esszé

a gyilkos por

STACHE ÉVA  /  10 MILLÓ FA – ESSZÉ

Amikor a hatalomvágy egyre inkább elvonja a figyelmet a valódi veszélyekről azáltal, hogy értelmetlen félelmet kelt, a tudomány és a művészet kötelessége, hogy figyelmeztessen erre, és életben tartsa a róla szóló diskurzust

LÉGSZENNYEZŐDÉS
Hűséges társ, ott van velünk mindég mindenütt. Befurakodik mindenünkbe hangtalanul, szótlanul, láthatatlanul. Nincsenek falak, kapuk vagy zárak amik ellenállnának neki. Ellepi a városokat, megbénítja a társadalmi élet rétegeit. Sokan belebetegszenek, mások belehalnak.
Egy porszem. Sok porszem. Szálló por.
A szálló por története már csak azért is figyelemre méltó mert csendesen lopakodva évente több ezer ember túl korai halálát okozza. Minél kisebbek a porszemek, annál mélyebre hatolnak az emberi szervezetbe. A PM10-nek nevezett 10 microméter nagyságú porszemcskék is igen kellemetlenek tudnak lenni, de az igazi tökéketes gyilkosok a 2,5 microméter alattiak. Észrevétlenül kúsznak be a gyanútlan tüdőkbe, gyulladásokat, sokszor rákot és néha halált hoznak magukkal
Szálló por mindig létezett, összetételük komplex. Lehet szaharai homok, vagy kiszáradt föld, korom vagy valamilyen más kémiai anyag. Néha csak kellemetlen, néha látható felhővé sűrűsödik. Néha szép színes. Néha gyilkol.
Emberi egészségre nézve a tökéletlen égések során felszabaduló szálló por az igazi ellenség: a korom. A városokban a fosszilis meghajtású… → Folytatás

2025/07/08 21:24

a növények társas élete

ENYEDI ILDIKÓ ÉS A CSENDES BARÁT

NICHS ANDREA  | 10 MILLIÓ FA -ESSZÉ

„Mindannyian folyamatosan hallucinálunk”

Enyedi Ildikó új filmje, a Csendes barát után – ami jövő januárban kerül majd mozikba – egészen biztos, hogy mindenki másként néz majd otthoni szobanövényeire, és az is lehet, hogy az erdőt járva egyre többen ölelgetik a fákat. Én minden esetre egy hete kedvesen beszélgetek négy darab cserepes virágommal, és azt kutatom, hol lehet olyan szenzort vásárolni, aminek segítségével kapcsolatba léphetek velük.

A Csendes barát nemcsak a botanika különlegesen izgalmas világába vezeti be nézőit, de bőven tartalmaz irodalmi, természettudományos és kultúrtörténeti utalásokat, filozófiai mélységet és nem kevés érzékiséget annak ellenére, hogy a szó szoros értelmében nincsen benne erotikus jelenet. Hacsak a virágokról, bibékről, rügyekről készült makrofelvételeket nem tekinti valaki pornográfnak. A film azért is revelatív és egy új világkép útkereső darabja, mert arról szól, ami manapság az egyik legfontosabb kérdés: képessé válunk-e arra, hogy újfajta szerződést kössünk a környező valósággal, a természettel? Olyat, amiben benne van a kölcsönös gondoskodás igénye és szándéka. Ma az emberek rendkívül közönyösek a valósággal kapcsolatban, ha úgy tetszik növényvakok, holt tereptárgyként tekintenek a fákra, bokrokra. A Csendes barát felveti annak lehetőségét, hogy elkezdjünk élőlénytársainkként nézni rájuk és úgy is bánni velük. Ahogy a 10 millió Fa… → Folytatás

2025/10/19 21:47

növények mint hűtőtestek

STACHE ÉVA | 10 MILLIÓ FA – ESSZÉ 

„Amikor a hatalomvágy egyre inkább elvonja a figyelmet a valódi veszélyekről azáltal, hogy értelmetlen félelmet kelt, a tudomány és a művészet kötelessége, hogy figyelmeztessen erre, és életben tartsa a róla szóló diskurzust.”
SPACE

PROBLÉMA
Hőszigetek, hőstressz, a hőséggel összefüggő betegségek miatt több kórházi ellátott, a szélsőséges hőség miatt növekvő számú halálesetek, a vízfelhasználás megduplázódása, az ökoszisztémák pusztulása, aszályok. Minden nyáron tudatosan vagy nem, de szembenézünk ezekkel a problémákkal. A változó éghajlat miatt az évszakok megváltoztak, a hőség egyre szélsőségesebb, az aszályok egyre hosszabbak.
Technikai intézkedések csak kis léptékben kínálnak megoldást. A helyi vízpermetezőkkel lehet ugynan lokálisan hűteni, de a probléma túlmutat a helyi komforthiányon. A réteket is lehet öntözni, de ahhoz a víznek rendelkezésre kell(ene) állnia, és pontosan ez a probléma a forró és száraz időszakokkal: elfogy a víz!
A légkondicionáló rendszerek használata nem enyhíti, hanem súlyosbítja a helyzetet. A készülék a meleg levegőt átemeli a külsö térbe, ami az épület belsejét hűvösebbé, de a külsejét melegebbé teszi. Ez a hő arra készteti a légkondicionálót, hogy még erősebben működjön, így még több hőt bocsát ki a szabadba,… → Folytatás

2025/06/13 23:28

orosz rulett vízzel

STACHE ÉVA | 10 MILLIÓ FA – ESSZÉ

A tények számítanak!

