az, hogy a törvényt betartsa. Az sem baj, ha ő maga a törvény, vagy azt kénye-kedve szerint hajlítgatja.
Ebben a világban egyetlen igazság van. Amit a győztes szab meg. Győzni kell! Ez a categoricus imperativus. Mindig és mindenki felett. Aki pénzzel, született szépséggel, hatalommal, erővel, sőt erőszakkal, vagy akár vakvéletlen szerencsével más(ok) fölé kerül, az nyert. Függetlenül a módszertől, akár a legcsalárdabb eszközöktől, amelyek őt mások fölé segítették.
Ez nyers dzsungeltörvény, amely „az élet harc” vulgárdarwinista filozófiapótlékon nyugszik. Inkább önigazolásnak mondanám. Amikor a történet a lehetőség szerint sikeres végkifejlete felől olvasandó vissza. S emiatt aztán a sikerhez vezető módszerek sem szorulnak utólagos kritikára, hiszen leglényegesebb attribútumuk, hogy célba juttatták felhasználójukat.
Nincs min csodálkozni, ha azok, akik a bárhogyan is, de elért győzelmük mámorában érzéketlenné, sőt sokszor arrogánssá válnak mindenre és mindenkire maguk körül, ami törékeny, elesett, nélkülöző, gátolt vagy éppen csak maguk szabadságával élve eltérő normák szerint működik. Akik az útjukba keverednek, puszta jelenlétükkel figyelmeztetően képviselik, hogy a győzelem állapota törékeny is lehet, vagy egyszerűen csak nem férnek bele a könnyű és élvezetes élet megélését keretező dizájnba.
Vagy éppen közömbösekké válnak mindazon mások iránt, akik bármilyen okból is nem tartoznak a „győztesek” közé. Az emberek iránt tehát, kiknek túlnyomó hányada nem lenne képes magát a győztes-vesztes tengelyen sem megélni, sem elhelyezni. Emberek, akik végzik a dolgukat, viszik nap nap-utáni életüket, s viszik a hátukon országok és kontinensek terheit.
Vissza Magyarországra.
Ma ebben a hazában, de a határon túli szórvány magyarságban is, ádáz düh és gyűlölet tárgya, aki más állásponton van. Aki eltérő módon rakja össze magában a világot, eltérő szempontokkal olvassa a jelen világát. Mindegy, hogy ezt honnan mondjuk: jobbról balra, vagy az ellenkező irányból. A lényeg a végletes megosztottság, a magasra korbácsolt indulat. Ha egészségügyi hasonlatot mondhatok: ma Magyarország fokozottan stresszes állapotban van. Stressz során pedig rendkívüli módon gyengül a természetes védekező mechanizmus, az immunrendszer. Az élőlények esetében ilyenkor üti fel fejét a betegség, válik az egyed kiszolgáltatottá. Magyarország ma ilyen védtelen állapotban van, s politológiai elemzés szerint nincs is különösebben esélye arra, hogy kimásszon belőle.
Látszólag eszmék (keresztény-nemzeti versus szabadelvű, egalitárius/balos) állnak szemben egymással. Ám, ha megkaparjuk a dolgok mélyét, kiderül, ezek forszírozott címkék, melyek vélt tartalmai az egyes konkrét személyek esetében jelentőségét veszítik. Hiszen mindannyian (hacsak nem pszichopaták) vagyunk egyszerre egalitárius-baloldaliak, igazságszeretők, együttérzők, gyámolítók és a váratlanul támadóan fellépő idegenséggel szemben óvatosak, bezárkózók, netán elutasítók, valamint régi értékeket szeretettel óvó, megőrző konzervatívok vagyunk. Mindannyiunkat büszkeséggel töltenek el életünkben elért eredményeink, s hajlamunk van azt gondolni, hogy azokban kizárólag személyes erényeink játszottak szerepet, s ugyanígy képesek vagyunk személyes tapasztalatainkból szűrt következtetéseinket (sokszor indokolhatatlanul) másokkal szemben elvárásként megfogalmazni. Nem ez az egyetlen terület, ahol az önösség meghatározó. Mindez pedig alapot teremt a szélsőségek felé sodró közösségi média félig meddig anonim, a szemtől szembeni párbeszéd súlyát nem ismerő közegében arra, hogy rendkívül kritikusan, túlzón személyeskedve minősítsük a vitapartnerünket. A sértés azonban mindenhol sértés: mar és dühöt szül. Pár szóváltás után a lehetséges tér legtávolabbi pontjaira veti a hajlamaik, világképük, értékrendjük alapján talán annyira nem is különböző feleket.
