interjú
"a siker kulcsa: nem kell abbahagyni"
NICHS ANDREA BESZÉLGETÉSE
♦ KERESZTESI RÉKA | 10 MILLIÓ FA – INTERJÚ
Réka nem ökológiai szakember, nem klímaváltozással foglalkozó szakértő, mégis nagyon fontos személy a 10 millió Fa életében. Az alapítványt vezető Iván és az operatív munkát szervező Franciska mellett ő is központi csapattag, a szervezet kuratóriumának harmadik tagja.
– Mi vezetett a 10 millió Fához, mi volt az a hívószó, ami miatt csatlakoztál a szervezet munkájához, és milyen feladatokkal foglalkozol mostanában?
Én is mint sokan, Iván Facebookon megjelent felhívását olvastam először, úgy szoktam hívni, hogy ez volt az ősposzt, ami életre hívta a 10 millió Fát. Megszólított a szöveg, összekapcsolódott a bennem munkáló nagyon erős tenni akarással, merthogy én is átmentem egy durva klímaszorongáson miután megszületett Emő, a kislányom. Az az írás cselekvésre szólított fel: ne panaszkodjunk, ne siránkozzunk, hanem tegyünk valamit, és ezzel nagyon tudtam rezonálni. → Folytatás
2024.09.17. 15:31
"van, ami erőt ad a tovább lépéshez"
NICHS ANDREA BESZÉLGETÉSE
♦ ZAKAR ANDRÁS | 10 MILLIÓ FA – INTERJÚ
„Őszintén azt gondolom, mindent megtettem, hogy zöldebb és élhetőbb Budapestet hozzunk létre. Ezt már nem lehet elvenni. Eddig tartott…” – két hónapja igen hirtelen vált meg a főváros Zakar Andrástól, aki négy és fél évig volt a Főkert főigazgatója. Beszélgetésünkből kiderül, hogyan látja mindezt, mi zajlott le benne az elmúlt hetekben, de leginkább arról, mit sikerült megvalósítania a főváros zöldterületeinek fejlesztésével és fenntartásával kapcsolatban.
– Hatalmas feladat, nagy kihívás és rengeteg munka, ha valaki egy európai főváros „zöldítéséért” felel. Te megkaptad ezt a lehetőséget, az elmúlt években az is kiderült, mennyi mindent sikerült elérned, mégis egy érthetetlen döntés született. De ne szaladjunk ennyire előre, mesélj arról, milyen út vezetett odáig, hogy te lettél Budapest főkertésze. → Folytatás
2024.09.03. 11:26
"a nappal van örök szerződésem"
NICHS ANDREA BESZÉLGETÉSE
♦ BÓDI ESZTER | 10 MILLIÓ FA -INTERJÚ
Ökotudatos házikó esővízgyűjtő-rendszerrel, sziget üzemmódú napelem rendszerrel, újrahasznosított Eco panelek beépítésével, a természetet és a csillagos eget „beengedő” üvegtetővel. Bódi Eszter szerint muszáj szemléletformáló lépéseket tenni, és efelé elmozdulni az épített terek esetében is. A természettel együtt úgy tudunk túlélni, ha tiszteljük az adottságokat.
2024.08.23. 17:57
holt fák és lékek az erdőben
NICHS ANDREA BESZÉLGETÉSE
♦ ASZALÓS RÉKA | 10 MILLIÓ FA – INTERJÚ
Biológusként választotta az ökológia szakirányt az egyetemen, és ahogy mondja, végül egy szakterület még szűkebb szakterületénél kötött ki, és lett erdőökológus. Réka a munkája és a kutatásai mellett a 10 millió Fa szakember gárdáját erősíti, akik nélkül nincs döntés, hová, mikor és melyik fafaj egyedeit ültessék az alapítvány önkéntesei. Persze sok ültetésen ott van ő is.
– Nálad is, mint sok interjúalanyomnál, akikkel a természet szeretetéről és hivatásul választásáról beszélgettem, gyerekkori a kötődés?
