Kis nagyember – nem fizikai értelemben. E léptéket maga állítja be, amikor gyűjteménye kialakulásának körülményeiről, saját szerepéről beszél.

– Nincsenek ideáim, húsz-harminc év múlva senki nem fogja tudni, ki volt Gyugyi László. Nem is számít. A gyűjtemény az érték, a név csak azonosításul szolgál. Ha ez a gyűjtemény száz évig megvan és az égből látom majd, az engem teljesen kielégít. Nem is akartam, hogy a nevemmel kapcsolódjon össze,végig ellenkeztem, de a muzeológusok azt mondták, történelmi szempontból a név teszi azonosíthatóvá. A kiállítás címét: A Zsolnay Aranykora – Gyugyi gyűjtemény – pedig Páva Zsolt polgármester választotta ki, több alternatíva közül. Annak az ötlete sem az enyém, hogy készüljön könyv * a gyűjteményről – hárít tovább -, Csenkey Éva, művészettörténész az Iparművészeti Múzeum munkatársa szorgalmazta. S amikor a könyv megszületett, jött az állandó kiállítás gondolata. A kollekcióm iránt Amerikában is volt érdeklődés, nagyon gazdag magyarok megvették volna, én mégis Pécsnek adtam, mert a város és a Zsolnay” össze vannak fonódva” – magyarázta.

Gyugyi gondolkodásmódját a józanság és a célszerűség irányítja. Hübrisznek, a kevély önszeretetnek nyoma nincs benne.

– Bill Gates és Warren Buffet sem hagyta családjára a vagyonát, 80 százalékát jótékonyságra fordítják. Hatalmas hiba lenne egy ekkora gyűjteményt a gyerekekre hagyni. Amelyik gyűjteni akar, tegye, de rakja össze ő maga, ne örökölje. A lányom még nem érdeklődik a Zsolnay iránt. A fiam a Stanfordon Phd-zett és szereti Vasarely-t. Ha bármit gyűjtene, az inkább Vasarely lenne. A Google-nál dolgozik Kaliforniában, a Silicon Valley-ben. Ott sok a földrengés, nem lehet porcelánt gyűjteni – menti fel egy a Mecsekalján ritkán mérlegelt szemponttal. – Számomra igazi öröm, ha a vendégkönyvet olvasgatva azt látom, Pécs lakói, köztük olyan emberek, akiket nem is ismerek, szeretettelés ragaszkodással viszonyulnak hozzá. Büszkék rá, hogy mi magyarok ilyet elő tudtunk állítani. Sokan ellenezték a helyszínt. A gyűjteménynek Pestre kell kerülnie, vidéken el lesz temetve, feledésbe merül – jósolták. De nem ez történt. Helyes döntés volt. “Right Think” – mondta a feleségem, amikor véglegessé vált a gyűjtemény Pécsre kerülése. Személyes tragédiám, hogy mire mindez megvalósult, ő meghalt. Hat évvel volt fiatalabb nálam, az lett volna normális, ha én megyek el előbb….

A láthatóan még élő fájdalommal az egész gyűjtés kérdéskörnek váratlanul mély, informális és személyes dimenziója támad.

– Áldott teremtés volt, csak jót tudok mondani róla, rendkívül kedves személyiségét mindenki szerette. Ő vitte a család terheit, még „magyarul” főzni is megtanult, miközben adminisztratív vonalon dolgozott. A gyűjtemény kialakulásában az ő szerepe alapvető jelentőségű. Nélküle, vagy netán egy más feleség oldalán a Zsolnay gyűjtemény nem jött volna létre. Legalább tizenöt olyan tárgy van itt kiállítva, amit ő szerzett és ajándékozott nekem.

A Gyugyi gyűjtemény immáron Pécs állandó attrakciója. Évtizedek múlva, amikor már sem Gyugyi László, sem a kötet alkotói nem leszünk a Földön, a látogatók e gyűjteményben a Zsolnay család alkotóerejét, művészetének kibontakozását csodálják majd. Pedig milyen különös fintora a közép-európai történelemnek: mindebből tulajdonképpen semmi nem lenne, ha Tamásiból egy parasztgyerek világgá nem megy, és igyekezete nyomán a kiállítás mostani helyszínétől pár száz méterre egykor létrejött, majd a világba kirajzott tárgyak vissza nem térnek. Gyugyi Lászlóval beszélgetve a gyűjtésnek, a gyűjtemény keletkezésének, kialakulásának rengeteg fontos összetevője, finom motívuma tárul fel. Ami ma késznek mutatja magát, fokról fokra, esetleges hatások nyomán keletkezett.

