– Nem építészként végeztél, hogyan kanyarodott a tervezés felé az életed?
Nemzetközi kapcsolatokat végeztem, ami lehetőséget adott rengeteg szerteágazó tudományág megismerésére. A Miszlivetz Ferenc vezette képzésen nemzetközileg is elismert professzorok tanítottak minket, többek között Hankiss Elemér, Nagy Endre, Pók Attila, Simon Róbert. Ezt követően a gyakorlati éveket az akkori kulturális minisztérium nemzetközi főosztályán töltöttem, ahol Bogyay Katalin és Siklós Péter volt a mentorom. Több remek gondolkodású, nyitott emberrel ismerkedtem meg, akik a nemzetközi kulturális ügyek kiemelt képviselői voltak. Izgalmas évek voltak ezek mind a párizsi és a New York-i intézetek munkáját illetően. Ezt követően volt szerencsém Eszenyi Enikő mellett kreatív munkatársként részt venni a Vígszínház akkori életében. 2010-ben a magam útját járva kitaláltam egy olyan multifunkcionális sálat, amit rengeteg módon tekerve, felvéve sokféle öltözék alakítható ki. Az aláírásom lett a logója, a nevem betűiből tevődik össze a szó, amely beszélő név is, hiszen angolul testeket jelent, és a sálat magunkon variáljuk. A BodiEs intelligens sállal sikerült sok helyre eljutnom és sok embernek örömet okoznom. A mai napig írnak törzsvásárlóim, hogy mennyire szeretik és viselik még most is. Bekerültem vele az Il Bacio di Stile-be, az Intercontinentalban volt saját boltom, bemutatkoztam vele a bostoni Fashion Weeken. Azt éreztem azonban, hogy itthon elég nehéz sikereket elérni egy efféle divattalálmánnyal, és a kreatív energiám is új utakat kerestek. Ráadásul a város energiája is inkább kivett belőlem, mint adott volna, vágyódtam újra a természetbe. A városban elveszíti az ember ezt a csoda visszatöltő bázist. Egy ismerősömön keresztül eljutottam 2016-ban Noszvajra, ahol megismerkedtem Csernus Imrével. Ő mondta nekem, hogy azt érzi, valahogy megrekedtem ezzel a sál dologgal, nyissak másfelé is, és ha kész leszek a változásra és lesz kedvem visszamenni Noszvajra, akkor majd mutat valamit. Így is lett, odaköltöztem, és így fogtam bele az akkor még üres Csendülő teljes enteriőrjének létrehozásába. Több száz bútort lefestettem, felújítottam, a pultot például építkezésen talált maradék fadarabokból raktam ki, mellé egy narancs dizájn hűtőt tettem, és régi szarvasi zománc ipari lámpákkal színesítettem a tereket. Én találtam ki hozzá a logót is, és innen kezdődött a stylePolice-al a lakberendezés, a belsőépítészet, az építészet iránti szenvedélyem. Aztán jöttek budapesti, őrségi, Balaton-parti megrendelések, nyaralók, otthonok, kávézók. Szeretem keverni a klasszikus, autentikus stílust az indusztriálissal, olyan eklektikát létrehozni, ami mégis otthonos és jó érzés abban a térben lenni. Folyamatosan tanultam, a szakmát, meg azt is, hogyan kell együttműködni másokkal és közben menedzselni magamat. Nagyszerű kapcsolatok, barátságok alakultak ki a munkák során.
– Hogyan jött mindehhez a fenntarthatóság, mint szempont?
Mindig is fontos volt ez a gondolkodásmód az életemben, a munkámban. Szerettem volna elérni, hogy minden anyaghasználat, ötlet, ami bekerül a házba, az figyelemmel legyen a környezetre. Innen jött a 100%-ban önellátó Campy ökoház ötlete, amiből egyelőre egy vendégház áll Ostoroson, de szeretnék felépíteni egy nemzetközi hálózatot. Ami az edukatív oldalát illeti: biológiai szennyvíztisztítóval felszerelt, sziget üzemmódú napelem rendszere van, így mindentől független. A ház annyi energiát használ, mint amennyit maga előállít. Fűteni pellet kandallóval lehet, ami a fakitermelésből megmaradt anyagokat használja, nagyon kevés elég belőle, hogy befűtse a teret, de van egy alacsony fogyasztású hűtő-fűtő klíma is. Okos rendszere miatt, amikor a vendégek megérkeznek, látják, hány százalékon áll a ház energiaellátása, szóval némi odafigyelést igényel, és hogy takarékoskodjanak az energiafogyasztással. A városlakók hozzászoktak, hogyha felkapcsolják a villanyt, van áram, ha megnyitják a csapot, folyik a víz, de ideje belegondolni, hogy honnan jön mindez, hogy folyamatosan szipolyozzuk a Föld erőforrásait. A visszajelzésekből kiderült, hogy aki eltölt itt néhány napot, egy hetet, már másfajta gondolkodással megy haza. Amíg pihennek, addig a bolygónk is pihen.
– A Bauhaus atyja, Walter Gropius annak idején megfogalmazta az existenz minimum fogalmát, vagyis, hogy mekkora az a tér, amire minimálisan szüksége van egy embernek, ami elegendő a különféle funkciójú szobák kialakításakor. Te mekkora teret alkottál, és melyek azok a szempontok, amiket figyelembe vettél?