Valóban mindig érdeklődtem a látható élővilág, gyerekként főleg az állatok, a madarak iránt. Járt nekünk az Állatvilág című lap… → Folytatás
2024.08.07. 23:23
"le kell jönni az élmény- heroinról"
NICHS ANDREA BESZÉLGETÉSE
♦ KARDOS GÁBOR | 10 MILLÓ FA – INTERJÚ
Filozófus, a Balatoni Kör alapítója, igen radikális gondolatai vannak a természetvédelem, a klíma vészhelyzet, a fenntarthatóság témaköreit tekintve, de valójában mindennel kapcsolatban. Szeretné, ha a Balaton önálló jogalany lehetne, mert szerinte az ilyen lépések hozhatnak komoly szemléletváltást, amire nagy szükség van, és nem csak a Balatonnál. Nem régiben részt vett a 10 millió Fa szülinapjának egyik kerekasztalbeszélgetésében is.
– Hiszel abban, hogy kevesebb jogtiprás lenne a tó környékén, ha megvalósulna az ötleted? Mit lehetne elérni egy ilyen rendelettel?
Gyökeres szemléletváltásra van szükség, ahogy például a nők és a gyerekek jogaival kapcsolatban is történt egy váltás. Nagy lépés volt, hogy legalább elvi síkon sikerült kimondani, hogy ők is jogalanyok. Ha a nyugati felfogást pozitívan próbáljuk megközelíteni, akkor a szabadság kiterjesztésének történetét úgy is értelmezhetjük, mint a jogok folyamatos kiterjesztését. A Balaton esetében a világon először ismernék el egy tó,… → Folytatás
2024.07.30. 19:09
„vagy zöld társadalmunk lesz, vagy semmilyen”
NICHS ANDREA BESZÉLGETÉSE
♦ BOJÁR IVÁN ANDRÁS | 10 MILLIÓ FA – INTERJÚ
Művészettörténész, lapalapító, író, tanár, sorolhatnánk mi mindennel foglalkozott, foglalkozik akár a Vulkán főszerkesztése mellett, a mai napig. Ő magát humán értelmiséginek tartja. Néhány éve a környezetért is felelősséget vállaló civilként megalapította a 10 millió Fa közösségét. Karácsonyi beszélgetésünk.
fotó: Bojár Sophie
– Sokan hivatkoznak az első Facebook posztodra, mint csatlakozási pontra, ami elindította a 10 millió Fa közösséget, elmondanád, hogy is volt ez pontosan? Hol voltál, mit csináltál, miért jutott eszedbe éppen ott, éppen akkor? Csak a történeti hűség kedvéért… → Folytatás
2024/12/25 11:15
"két és félmillió fánál tartunk"
NICHS ANDREA BESZÉLGETÉSE
♦ GAUDER MÁRK | 10 MILLIÓ FA – INTERJÚ
gazi világpolgár, kisgyerekkora óta rengeteg helyen élt, most épp három kontinensen Indonézia, Marokkó és Magyarország a fő bázisai. Indonéziában, Lombok szigetén évek óta meghatározó környezetvédelmi munkát végez, alapítványával, a Palmtrivel két és félmillió fát ültetett el eddig.
– Nemrég a 10 millió Fa ötödik születésnapján találkoztunk a Szent György-hegyen, ahol arról meséltél, hogy egy félreértés miatt Indonéziában komoly jogszabály születik a fák védelmében. Hogy is van ez pontosan?