Ez a mechanizmus, mintha Dr. Machiavelli írta volna föl receptre, a lehető legtökéletesebb eszközkészlet a populista „oszd-meg-és uralkodj” hatalomgyakorlás számára. S ez a megállapítás sajnos fordítva is igaz: higgadt, az emberi méltóságot komolyan vevő demokratikus politika ezen a terepen csak nagyon halovány és erőtlen maradhat. Érdemes lenne összehasonlítani a közösségi média egész életünket ellepő rendszerét és újkori populista autokratáink szárnyalását. Gyanítom, van korreláció és időbeni párhuzamosság a két jelenség között.
Apró és halovány, de fontos tényező Európában: ezekben a hónapokban mennek el a II. Világháború utolsó még élő személyes tanúi: áldozatok és elkövetők, akik jelenlétükkel máig itt és jelenidőben tartották meg a legnagyobb világégés élményét, annak összes szörnyűségével és kollektív tanulságával együtt. Mostantól kezdve a történelem nem az élet tanítómestere többé.
Mibe kapaszkodhatunk?
Az emberek alapvetően nem eszmék, ideológiák és politikai értékrendszerek mentén működnek, hanem afféle falkalények módjára törzseket keresnek/találnak maguknak, melynek határvonalait onnantól kezdve ösztönösen és elfogultan védik. Rengeteg címke létezik, amit magukra húznak aszerint, hogy milyen közösségbe tagozódnak és arra is látunk példát, ha a közösség elfordul korábbi értékeitől, a törzs nagyobbik része nem mozdul. Marad: hűsége nem az eszmei állításokhoz, hanem a közösséghez magához köti. Ezért van kiemelt jelentősége annak, amikor az egyik tábor szereplői kirekesztik, hiteltelenítik és a figyelembe veendő tényezőkön kívülre szorítják azokat, akikkel nem értenek egyet. Fentebb mutattam, erre ma hatékonyabb eszköz áll rendelkezésre, mint valaha. Csakhogy, van egy országunk, ami nem az egyikünké vagy a másikunké, hanem mindannyiunké. Pillanatnyilag 9.6 millió Magyarországon élő állampolgáré. Sőt, nekünk nyolcmilliárdnyi embereknek, van egy Föld nevű otthonunk, ölelő anyánk, ami mindannyiunk Földje. Tehetünk kísérletet rá, hogy a számunkra nemszeretetteket karanténba, rezervátumba, internáló táborokba szorítsuk (képletesen vagy valóságosan) de amekkora baj ma fenyegeti a világot, s benne Magyarországot, a többi embert puszta törzsi ellenérzésből kizárni a közös munkából, öngyilkos ostobaság.
De van más érvem is.
Lehetünk nemzeti-keresztények és lehetünk akár kommunisták is, pár alapvető dologban többségében nagyon hasonlítunk egymáshoz. Mindannyian szeretnénk egészségesek lenni. Egészségünket a lehető legtovább élvezni. Szeretnénk nyugalomban és megelégedetten élni. Van, aki ezt kapásból úgy fordítja le: szeretne gazdag lenni, noha tudott dolog, hogy a gazdagság nem a nyugalmat és könnyű életünket váltja meg, legfeljebb befolyásosabbá tesz. Ám az nem okvetlen vezet sem nyugalomhoz, sem biztonságérzethez. Ma frusztráltak és zaklatottak vagyunk, sokan nem tudják végigaludni az éjszakát, napközben szorongások, nyomasztó gondolatok gyötrik, fenyegetettnek élik meg magukat. Mindegy, hogy milyen táborhoz tartozunk, ezektől bárki szíves örömest szabadulna. És mindenki szívesen érezné a bőrében jobban, vagy jól magát. Nem hamis és frusztráló testképpel, nem vélt vagy ártó elvárásoknak megfelelni akarva. Ha templomba járó hívő vagyok és ha nagyhangon egalitárius üzeneteket képviselő ateista, ezek a vágyak az emberek többségében ott lakoznak.