A Valenciában történt hirtelen és váratlan áradás, csak egy a számos természeti katasztrófa közül, amit az elmúlt négy hónapban a világon láttunk. Váratlanul tör elő valamilyen szokatlanul nagy, egyhelyben topogó eső, földcsuszamlás, rendkívüli hőség, erdőtűz. Hogy hol lesz a következő dráma, nem tudni elöre. Orosz rulett ma a klímaváltozás.

A sokféle katasztrófa közül a víz a legintenzivebb drámák egyik okozója. A jelen esőzések, nemcsak abban különböznek a ‘régiektől’, hogy más idöpontokban jelennek meg, mint azt megszoktuk, hanem a víz mennyisége is más. Olyan intenzív csapadék amilyen korábban száz évben egyszer fordult elő, most többször is megjelenik akár egyetlen szezonon belül. Az esőzések megváltozott frekvenciája és intenzitása, nagy méretű áradásoknak okozója, akár úgy, hogy egy helyben hirtelen nagy mennyiségű víz zúdul le, akár úgy hogy hosszan, néha hetekig tartva túlduzzasztja a folyókat.

Csak 2022-ben és csak a legnagyobb katasztrófákat említve: mialatt a mexikói települések kétharmada vízhiánnyal küzdött, addig Európa hőhullámmal amelyben 61 ezren haltak meg, Franciaország példátlan szárazságot élt át, a heves esőzések miatti áradások, több mint 1200 ember halálát okozva, Pakisztán…→ Folytatás

2024.11.28. 12:51

az erdőember és barátai

MEGSZÁLLOTT FAÜLTETŐK A VILÁGBAN

NICHS ANDREA | 10 MILLIÓ FA – ESSZÉ

Magányos hősök, akiknek kitartása, eltökéltsége, hite és önként vállalt munkája példaadó. Bizonyítja, hogy egyetlen ember is képes arra, hogy megváltoztassa a környezetét, valamelyest a jövőt is. Éppen ezért nem árt, ha minél többen csatlakozunk hozzájuk!

Egy évekkel ezelőtt, a Nature tudományos lapban megjelent tanulmányból kiderül, hogy az Amazonas menti esőerdőkben körülbelül 1,5 milliárd tonna szén-dioxid termelődik évente. Az erdőirtásokkal megcsonkított fás területek ezzel szemben nagyjából félmilliárd tonnányit nyelnek el belőle. Finoman szólva sem jó arány! Szerencsére egyre több civil kezdeményezés kampányol a faültetések mellett, és van, hogy egyes országokban hatalmas volumenű állami faültetések is történnek. Etiópiában például – bár végül hivatalos adatok nem támasztották alá a mértéket – 2019-ben egyesek szerint több mint 200 millió, a bátrabbak szerint… → Folytatás

2024.02.19. 15:54

az emberi civilizáció megmentése

A „GEOCENTRIKUS-VILÁGREND” ALAPJAI / 10 MILLIÓ FA 

OROSZ JENŐ | ESSZÉ  

A válsághullámok egymást érik országon belül és az országok között. A leggazdagabbak és a legszegényebbek közti ellentétek látványosan növekednek, amit még fokozhat a klímaváltozás a klímaváltozás kárvallottjainak népvándorlással fenyegető káosza. Ha az ellentétek összeadódnak, akkor kialakulhat a válságok cunamija amelyet a rendelkezésre álló nemzetállami eszközrendszerrel már nem lehet kezelni. Új látásmódra, új paradigmára van szükség!

….Az alábbi esszé megoldásokat próbál felvázolni, mivel viszont ez időben változó, összetett problémahalmaz, ezért úgy kell felfogni, mint egy olyan térképet, amit a tájfutók használnak; vannak rajta részcéloknak megfelelő érinteni szükséges → Folytatás

2023.11.25. 19:09

a kárpátok erdei veszélyben!

10 MILLIÓ FA

♦ NICHS ANDREA | ESSZÉ

A Kárpátok hegykaréja Európa második leghosszabb hegyvonulata, nyolc országot szel át. Része az Északi-középhegység is. Az itteni erdők létfontosságú szerepet töltenek be a kontinens klímahelyzetének kezelésében: védelmet jelentenek szélsőséges időjárási viszonyok között, árvizeket akadályoznak meg, s miközben meg tartják a vizet, óvnak a talajeróziótól, nem utolsó sorban pedig rengeteg növény-, és állatfaj lakhelyéül szolgálnak. Az országhatárok fölött átívelő agresszív emberi beavatkozás miatt azonban, mára tragikus helyzet alakult ki.

Erdők tekintetében itthon sem rózsás a helyzet. Bár a statisztikák szerint száz év alatt úgy tűnik megduplázódott a területük, ám ez jókora önbecsapás: a telepítések túlnyomó része csak nyaras vagy akácos ültetvény, ami botanikai értelemben alacsony rendű monokultúra, pláne a sokféle korú és fajú fákból… → Folytatás

2023.12.03. 20:37