Éppen itthon voltam Magyarországon, és Budapesten, a Mészáros utcában sétáltam, ahol egy…. → Folytatás
2024.07.17. 22:23
"otthon, templom, kert"
NICHS ANDREA BESZÉLGETÉSE
♦ BÁLAMODAKA DÁSZ (ANTAL BALÁZS) | 10 MILLIÓ FA – INTERJÚ
Nyitottságuk és szabadon látogatható rendezvényeik miatt ma már egyre kevesebben gondolnak úgy a somogyvámosi Krisna-tudatú hívők közösségére, mint egy világtól elzárt, misztikus szabályokat követő csoportra. Krisna-völgy lakói javarészt önfenntartó gazdálkodást folytatnak, a természethez és Istenhez való viszonyukról Antal Balázs, szanszkrit nevén Bálamodaka Dász mesélt nekünk.
ideje felébredni
GREEN PEAKS KONFERENCIA, 2024 JUNIUS 12.
♦ NICHS ANDREA | 10 MILLIÓ FA
„Greenwashing kontra cleanwasher”
Paul Ágnes, a Cleanwasher egyik alapítója moderálta azt a Green Peaks elnevezésű minikonferenciát, ahová a reklámipar szakembereit hívták meg, és amit egy igen provokatív előadással Jordán Ferenc biológus nyitott meg. A felütés lényege: vajon igaz-e, hogy 100 éven belül annyira tönkre tesszük a Földet, hogy kipusztul… → Folytatás
2024.06.22. 11:21
"merítkezni az erdő ingereiben"
NICHS ANDREA BESZÉLGETÉSE
♦ VÁSÁRHELYI KRISZTA | 10 MILLIÓ FA – INTERJÚ
A fák, az erdő, egy kirándulás nyugtató, feltöltő hatásáról senkit nem kell meggyőzni. Az egyre újabb mentálhigiénés programok sorában népszerű programnak számít az erdőmerülés, aminek lényege a test és az elme lecsendesítése a természetben való megmerítkezés által. Hogy bővebben mit is jelent ez, arról Vásárhelyi Kriszta klinikai szakpszichológus mesél, az Erdőmerülés mozgalom egyik alapítója.
– Legyünk túl az első, nyilván milliószor hallott kérdésen: miben más ez a módszer, mint egy kiadós séta a természetben, egy erdei kirándulás?
Az erdőmerülés egyik célja, hogy azoknak segítsünk, akik maguktól még nem találták meg a természetben való relaxáció, a csendes elvonulás módját, de gyakran jönnek a programjainkra olyanok is, akik gyakorlott természetjárók és sok… → Folytatás
2024.06.16. 12:12
a dzsungeljáró
NICHS ANDREA BESZÉLGETÉSE
♦ BALÁZS LAURA | 10 MILLIÓ FA – INTERJÚ
Annak idején, amikor Cousteau kapitány sorozata ment a tévében, rengeteg gyerek akart tengerbiológus lenni, cseppet sem foglalkozva azzal a ténnyel, hogy ezt itthon bizony elég nehéz megvalósítani. Valami ilyesmit éreztem, amikor Laurával találkoztam: honnan táplálkozhat a vágy, hogy valaki dzsungeleket járjon? Pedig ez a szenvedély nála közel húsz éve tart. Amikor épp nem a világ őserdeit fedezi fel, a 10 millió Fa munkájában vesz részt, mert ahogy blogjában (https://www.facebook.com/profile.php?id=61554852983714) is olvasható: „A fák az életet jelentik, és a fák ültetése az egyik legéletigenlőbb tevékenység, amit ismerek.”
portréfotók: Bujnovszky Vanda
– Tulajdonképpen mi a foglalkozásod?
Nem igazán tudom leszűkíteni egy területre. Írtam korábban a Marie Claire-nek egy cikket a multipotenciál jelenségről, és valahová ide sorolom magam. Rengeteg mindent csináltam életemben: voltam jógatanár, gyógymasszőr, dolgoztam utazási irodában és… → Folytatás
2024.06.08. 15:34
james bond és a hidrológia
NICHS ANDREA BESZÉLGETÉSE
♦ SZÖLŐSI-NAGY ANDRÁS | 10 MILLIÓ FA – INTERJÚ
A neves hidrológus professzor számos díj és titulus tulajdonosa – többek között egyik alapítója a Víz Világtanácsának –, hosszú pályafutása alatt sok híres egyetemen megfordult. Kamaszként még festőnek készült, de azzal talán ő is egyetért, mindenki jobban járt vele, hogy végül tudós lett.
