Olvasási idő 21 perc

a méhészet a mezőgazdaság költészete

BESZÉLGETÉS WEINER SENNYEY TIBORRAL

NICHS ANDREA | 10 MILLIÓ FA -INTERJÚ

Hogy lesz egy József Attila-díjas költőből méhész? És hogyan nyer az új életformából inspirációt egy kötet megírásához? Az író, műfordító, szerkesztő és utazó Weiner Sennyey Tiborral új könyve megjelenése alkalmából beszélgettünk méhkirályokról és királynőkről, meg a cukros víz hasztalanságáról.
Február 24-én lesz A méhészet művészete debütálása a Ráday utcai Kettőspontban. Miért adja egy író méhészkedésre a fejét?
Mindenkinek ajánlom Hamvas Béla Unikornis című kötetében a Summa Philosophiae Normalis című dialógust, ami sok minden más és fontos mellett a méhesről is szól. Ezért az az alcíme, hogy „Beszélgetések a méhesben”. Nagyon megtetszett, de amikor olvastam, még fiatal voltam, a közelében sem jártam olyan „életformaváltásnak”, ami végül nyolc évvel ezelőtt elkezdődött. Akkor költöztünk ki Virággal, a feleségemmel Szentendre szélére, és kezdtünk bele együtt egy mini ökoforradalomba, többek között paradicsom-, és fűszerpaprika-termesztéssel, na meg – kicsit később – a méhészkedéssel. A Kada-csúcson lakunk, ez a természetvédelmi övezet határa, és egy nap a hegyen sétálva láttam meg Misi bácsit, aki méhész volt és a mentorom lett. Segédjéül szegődtem, és olyannyira beszippantott a méhek világa, hogy lett egy esszérovatom is erről az Méhészet szakfolyóiratban. Az itt megjelent írások alkotják a most megjelenő könyv gerincét. Visszatérve Misi bácsira, egy évig néztem ahogy dolgozik, tanultam tőle, de aztán el is szakadtam attól az iskolától, amit képviselt. Máshogy méhészkedem, mint sok magyar méhész, nem használok például vegyszereket, megpróbálok bioméhészetet vinni és csak olyan természetes, lebomló anyagokat, illóolajokat vetek be, amelyek megőrzik a méhek egészségét és nem marad szermaradvány a kaptárban. De ennél is komplexebb ez a történet, nem véletlenül írta Gunda Béla, a jeles néprajztudós, hogy „a méhészet a mezőgazdaság költészete”.
fotó: STÉPÁN VIRÁG
space
– Nem féltél eleinte a méhektől?
Nagyon! De ma már szabad kézzel, kesztyű nélkül dolgozom azzal a 26 családdal, amelyek éppen most telelnek át a kerti kaptárakban. Nagyjából ez az a határ, amit nekünk – amellett, hogy írunk, tanítunk, előadásokat tartunk – még jó csinálni. A buddhista nemnövekedés-közgazdaságtant követve, ez még nem veszteséges, és nem is eszi meg az összes időnket. A méhészkedés így is majdnem teljes állás március végétől június közepéig.
– Hány méhet jelent a 26 család, hogyan tudod egyáltalán számon tartani őket? Kicsit beavatnál minket is a méhek világába?
Persze! Minden évben tartok „méhszámlálást”. Azt mondják, hogy egy telelő családban nagyjából húszezer méhecske van, a kifejlett méhcsaládban tavasszal hatvanezer. De más szemmel kell a méheket nézni, nem hatvanezer egyedet, hanem mint egy szuperorganizmus részeit. Az egyes méhecskék, mint egy sejt vesznek részt a tevékenységben és folyamatosan cserélődnek is. Ilyenkor télen úgynevezett telelőfürtbe rendeződnek, a testmelegükkel 25 fokot tartva. Az anya van középen, ő tartja össze a családot az illatával, avagy a feromonjaival. Fiúk nem nagyon vannak, a heréket kiűzik ősszel a kaptárból és elpusztulnak. Az ő fő foglalatosságuk a párzás tavasszal, amikor az anya kirepül. A legügyesebb here elpusztul a párosodás során, mert kiszakad a hímivarszerve. A méhészek ezt nászszalagnak nevezik, amivel aztán az anya visszarepül a kaptárba. Egyetlen ilyen párosodás is elég lehet az anya egész életére, ami hat évet jelent. Egy dolgozó méh a szezonban 40 napig él, az áttelelő méh három-négy hónapig.
– A köznyelvben méhkirálynőt mondunk, te anyáról beszélsz. Hogyan választódik ki, mi kell ahhoz, hogy valamelyik egyedből anya legyen?