Miért nem onnan közelítünk, ami hasonló bennünk? És miért azt forszírozzuk reménytelenül és egyre dühösebben, ami különböző?
Fiatal koromban megfogalmaztam magamnak, hogy a közéletre gyakorolható befolyás célja nem lehet más, mint az emberek számára a lehető leghosszabb egészségben és megnyugtató önbecsülésben leélhető, méltó, azaz nyugodt és kiszámítható, tervezhető élet feltételeinek megteremtése. Látjuk, a poilitika rendszerint nem ezeket a célokat hajszolja. befolyásra tör, a lehető legtotálisabb uralomra. Kontrollra. Van, ahol elfogadják a demokratikus váltógazdaság játékszabályát, és van, ahol a játékszabályokat az egyik hatalmi csoport lehetőleg örökös bebetonozása érdekében írják át. De rendszerint egyik esetben sem az emberek jobb léte, megelégedéssel hosszú egészségben megélt élete a cél, hanem a hatalom.
Most azonban szerintem más a helyzet: jön az ár. Dől, ömlik a megduzzadt folyó vize. Máris felkapott minden útjába eső tárgyat, objektumot, dühödt habjai közt mezőről elragadott állatok, láncukról letépett hajók, kiöntött házak tárgyai bucskáznak. Ilyenkor, mindegy, hogy koldus vagy király, mindegy, hogy főorvos úr, vagy mosógépszerelő, trafikos vagy ápolónővér, mindenkinek szaladni kell a gátra. Futni, homokzsákot cipeli. Beállni a láncba, elkapni az előzőtől és átadni a következőnek a zsákot, hogy az mihamarabb a helyére jusson. Képes legyen megvédeni engem, a családomat, téged, mindannyiunkat. Az egész hatalmas egyérdekű közösséget, akik a nagy bajban most egy nyelvet beszélünk, akik lám csak nem is vagyunk annyira elvetemülten különbözők, akik éppúgy élni, hálni, jóllakni, szeretni és szeretve lenni vágyunk, akik a nyelvünk, bennünket összekapcsoló közös élményeink alapján voltaképp egy hatalmas kiterjedt családot alkotunk. S ez a Magyarország család.
Benne testvérekkel, unokatestvérekkel, oldalági rokonokkal, távoli rokonokkal és szegről-végről rokonokkal, akikkel, ha már nem is tudjuk pontosan fölfejteni, van valami közös a történetünkben.
Ahhoz, hogy felkészülten tudjunk szembenézni a mindannyiunkra fenyegetően tekintő jövő feladataival, muszáj leszünk lemondani immunrendszerünket blokkoló stresszes életformánkról, muszáj leszünk mai törzsi kereteinkből kilépni és egy nagyobb közös egységbe, a Magyarország család egységében gondolkozni, működni. Hatalmas szívre, nagyvonalúságra és felülemelkedési képességre fejlesztő tudásra lesz szükségünk.
Vannak országok, ahol ez a családi közösség érzés akkor sem tűnik el, ha a politikai törzsi felosztás eltérő oldalakra vonzza vagy sodorja az egyént. Egy olasz kommunista kineveti, lesajnálja, ártalmasnak tarthat egy kereszténydemokratát, és fordítva, de azt, hogy mindketten olaszok, hogy vasárnap mindannyian spagettit esznek ugyanolyan teraszok ugyanolyan kockás abroszos asztalai mellett, hozzá megisszák a maguk egy vagy két pohár borát, az nem kérdőjelezhető meg.
Magyarország család
Egy mindinkább közismertté váló kutatás szerint, a világ azon pontjain, az úgynevezett Kék Zónákban, jól azonosítható néhány hasonló létfeltétel, amelynek köszönhetően ezeken a vidékeken tömegesen élnek egészségesen száz évhez közel, sőt azon is túl az emberek. A négy legfontosabb szempont a következő: (1) Gondosan ápolt társas kapcsolatok, (2.) az Élethez való jó hozzáállás, (3.) Természetes mozgás, (4.) Bölcs ételek.
1.) TÁRSAS KAPCSOLATOK – a hosszú élet titkának 50%-t teszik ki
A család az első, az öregeket nem teszik idősotthonba, a párkapcsolatokat gondosan óvják, és kulcs szerepük van az élethosszon fenntartott baráti társaságoknak – ezek bevédik az egyént a külső hatásoktól.