Az alig 24 m2-es ház a sátor vagy a tető formáját idézi, számomra ez jelenti az otthonosságot, ez nyújt biztonságot, védelmet. Megtartottam a klasszikus ház formát, és megnéztem, mi az a minimum, ami egy-két embernek elég egy hétvégére, egy hétre, bár sokan mondják, hogy hosszabb ideig is laknának benne. Itthon a kertben a prototípus építésénél kísérleteztem, hogy legyen mondjuk húsz centivel nagyobb a konyha, mert úgy lehet kényelmesen megfordulni benne. Megcsináltam a látvány-, és a műszaki terveket, és amikor meglett a terület Ostoros mellett, akkor ott, a helyszínen építettük be az üvegfelületeket, a teraszt, a dézsát. Az esővízgyűjtő-rendszer nagyobb azért, mint amire két embernek szüksége van, ami körülbelül 50-80 liter naponta. A zuhanyzó falai, a vizes blokkok fala ledarált PET-palackokból készült, vízálló, préselt Eco panel, egyébként magyar találmány. Persze ez is műanyag, nem kéne, hogy legyen, de ha már van, jobb, hogy újrahasznosul. Az anyaghasználatban persze alkalmazkodom a környezethez, kicsit mindig változtatok. Az ostorosi vendégházban használt korcolt lemez megoldást például a Balaton-felvidéki Nemzeti Park nem engedélyezi, ott ugyanezt szeretnénk nádtetővel megoldani, ha megvalósul, szép lesz a nád, a fa és az üveg találkozása.
– A teljes üvegtető ötlete honnan jött? És nem melegszik túlságosan fel nappal?
Az üvegfelületek a kint és bent élményét adják, körbevesz a természet, éjjel pedig ott a csillagos ég, ami kiskoromtól fontos számomra. Gyerekként ugyanis tetőtérben aludtam, és mindig néztem az égboltot éjszaka. Akkor keretet adott ennek az élmények az ablak, itt most nem korlátoz semmi, az ágyból fekve számolhatjuk a csillagokat az égen. Nappal be lehet húzni az alupigmentált rolókat, és hasznos a napelemes hűtő-fűtő klíma is: amikor kint 40 fok van, bent akkor sincs több bent 22-nél. Ezeket a luxus szükségleteket a napfény energiája biztosítja, azt szoktam mondani, hogy nekem a Nappal van örök szerződésem.
– Van ebben szemléletformálási szándék? Ha mondjuk egyszer akadozni fog az energiaellátás, tanuljunk a te házadtól?
Jó lenne az embereket kicsit átformálni. Szerintem muszáj felülvizsgálni az eddig „jól működő” mintákat, szokásokat. Ilyen változás lehet a növényi étrendre való átállás, állati takarmány termesztése helyett sok terület felszabadulna. Elindulhatna a vertikális növénytermesztés, zöldítés, ami Párizsban már egyre nagyobb divat és a lakóházak tetején alkalmazzák. Ehhez kapcsolódva, létezik egy fiatalok által megálmodott találmány, amely egy magas toronyszerű építmény, lényegében egy torony, amely függőlegesen a sokszorosát termeli meg a zöldség-gyümölcs szükségleteknek, szemben a hagyományos horizontális mezőgazdasággal, amely óriási területeket foglal el, egyre kisebb teret hagyva a vadállatok természetes élőhelyeinek. Erdőket, réteket rombolva le ezzel.
– Hogyan tovább? Mi lehet a Campy jövője?
Szeretnék még néhányat itthon felépíteni, és jó lenne mindezt hálózatként működtetni a világban. Tárgyalok ez ügyben befektetőkkel, és a visszajelzések nagyon jók, remélem lesz továbblépés.
Fel kell ismerni, hogy csak a természettel együtt lehet túlélni, ha tiszteljük az adottságokat, a tájkultúrát, a növényeket, az állatokat. Sokan, akik vidékre költöznek sajnos olyan tereket alkotnak, amelyek ezeket a szempontokat nem veszik figyelembe, például lebetonozzák az udvart, és nem marad egy beporzó, egy méhecske sem. Én a permakultúrában, az erdőkertekben hiszek, abban, hogyha van egy adott terület, azt önellátóvá kell tenni. Olyan bokrokat ültetek, amelyek szimbiózisban tudnak működni, segítik a beporzást, árnyékot adnak. Lehet építeni kis kerti tavat, ami visszafordíthatja árnyékká a víztükrön megtörő napsugarakat. Nem nagy ördöngösség, mégis sokan megijednek ezektől a szavaktól, mint például permakultúra, vegán, ökotermesztés, mert bonyolultságot sugallnak, mi pedig megszoktuk, hogy mindent készen kapunk. Nyitni kellene a fenntartható, zöld dolgok felé: milyen jó lenne, ha például az engedélyeztetéseknél lenne egy új, a zöld épület kategória, mert hiába tiltják a természetvédelmi területeken történő építést, illegálisan akkor is építenek, és fennmaradási eljárásban megtarthatják. De hát amíg nincs önálló környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi minisztérium, addig nem lehet komoly haladást elérni a szabályozások tekintetében.
A fenntarthatóság, az ökogondolkodás társadalmi célokra való kiterjesztése a másik nagy álmom. Szeretnék létrehozni egy olyan Campy Öko Farmot, ahol vágóhíd elől mentett állatokból terápiás állatsimogató működhetne. Kapcsolódhatna ehhez idősek otthona és gyerekmegőrző is, ahol a nagyszülők unokákat kaphatnának, és fordítva. Olyan komplexum lenne, ahol vannak állatok, ott a vidék, ott van a természet, és ott van a nagyszülő szeretete. Lehetne együtt sütni, főzni, együtt lenni. Tudom, idealisztikusan hangzik, de ez számomra igazi társadalomformáló cél. Jó lenne olyan befektetőket találni, akikben megvan ez a komplex szemlélet, akiknek nemcsak a számok fontosak, hanem a bolygónk is.