Nagyon fontos, hogy a magyar méhészek anyának hívják a királynőt, de a dolgozó méhek is mind nőstények, ám ők nem ivarérettek. Az anyát külön erre nevelik, van saját udvartarása. Az etetés dönti el, a méhanya ugyanis csak méhpempőt eszik, ami rendkívül értékes összetevőkből áll, jóval nagyobb is lesz, mint a többiek. Egyébként az 1600-as évekig „királynak” hívták a méhanyát, arra az abszolút tökéletes társadalomra utalva, ahol van uralkodó, udvar, kasztok. Miguel de Torres írta le először, hogy ’láttam a királyt petézni’, akkor derült ki, hogy nőstényről van szó. Ezt erősítette meg Charles Butler angol méhész is. A tévedést Arisztotelészhez lehet visszavezetni, ő írt tanulmányt a méhekről, polisznak nevezte a társadalmukat, innen jön egyébként a baktérium-, és vírusölő propolisz elnevezése. Mindez messzire vezet és messzemenő következményei vannak ember és méh kapcsolatában, de erről is írtam könyvemben.
– Visszatérnék oda, amit mondtál, hogy az áttelelő méhek is elpusztulnak körülbelül három hónap után. Mi lesz a kaptárban elpusztultakkal, hogyan lesz végül belőlük tavaszra új, hatvanezres létszámú méhcsalád?
A méhek rendkívül tiszta állatok, folyamatosan takarítják a kaptárt. Amikor a gyengék érzik, hogy közel a vég, kirepülnek és meghalnak. Amelyik nem repül ki, de elpusztul, ha nem tudják éppen kilökni, bekenik propolisszal, így mumifikálják, ezért nem rohad meg. Nem véletlenül nevezték őket az ókori egyiptomiak a Nap leányainak. A méhek egész életüket a napfordulókhoz igazítják. Télen behúzódnak, leáll a petézés, persze csak, ha nincs túl meleg a klímaváltozás miatt. Ahogy átvált a téli napforduló, a méhanya elkezd petézni. Az addig testmeleggel fenntartott 25 fokot elkezdik felmelegíteni 35-re, így egyre több pete, lárva, majd báb lesz a lépekben, egyre duzzad a méhcsalád.
– A méhekről sokféle misztikusnak tűnő megfigyelés kering, az egyik legköztudottabb a táncukról szól. Ki jött rá, és mit jelent a laikusok számára semmitmondó „repkedés?”
Erről is írok ‘A méhészet művészetében’, de persze elárulom. Karl von Frisch osztrák etológus kapott Nobel-díjat azért, mert megfejtette a méhek táncát. A helymegjelölő tánc fontos információkat rejt, nagyon komplex kommunikáció. A Naphoz, a kaptárhoz igazodva mondják el egymásnak a méhek, merre található a nektár lelőhely. Másfajta kommunikáció a zümmögés, az, hogy milyen frekvencián szólal meg. Az anya halálakor például nagyon magas, mintha elsiratnák.
– Neked milyen kapcsolatod van a méheiddel? Megismernek, megcsípnek? Milyen viszonyt lehet egyáltalán kiépíteni az egyedeit tekintve folyton változó családdal?
Básthy Ágnes szociológus, jó barátnőm fogalmazta meg ezt jól, szerinte érzéki kapcsolat alakult ki a köztem és a méhek közt. Ez persze sok stáción átment, hosszú idő alatt alakult ki. Rengeteg szúrást kapok, mára megszoktam, már nem is igen duzzad meg. Ezt a szezont megúsztam 148 szúrással. Szúrással, ugyanis a méhek nem csípnek, hanem szúrnak. Idővel egyre jobban érted és érzed a méheket, ahogy haladsz velük a munkában. Kesztyű nélkül dolgozom, mert sokkal jobban lehet érezni őket, óvatosan, lassan, puhán kell hozzájuk nyúlni. Attól is függ egyébként, hogy mennyire szúrnak, hogy honnan gyűjtenek nektárt. Ha repcéről, akkor mérgesebbek, az felpörgeti őket, ha akácról, nyugodtabbak. Más a repce, más az akác drogja.
– Melyik méz a legértékesebb?
Az emberek a folyós mézhez szoktak hozzá, az ikrásról azt hiszik nem jó, pedig ez nem igaz. A mézfogyasztás kultúráját ugyanúgy fel kell építeni mint a sajt-, és a borfogyasztásét. Többségében amúgy hamis méz jut az asztalra, olcsón ugyanis csak cukorszirupot lehet készíteni. Sajnos egy csomó ellenőrizetlen élelmiszer áramlik be, a méz a három leghamisítottabb élelem közt szerepel a tej és az olivaolaj mellett. Nehéz minőségi, vegyszer-, és adalékanyag nélküli élelmiszerhez jutni. Ezt én csendes népirtásnak tartom. Nem tudjuk, mitől és miért leszünk betegek. Többek között én is azért írok a rovarok, köztük a méhek kiszolgáltatottságáról, azért beszélek róla, tartok előadásokat, mert az értelmiségnek van felelőssége abban, hogy ezek az információk eljussanak az emberekhez. Nem kérdés, hogyha elpusztítjuk a méheket, nem lesz beporzás, összeomlik az ökoszisztéma.
