– Innen egyenes út vezetett a Kertészeti Egyetemig?
Igen, mert ez a fajta kert iránti érdeklődés elvitt a tájépítészet felé, így történt egy visszakapcsolódás ehhez az érdeklődéshez. Szerencsés vagyok, mert a jelenlegi szakmai kapcsolatok révén megmaradt az erős kötés Olaszországgal. Olyan kutatókkal és kutatóközpontokkal vagyunk kapcsolatban, amelyek szintén táj és kert témában dolgoznak évtizedek óta.
– Melyik iskolát követed a tájépítészetben, milyen a te tájépítészeti ars poeticád?
Tervezőként csak a gyakorlati időszak alatt dolgoztam, de igazából azok a feladatok inspirálnak, amelyek a tájba simuló, a tájjal együttműködő irányzatot képviselik, a technokrata megközelítés távol áll tőlem. Az érdekel, hogy milyen finom eszközökkel lehet illeszkedni a terepi adottságokhoz, a növényzethez. Az olaszos előélet miatt sokat jártam arrafelé, nagyon tetszik az ottani természetes anyaghasználat, a terméskő-, és téglaburkolatok, hogy mindez hogyan illeszkedik az épületekhez, és hogyan helyeznek el bizonyos növényeket ebbe a környezetbe. Számomra az a fontos, hogy ne nyomjuk rá az akaratunkat egy adott helyre, legyen az arányérzékünk és a kapcsolódásunk harmonikus.
– Hogy állunk ezzel a szemlélettel itthon és mennyire fontos egy tájépítész munkája?
Egyre hangsúlyosabb szerepet kell kapjon manapság a tájépítészet és a minket körülvevő zöld környezet, mivel a beépített területeink növekednek, a zöldfelületeink csökkennek, ami az úgynevezett ökoszisztéma szolgáltatások jótékony hatásainak a csökkenését is magával hozza. Ez egyre inkább rá kell irányítsa a figyelmünket a zöldfelületek felértékelődésére és azok minőségi megformálásának jelentőségére is. Megmutatkozhat ez a látványban, azaz, hogy szép kertet, parkot, fasort hozzunk létre, másrészt abban is, hogy az ökológiai szempontokat is figyelembe kell vegyük, azaz, hogy milyen fajokat, fajtákat alkalmazunk. A tájépítészeknek együtt kell gondolkodniuk a nemesítőkkel, kutatókkal, kertészekkel, hogy a közelmúlt tapasztalati tudását beépítve minél nagyobb változatosságot mutató, és egyben az új helyzetben is ellenálló zöldfelületeink létesüljenek. Több hazai szakértő is foglalkozik a klímatűréssel. Partnerségben állunk a Nemzetközi Dendrológiai Alapítvánnyal, akik élen járnak a fás növények kutatásában és külhonos fajok honosítási alkalmazásában, továbbá a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Tájépítészeti Településtervezési és Díszkertészeti Intézetével, ahol szintén folynak olyan kutatások, megfigyelések, amelyek a mindennapokban a kedvtelők számára is alkalmazható tudást adnak, ha például szeretnénk a kertünkbe eddig nem, vagy csak kevés helyen alkalmazott fákat, cserjéket ültetni. Erre remek alkalom a bárki számára nyitott Országos növényismereti ki mit tud rendezvénysorozat, ami augusztusban zárul, de még két alkalmon (Tiszakürt, július 26. és Iszkaszentgyörgy augusztus 30.) részt lehet venni. A 10 millió Fa mozgalom iránt érdeklődők számára talán ezeket a fákkal kapcsolatos témákat emelném ki. Érdekes lehet még a zöldebb városokért tevékenykedő Green City mozgalom is. A Magyar Kertörökség Alapítvány pedig kezdeményezte a zöldfelületi tanúsítvány kidolgozását és bevezetését, ami szintén a minket körülvevő zöldfelületek magas minőségét (biodiverzitását és ökológiai aktivitását) hivatott vizsgálni és biztosítani. Ebben a tanúsítási munkában és a tervezésben is fontos szerep hárul a tájépítészekre. Jelentős tájépítészeti irodákkal, stúdiókkal találkozni itthon is a magánkertek, közterek, intézményi kertek, akár a tájak alakítása során. Ez a munka pedig egyre fontosabb a klímaváltozás okán is, az előbb említettek alapján. Oda kell figyelni, hogy bánunk a tereinkkel, milyen igényű növényekkel telepítjük be a kerteket, a zöld felületeket, hogy fenntarthatóak legyenek. A kollégák folyamatosan képzik magukat, figyelik a külföldi és a hazai trendeket, a lehetőségeket, hova lehet és hogyan érdemes még több zöldet és kéket, azaz vizet is csempészni, hogyan lehet még jobban csinálni. A tájépítészetben az a gyönyörű, hogy élő közegben, élő anyaggal dolgozunk, és a mű elkészültének pillanata nem a végleges állapot. Nem olyan, mint egy épület, ami az átadása után jó esetben évszázadokig változatlan formában áll, szent és sérthetetlen. A kertek, a tájak esetében a létrejöttük után indul az izgalmas rész, ami már a tervezés során hosszú távú gondolkodást igényel. Ráadásul vannak kiszámíthatatlan tényezők, hiszen jön egy visszatarthatatlan természeti erő, ami átrajzolja a kertet, vagy változik a klíma, és erre máshogy reagálnak a növények. Persze az ember tervezőként, alkotóként szeretne felelősen és a lehető legszebb eredményre törekedni, megpróbáljuk beletenni a magunkét, de mi is csak egyik alkotórésze vagyunk az egésznek.