SPACE
A 60-as években Rákosligeten laktunk – egyébként a feleségemet is ott ismertem meg 13 éves koromban –, amikor is volt egy piszok nagy árvíz a Rákos-patak völgyében. Ilyen nagy áradást addig még senki nem látott a faluban, az utcában, ahol laktunk másfél méter mély kimosódások keletkeztek. Ez élénk emlék bennem, és ezért mindig nagyon érdekelt, hogy mi történik az esővel. Vannak időszakok, amikor semmi, máskor meg ugyanakkora…→ Folytatás
2024.05.22. 11:26
a világ eleje
NICHS ANDREA BESZÉLGETÉSE
♦ TAKÁCS-SÁNTA ANDRÁS | 10 MILLIÓ FA – INTERJÚ
Az ELTE Humánökológia mesterszakának oktatója nem csak ökológiai kisközösségek hálózatával foglalkozó szakember, neki is van saját közössége, a Vértesi Kamra. Takács-Sánta András kissé indulatosan beszél a világvége jóslatokról. Szerinte el kell felejteni, hogy a jövő megjósolható, fontosabb lenne olyan forgatókönyveket alkotni, amelyekben felfestjük a kívánatos jövőképeket és következetesen, felelősséggel teszünk is értük. Ehhez cselekvési tervet is kínál.
2024.05.03. 11:58
könyvem műfaja: vulkánkitörés
NICHS ANDREA BESZÉLGETÉSE
♦ JORDÁN FERENC | 10 MILLIÓ FA – INTERJÚ
Jordán Ferenc hálózatkutató biológus, rendszerökológus. Egy ideje Bécsben él, de a Pármai Egyetemen dolgozik, ahová vonattal jár, mert – hogy így is csökkentse az ökológiai lábnyomát – az autóját eladta. Ő volt a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet vezetője, harcos támadója a tó körbebetonozásának, a nádasok esztelen irtásának, a luxusingatlanok építése miatti természetrombolásnak. Másfél év után leváltották. Szakmai karrierjét, jövőjét már nem itthon tervezi.
fotó: Bujnovszky Vanda
space
– Milyen kutatásban veszel részt most Pármában?
2024.04.16. 10:59
a szavainknak, a tetteinknek súlyuk van
TÓTH OLIVÉR BESZÉLGETÉSE
♦ POKORNY LIA | 10 MILLIÓ FA – INTERJÚ
A fán, mint szimbólumon keresztül, közvetlen módon juthatunk el önmagunkhoz, a lelkünkhöz. Nem véletlen, hogy amikor pszichológus segítségét kérjük például egy traumánk feldolgozása kapcsán, akkor sokszor elsőként fát rajzoltat velünk.
ötvenéves fa 50 év alaltt lesz ötvenéves
NICHS ANDREA BESZÉLGETÉSE
♦ BOZZAY BALÁZS | 10 MILLIÓ FA – INTERJÚ
építeni egy szép, új világot
NICHS ANDREA BESZÉLGETÉSE
♦ PUMPED GABO | 10 MILLIO FA – INTERJÚ
Nevével a Balaton Sound, tévés reality műsorok sora, vicces, őszinte beszólások és rengeteg izom kapcsolódik össze. Az Insta oldala is tele edzőtermi videókkal, mégis, egyre több üzenete kapcsolódik a természetvédelemhez, a fenntarthatósághoz. Influenszerként a különféle termékek reklámozása mellett olvasható tőle felhívás a Magyar Tudományos Akadémia programjáról, gyermekotthonba visz ajándékot, és fát ültetni is elmegy, mert egyre fontosabbnak tartja a környezettudatos életet.
