Tudom, hogy te még a Zenetudományi Intézetnek sem akartad odaadni, hiába kérték a híres jószágot, amin valaha Rubinstein is játszott, de most muszáj volt. Nagyezsda Ivanovnánál felhalmozódott néhány havi lakbér. Nem volt mese, jobb volt ez így. Ne sírj utána. Tudod mamácska, a tárgyak csak tárgyak. Mi élünk, elmegyünk, ahogy nagyapa is. Hiába volt a Nemzet Zeneszerzője, hiába utazta körbe a Földet, egy napon elment, ahogyan majd egyszer mi is elmegyünk. Nagyezsda Ivanovna meg itt van. Illetve itt volt. Már mindennap becsöngetett és azzal fenyegetett, hogy kihívja ránk a rendőröket, ha nem fizetünk. Nem volt hát választásunk, be kell látnod. De ne búsulj. Már látjuk a fényt az alagút végén. Pár napja voltam a gépgyárban, tudod, ami itt van a kerületben, és ott portást kersnek a szállóra. Meg is kaptam az állást, minden rendben lesz. Hétfőn kell kezdenem. Szóval, hiába lett oda a zongora, hamarosan végleg kijövünk a vízből és rendesen élünk majd, jól viseljük magunkat, ahogyan arról már annyi szó esett, meg hát meg is igértük Vovácskával neked, drága mamácskánk.

Remélem Vera Joszipovna, aki most felolvassa neked a levelemet, szintén jól van, üdvözletemet küldöm neki, meg a hálámat is, hogy olyan tisztes-ségesen ellát. Kedves Vera Joszipovna, Magának is küldünk pénzt, most hogy majd már én is keresek. Az, amit Vovácska hazahoz, elegendő kettőnknek, ahogyan azt már írtam, s amit meg én keresek elég lesz arra, hogy azt a másfél évnyi eltartási költséget, amely sajnálatosan felhalmozódott, apránként kifizessük.

Drága Mamácska! Tulajdonképpen ennyi volt, amit írni szerettem volna. A lényeget elmondtam, illetve…hát, szóval..olyan nehéz ez. (Kérem Vera Joszipovna, felejtse el, amit most olvas!)

Nézd, Mamácska, nem szeretnélek áltatni. Mindez, amit eddig írtam, az inkább csak olyan, mint amit terveztünk Vovácskával. Ami azt illeti Vovácskát kirúgták az étteremből, mert csúnyán bántak vele, és tudod mekkora igazságérzete van. Bántották őt, és a végén,…most ezt hogy fejezzem ki?,…szóval a végén megverte a teremfőnököt, de olyan szerencsétlenül, hogy a mosogatólány is kapott egy nagyot, aki a teremfőnök pártjára állt és a mosogatólány el is ájult, ami tudom, hogy nem volt szép Vovácskától, de nem ő kezdte.

A jövő héten lesz a tárgyalás.

Szóval Vovácskának most átmenetileg mégsincs munkája, engem meg igazából nem is vettek föl a szállóra portásnak, mert korán reggel kellett jelentkeznem és még részeg voltam estéről. Ettől a sok bajtól, ahogy most minden összefogott ellenünk, annyira nekibúsultunk, hogy ami igaz, az igaz, berúgtunk egyik este. Úgy is lehet mondani, hogy kicsit jobban, mint egyébként. Itt volt néhány barátunk.

Igazából szépen indult minden, az egyik fiú balalajkát is hozott magával és gyönyörű népdalokat énekeltünk, de aztán a negyedik üveg vodka után Vovácska nagyon megsajnálta magát, sírt, és végül…jaj istenem, ez a legnehezebb, szóval most már elmondom: Vovácska, istenkém-istenkém, valamiért úgy érezte, hogy ez jó tréfa lesz, nem is tudom, szóval egy adott pillanatban felmászott a zongorára, a fedél alá, és fogalmam sincs mit akart ezzel kifejezni, de végül belerondított a zongorába! Igen. Most már kimondtam. Nem adtuk el. Látod, vigyáztunk rá, csak hogy ez történt közben. Sajnálom mamácska. Bizony, a Vovácska, és épp abba a zongorába, amin Rubinstein is játszott. Nem értem miért tette. Így utólag ő sem, de mindegy.

És hát folyt az este tovább, már húsz perce is ott volt az a rakás a húrok között, de sajnos olyan büdös volt a szoba, kint meg akkor már mínusz huszonnégy fok volt, szellőztetésről szó sem lehetett, nem fázhattunk meg, ez gondolom érthető, ezért aztán valahogy a vendégek végül úgy döntöttek, hogy ennek véget vetnek. Hiába kérleltem őket, sajnos olyan részeg volt már mindenki, túlerőben is voltak, hogy hiába hivatkoztam a nagyapára, meg, hogy a Zenetudományi Intézet várja a zongorát, hiába említettem Rubinsteint, akit meg kell mondjam, talán, ha egyiküknek mondott valamit, szóval kivitték az erkélyre és ledobták! És pont Nyikita Szemjonovics autójára! A Vovácska pedig, aki ettől valahogy fölébredt, látszott rajta, hogy igazán nekikeseredett, és akkor nem is értem honnan volt benne ekkora képesség, mielőtt megérkeztek volna a rendőrök, még a nagyapa Berlinben készíttetett cipői közé is beszart a ruhásszekrénybe.

Más nem történt.

Drága Mamácska! Tudnod kellett mindezt. Látod, ha a becsületünk oda lett is, az őszinteségem megmaradt. Igazán sajnálom, de hidd el, most már rendben lesz minden.

szeretettel ölel, csókol fiad

Andrej

(p.s.: küldj hétszáz rúbelt)

A novella megjelent a Tintába mártott mikrofon című limitált kiadású kötetben, melyre licitálva, vagy azt megvásárolva a Tilos Rádió támogatható. Ez utóbbi egyébként a kötet megszerzése nélkül is hasznos: https://tilos.hu/tamogatas