– Szakterületed ez utóbbi gondolathoz kapcsolódik: az erdőgazdálkodás hatása az ökológiai életközösségekre. Mit jelent ez pontosan? Mennyire fogadja el a praxis a kutatói hozzáállást, lehet olyan ökölszabályokat hozni, amelyeket tiszteletben tartanak a „másik oldalon”?
Természetszerető emberként azt gondolnánk, hogy jó lenne az erdőket békén hagyni, de a realitás az, hogy nagy százalékban ez nem opció, hisz faanyagra szükség van. Léteznek persze kifejezetten gazdasági funkciókat szolgáló faültetvények, vannak olyan, őshonos erdők, amelyek magukon viselik a gazdálkodás nyomát, és van, nem túl sok olyan is, ami szinte természetes állapotokat mutat. A fő motiváció, hogy a gazdálkodás alatt álló erdőkben is biztosítsuk a védelmi funkciókat, hiszen kevesebb, mint 5%-nyi erdő van teljesen kivonva ez alól. Még a védett területek nagy részén is folyik fakitermelés, de ez az arány nagyjából hasonló, mint máshol Európában. Jó lenne, ha az 5% 8-10%-ra nőhetne, sajnos az ennél magasabb szám nem realitás. Abban kell segíteni a gazdálkodókat, a beavatkozásokat abba az irányba kell tolni, hogy a fakitermelés minél kevesebb korlátozás mellett minél jobban megmaradjon az erdők fajgazdagsága, biodiverzitása, természetességi állapota. Ennek első sorban az őshonos fafajú erdeinkben van igazán prioritása, tehát például a tölgyesekben, bükkösökben, cseresekben. Annak ellenére, hogy botanikus vagyok a kutatásainkban próbálok minél több élőlénycsoporttal foglalkozni: madarakkal, mohákkal, gombákkal, zuzmókkal, bogarakkal, talajlakó állatokkal, hogy minél több szempontot figyelembe vegyünk. Vizsgáljuk emellett a környezeti háttérváltozókat, amelyek ezeket a csoportokat meghatározzák, így a mikroklímát, a talajviszonyokat és a faállomány viszonyokat. Mindez arra irányul, hogy megtudjuk, a konkrét beavatkozások hogyan változtatják meg az erdei élővilágot, és hogy melyek azok a szempontok, amelyeket figyelembe lehet venni az erdőgazdálkodás terén. Intenzív és jó kapcsolatban állunk az erdőgazdálkodókkal és a természetvédőkkel is. Míg a 60-as, 70-es években szóba sem kerültek ökológiai szempontok, ma már legalább látjuk a problémát, és van együttműködés, igaz, konfliktus is. A lényeg az, hogy ezek a kérdések benne vannak a levegőben, ráadásul a társadalmi elvárások is nagyon megváltoztak az utóbbi években, így egyfajta kényszer is, hogy megfogalmazódjanak közös szempontok. Mi főleg a Pilisi Parkerdővel, de magán erdőgazdálkodókkal és a nemzeti parkokkal is együtt dolgozunk. Olyan kutatásokat végzünk, amelyeknek az eredményeit fel tudják használni.
– Hol van leginkább keresnivalója a természetvédelemnek, a tudatos erdőökológiai gondolkodásnak, megfontolásoknak?
Éppen amiatt, amiket az előbb elmondtam ott, ahol gazdálkodás zajlik. Európán belül elég nagy eltérések vannak a tekintetben, hogy ezek a védelmi szempontok inkább integráltan vagy szegregáltan jelennek meg az erdőgazdálkodásban. Vannak olyan országok, ahol a kettő nagyon élesen elválik. Máshol azokat a védett területeket hívják nemzeti parkoknak, amelyeket teljesen kivonnak a gazdálkodás alól, és vannak olyan területek, amelyek csak gazdasági szempontokat szolgálják. Ez a szegregált módszer, a skandináv országoknál inkább ez jellemző. Az integrált pedig az, amikor a természetvédelmi szempontokat nagy területen próbálják harmóniába hozni a gazdálkodással. Nálunk alapvetően ez zajlik, miközben a gazdálkodás alól valóban kivont területek aránya nagyon csekély.
– Milyen konkrét terepi kísérletek alapozzák meg az erdőgazdálkodás javítását célzó erőfeszítéseiteket?