– Milyen a klímaváltozáshoz illeszkedő, adaptív technikákat tartasz jónak?
Sokan ismerik, mert nagyon látványos megoldás a házak falain futó zöldfelületek, amelyek az épületek hőháztartását segítik. Ami nekem leginkább tetszik és mostanában nagy divat, az az esőkertek tervezése. A víz akkor is problémát okoz, ha túl sok és gyorsan jön vagy éppen ellenkezőleg, ha kevés van belőle. Az esőkertek a két szélsőség közötti mozgás áthidalására születtek. Olyan terepalakításokkal rendelkező, nagyobb zöld felületek, ahová a túl sok víz érkezése során a felesleges mennyiség be tud áramlani, létrehoz egy átmeneti tókát, kisebb-nagyobb tavat, majd elszivárog a talajba. A lényeg az, hogy ne gyorsan vezessük el a vizet az adott területről, mint például egy folyószabályozásnál. Manapság ugyanis az aszályos időszakok elhúzódása miatt az a cél, hogy egyre inkább a területen tartsuk a vizet, csak nem mindegy, milyen formában. Ezt az elgondolást segítik az esőkertek, amelyek építése során az is szempont, hogy több legyen, mint egy gyepes medence vagy mélyedés, így kikísérletezték, hogy ezeken belül hová érdemes szárazságtűrő és egyéb növényeket ültetni, amelyek egyrészt részt vesznek a víz megtartásában, másrészt esztétikai élményt is nyújtanak.
– Mivel foglalkozik a Magyar Kertörökség Alapítvány, ahol különböző projektek megvalósításában veszel részt?
Az alapítvány 2021-ben jött létre Herczeg Ágnes kezdeményezésére, aki gyakorló tájépítész, egyetemi oktató és rendkívül elkötelezett a témában. A történeti kertek ügyét szeretnénk előre vinni, kapocsként működni különböző kormányzati szervek munkáját segítve, összekötni az állami szféra szereplőit, hogy bizonyos igények, kérdések, feladatkörök, teendők eljussanak olyan szintre, ahol megoldást lehet rájuk találni. Fontos feladatunk a különféle természetvédelmi hivatalok és örökségvédelmi szervek közti kapcsolódás megtalálása, valamint a hazai és a külföldi intézmények együttműködésének koordinálása. Missziónk az is, hogy belépjünk olyan nemzetközi szervezetekbe, amelyek széles nemzetközi színtéren láthatóvá tesznek bennünket magyarokat is, azaz meg tudjuk mutatni az itthoni kerttörténeti értékeket. Kiemelném a világszinten működő International National Trusts Organisation szervezetet, amelyben rendszerint képviseljük a magyar kertek ügyét, valamint az Európa Tanács közel 50-féle tematikájú kulturális útvonalát, melyek egyike a történeti kerteké. Ez a European Route of Historic Gardens, amelynek munkájában aktívan részt vállalunk. Körülbelül 50 európai kert tartozik ide, lehetőséget ad a közös megmutatkozásra, ami nemcsak a turisztikai lehetőség miatt jelentős, de a tapasztalatcsere, a szakmai konferenciákon való részvétel miatt is fontos. Évente mi is szervezünk két nemzetközi konferenciát, legutóbb például a kertörökség múltja és jövője, azaz a generációk kérdése volt fókuszban: ki viszi tovább ezt az örökséget, hogyan lehet a fiatalokat bevonni, több önkéntest beszervezni, egyáltalán a hajlandóság igényét felébreszteni. Erre a kérdésre válasz egy elismert nemzetközi kezdeményezés, a European Heritage Volunteers Hálózat is, amellyel tavaly léptünk partnerségbe, és idén augusztusban közösen valósítjuk meg az első közös nemzetközi kertönkéntességi projektünket. Ennek előképe az Ars Topia Alapítvány által 25 éve működő Székelyföldi fürdő- és közösségépítő kalákák sora és tapasztalata. A táj és a közösség is megújul egy-egy ilyen tíznapos közös munka során. Az eredményeket a Pesti Vigadóban bárki megtekintheti a július 7-től szeptember 10-ig tartó kiállításon és eseménysorozaton, amelyen már Alapítványunk történeti kertes önkéntes napjainak anyaga is látható lesz.
