irodalom

"sej az aranyhíd vendéglő ajtaja kitárva!"

Volt pár év, amikor a Magyar Filmszemlét az ú.n. Kongresszusi központban tartották. Felvonultak a filmesek, a kultúrához magukat közelnek érző politikusok, a Novotelben külön szobát tartottak fent maguknak, Horn Gyula békésen iszogathatta wiszkijét a filmes potentátok kiséretében a nyolcadik emeleten.

Voltak persze akadékoskodók, mondván hogy a nagyterem, amit csak egyszerűen Pátriának hívtak, alkalmatlan filmvetítésre, a szélső sorokból nem lehetett rendesen látni a képet, a hang pedig, akármennyit bindzsizték kiváló filmgyári hangmérnökök, rettenetes volt. Mégis, a magyar film iránt érdeklődő közönség számára nem találtak jobb helyet, sokan akartak… → Folytatás

2024.07.14. 11:50

nyár, vulkán, emberek

♦ BOJÁR IVÁN ANDRÁS | NAPLÓ

A Balaton mentén minden nyár kínál egy-egy felejthetetlen estét. Egy kiállítást, koncertet, vagy egy beszélgetést, amelynek képeit nézegetve utóbb feldereng annak a régi-régi nyárnak a hangulata. Magától nem, de így a képeken át előszivárog, hogy miről beszélgettünk, amikor azon a hegyoldalban kanyargó dűlőúton sétáltunk a tűző napon, miről búsongott ott a világ egyik legszebb helyén régi-régi egyetemi társam, merre szaladt előre a kislányom, kívül a szemhatáron, hogy a frász jött rám, merre találjam?

Ez az eddig ráncoshomlokú nyár most hétvégén símúlt ki először, adott simogató enyhet, amit annyira igénylek, amiért voltaképp képtelen vagyok elszakadni innen a vulkán oldalából. Izgatott és zajos sokasággal most ünnepeltük a 10 millió Fa ötödik szülinapját. Tele lett a kert, élet költözött a pajtából vendágházzá formált kőfalú házba. A színpad is megújúlt, tucatnyi okos ember beszélgetéseit hallgattuk rajta. Aztán elcsendesült ez is, és meghívásnak eleget téve átrándultam szemben, a túlsó Vulkán, a Badacsony tövébe, ahol régi fotós barátom Stekovics Gáspár (Stekó) és felesége Ildikó S. Horváth rézkarcművész közös kiállítását megnyitni volt tisztem.
→ Folytatás

2024.07.09. 13:07

amikor pitymalik

♦ DURST GYÖRGY | NOVELLA

Kis idő múlva kinyílik a szemem, a fejem kába, nem értem, miért is nem alszok még, hiszen alíg pár órája számoltam el majdnem ötszázig, amikor is végre belezuhantam az álomtalan alvásba. Amikor lefeküdtem, még beleolvastam a Nem című könyvbe, eleinte megrettentem feltárulkozó személyességétől, később irígykedve gondoltam arra, honnan van bátorsága ilyen szavakat, mondatokat leírni, ezen elmorfondírozva kezdtem el a számolást, hogy végre sötétségbe burkolva elérkezzen az alvás ideje. A fények ébredése, a nyitott felső ablakon beszűrődő csalogány éjszakai zenéje, a hajnali rigók hangja és a rozsdafarkú fiókák halk csivitelése jelzi, közeleg a reggel.

Kép: Pettendi Szabó Péter, Nyugat-Wyoming, Egyesült Államok

Visszazuhanok a gyűrött lepedőn a hajnalban érkező álmok fedezékébe, ma szemétvisszahordókról álmodtam, fiatal csengő hangú lányok szedték össze az erdők szélén felhalmozódott hulladékot, zsákokba gyűjtve helyezték el a házak előtt, gondosan ügyelve arra, hogy minden egyes darab ahhoz a portához kerüljön, ahonnan elszármazott, a szomszéd elé egy…→ Folytatás

2024.06.24. 19:18

ng

♦ RÉNYI ANDREA |NAPLÓ

Nem tudom, lesz-e még alkalmam felsétálni a budai Várba, azt sem, hogy ha lesz, élni is fogok-e vele, mert a nem egészen két évvel ezelőtti nosztalgiasétát kedvenc helyeimen durván félbeszakitotta az épitkezések, a visszaépitkezések számomra elidegenitő látványa.

A Ruszwurmba már be sem tértem, pedig fél évszázadon keresztül éreztem kihagyhatatlannak, és már futottam is le az Ostrom utcán, hogy élvezzem inkább az ugyanabban a fél évszázadban kellemetlenül szürke, mára viszont annál tetszetősebbé vált képet, amit a Margit körút a Széna térre néző utolsó házaival és az eléjük telepitett parkkal nyújt. A pár perces bántó vári körsétából mégis hoztam egy emléket, ami azóta is dolgozik bennem: egy cégjelzés a Móra Ferenc utcában NG Art Studio Galéria… → Folytatás

2024.06.13. 14:35

sárgaborsó főzelék, feltétlenül

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

Megszólalt mellettem egy hang, kettőtíz, az jó lesz! A Mackó gyorsbüfé falra rögzített, fehér krétával írt napi ajánlata előtt álltunk, talán Macával, a basszgitárossal. Oldalra néztünk, a hang tulajdonosára. Borzas, sötét, göndör haj, kissé rücskös arc, laza ing, valami farmerféle. Mi már megszoktuk, hogy csóró albérletesként először az árakat néztük meg, csak utána pásztáztunk előre, hogy mi is tartozik a hozzá. Paradicsomleves volt, betűtészta moszatokkal.

Sárgaborsó főzeléket választottam pörköltszaft feltéttel, sok kenyérrel, Maca talán mákos tésztát. Hármunk ebédje, pohár sörrel együtt kijött kb. tíz forintból.

Az aluminium tárcát a pénztárhoz csúsztatva fizettünk, egy asztalhoz ültünk le. Az ablakon keresztül átláttunk az órához, ahol a billegő matróz léptű Schindler próbálta levenni egy bélásra a járókelőket.

Vágó, mert így hívták a paradicsomlevest kanalazó új fiút, nemrég keveredett Budapestről a veszprémi Napló szerkesztőségébe, korrektorként dolgozott. Korábban megjelent egy rövid… → Folytatás

2024.06.06. 09:09

circeo

♦ RÉNYI ANDREA | NAPLÓ

Amikor bűnügyekről beszélünk, a megvitatás központjában mindig csak az elkövető és az áldozat áll. Néha bekerülnek a körbe az áldozat hozzátartozói is, ha rátermetten aktiv szerepet vállalnak. A bünöző hozzátartozóit illedelmesen kifelejtjük, a hallgatást többféleképpen lehet értelmezni, de pozitiv árnyalata aligha van.

Kép: Andrew Wyeth – The Lone Gull, 1948. aquarell/papír, 14 x 20 in. (35.6 x 50.8 cm). Christie’s, New York

Bő tiz éve tanitottam már egy magán nyelviskolában a római Trieste kerületben, amikor egy húszvalahány éves, káprázatosan szép lány iratkozott be hozzám magán németórákra. Szolidan öltözve, tisztán, éppen csak a szemét kifestve jött el az első nyelvórára, de meglepően erős izzadságszagot árasztott magából. Gondoltam, hogy talán nem akart elkésni és futva érkezett, de ez az izzadságszag vette körül a rákövetkező órákon is, amikor pedig mindig ugyanolyan tisztán és netten nézett ki. Téveszthetetlenül frissen mosott ruha volt mindig rajta és úgy általában minden porcikájából sugárzott a gondos testápolás, de az izzadságszag félreérthetelenül és bántóan rombolta az egyébként sztáreffektust. A lány magas volt,… → Folytatás

2024.06.02. 11:22

ébredés

♦ KOLLÁR DÁVID | VERS

Hótakaró – nesztelen, fehér –

a tájat álomba ringatja.

Derengés. A fény lassan születik

a fagyos ablaküveg mögött.

Csend. Mintha megállt volna az idő.

Apró kristályok lebegnek,

megcsillannak a kelő nap fényében.

Valami varázs lengi be a tájat –

a lélek várja az ébredést.

fotó: Sasa Gyoker

2024.05.30. 08:07

egy matuzsálemkorú sirámai

♦ BÍRÓ ANDRÁS

Rólam szól a mese,

98 éves vagyok,

Bíró Andrásnak hívnak

Kezdjük a fejjel, benne az aggyal.

