Olvasási idő 20 perc

120 évesen lavágjuk az erdőket

NICHS ANDREA BESZÉLGETÉSE

♦ GÁLHIDY LÁSZLÓ | 10 MILLIÓ FA – INTERJÚ

A WWF Magyarország Erdő programjának vezetőjeként szakmai életét a meglévő természetes erdők védelmére tette fel. Gálhidy Lászlóval többek között arról beszélgettünk, hogy mit is jelent az erdőgazdaság, miért kell visszaszorítani az inváziós fafajok térhódítását, mi a helyzet Magyarországon a védett erdőkkel, és megtudtuk azt is, hogy élnek még ötezer éves fák – igaz nem mifelénk.

– Sokféle adatot, elrettentő számot hallani arról, hány hektár természetes erdő van ma Magyarországon. Tegyük ezt most rendbe, és beszéljünk arról is, hogyan lehet ezeket megvédeni.

A természetes vagy a természeteshez hasonló erdők nagy részét védett területeken próbáljuk megmenteni. A fakitermelés azonban még ezeken a területeken is tovább zajlik, hiába hoztunk létre kiemelt státuszú helyszíneket. Ennek következtében nagyon kevés olyan erdő maradt, amelyre valamilyen formában azt mondhatjuk, hogy emlékeztet a régi őserdőkre. A törvény hat kategóriával dolgozik, ebből a természetes erdő kissé fiktív kategória, amit terepen nem is nagyon azonosítottak. A természetesnek mondható erdők területe a mi elemzéseink alapján kb. 15 ezer hektár, ami nem sok, ha összevetjük azzal, hogy a hazai erdőterület 1%-a 20 ezer hektár. Ha definíciót keresünk, az nem túl bonyolult: a természetes erdőkben az őshonos fafajok különféle korosztályai mellett vannak öreg, 140-150 éves fák is. És hogy miért éppen ennél a kornál kezdünk idős, természetes erdőkről beszélni? Mert többnyire 120 éves korukban levágjuk az erdőket, ez általánosságban a tölgyesek, bükkösök vágásérettségi kora. Amit Magyarországon őserdőnek lehet nevezni, abból egyetlen állomány van a Kékes északi oldalán, egy régi Károlyi birtok maradványa. Van még ehhez hasonló, ilyen a bükki Őserdő, ami nagyjából száz éve érintetlen. 1920 táján döntött úgy az akkori tulajdonos, Pallavicini Alfonz és az erdésze, hogy meghagynak egy kis foltot, és ez afféle temploma marad a természetnek. De ilyen a vétyemi ősbükkös is a szlovén határnál, vagy a Csáfordi-erdő a Répce mentén, ami arról nevezetes, hogy hatalmas állománya található ott a tavaszi tőzikének.

fotó: Bujnovszky Vanda

space

– Van arra szabályos mondat, hogy mi a védett erdő?

Ez alapvetően jogi kategória, tulajdonképpen az, ami védett természeti területen áll. Ennek megállapításánál jellemzően nem a fafajok és az erdő minősége játszik – illetve játszott különösen a múltban – szerepet, hanem hogy él-e ott valamilyen ritka madárfaj vagy rovarok, esetleg olyan lágyszárú növény, amit meg kell védeni. A tájképi értékek miatt is védetté nyilváníthatnak valamit, de az, hogy ott milyen az erdő minősége, majdhogynem véletlenszerű. Az erdő egyfajta háttér tehát, igaz, van kivétel is: a szentgáli tiszafás terület például a tiszafa miatt kapott védettséget, ám ezek szórványos példák. Persze általában egy védett területen kevésbé gyakran találunk akácosokat vagy más „műerdőt”.

– Ha már szóba került az akácos, ami ugye inváziós fafaj, mesélj arról, miért kell ezeket visszaszorítani?