– El lehet kerülni a rovar apokalipszist?
Az, hogy csökken a rovarállomány, te is látod, ha mész az autópályán. Már nem kenődik szét annyi rovar a szélvédőn, mint mondjuk tíz-húsz éve. A méheknek nagyon jó a PR-ja, jobban odafigyelnek rájuk, a dongókra például jóval kevésbé. Pedig ezek a repülő pandamacik az abszolút beporzók, ráadásul a bundájuk miatt hamarabb ki is repülhetnek. A fő probléma, hogy a természetes élőhelyeiket az erdőket, mezőket, utak menti fákat felszámoljuk, ledaráljuk, pedig ezek a fő nektár lelőhelyek. Akinek kertes háza van visszanyírja a füvet, a virágokat, s így nem lesz méhlegelő. Nagyon fontosak a méhbarát kertek, egymás után virágzó növényekkel. Ahol pedig mezőgazdasági tevékenységet folytatunk, meg kéne hagyni a termesztett növények közti sávokat méhlegelőnek. A monokultúrára épülő ökológiai sivatagokban, a repce vagy napraforgó földeken előfordul, hogy virágzás idején is lefújnak mindent vegyszerrel, amivel megölik a rovarokat. A kizsigerelt földekbe egyre több műtrágyát szórnak, permeteznek, ez a „folyékony kapa”, aztán mindenki csak néz, hogy autoimmun, meg egyéb betegségei vannak. Szükség lenne a mezőgazdaság megreformálására. Etikai alapokra kellene itt is helyezni, amit csinálunk, ahogyan élünk. Ez nem azt jelenti, hogy ne termeljünk, ne kereskedjünk, de az öngondoskodás, a helyi termelők megsegítése megváltoztatná a táplálkozásunk minőségét és a gazdaságunk szerkezetét is.
– Miért gyűjtenek mézet a méhek? És melyik a te kedvenced?
Mert ki akarnak rajzani és szaporodni akarnak, meg persze télre is gyűjtenek. Az etikus méhész éppen ezért nem veszi el tőlük az összes mézet, hanem hagy nekik. Az, hogy melyikből eszem éppen a legtöbbet, változó, de nagyon szeretem a diót gesztenyemézzel vagy a „pünkösdi” akácmézemet. Nem tipikus akácmézíz, kicsit kesernyésebb, mert együtt pörgettem az olajfűzzel. Nálunk van, hogy két-három hét alatt elfogy egy kiló méz, ami az átlaghoz képest látszólag brutális fogyasztásnak számít, de mi nem eszünk cukrot. Egyébként nem árt ebben is mértékletesnek lenni. De én gyógyszerként is használom. A gesztenyeméz például nagyon jó a keringésre, szívre, az akác az idegekre, a repce a belekre, a hárs megfázásra. Téli időszakban a propoliszt is ajánlom mindenkinek, 5-10 csepp elég a langyos teába. A természet patikájában sokmindent megtalálni, és érdemes kúraszerűen alkalmazni, kitapasztalni mindenkinek magának.
– Mennyi mézet termel meg egy méhcsalád egy szezonban?
Időjárásfüggő. Ha elfagynak a növények szinte semmit, egy jó évben, ha elérik a nektárlelőhelyeket, akkor 50 kg mézet is termelnek. Ha támogató gazda vagy, mindig lesz mézed.
– Tényleg segít, ha aszályos időben, nyáron kiteszünk nekik egy kis cukros vizet szomjúság ellen?
Nem igazán. A legjobb, ha tiszta, klórmentes, élő vízzel – kerti tó, esővíz, forrásvíz – itatjuk a madarakat, meg a rovarokat is, és nem térkövezzük le a kerteket, hanem lehetőleg folyamatosan, vagy egymás után virágzó növényeket ültetünk.
– Mi tanultál a méhektől?
Adaptív rezilienciát – azaz rugalmasan alkalmazkodó ellenálló képességet. Ezt kellene kifejleszteni a 21. század emberének: hogyan kéne adaptívan, az adott helyzethez, környezethez, változásokhoz rugalmasan, de ellenállóan, az életet megtartandó, egymást támogatva léteznünk.
– O –
A méhészet művészete című könyvbemutatója február 24-én lesz, 17 órától a Kettőspont színházban (Bp. Ráday u. 39.)
Esemény a facebookon itt: https://fb.me/e/2ZuyLy6Qf
A könyvet a Gazsó Méhészet és Szakkönyvkiadó adja ki. Már fent van a honlapon: