– Közel 100 ezer elültetett fa szerinted a nagy egészhez mit tesz hozzá?
A mottónkban az van: fákat és gondolatokat ültetünk. Számomra ebből a gondolatok elültetése a fontosabb. A világban hatalmas erők mozognak, mi a magunk szerény eszközeivel próbáljuk kompenzálni a hatásukat, de ennél sokkal több kell ahhoz, hogy a klímaválság megoldódjon. Szívvel és ésszel ültetünk, és nem szabad, hogy kedvünket vegye, hogy nem tudjuk rövid távon megfordítani a folyamatokat. Szólítsuk meg az embereket pozitív üzenettel, és építsünk közösséget minden ponton. Számomra ez a fontosabb. Persze rajta vagyunk azon is, hogy elültessük a kitűzött célt, a 10 millió fát. Nem vagyok klímaszorongó, alapvetően optimista vagyok, vagyis bízom benne, hogy a végén jóra fordulnak a dolgok. Viszont most nagyon nehéz időszak jön.
– Van egy blogod, a
d-ketto.blog.hu, amit most akarsz felébreszteni, újraindítani. Ivántól azt hallottam, hogy van egy világmegváltó:) elképzelésed, ami kapcsolódik valamilyen módon a fenntarthatósághoz, ökológiai egyensúlyhoz, környezethez is. Mesélnél erről?
Igen, a blog a Demokrácia 2.0 név rövidítése. Analitikus-szintetikus a gondolkodásmódom, ha látok egy problémát, fejben már tervezem is a megoldását. Jó tizenöt éve elkezdtem azon gondolkodni, hogy a bajok forrása az, hogy a világ tele van igazságtalansággal. Arra jutottam, hogy a probléma abban gyökerezik, hogy a dolgok valójában nem annyiba kerülnek, amennyibe kerülnek. Nekiálltam játékból megtervezni egy adórendszert, ami ezt helyére rakja. Raktam az építőkockákat egymásra, és amikor a konkrét helyzetek kezeléséhez értem, olyan frappáns megoldások jöttek szembe, hogy a fal adta a másikat. Rájöttem, hogy sokkal több van benne, mint azt eredetileg gondoltam. Akkor futottam vele egy kört, majd pihentettem vagy tíz évet, és most elővettem. Nem vesztett aktualitásából, sőt.
– Mi ennek a gondolatmenetnek a lényege?
Nehéz ilyen keretek között bármit is érdemben mondani róla, de megpróbálom valahogy összefoglalni. Szerintem a liberális demokrácia az eddigi legjobb berendezkedés, ami a kapitalizmus berendezkedési modellje. Megengedi, hogy az emberek a pénz által érvényt szerezzenek a felfelé törekvésüknek. Ez szerintem fontos, evolúciósan bennünk van, minek harcolnánk ellene. Különben sem ez okozza a problémát, hanem a szabályozás hiánya. A bennünket vezető, választott politikusokat tulajdonképpen miért is választjuk? Arra választjuk őket, hogy a pénzünket kezeljék. Minden más maszlag. Az ideológia (az ő szájukból) csak arra való, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy mit csinálnak a pénzünkkel. Kit választunk meg? Akit a legrátermettebbnek találunk a politikusságban, tehát az önmaga eladásában. Pénzügyi szakember helyett hatalomvágyó ember kezeli a pénzünket. Megpróbál minél többet beszedni belőle, beleönti egy képzeletbeli kondérba, jól megkeveri, hogy mikor megkérdezzük, hol van a pénz, ne lehessen egyértelmű választ adni. Most az adóink nagy részéről nem tudjuk, hová lesznek, mire mennek el, őrületes pénzmennyiség mozog, és a bonyolult rendszerben nagy része el is tűnik. Hogy lehet ennek véget vetni? Nézzük meg, hogy a világ működéséhez mire kellene pénz, milyen célok vannak. Egyéni cél például, hogy ha beteg vagyok, szeretnék gyógyulni. Legyen olyan egészségbiztosítás, ami ezt finanszírozza, máshonnan oda nem teszünk pénzt, innen máshová nem veszünk ki, önállóan megy a maga útján. Nem kell ehhez adó, elég, ha fizetem az egészségbiztosításomat, ami ezt finanszírozza. Mi van még? Szeretnék például utat használni az autómmal. Kigördülök a garázsból, megyek, fizetem az úthasználatot. Ha nincs autóm, nem fizetek. És így tovább, ha ezt végig ragozzuk, akkor kiderül, viszonylag kevés olyan cél van, ami nem finanszírozható egyénileg. Ilyenek a honvédelem, a katasztrófavédelem és még pár ilyen terület. De technikailag ez sem adó, hanem járulék, ami elszámoltatható. A közös pénz legnemesebb felhasználása a jövedelmek közti eltérések csökkentése. Ha valaki keveset keres, annak húzzuk felfele, aki sokat keres, attól vegyünk el. Minél kevesebbet keres, annál inkább, és minél többet keres, annál inkább. Ha ezt az elvet következetesen végig vezetem, megkapom a feltétel nélküli alapjövedelem definícióját olyan kristálytiszta formában, ahogyan még senkinél sem láttam.