– Van olyan magyarországi kert, ami benne van a nemzetközi vérkeringésben?
Az előbb említett európai szervezetben az első hazai tag 2021-ben a fertődi Esterházy kastély lett. Ezt követte a Gödöllői Királyi Kastély, majd a fehérvárcsurgói Károlyi kastély kertje. Idei csatlakozó a Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert, de terveink közt van, hogy továbbiakat tudjunk delegálni a híres történeti kerteket bemutató útvonalba. Azért érdemes belépni ezekbe a nemzetközi szervezetekbe, mert egyénileg sokkal nehezebb érvényesülni, mint hálózatba tömörülve. Tetemesek a fenntartási költségek, hiszen a kertek többnyire ingyenesen látogathatók, miközben jelentős anyagi ráfordítást igényel ezek rendben tartása. A turizmus tud leginkább segíteni, és ehhez hasznos, ha megjelenünk a hálózati rendszerben. Célunk továbbá, hogy fokozódjon az emberekben a kertkultúra iránti igény, meglássák a szépséget, az érdekességet, és olyan kíváncsiságot ébresszen, mint egy színházi vagy koncertélmény.
– A laikusok többnyire a francia, illetve az angolkert elnevezést ismerik. Mi a mostani trend, és melyik a te kedvenc kerted?
Manapság erős a figyelem a klímabarát kertekre, amelyek az ökológiai szempontokra helyezik a hangsúlyt. Ez nemzetközi szinten megfigyelhető tendencia, még a történeti kertekre is kihat, méretüktől, adottságaiktól függő mértékben. Ha a sok gyönyörű, izgalmas, változatos, változó és mégis állandóságot sugalló kert közül ki kell emelnem valamit, akkor a Firenze környéki villakertekre voksolok. Fantasztikusan gazdag világ, izgalmas a táj és az ember alkotta környezet egybefonódása. Hogy egy konkrét példát említsek a táj és a város határmezsgyéjéről: ma a Harvard Egyetemhez tartozik a Villa I Tatti kertje, ami havonta csupán egyszer látogatható előzetes bejelentkezéssel. A kutatóhelyet egy a XX. század elején, az olasz reneszánsz minta alapján megújult kert veszi körbe, nyírott sövényekkel, magyaltölgy boszkékkal, ciprus fasorral, virágágyásokkal és citrus gyűjteménnyel. A hazaiak közül pedig Vácrátóthoz köt különös érzelem, dolgoztam is ott, sejtszinten beépült a szervezetembe. A léptéke, az adottságai, a növényzete a hazai XIX. századi kastélyépítészetben megmutatkozó angol tájképi kertekre jellemző, terepjátékok, kanyargós utak, kerti építmények (vízimalom, barlang, műrom) tavak, természetes erdőszerű ligetes területek, nyíltabb gyepek, évszázados tölgyek, kőrisek, platánok és különféle egzotikus fák díszítik, szóval csodálatos az egész. Amúgy szerintem minden kertre érvényes lehet, hogy „a kedvenccé” válik, mert ahogy az ember elkezd figyelni egy területet, az mindig más arcát mutatja, egyre jobban megismered, megszereted, a részeddé válik. Misztikus élmény a tájban lenni, megtalálni a kapcsolatot a természettel. Szerintem ez létfontosságú, nélkülözhetetlen élmény.