A biológusok nagyrészt az egész világon egyet értenek abban, hogy az inváziós fajok, behatolva az eredeti természetes ökoszisztémába, nagyon nagy pusztítást végeznek. Az emberek ebből lehet, hogy csak annyit látnak, hogy volt egy tölgyes, most meg picit más fák vannak ott, mondjuk egy akácos jött létre. A Rám-szakadéknál a völgybe benyomult akác átveszi a szurdokerdő helyét, kolonizálja a melegebb mikroklímájú helyeket. Az őshonos fafajok azért fontosak, mert hozzájuk nagyon sok rovar kapcsolódik. Általában az élővilág nagy része a fákat ugyanúgy használja, mint a talajt, bonyolult kölcsönhatásban élnek, egy tölgyegyeden akár 600 féle rovarfajt is lehet találni. Az akác ehhez képest sivatag, mert ott nem találják meg a létfeltételeiket. Ehhez kapcsolódóan pedig elszegényedik a madárvilág, nem maradnak meg más élőlények, így például a denevérek sem, az ökoszisztéma leszegényedik. A magasabb igénnyel rendelkező, ritka növény-, és állatfajok, eltűnnek azokról a helyekről, ahol átveszi az uralmat egy idegenhonos tulajdonságú fafaj. Ilyenkor beszélünk helyi kihalásokról. A nagyarányú tájátalakítással megszüntetjük a létfeltételeiket, aminek az első lépése, hogy az erdőket legelőkké vagy mezőgazdasági területekké alakítjuk, de hasonlóan rossz, ha egy erdőből faültetvény lesz, illetve az inváziós fafajok térhódítása is alapvető veszély.

– Mit jelent tulajdonképpen az erdőgazdálkodás, és hogyan lehet jól csinálni?

Az erdőgazdálkodásnak lényegében az a szerepe, hogy faanyaghasználat során annyi fát vegyünk ki az erdőből, ami annak a károsodása nélkül elvehető. Ez az előremutató gondolat még kétszáz évvel ezelőttről származik, akkor még nem a fenntarthatóság szót használták, hanem a tartamosságot. Az erdész szakma ennek a talaján jött létre, azaz, hogy annyit vegyünk el, amennyit vissza tudunk pótolni, se többet, se kevesebbet. Ökológusként persze azt mondom, hogy túl sokat veszünk el. Azt a fenntarthatóságot, ami magában foglalná, hogy az egész élővilág hosszútávon, sérülésmentesen fennmaradjon, ilyen erdőgazdálkodási gyakorlat mellett nem lehet biztosítani.

– Mennyire figyelnek a nemzeti parkok működtetésénél az erdőökológusok jelzéseire? Milyen „játéktere” van a tudomány felől jövő embernek a gyakorlattal szemben?

Sajnos az ideálistól messze vagyunk. Hiába hoztunk létre tíz nemzeti parkot, és van 20% védett erdőterületünk, plusz a Natura 2000 másik 20%-a, ami az Unióhoz történő csatlakozás után hozzájött, a gyakorlat az, hogy ezeknek a kezelése nem azon elvek mentén történik, amiket például egy erdőökológus ideálisnak látna, vagy amit a tudomány a mai ismeretei alapján javasolna. Azért van eredmény is, használják az ökológus szakemberek tudását, vannak projektek, amelyekben összedolgozik az erdőgazdálkodó, a nemzeti park, esetleg egy zöld civilszervezet, mint a WWF Magyarország és az önkormányzat, de ezek elég pontszerű dolgok, nem általános.

– Melyek azok a szempontok, amelyeket érvényesíteni szeretnétek?

A nemzeti parki gondolat azt foglalja magában, hogy azon a területen ne bolygassuk a természetet, élje az életét a saját működési rendje szerint, éljenek a fák addig, amíg maguktól össze nem omlanak. Ha elfekszik egy idős fa, mint holtfa maradjon ott, ne háborgassuk az élővilágot sem, nincs vadászat, nincs gyűjtés, biztosítsuk a vadonfeltételeket. Ahol persze megjelentek az inváziós fajok, ott nem lehet magára hagyni a rendszert, ott valamiféle kezelést végezni kell.

– A nemzeti parkok említéséről eszembe jutott az Amerikai Egyesült Államok, ami ezek őshazája. Aztán jött Trump, és azt hallani, hogy erőteljesen bele akar nyúlni a fakivágások, fakitermelés szabályozásába, és nem pozitív értelemben.

Igen, már korábban engedélyezte például az Alaszka déli részén fekvő legnagyobb mérsékelt övi esőerdő, a Tongass National Forest feltárását, amit aztán Biden leállított, de most ismét veszélybe kerülhet. Ezek olyan értékek, amiknek az eltűnése pótolhatatlan. Egy ilyen típusú őserdőben 600 éves fák élnek.