Jó évtizede nem látok a jobb szememmel. A dupla szervek fő tulajdonsága, hogy az egyik jelentős mértékben kompenzálja a másik sérülését, elvesztését. Őszintén, éveken át alig vált tudatossá bennem kalóz formám, akadálytalanul vezettem autót, olvastam, élveztem a látás valamennyi bónuszát. Csak akkor vált tudatossá a keserű tény, amikor nem láttam a jobbról jövő kocsit és kisbaba ült anyjával a hátsó ülésen. Ekkor abbahagytam ezt a különben sem élvezetes tevékenységet a volán mögött, s elajándékoztam az autót. Az esetet csak figyelmeztetésnek vettem, nem írtam a korosodás számlájára.

Fotó: BIA

Ma viszont a következők töltik be napjaim kellemetlen perceit a Mr. Magoo[1] szindróma jegyében:

Járás közben a lábam elé nézek szüntelen, ami néha oldalugrásokra és bocsánatkérésre kényszerít.→ Folytatás

2024.02.17. 22:03

párizs

♦ BERTA ÁGI | NAPLÓ

Hetedikes lehettem amikor egyszer megbüntettek szüleim. Már nem tudom mit követtem el, de a mai napig emlékszem rá, hogy egy hónapra megtiltották a szépirodalmi művek olvasását. Ennél nagyobb érvágást elképzelni sem lehetett számomra. Abban a periódusban még a tanulás is jobban esett, mert legalább könyv lehetett a kezemben. Pont a tankönyvek révén támadt az ötletem, hogy egy regényt becsomagoljak a suliban előirt kék papirba. De mit? A büntetes ideje alatt természetesen könyvtárba sem járhattam.

Anyu akkoriban olvasta el Simone de Beauvoir: Egy jóházból való úrilány emlékeit amit aztán betett a kombinált szekrény középső polcára. Erre felfigyeltem és azt gondoltam, hogy azt valószínű nem fogja… → Folytatás

2024.05.24. 13:43

1 € cadeau

♦ BÍRÓ ANDRÁS

Talán már hat éve bérlem, és bevallom, szeretem a lakást. Esztétikai, térbeli, használati szempontból akár ideálisnak tekinthető. Szellemes alaprajza, az up to date nyitózárók és az amerikai konyha felszereltsége megkönnyítik az örök szingli házimunkáját. Szerencse fia lennék? Olykor gyötrelmes álmokkal teli alvás után durcásan, az éjféli cigaretta füstje még csípi a szájpadlásomat, a hálószobából kilépve – a gyönyör. Bezúdul a fény az ajtóablakokon, szeretett festményeim a falon, a gondozott park zöldje nyugtatja a szememet, talán a polycrisis sem sejteti az immanens világvéget?

A lakbér korrekt, csak a hivatalosan megszabott százalékkal növekszik évente, jómagam meg katonatiszti múltam okán, sohasem másodikán utalom át. Bár nem veszem igénybe, a garázsbérletet, ára mintha beragadott volna a havi elszámolásba, a könyvelő panaszkodik is a fránya applikáció elfuserált algoritmusára, év végére azonban minden megoldódik. Úgy tudom a tulaj a 90-es évi országgyűlési képviselője volt, sikeres bizniszemen, akivel a szerződés aláírásakor találkoztunk, kissé merevnek tűnő, udvarias úriembert ismertem meg. Az időközben felmerülő kisebb-nagyobb javítások költségeit… → Folytatás

2024.05.19. 11:32

az útkopró

♦ DURST GYÖRGY | NOVELLA

Iskolába biciklizés közben találkoztam néha az utkaparóval, valami kapaféle volt a vállára vetve, oldalán tarisznya, abban vélhetően harapnivaló, üveg bor. A számára kijelölt útszakasz amit felügyelt Badacsonyőrstől, Lábdihegyig tarthatott, talán Tördemicig. A Bányász strandnál járt a 71-es út mentén, amikor az egyik víz átfolyónál, ahová a nádas is felért, észrevette a vízben evickélő kisrókát, lehet, hogy aranysakál volt.

Egy időben elég sok volt belőlük a balatoni nádasokban, persze nem nagyon szerették a falusiak, mert néha meglátogatták a kertjükben csipegető tyúkokat éjszakánként, a kárt ezekre a kisragadozókra fogták. Nekik is élni kellett, s ha nem volt más – ugyan nem szívesen, mert a házaknál kutyák is voltak – el-el kaptak egyet. A nádas és az út menti bokros, fás nem túl széles zöld sáv volt a lakhelyük.

Ferenc, mert így hívták az útfentartót, levette a lapátját a válláról, és óvatosan lépdelve a másfél-két méteresre kiszélesedő, lassan → Folytatás

2024.05.17. 13:04