– Arra kíváncsi lennék, hogy aki sokat keres, mit szólna ehhez? Az igazságos elosztásnál megborulna az egész. Én ezt etikai vagy filozófiai kérdésnek érzem inkább, mint gazdaságinak, mert szerintem nem lehet kiiktatni az emberi tényezőt. Mi biztosítaná, hogy ez a rendszer működjön?
Fantasztikusan lehet vállalkozni az én rendszeremben, mert nincsenek fojtogató adók. Az a legkevesebb, hogy aki ebből sokat profitál, az mutasson szociális érzékenységet. Ezt el kell érni. Persze a rendszer igényli, hogy az együttműködők részaránya ne essen egy kritikus érték alá. De még csak az elméleti alapoknál tartok, ne szaladjunk előre.
– Nehéz megérteni, mert ez teljesen másfajta gondolkodásmódot, embert feltételez. Térjünk vissza a természethez, a környezetünk védelméhez, erről van szó ebben a rendszerben?
Ha nincsenek adók, akkor a szennyezőnek mindig fizetnie kell a szennyezéséért. A költségelési szint meghatározásához kellett egy olyan kiindulás, hogy mennyi a szennyezés elfogadható aránya. Sok fejtörés árán eljutottam addig, hogy nulla. Ha kiveszek valamit a Föld mélyéből, a természetből, akkor azt vissza kell tenni oda. Mondjuk én vagyok a MOL, kibányászok ezer tonna nyersolajat, legyen a költsége százmillió forint. Mennyibe kerülne ezt a nyersolajat visszapumpálni a földbe? Keressünk egy vállalkozót ehhez és mondja meg ő. Legyen mondjuk a tízszerese, tehát ezermillió forint. Az árcédulára az kerül, hogy nettó százmillió forint + ezermillió környezetvédelmi járulék. Vajon így kell-e a világnak nyersolaj? Ha nem, akkor majd keresünk környezetkímélőbb alternatívát, és jobb lett a világ. Ha így is kell, akkor sincs baj, mert a szennyezést az utolsó molekuláig rendbe rakjuk, és lesz egy virágzó környezetvédelmi iparág.
Hogy eljön az igazság pillanata, mert a greenwashing most mindent átsző. Eszement mennyiségű dologról gondoljuk, hogy zöld, de nem látunk bele igazán, nem tudunk a mélyére menni. Én független járulékkasszákat hoznék létre szigorú előírásokkal. A törvény kimondja, mennyi a kívánatos tartalékösszeg, aminek, ha fölé megy, akkor csökkenteni, ha alámegy, növelni kell a járulék mértékét meghatározott ütemben. A törvény tehát nem adószázalékot határoz meg, hanem a valóságban létező elérendő célt, melyhez hozzárendel egy finanszírozási forrást. Én előírnék három kötelezően választandó biztosítást is minden egyén számára: az első az egészségbiztosítás, a második egy bonus-malus rendszerű balesetbiztosítás, a harmadik pedig felelősségbiztosítás, mert mindig az ember csinálja a kárt (és nem az autó). Így, ha kár keletkezik valahol, annak mindig meglenne a finanszírozása, mert a biztosítási rendszer mindent átszőne.
Van még számos eleme a koncepciómnak, melyeknek még a felsorolására sincs itt hely. De ízelítőnek talán elég ennyi. Egy ilyen berendezkedést megtervezni nem egy emberes dolog. Örülnék neki, ha mások is csatlakoznának a közös gondolkodáshoz. Elkezdtem leírni egy új verziót, ami a kezdeti naivitásokat kiküszöböli. Ahogy időm engedi, most ezen dolgozom. Ha kész lesz, tervezem publikálni azt is.