Egyik posztjában így ír: „Mindenkinek el kell vonulnia évente legalább egyszer, mert éreznetek kell a flowt, a Földet és a természetet, és ezt a Bajcsyn nem fogjátok érezni.”
– Aki figyelemmel kíséri… → Folytatás
2024.04.01. 12:05
a faültetés szakrális élmény
NICHS ANDREA BESZÁLGETÉSE
♦ LÓSKA MÁRTON | 10 MILLIÓ FA – INTERJÚ
Kiskorában író és bróker szeretett volna lenni. Egyszerre. Most azt mondja, ez valamilyen szinten, végül is megvalósult, hiszen kommunikációval, szövegekkel foglalkozik és, kissé csúnyán fogalmazva, adja-veszi a gondolatokat. Marci a 10 millió Fa kommunikációs csapatát erősíti és odavan a sci-fiért.
2024.03.21. 20:06
repülés közben építjük át a repülőt
NICHS ANDREA BESZÉLGETÉSE
♦ VÁRADI ZSOLT | 10 MILLIÓ FA -INTERJÚ
Közel volt a tűzhöz – a felesége, dr. Aszalós Réka ökológiai szakértő –, így nem úszta meg, hogy előbb vagy utóbb ne csatlakozzon a 10 millió Fa csapatához. Persze azért ennél több motivációja is van. Az alábbiakban erről mesél Váradi Zsolt kommunikációs és marketing szakember.
a tétlenség sárkányai és a radikális remény
NICHS ANDREA BESZÉLGETÉSE
♦ ÁGOSTON KOSTYÁL CSILLA | 10 MILLIÓ FA – INTERJÚ

Egyre több szorongással küzdő páciens esetében merül fel az ökobűntudat-, gyász vagy ökoszorongás fogalma. A gyógyulást leginkább az a hozzáállás adhatja meg, hogy a természethez annak részeként, nem pedig mint külső szemlélője, kapcsolódunk újra. Az ökológiai válság… → Folytatás
2024.02.28. 11:15
a méhészet a mező - gazdaság költészete
BESZÉLGETÉS WEINER SENNYEY TIBORRAL
♦ NICHS ANDREA | 10 MILLIÓ FA -INTERJÚ
Mindenkinek ajánlom Hamvas Béla Unikornis című kötetében a Summa Philosophiae Normalis című dialógust, ami sok minden más és fontos mellett a méhesről is szól. Ezért az az alcíme, hogy „Beszélgetések a méhesben”. Nagyon megtetszett, de amikor olvastam, még fiatal voltam, a közelében… → Folytatás
2024.01.28. 13:39
szabó simon
AZ EMBER EGY INVAZÍV FAJ
♦ NICH ANDREA BESZÉLGETÉSE | 10 MILLÓ FA – INTERJÚ
Volt egy fakivágás elleni tüntetés az MTA előtt, és felkértek, hogy vezessem a demonstrációt, ahol egyébként több civil szervezet fogott össze. Ott találkoztam a 10 millió Fával és Ivánnal (Bojár Iván András – a szerk.), ő kért meg arra, hogy vegyek részt az eseményeiken. Szívesen mondtam rá igent, mert fontos, hogy reagáljak olyan helyzetekre, részt vegyek olyan rendezvényeken, amelyek megmozgatnak, és ahol talán én is tudok azzal segíteni, ha eljuttatom az üzenetet a nyilvánossághoz. Van, hogy megkeresnek, van, hogy szembejön valamilyen téma, ami megérint, amit fontosnak tartok. → Folytatás
2024.01.24. 22:00
az erdőben megtisztulsz, vigyázz rá
BESZÉLGETÉS GAZSÓ GYÖRGGYEL A RADNÓTI SZÍNHÁZ MŰVÉSZÉVEL
♦ NICHS ANDREA | 10 MILLIÓ FA – INTERJÚ
Bár korábban a Nemzeti, most a Radnóti Miklós Színház színpadáról, számos film és tévészerepéről ismert, kevesen tudják, hogy Gazsó György a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen végzett. Szenvedélyes viszonya a fákhoz a természetközeli élethez, pestlőrinci gyerekkoráig nyúlik vissza. Amikor csak teheti, gombászni és biciklizni jár a szalafői erdőbe. Gazsó György szerint a környezettudatosság elérésének szempontjából a legfontosabb az edukáció, amit már az általános iskolában el kéne kezdeni. Elképesztőnek tartja, hogy Magyarországon nincs saját minisztériuma a környezetvédelemnek.