Nekünk a Pilisben vannak ilyen kísérleteink, de kicsit messzebbről indítok…. A vágásos erdőgazdálkodás keretében az erdőknek van úgy nevezett vágáskora, ami például tölgyesekben, bükkösökben 100-120 év. Amikor azt elérik, akkor az erdőket levágják, utána felújítják a területet, nevelik az új fákat, és amikor megint elérik a vágáskort, levágják. A lényeg az, hogy állományléptékben zajlik mindez, 3-10 hektáros tömbökben. Ezek egykorúak, mert egy állományt egyformán kezelnek, így fordul elő, hogy az út egyik oldalán fiatalos erdő van, a másikon öreg, és így tovább. A felújítás történhet a természetes újulatra alapozva. Ilyenkor nem egyszerre vágják ki az anyaállományt, hanem több lépésben, ami eltarthat akár tíz-húsz évig is, a felújulást az anyaállomány természetes újulata biztosítja. Az ültetvényekben sok helyen tarvágást alkalmaznak, ami azt jelenti, hogy egy lépésben vágják le az erdőt, és egyszerre ültetik be. Az előbb említett vágásos üzemmódhoz képest komoly, de nálunk még gyerekcipőben járó előrelépés az örökerdő gazdálkodás. Ez az üzemmód azt jelenti, hogy elszakadunk az állományléptékű területben gondolkodástól, ehelyett sokkal gyakrabban végeznek nagyon kis intenzitású beavatkozásokat. 5-7 évente mennek vissza, és mindig csak kevés fát vágnak ki, így egy idő után ezek az állományok vegyeskorúvá válnak, mert a kivágott fák helyén magától kezd az erdő felújulni. Egyszerre lesznek jelen nagy, öreg fák, középkorú és fiatal fák finom mozaikot alkotva. Gyakorlatilag eltűnik a vágáskor, és szinte a természetes erdőhöz hasonló faállomány alakul ki. Ha kimegyünk egy ilyen erdőbe, az állományban nem nagyon látunk változást, pedig itt is történik folyamatosan faanyagtermelés. Fontos még, hogy az állománynak nincs vágáskora, a faegyedeket eltérő korban vágják ki, a gazdasági szempontoknak megfelelően, így egy-egy értékes fa akár 140-150 évet is megélhet. Ez a gyakorlat nagyjából húsz éve zajlik Magyarországon, területi aránya az átmeneti formákat is beleértve kevesebb, mit 5%, tehát az erdőképet még nem látjuk túl gyakran. Az előnye minden esetre az, hogy ez a fajta bolygatás sokkal jobban hasonlít a lombos erdők természetes bolygatási rezsimjéhez, azaz, mint ahogy az őserdők működnek. A bükkösökben, tölgyesekben sem egyszerre dől le az egész állomány, ezért mutatnak vegyeskorú szerkezetet. Különbség persze van, hiszen egy olyan erdőben, ahol nem gazdálkodnak, amelyik fa kidől, az ott is marad és otthont ad ízeltlábúaknak, gombáknak, rovaroknak, ezáltal madaraknak és más állatoknak. Hektáronként érdemes mindig kiválasztani 5-6- fát, ezeket hívjuk habitat fáknak, amelyek fenntartják a mikroélőlényeket. Valamint a természetes módon keletkező elhalt fákat is vissza kell hagyni. Érdemes a gazdálkodásba ezeket az ökológiai funkciókat becsempészni.
És most rátérve a saját két kísérletünkre: az egyik a Pilis Üzemmód, a másik a Pilis Lék Kísérlet (
https://piliskiserlet.ecolres.hu/ ). Az első az eltérő üzemmódokat hasonlítja össze. Egy kísérleti állományban olyan beavatkozásokat végeztünk, amelyeknek egy része a régi klasszikus vágásos üzemmódhoz kapcsolódik, a másik az örökerdőhöz. Végeztünk tarvágást, bontóvágást, visszahagytunk hagyásfa csoportokat, míg az örökerdő üzemmód beavatkozása egy lékvágás volt. Ezeket most nem részletezem, de a lényeg, hogy így viszonylag ellenőrzött körülmények között tudjuk összehasonlítani ezeket a beavatkozásokat mikroklíma, élőlénycsoportok, talaj és egyéb szempontok szerint. A másik kísérlet már nem ilyen drasztikus beavatkozásokat hasonlít össze, hanem az örökerdő gazdálkodás szemléletében marad, ahol azt nézzük, hogy a különböző méretű és alakú lékek (kis területű vágások) létrehozása milyen hatással van például a tölgy felújulására. Milyen foltokat érdemes vágni, hogy oda tudjunk figyelni a felújulásra, hogy a fafaj összetételünk úgy alakuljon, ahogy szeretnénk, hogy minél kevesebb beavatkozással kelljen dolgozni, illetve minél kevésbé sérüljön akár a mikroklíma, akár az erdei élővilág. Ezek a vizsgálatok egyszerre próbálják segíteni a gazdálkodást és a védelmi funkciók beépülését amikor szempont a faanyag kitermelés is.