Gugyi László felnőtt élete nehéz időkben, az 1940-50-es évek fordulóján indult. A kisparaszti sorból, első világháborús hadifogság után Gyulajról Tamásiba elszármazott édesapja korán meghalt. A sírnál a legkisebb László mellett még négy testvér állt. Köztük a műszaki érdeklődése miatt “Fizikus” becenévre hallgató legidősebb Gyugyi-fiú, aki kilenc évvel járt öccse előtt. Ő lett a férfi a családban. Már otthon is rádiókat tervezett, épített, aztán Pécsett fémipari technikumot végzett. Később visszatérve Tamásiba, rádiójavító műhelyt nyitott. Gyugyi László, bátyja nyomdokait követve, eredetileg szintén Pécsre vette volna az irányt. Ha akkor így dönt a család, talán a ma híres gyűjtő egyszerű nyugdíjas valahol a Mecsek tövében. Közben azonban megnyílt a tamási középiskola, a szerencsés indítást abban az iskolában, majd a műegyetemi ösztöndíjjal Budapesten kapta Magyarországtól. Ezért hálás a mai napig. Ha mindez nincs, nem jutott volna oda, ahová. A legkisebb Gyugyi-fiú a gimnáziumban épp olyan jó volt matematikából, fizikából, mint magyar nyelvből és irodalomból. Emellett a fociban is kiemelkedő tehetséget mutatott az iskolai csapat kapitányaként, ugyanakkor „jó keze” volt, tehát a művészi pálya sem állt távol tőle. Nehezen döntött, milyen hivatást válasszon. Würtz Ádámnak – a szintén Tamási születésű, később nagyhírű grafikusnak munkásságát megismerve úgy érezte, számára nincs értelme a festőművészi vagy grafikusi pályának. Ekkor határozta el, hogy műszaki vonalon halad tovább. Budapest, a Műszaki Egyetem következett. Évtizedekkel később A fizika kultúrtörténete és a kommunizmus idején értelmetlenül vegzált, meghurcolt Simonyi Károly – aki fia Charles Simonyi révén lett világhíressé – , neve kerül elő hivatkozásként. És ’56, ami onnan, az egyetem folyosóiról indult.

– Erről az időszakról nem szívesen beszélek. Ott voltam a menetben. Más volt, ahogy indult és más, ahogy végződött. A jó politika reális célokért küzd, a forradalmak pedig rendszerint nem vezetnek célra – vonta le a konzekvenciát, tekintetében hatalmas élet tapasztalatával.

Világlátott emberként, aki Angliában majd Amerikában sajátította el a különböző nézőpontok igazságait, mai szemmel nyilvánvalóan érthetőnek tartja, hogy anno Amerika nem avatkozott be a magyarok oldalán

– Ebben az időben Szekszárdon éltünk. Egy évfolyamtársam kapacitált, hogy „menjek ki” vele. Angliát szemeltük ki, ottani egyetemen kívántam folytatni a tanulást. Egy szál ruhában hagytuk el Magyarországot. Ausztriában a mezőn gyalogolva traktoros gazda vett föl bennünket, ő vitt be a gyűjtőhelyre. Egy napon három busz érkezett a táborunkhoz: ezek vittek minket keresztül Európán, egészen Angliáig. Az angolok nagyon rendesek voltak velünk. Bennük általában is nagyon erős a tisztesség érzés, a normalitás. To be resonable – mondják, és nem to be agressive, ahogy az amerikaiak gondolják. Tiszteletre méltó a demokrácia, ami ott létezik. Ahogy az egyszerű, logikus magatartás, a hétköznapi udvariasság is. Nekem ez nagyon otthonos mentalitás volt. Katolikusnak születtem, tisztelek minden vallást. Nagyon sokféle színezetű és vallású emberrel dolgoztam: arabokkal Irakból, perzsákkal Iránból, jó kapcsolatom alakult ki japánokkal, kínaiakkal, koreaiakkal, európai és izraeli zsidókkal, törökökkel. Számomra az emberek ugyanolyanok: vagy jók, vagy rosszak.

Angliában Gyugyi László mérnökként egy kis kutató cégnél dolgozott. Ekkor ismerkedtek össze későbbi angol feleségével, aki által a messzire szakadt magyar fiú beilleszkedett az angol társadalomba. Szekszárdon maradt édesanyját és testvéreit csak a ’63-s a nagy amnesztia után tudta meglátogatni.

Ekkoriban vették hírét, hogy Pittsburgh-ban a legnagyobb amerikai kutató és fejlesztő cég villamosmérnök munkatársakat keres. Gyugyiék Angliából Kennedy meggyilkolásának napján szálltak hajóra. Két-három évet adtak maguknak, hogy megismerkedjenek kissé az amerikai élettel. Másként alakult. Gyugyi László komoly szakmai sikereket ért el a mérnöki pályán, egyre magasabb beosztásba került. A munka újszerűnek, érdekesnek bizonyult a számára. Közben fiúk, majd lányuk született – s ez a körülmény végleg Amerikában tartotta a családot. Gyugyi pályája és személyisége kiteljesedett: alkatilag szerény, de szakmájához szenvedéllyel viszonyuló villamosmérnök vált belőle, aki mindig az épp időszerű problémára fókuszált. Kutatott, fejlesztett, könyveket írt. Félvezetők és tranzisztorok, elektronok és a váltóárammal kapcsolatos kérdések töltötték ki az életét. Két kötete is fontos, szakmai szempontból számon tartott munka lett, még a Szovjetunióban is kiadták. Gyugyi László mérnöknek összesen mintegy 78 szabadalmát jegyezték be. Eredményeit kitüntetések, díjak sora ismerte el. Cégének legmagasabb elismeréseit kapta meg, különösen azokért a személyes erőfeszítésekért, amelyekkel hozzájárult, hogy a világ vezető villamosmérnöki (ipari)cégévé váljanak**.