Fotó: Stépán Virág
– Bár az egyetemet elvégezte, végül egy napot sem dolgozott erdészként. Mégis az első választása,.. → Folytatás
2024.01.13. 18:39
nagymihály dénes
EGYELŐRE VISZ A LENDÜLET
Nichs Andrea beszélgetése a 10 MILLIÓ FA doyenjével
♦ NICHS NDREA | INTERJÚ
Önkéntes. Afféle mindenes az alapítványnál, de van, aki a szervezet supermanjének nevezi. Kisteherautóval hozza-viszi az ültetéshez szükséges felszerelést, ha kell ásót, cölöpverőt készít, kerítést emel. Örül annak, hogy fiatalabbak közt lehet és egy olyan közösséghez tartozik, amelynek reményei szerint van hatása a jövőre.
Fotó: Stépán Virág
– Megbeszéltük a tegeződést, szóval: hogyan és miért csatlakoztál az alapítvány munkájához, kitől hallottál a 10 millió Fáról?
Franci édesapjával voltam… → Folytatás
2024.01.06. 12:39
erdő és rigó-püspöki segítség
SZILVESZTERI EXLUZÍV INTERJÚ ÉGER FANNI KÖRNYEZETVÉDELMI MINISZTERREL
♦ 10 MILLIÓ FA | INTERJÚ
Oktatófilmek, nemzeti gyümölcsöskert, új nemzeti környezetvédelmi stratégia – szép elképzelések az újonnan kinevezett környezetvédelmi minisztertől, aki maga kérte, hogy készítsünk vele interjút, s így elsőként számolhassunk be a kormány új ökológiai elképzeléseiről.

2023.12.31. 18:41
hervai franciska
AZ EMBERI KAPCSOLATOK ÉRDEKELNEK /10 MILLIÓ FA
BESZÉLGETÉS A 10 MILLIÓ FA FŐKORDINÁTORÁVAL
♦ NICHS ANDREA | INTERJÚ
Sok ezer önkéntes dolgozik az alapítvány ültetésein, többségüket Franciska is jól ismeri. Bojár Iván Andrással ők a szervezet motorja és lelke. Bár volt „rendes” szakmája, azt mondja, igazán ebben a civil tevékenységben találta meg önmagát. Kedvenc fája a bükk, de hogy ő milyen fa lenne, az kiderül a beszélgetésből.
ne legyünk öko-aszkéták
DR. ASZALÓS RÉKA ERDŐ-ÖKOLÓGUS – 10 MILLIÓ FA
♦ BALÁZS JONSON LAURA | INTERJU
A 10 millió Fa közösség ökológus szakértője, az Ökológiai Kutatóközpont munkatársa. Egyik fő érdeklődési területe az érintetlen, őserdő-jellegű állományok kutatása. Képzett jógaoktató, két gyerek édesanyja, lelkes budai lakos. A 10 millió Fa ültetéseire, eseményeire gyakran a családjával érkezik, no meg az elmaradhatatlan Teslával, a kirobbanó energiájú spániellel.
Részben a Covid miatt úgy alakult, hogy két évig nem voltak konferenciák, így most hirtelen sűrűbb lett a napirendünk. Ruandában egy természetvédelmi konferencián jártunk (ICCB 2023) ahol rengeteg afrikai problémával és megoldási lehetőségekkel ismerkedtünk meg, olyan témákban mint például a oroszlánok és egyéb nagyvadak védelme a helyiek bevonásával. →Folytatás