Szélesebb társadalmi hálózatban a könnyed hétköznapi társas interakcióknak (postással, buszmegállóban, a pultossal) nagyobb a jelentősége, mint az étrendnek vagy a testmozgásnak
2.) AZ ÉLETHEZ VALÓ HOZZÁÁLLÁS – Az elkerülhetetlen stresszt (és a nyomában járó gyulladást) enyhítő mindennapi rituálék gyakorlása. A hosszú életű emberek hitalapú közösségbe tartoznak, ami valamiféle kapcsolódást jelent a transzcendenciához. Sziesztáznak, buliznak, olykor még definiált kategóriájuk is van az életcélra (ikigai, plan de vida), mindennapi élettartalomra
3.) TERMÉSZETES MOZGÁS – Nincs torna (nincs sport). Helyette a százévesek mindenhová gyalog mennek, kertészkednek vagy más kíméletes, alacsony intenzitású testmozgást végeznek, nemigen használnak gépeket, kézimunkára hagyatkoznak,
4.) FINOM és BÖLCS ÉTELEK – Főként friss növényi alapú ételek: teljes kiőrlésű gabona, zöldségek, gumósok (édes krumpli), diófélék, bab, gyógyteák, és egy kis bor.
Soha nem eszik magukat degeszre, mindig egy picivel a jóllakottság alatt, amire előzetesen figyelmeztetik is magukat. Az evés hálaadással kezdődik, családban zajlik lassan, beszélgetés közben
Minden eszme, minden ideológia jó életet ígér, ám minimum viszályt, rosszabb esetben gyűlölködést, a törzshöz tartozás megerősítő érzéséért cserébe pusztító kizárólagosságot von maga után, a történelem során pedig gyakran tömeges szenvedést, fájdalmat és gyilkosságok sorozatát.
Felejtsük el az ideológiákat.
Maradjunk az egyszerű pragmatizmus talaján. Ezek a fent felsorolt szempontok egyszerűek, közérthetőek és jól követhetők. A Kék Zónák Gianni Pes és Michel Poulain demográfus – gerontológus kutatók 2004-es publikációja alapján Dan Buettner tv-s újságíró módszertanával már olyan helyszíneken is eredményesnek mutatkoztak, azaz emelték a lakosság átlag életkorát, ahol korábban nem gondolkoztak e paraméterek szerint. Az átlagéletkor növekedés pedig a lakosság egészségügyi állapotának meglepően rövid időszak alatt elért javulásának köszönhető.
Ha én király lennék, márpedig ahhoz, hogy Magyarországon egyetlen magyarra se mondhassa a másik, hogy nem eléggé magyar, mindenképp királyságnak kellene lennie, hiszen a korona fennhatósága alatt mindenki együvé tartozik, szóval, ha király lennék, kizárólag e fenti tényezők feltételeinek megteremtésén dolgoznék. Államigazgatásom és kormányom programjának tengelyében két kulcskérdés állna: a környezetvédelem és a lakosság egészségének, hosszú életének biztosítása. E két cél tökéletesen elegendő ahhoz, hogy minden ágazati kérdésben egyszerű és célirányos döntéseket lehessen hozni. E két szempont kulcsminisztériummá emelné a környezetvédelmi minisztériumot, és alá rendelné a megújításra szoruló, mind a változó klimatikus viszonyok, mind a lakosság egészséges élelmezését megszervezni és biztosítani hivatott agrár tárcát. Az építőipari tárca feladata többé nem mihaszna objektumok emelése, hanem a hajdani folyamszabályozás miatt elvesztegetett folyami vizek visszaterelése lenne az Alföld sivatagosodó síkságára. Ha lenne építészeti innováció, az a tradicionális, de pokolian környezetszennyező cement-beton alapú építés helyett a faépítés ma még ismeretlen tájainak felfedezésére irányulna. Kulcstárca lenne az oktatásé, hiszen nemcsak a gyerekek környezettudatos, közösségközpontú nevelése lenne a feladata, de a felnőttoktatás kiterjesztése is. Drasztikusan változó világunkban nincs mód egyetlen tanult tudással végigélni egy egész hosszú életet: folyamatos tanulásra van szükség, egy élet alatt akár három-négy alkalommal is hivatást, munkahelyet váltva. A kulturális tárca feladata a társadalom kultikus életének feltámasztása a közösségek kollektív örömélményeinek (ének, tánc, kézműveség) megteremtéséhez. Visszatérés a kultúra művészet mágikus funkciójához, amihez nemcsak az elit helyszínek fenntartása tartozik hozzá, de a mindennapi közkultúra intézményrendszerét is ki kell alakítani. A lakosság mozgáskövetelményeinek szolgálatában átstrukturálnám a közlekedést: sokkal nagyobb teret biztosítanék a gyaloglásnak, a kerékpárnak. Efféle sikeres kísérlet már történt pár helyen: a Budapest méretű brazil Curitibában vagy a kisváros spanyol Pontevedrában. De idesorolható az autók drasztikus kiszorításának sikere Párizsban, Bécsben, Stockholmban, és jónéhány más európai nagyvárosban. Elit sport helyett játékos tömegsport. Küzdelmek, versenyek mérséklése. Idősebb korosztály módszeres és hangsúlyos bevonása a nem megterhelő ám folyamatos fizikai aktivitásba. Itt is szükség lehet különféle újító ötletekre, amelyek a testmozgás és valamiféle értelmet adó hasznos tevékenység (pld kertészkedés, tánc) kapcsolatára építenek.
