Olvasási idő 16 perc

„munkámban a földrengések a legsúlyosabbak"

NICHS ANDREA BESZÉLGETÉSE

♦ RAJACIC ÁGNES | 10 MILLÓ FA – INTERJÚ

A nő létére kezdetű mondatokban mindig van némi lekezelés, olykor mégis kibukik az emberből. Például, ha kiderül, hogy valaki a katasztrófavédelemnél dolgozik nő létére… Rajacic Ágnes egyébként újságíró is, munkája során bejárta a világot, hosszú ideig élt külföldön. Jelenleg egy nemzetközi humanitárius szervezetnél dolgozik, természeti katasztrófáknál koordinálja a segítségnyújtást Európa és Közép-Ázsia országaiban.
space

– Hogy lesz egy nőből katasztrófavédő? Maga a szó elég hülyén hangzik, hiszen nem a katasztrófákat kell védeni, de mindegy. A lényeg, hogy te klímakatasztrófa sújtotta országokban koordinálod a segítségnyújtást. Mikor kezdtél ezen a területen dolgozni?
space

Talán jobb szó a katasztrófa-elhárító, csak kevesebben használják, mert nehezebb kimondani. A kérdésed lényegére válaszolva: külföldön végeztem az egyetemet, sok mindent tanultam, többek között politikatudományt, nemzetközi kapcsolatokat, és később ennek mentén kezdtem el segélyezéssel foglalkozni. Mindemellett újságíró vagyok, valójában mindig is ez iránt érdeklődtem. Úgy 17 éves lehettem, amikor felhívtam a Meteorológiai Intézetet, mert feltűnt, hogy változik az éghajlatunk, nem úgy jön a tavasz, mint szokott, észrevettem, hogy nincs rendben valami, és megkérdeztem, mit gondolnak erről. Kapcsoltak egy tudományos munkatársat, aki nagyon komolyan vette a kérdést, és háromnegyed órán át magyarázott és bizonygatta, hogy nincsen semmiféle klímaváltozás. Ezt csak azért mesélem el, mert miután külföldre mentem, láttam, hogy Nyugat-Európában egészen máshogy állnak ehhez a kérdéshez. Akkoriban Spanyolországban éltem, és egy olyan cégnél kaptam állást, amely afrikai és dél-amerikai országokban intézte a segélyeket. Nyugat-Európában akkor már régen beszéltek arról, hogy milyen összefüggések vannak a bevándorlás és a klímaváltozás között, több konferencián is részt vettem, aminek ez volt a fókuszában. Ott már súlyos gondként emlegették a CO2 kibocsátás mértékét, az üvegházhatás okozta környezeti változásokat, beszéltek a globális fogyasztói társadalom problematikájáról. Miután tíz év elteltével hazaköltöztem, azt tapasztaltam, hogy itthon még mindig „könnyedebben” állnak a kérdéshez. Sokáig kerestem munkát, de legtöbbször azt mondták, hogy ennyi diplomával és nyelvtudással túlképzett vagyok az állásra. Végül egy ismerős ajánlására helyezkedtem el a katasztrófavédelemnél, ma pedig egy nemzetközi humanitárius szervezetnél dolgozom hasonló területen. Először itthon dolgoztam az árvízvédelemnél, a nemzetközi és hazai koordináció volt a feladatom, azaz, hogy miként lehet a környező országokkal együttműködni, illetve hogyan lehet forrásokat találni a műveletekre.

– Az együttműködés mennyire alapvető, azaz mennyire egyértelmű, hogyha nálunk baj van, akkor jönnek és segítenek, ha másutt, akkor pedig mi megyünk?

Általános gyakorlat, hogy segítik egymást a szomszédok. Többnyire ott a legerősebb az együttműködés, ahol történelmileg is jó kapcsolatot ápolnak, de alapvető, hogy működnek ezek a szövetségek.

– Te minden esetben ott vagy a helyszínen is, vagy az íróasztal mellől koordinálsz?

Itt is, ott is vagyok. A helyszínre is kimegyek, és ellenőrzöm azt is, hogy a forrásokat mire használták fel, egyeztetek a beavatkozásokról, illetve arról, hogy a művelet sikeresen lezajlott-e.

– Melyik volt az eddigi szakmai pályafutásod legdrámaibb szituációja?

Az én munkámban a földrengések voltak a legsúlyosabbak, ezek okozzák a legnagyobb kárt a rombolás és persze az emberi életek tekintetében. Öt éve volt Zágráb környékén egy földrengés, de hasonló volt előtte egy évvel az albán katasztrófa. Azért is voltak nagyon megrázóak, mert ezeken a területeken ez nem megszokott, senki nem számított rájuk. A földrengések mellett a hatalmas árvizek is rettentőek. Közép-Ázsiában nagyon sok árvíz van, ráadásul ott sok helyen a földrajzi kitettség mellett azért is sérülékenyebbek, mert nagy a szegénység, rossz a települések infrastrukturális állapota, nincs igazán polgári védelem, teljesen más így az emberek ellenálló képessége. Jártam Tadzsikisztánban, ahol rengeteg árvíz van, és az előbb felsoroltak közül mindegyik érvényes rájuk. Borzasztó szembesülni ezzel, és nézni az embereket, ahogy küszködnek. Ha az állam nem tud eléggé beavatkozni, mert nincs elég pénz, akkor jönnek a segélyezések.