– Mint apa talán nem kapnék kitűnő bizonyítványt. A munkám nagyon lekötött. Aztán a PHD, a sok utazás, meg műszaki könyvírás foglalt le, a gyerekekre kevés időm jutott – emlékszik vissza némi bűntudattal az aktív évekre.

A család számára ma is Pittsburgh a fészek. Innen indult el és ide tért haza az aktív mérnöki évei idején és nincs ez másként ma sem, amikor már elsősorban a gyűjtés tölti ki az életét.

Gyűjteni nem hétköznapi dolog. Kiemelkedő gyűjtőnek lenni végképp nem az. A gyűjtésnek azonban megvannak a hétköznapjai. Az ehhez szükséges szenvedély mindvégig jelen volt Gyugyi életében. Ha nem is rögtön nagy értékű Zsolnay-kat, de olyan dolgokat szerzett meg, amelyekhez érzelmileg kötődött.

– A művészet mindig szerepet játszott az életemben. Sok magyar művészeti könyvem van – utalt vissza a kezdetek művészeti próbálkozásaira. Mint kiderült, a porcelán mellett könyveket is gyűjtött. Sőt, ifjúkorában, még itthon, az Aranycsapat relikviáit is igyekezett megszerezni. Mivel hajdan minden hazai meccseükön jelen volt, birtokában vannak az 1953-54-es évadok fotói – a csapatról teljes létszámban.

Gyugyi László soha nem „unatkozó milliomosként” fejlesztette gyűjteményét, mindvégig dolgozott. A mindig újabb és újabb darabokhoz szabadidejében, utazásai, szabadságai idején jutott hozzá.

Pittsbourghi otthonukban az emigránsokra jellemző magyar szobában sok minden sorakozott már, ami az óhazára emlékeztetett: aukciókon vett festmények, Beszédes László kisebb szobrai, herendi Táncoló juhász és hasonlók. Vasarely-től néhány korai térplasztika. Aztán, amikor az 50-60-as évek fordulóján már nagyban égett Amerikában az elsősorban a Tiffany-val összekapcsolódó szecessziós láz, Gyugyi László meglátott néhány magyaros jellegű kerámiát. A Zsolnay-akat. Meglepte a tárgyak minősége. S mint gyűjtőszenvedéllyel élő ember, elkezdett kutatni, figyelni a felbukkanásukat, s egy idő után gyűjteni kezdte őket…

– Klein Ármin munkája volt az első darabunk, látható a kiállításon. Nagyon kedvelem Zsolnay historizmus-beli korszakának első periódusát, a ’78-as évben készült darabokat, és az izniki tárgyakat, Klein és Zsolnay Júlia terveit. Az amerikaiakat főleg az art-nouveau dolgok érdekelték. Egy időben például Barbara Streisand-nak volt egy art nouveau enteriőrje, de néhány év után megunta és régi amerikai stílusúra cserélte. Ebben a térben három Zsolnay kapott helyet. Ezek is aukcióra kerültek. Sajnos nem vehettem meg őket, mert a Streisand rajongók fölverték az árakat – avatott be a gyűjtés nehézségeibe, majd hozzátette: – A szecessziós Zsolnay ma nagyon keresett: Nyolcvanötezer-hatvanezer dollár között el is tud menni egy-egy jó darab – mesélte tovább.

Közben már otthagytuk a levegős teraszt, belépünk a kiállítótérbe, ahol jól komponált fénykörökben állnak a vitrinekben a Gyugyi Gyűjtemény darabjai. Mintegy hatszáz egyedi alkotás. És mindegyiknek legalább két története van. Egyik a keletkezésének, másik a megszerzésének története. Ha rögzítve lenne, A gyűjtemény regénye címmel kalandregényként lenne érdemes kiadni – hiszen ahány vásárlás, annyi egyedi és különös história.

Gyugyi László mozdulataiba, testtartásába ivódott világnézete, a “To be resonable”. S a voltaképp ezerféle módon érzéki tárgyak között megőrzött disztingvált figyelme még kontúrosabban látszik, ha a felbecsülhetetlen értékek között mozogva figyeljük őt. Egy csendes és szorgalmas, konzekvensen vezetett élet képviselőjét, aki bár soha nem tört nagyságra, fokról fokra mégis hihetetlen nagyszabásúvá vált.

Lábjegyzet:

*Gyugyi László–Csenkey Éva – Hárs Éva: Zsolnay Aranykora/ Pécs 2010/ Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.

** Gyugyi László a pittsburghi Westinghouse világcégnél a teljesítményelektronika területén folyó központi kutatási és fejlesztési munkát vezette évtizedekig.

Ez az írás korában megjelent: Bojár Iván András – Darabos György: Nagy Pécs Könyv, I.V.O.N. Kiadó, 2017.