– Beszélnél a Szentélyerdők Magyarországon című, nemrég megjelent könyvedről? A címe nagyon beszédes, miszerint az erdő szakrális tér…

Ez a szó régről megvan a természetvédelemben dolgozók, a botanikusok szótárában, olyan helyszínekre utalva, ahol meg lehet érezni ezt az ősi vadonhangulatot, de erdőkre vonatkoztatva, „szentélyerdő” formában most kezdjük el használni. Igyekeztem úgy megírni a könyvet, hogy a szakmának is mondjon újat, rátettünk mindent a térképre, amit csak elértünk, több mint nyolcvan helyszínt mutatok be a könyvben. Ezek egy része egyébként városi erdő, mint például a debreceni Nagyerdő, aminek vannak olyan foltjai, ahol szerencsére élnek nagyon öreg fák.

– Vannak sláger kirándulóhelyek, erdők Magyarországon?

Budapesten a Normafa és környéke az, ami tulajdonképpen egy öregerdő-maradvány. De ismertek a Mátra gerincén a Kékes környéki öregerdők, sőt, maga a hegytető is, ahol toronymagas bükkfák élnek, de ugyanitt kicsit távolabb a Sas-kő, a Cserepes-tető, illetve a Bükk-fennsík környékének sok túraútvonala is ide sorolható.

– Melyik a te kedvenc helyed, erdőd, fád?

Szerencsémre a Normafától nem messze lakom, a Covid idején bejártam az összes ösvényét. Másik nagy kedvencem a mecseki Jakab-hegy déli oldalán lévő bükkelegyes-tölgyes. Ez egy nagyon sekély talajú, homokkövön kialakult meseerdő, mintha a Mediterráneum valamelyik hegyvidékén járnánk. Különleges ártéri erdő a Csáfordi-erdő, amit már említettem, ahol tavasszal a tőzikék virágoznak. Mivel egyetemista koromban főleg bükkösökben dolgoztam, szeretem ezt a fafajt, de ha ki kell emelnem valamit, akkor legyen a hárs. Méretben a legnagyobbak közé tartozik, van egy hatalmas a Dunántúlon, Szőkedencs határában egy temetőben. Az olyan, mint egy épület, olyan dimenziói vannak. Ha a hárs magában áll, egészen gyönyörű szabályos formát tud felvenni, júniusban, virágzáskor páratlan illatot áraszt, és van egy érdekes tulajdonsága: ha sziklás terepen találkozunk vele, akkor szoborszerű, nagyon plasztikus, a gyökereivel akár egy kőgörgetegben is meg tud kapaszkodni.

– Az évgyűrűkből tényleg meg lehet tudni, hány éves egy fa?

Az évgyűrűk azért alakulnak ki, mert az évszakok váltakoznak. Ahol nincsenek évszakok, ott nincsenek évgyűrűk sem, így a trópusi fáknak sincsenek. De valóban egy gyűrű egy évet jelent. Egy idős fánál azonban sokszor nincsen meg a belseje, ami életkori sajátosság, mert amikor egy fa elér egy kort, a belseje elkezd kikorhadni. Ettől azonban nem gyengül a stabilitása, főleg, mert az elkorhadt belsejét fel is szívja, beépíti a testébe, szóval statikailag ugyanúgy megbízható. Ebben az esetben persze az évgyűrűket már nem lehet megszámolni, ilyenkor becsülni szokták a fa korát. De vannak olyan fajok, amelyeknek nem korhad ki a belseje, például Észak-Amerikában a tűlevelűek, mint a szálkás tobozú fenyő, amiket megfúrnak, és így állapítják meg a korát. Vannak ötezer év fölöttiek is! Ezeket kivágni bűn lenne, nem véletlenül ezek hollétét titkolni is szokták.

– Mi vinne rá arra, hogy tiltakozásul odakötözd magad egy fához?

Ha kialakulna mondjuk egy olyan határhelyzet, hogy a Kékes Erdőrezervátumot akarnák levágni. Akkor odamennék, legalábbis a magam eszközeivel mindent megtennék. Az erdővédelemben – amiben húsz éve a WWF-nél is dolgozom – találtam meg a szerepemet. Számomra nagyon fontos, hogy ezekre az értékekre felhívjam a figyelmet, hisz vannak olyan erdők az országban, amelyek utolsó morzsái az adott élőhelynek.