– Hogyan lehet ezt lelkileg feldolgozni?

Nagyon nehéz, az Ázsiában látott szegénység emléke ma is bennem él. Szörnyű látni, hogy ugyanolyan emberek, mint én, milyen életkörülmények közt élnek. Empátia terén minden esetre megerősíti az embert és arra késztet, hogy segítsek, ahol tudok.

– A klímaváltozás és a természeti katasztrófák számának növekedése közt egyértelmű az összefüggés. Mondasz néhány példát?

Ilyen az erdőirtás következménye, hiszen, ha kivágják a fákat, lezúdul a víz, és mindent elsöpör. De az állandó vált erdőtüzek is hasonlók, például Portugáliában, Horvátországban, Görögországban már minden nyáron van tűz. Görögországban be is vezették a hőhullámra való felkészítést, mert például Athénban bent reked a hő a városban, nincs elég fás rész, park, liget, így hőszigetek alakulnak ki, és ez nagyon súlyos probléma. De, ha így haladunk, sajnos mi is megtapasztaljuk ezt előbb-utóbb. Éppen ezért rendkívül fontos megelőző tevékenység lenne a zöldszigetek kialakítása, a faültetés. Szóval, amit a 10 millió Fa csinál nagyon hasznos.

– Magyarországon milyen katasztrófa jöhet szóba?

Nálunk az árvizek és az aszály pusztít, de egyre gyakoribb a jégeső is. Egy-egy ilyen esemény összerántja az embereket, de Magyarországon jól működik a katasztrófavédelem, legyen szó a tűzoltóságról, az iparvédelemről, a polgári védelemről. Hivatásszerűen 12 ezer ember dolgozik ezen a területen. Az állami szervek mellett persze elengedhetetlen a segélyszervezetek munkája, a kárenyhítéshez ugyanis sok pénzre van szükség.

– A beszélgetés alatt itt figyel csendben a kisfiad, Leó. Nincs klímaszorongásod, nem aggódsz amiatt, hogy milyen élet vár rá?

Klímaszorongó vagyok, de nem lehetek teljesen pesszimista, már csak miatta sem. Az biztos, hogy a proaktív cselekvés fontos, bár sokszor nehéz szembenézni az újabb jelentésekkel, adatokkal. A legutóbbi IPCC jelentés például a Közép-európai régióra +2 Celsius fok emelkedést jósol. Ezt én is megerősíthetem, mert itt, ahol élek, a Szent György-hegyen is megtapasztalom a klímaváltozás következményeit. Hiába volt nemrég többnapos eső, teljesen száraz a föld. Ahogy néhány tanulmányban olvasható, a talaj 15-20%-kal veszít a nedvességmegtartó képességéből. És ezt én is látom, a szőlőm kiszárad, teljesen új termesztési technikákat kéne bevezetni, hogy ezt átvészeljük. Vannak különféle klímaforgatókönyvek, amelyek alapján születtek cselekvési tervek, de közben lépnek ki az országok a Párizsi Éghajlatvédelmi Egyezményből. A nagyvállalatok keményen képviselt gazdasági érdekekeit nehéz felülírni, minden esetre ki kell erőszakolni a változást. Leót is arra fogom nevelni, hogy ezzel kapcsolatban nagyon tudatos legyen.

– Írtál egy regényt A nagy klímacsata címmel, mit szeretnél ezzel a könyvvel közvetíteni?

Azért írtam meg, mert miután hazajöttem Magyarországra, érdekesnek találtam az itthoni hozzáállást. Úgy éreztem, ezzel kilógunk az európai országok közül, és meg akartam írni ezt a nagyon különös, sokszor hárító, mégis érthető mentalitást. Humoros könyvnek szántam, mert szerettem volna, ha az is elolvassa, aki könnyedebben akar erről a témáról gondolkodni, merthogy egy felhő kilövésről van szó benne. A Könyvhéten egyébként, június 15-én, délután 3-4 között ott leszek a Jaffa Kiadó standjánál.

– Bár most még a kisfiaddal vagy itthon, ha visszaállsz a munkába, látod már mi vár rád? Azaz van egyfajta menetrend, mikor, hol lesz földrengés, árvíz, más természeti katasztrófa, ami előre jelezhető?

Októberben megyek vissza dolgozni, és bizony, éppen akkor lesz az árvizek időszaka, úgyhogy ezzel fogok kezdeni. És mivel ezek többnyire egyszerre jönnek, nem lesz egyszerű a koordinálás.