Olyan családpolitika, amelynek eredményeként visszaesik a házasságkötések száma, kevesebb gyerek születik, viszont megszaporodnak a válások, nem tűnik célszerűnek. Valami nem stimmel. Ezen változtatni érdemi, s talán nem hangzatos, önünneplő politikai aktusok révén lehet.
A családok rendszerének visszaállítása, ha nem életidegen, az egész világ életéből drámai sebességgel kikopó egyházi üzenetekkel történik, kulcskérdés. A megtartó közösségek nemcsak a hosszú élet szempontjából fontosak, de ha bekövetkezik, akár járványok, akár olyan ökológiai válságok idején is létfontosságú, amikor a közszolgáltatások rendszere már nem képes ellátni a feladatát, amikor akadozik az államigazgatás, amikor az állampolgárok magukra maradnak. Ez esetben, a család, a családok körüli baráti gyűrűk önfenntartó nukleáris közösségek alapját alkothatják.
Nem folytatom. Talán ebből a pár hevenyészett ötletből is érzékelhető, nagyon más hangsúlyok, más erővonalak mentén gondolom el a Magyarország jövőjével kapcsolatban szükséges tennivalókat, mint ahogy azok a ma politikának nevezett közgondolkozásban élnek. Sok fölösleges ideológiai és propaganda ballasztot kidobnék a léghajóból, hogy ez az ország végre felszállhasson. Ehhez azonban változnunk kell. Mindenkinek.
A változás alapját egy új attitűdnek a mindennapokban való elmélyítése kell adja. S ez gyógyír, lágy nyugtató lehetne mindarra, ami a mai politika legellenszenvesebb vonása. Ezt az új, elterjesztendő attitűdöt magamban úgy hívom: Kedves Magyarország.
Amikor az emberek egymáshoz való viszonyát nem a méltatlankodás, felháborodás, leuraló fölényeskedő megsemmisítő szándék, nem a kirekesztés, a lesajnálás tölti ki, hanem ahogy a szűkebb családban, úgy ebben a nagyobb Magyarország családban is a mindenkinek járó figyelem és jovialitás. Naiv dolognak tűnik, de a Kedves Magyarország a liftben köszönéssel kezdődik. Az elidegenedő folyamatokkal szembeni apró gyógyító gesztusokkal. Ilyesmikkel falun, itt-ott még kisvárosokban is találkozni, az egyre nagyobb városokban azonban már az egymás iránti közöny és hidegség vált uralkodóvá. Mivel mind több és több ember gyűlik a nagyvárosokba, elsősorban ott kell megteremteni a kedvesség feltételeit. Ez állami intervenció szempontjából elsősorban a kiskereskedelmi és szolgáltató szektor fejlesztését kívánja meg, amely összefüggésben az ökológiai válsággal, a javító műhelyek visszaállításával is összekapcsolható.
Kedves Magyarország. Ez az eszme nélküli eszme. Ideológia nélküli pragmatikus program, melynek nincs más célja, csak az, hogy mi magyarok érezzük már egy kicsit jobban magunkat a bőrünkben, és a hazánkban.

írásaim

♦ SZERK