– Az inváziós fajok kérdése mindig kardinális, amikor erdőökológussal beszélek. Volt olyan fafaj Magyarországon, amelyik ennek következtében pusztult ki, melyek a legveszélyeztetettebbek?
Ennek leginkább az ártéri erdeink vannak kitéve, ahol néhány nagyon agresszív fafaj, mint például a kései meggy és a zöld juhar foglalták el a ligeterdeink újulatát. Még ott vannak az öreg nyarak, fűzek, de alattuk mindenhol zöld juhart látunk. Tehát, ha hagyjuk a természetes folyamatokat és nem nyúlunk hozzá, akkor sajnos előbb-utóbb az őshonos fafajú állományaink lecserélődnek. Emiatt kellenek mesterséges felújítások. A másik kritikus erdőtípus az erdős-sztyepp erdők, a felszíni víz által nem befolyásolt, száraz felnyíló tölgyesek és nyarasok, amelyeket az akác és a bálványfa fenyeget.
– Mi a baj azzal, ha lecserélődnek az őshonos fafajok?
Az őshonos tölgyeinken úgy 300 specialista élőlény faj él meg, amelyek eszi a levelét, a makkját. A tölgy egy igen fajgazdag növényevő közösséget tart el, amihez kapcsolódnak a ragadozók, ízeltlábúak, madarak és így tovább, azaz egy komplex mini ökoszisztémát eltart. Ehhez képest egy idegenhonos vöröstölgy 12 féle fajt tart el. Ha ezek lecserélődnek akkor komoly biodiverzitás veszteség következik be. Az invázió nagy mértékben homogenizálja a vegetációt, kevés faj jelenik meg nagyon nagy területen, az élőhelyi heterogenitás, ami a természetes közöségekre jellemző, eltűnik.
– A fajok kihalása kapcsán az állatokról jóval többet tudunk, mint a növényekről. Az Avatar című film kivétel ez alól, a legtöbb ember itt hallott először a növények kommunikációját elősegítő micélium hálózatról. Mennyiben igaz, amit a filmben láttunk?
Az Avatar egy forradalmi tudományos kutatásra támaszkodik, ami a gombák tápanyaggazdálkodásban, kommunikációban betöltő szerepére utal. A kanadai Suzanne Simard mutatta ki, hogy a fákkal kapcsolatban lévő gombahálózaton keresztül például tápanyagok tudnak áramolni az anyafáktól a csemetékig, vagy a csemeték között, illetve, hogy szignálok működnek köztük, azaz, ha pl. az egyik fát megrágja egy hernyó, az elkezd másodlagos metabolitokat termelni a hernyó ellen, a többi fa pedig hamarosan elkezdi termelni ugyanezt az anyagot. Itt egyébként arról van szó, hogy a molekulák a mikorrhiza gombák rendszerén keresztül jutnak át egyik egyedtől a másikig. Ez a hálózat a fák felújulása szempontjából is rendkívül fontos. A jelenséget wood wibe webnek nevezték el, a world wibe web, azaz az internetes világháló mintájára. Kicsit hajlamosak vagyunk ezt túl antropomorfizálni. A fák természetesen nem beszélgetnek, nem gondozzák a csemetéiket, nincs ebben semmi tudatosság, ez egy ökológiai rendszer, ami ettől még csodálatos. A növények jelentősége persze elvitathattalan, hisz az összes életközösség alapját a növények jelentik. A napfény segítségével megtermelik a biomasszát, amire a teljes táplálékhálózat épül. Az, hogy milyenek a növényközösségek, melyek a domináns fajok, azok közt milyen interakciók vannak, mekkora a fajgazdagság, milyen szerepet játszanak ebben a gombák, mindez az élet bázisát képezi. Ha erdőről beszélünk, az embernek először a fa jut eszébe, nem a vaddisznó. Az ökoszisztéma vázát a fák alkotják, erre épül a teljes életközösség. Az Avatar minden esetre rávilágít arra, hogy az ökoszisztéma egy rendszer, amit egyben kell védeni. A kis virágzó növény, a gomba éppannyira értékes, fontos része, mint az attraktív állatok. Ezt kell az emberekben tudatosítani, hogy nem a fajokat kell külön-külön védeni, és nem csak a számunkra vonzó élőlények megmentésére kell óriási energiákat fordítani. A működő rendszereket kell fenntartani, mert ez szükséges ahhoz, hogy az élőlények fennmaradjanak.
