Ami megérint és ami egyúttal nagyobb horderejű társadalmi vagy közügy. Sokat dolgozom együtt például a Bókay Gyermekklinika alapítványával, ezért ebben a témakörben mást nem vállalok. Úgy érzem, így tudok hiteles, önazonos maradni: egy tematikában egyszerre csak egy kampány. Persze mielőtt döntök, megnézem azt is, hogy mivel foglalkozik az adott civil szervezet, milyen lehetőségei, forrásai vannak, kik támogatják őket.

A művészek, az értelmiség, egyáltalán az ismert emberek, az influenszerek szerepvállalását pedig rendkívül fontosnak tartom. Sokan gondolják azt, hogy manapság, amikor a politika szinte mindenbe belefolyik ehhez bátorság kell, de szerencsére egyre több kollégám áll bele egy-egy ügybe. Akinek van hangja, akire figyelnek, az tegyen is így. És nyilván lényeges az is, hogy mi mellé állnak oda, ennek nagy jelentősége lehet, fontos üzenetet közvetít. Az én hozzáállásom egyébként az, hogy igyekszem kizárni a politikát. Sosem pártpolitizálok, mert mindegyik oldalról jöhetnek jó kezdeményezések, ezért én magát az ügyet nézem, és azt az embert, aki mögötte áll. Mindkét oldalról vannak barátaim is, és bár előfordul, hogy a politikai nézeteink, a véleményünk szöges ellentétben áll egymással, túl tudunk rajta lendülni. Nem akarjuk már egymást meggyőzni, de vannak ügyek, amikor vállvetve tudunk együttműködni. Ilyen szempontból a 10 millió Fa nem megosztó szervezet. Vezettem már fővárosi tanártüntetést, de csináltam rendezvényt a belvárosi önkormányzatnak, mert az embereket nézem, és azt, hogy az adott rendezvény milyen célt szolgál. Számomra az a fő, hogy teljes mellszélességgel bele tudjak állni és, hogy érdekeljen a téma.

– Mit gondolsz arról, amit a környezetünkkel, a bolygónkkal teszünk? Van benned félelem, és mennyire vagy e tekintetben optimista?

Kicsit olyan ez, mint amikor valaki egy túlzsúfolt, pörgő városi környezetben buddhista akar lenni. Nagyon nehéz ilyenkor aszerint élni, amit a buddhizmus megkíván. Valami ilyesmit gondolok a természetvédelemmel kapcsolatban, ami persze nem jelenti azt, hogy nem kell megtennünk mindent, amit tudunk. Sokkal könnyebb azt mondani hogy nem eszem húst, vagy járok csak biciklivel, mint hosszú távon és minden áron végigvinni. Ehhez nagyon erős tudatosság és rákészülés kell. Az én gyerekeim például ketten négy hátizsákkal indulnak el suliba, onnan edzésre, nehezen tudnám őket bicajjal elvinni A-ból B-be, vagy csak iszonyatos küszködés árán tudnánk elmenni tömegközlekedéssel, hogy időben mindenhová odaérjünk. Ilyenkor autóba ülök, mint ahogy autóba ülök akkor is, amikor vidéki fellépésre megyek. Igaz, ezt összehangoljuk a kollégákkal, így valamelyest csökkenteni lehet az ökológiai lábnyomunkat. A lényeg inkább az, hogy megtaláljuk az egyensúlyt. Ha kivágsz egy fát, mert mondjuk a vihar rádöntené a házadra, ültess helyette. Az ember invazív faj sajnos, amikor betelepül valahová, akkor úgy alakítja ki a saját életterét, a körülményeit, hogy azt jobbá tegye a maga számára. Ezzel nincs is baj, a gond akkor van, ha nincs ellensúly. Egy vidéki fellépéskor egy zöld kezdeményezés során kaptam Kazincbarcikán ajándékba egy fát, de nemrég születésnapomra is facsemetét hoztak a barátaim, amit a mátrai kis vendégházunk kertjében ültetek el nemsokára. Szóval, ha elveszünk, adjunk is valamit, és törekedjünk arra, hogy amit adunk, az mindig picit több legyen. Így nem fogjuk talán elpusztítani a bolygót. Ebben a témakörben is az érzékenyítés és a prevenció lenne a legfontosabb. Az én iskolás koromban fogalmunk sem volt ezekről a kérdésekről, ma már szerencsére sokféle iskolai, közösségi program van, és az is előfordul, hogy a gyerek szól rá a szülőre, gyűjtse már szelektíven a szemetet.

– Említetted a Mátrában lévő vendégházatokat, ahol nyilván van mód erdőt járni, lazítani. Te mire „használod” az erdőt?

A természet közelsége, az erdőben járás felér egy rekreációs programmal. Ha van egy kis időm vagy tele van a hócipőm, az első, hogy kimegyek az erdőbe, mert ott nincs annyi ember. Nincsen emberundoritiszem, de talán a munkámból adódóan van egy egészséges szociofóbiám, hiszen egyfolytában emberek közt vagyok, és ezzel néha telítődöm lelkileg és mentálisan is. Mindegy melyik évszakban, a természetben lenni nagy élmény. Én leginkább a kora őszi vagy a késő tavaszi erdőt szeretem, de nyáron is üdítő, amikor mindenki nyomatja a légkondit, te meg besétálsz a fák közé, ahol friss a levegő, olyan a mikroklíma, hogy nem akarsz elmenni onnan. Amikor csak tehetem a Mátrába járok feltöltődni. Sokáig laktunk erdő közelében, a gyerekeimnek is azt próbáltam átadni, hogy ott mindig jó lenni. Hatalmas sétákat tettünk, látták az élővilágát, azt, hogy miként változik velünk együtt, vagy éppen mi benne az állandó. És persze az sem mindegy, mit lát a gyerek, mit csinálsz, ha egy eldobott szemetet vagy műanyag palackot találsz. Rendkívül fontos, hogy az erdőt közös értékként kezelje ő is. Egyrészt ne akarja kisajátítani, másrészt ne érezze, hogy nincs hozzá köze – ezek szerintem alapdolgok.