– Mekkora földterületen gazdálkodtok, és ez hány embert tart el most?

285 hektár földünk van összesen, ebből egy tagban nagyjából 230-240 hektár, és vannak a kerítésen kívül kaszálók és erdő. 60 hektárt művelünk meg, ebbe beletartozik a szántóföld, illetve a legelők, hiszen sok állat él itt velünk. Az én területem egy hektárnyi vegyes zöldségeskert, üvegházakkal, de persze nem egyedül művelem. 10 000 négyzetméter azért nagyon sok lenne egy embernek, így is teljes munkaidős feladat ez, nem hobbi. A közösség több mint 30 éve működik itt, az egyik fő fókusz a környezetgazdálkodás, de a mindennapjaink középpontjában Krisna áll, számunkra a lelki élet nagyon fontos. Viccesen azt szokták mondani, hogy ez afféle konyhavallás, mert minden nap főzünk Krisnának, ruhákat, virágfüzéreket készítünk neki, felajánlásokat teszünk, szertartásokat végzünk, ami igen aktív program. Ugyanannyian vesznek részt az oltár díszítésében, a templom rendben tartásában, mint ahányan a mezőgazdaságban dolgoznak, ez nagyjából húsz fő. Harmadik fő tevékenységünk a turizmus szervezése, illetve a tudásunk – akár lelki, akár anyagi tudás, tapasztalat – megosztása. Évente rengeteg vendég jön hozzánk, úgy 25-30 ezer ember, akikre főzni kell, programokat szervezni, e köré is felépült egy erős csapat, és persze van könyvelésünk, adminisztráció, hiszen a pénzügyekre is nagyon oda kell figyelni.

Krisna-völgy állandó lakossága nagyjából 130 fő, de élnek a faluban is ugyanennyien, akik követik a vallást, és akik a család, a gyerekeik érdekében, az oktatás miatt és a hasonló gondolkodás okán költöztek Somogyvámosra, úgyhogy velük együtt úgy 200-an vagyunk itt lazább, szorosabb együttműködésben élve.

– Elég a 130 fő ahhoz, hogy minden szakma képviseltetve legyen? Van efféle válogatási szempont, amikor befogadtok valakit?

Az emberek idejövetelét nem azt dönti el, hogy mihez értenek, hanem hogy akarnak-e, tudnak-e így élni. Én sem értettem a kertészkedéshez, itt tanultam bele, eredetileg hulladékgazdálkodási technológus vagyok. Igaz, mindig érdeleltek az állatok, szerettem a természetben lenni, de soha nem gondoltam volna, hogy ezt fogom csinálni. A kertészt ismertem személyesen az ideköltözésemkor, így adott volt, hogy vele kezdtem el dolgozni. Amúgy verseny van az emberekért a három fő terület közt, hisz a mezőgazdaság, a turizmus és a templomi munka mindegyike kardinális. Lehet időközben váltani, hisz az élet is folyton változik, de szem előtt kell tartani, hogy kinek milyen a természete, mert az emberek sokszor lelkesednek valami iránt, de nem biztos, hogy csinálni is tudják. Én valahogy teljesen betaláltam a kertbe, mióta itt vagyok e tekintetben semmi nem változott, talán csak a kert…

– Mennyire tekinthető Krisna-völgy mint nukleáris, önfenntartó közösség példának, mondjuk egy klímaváltozás vagy ökológiai krízis esetén?

Talán azt meg lehet tanulni a példánkból, hogy miként kell újra szervezni az életet. Az alapításkor is ez volt az egyházunk, mint szellemi, lelki közösség egyik célja. Az MKTH, azaz a Magyar Krisna Tudatú Hívők közössége ma a negyedik legnagyobb vallás itthon, ami független tagja a nemzetközi közösségnek. Bhaktivedanta Swami alapító számos könyvet írt a 60-as, 70-es években. Ő egyébként 70 évesen jött nyugatra, és hét fő célkitűzése közt szerepelt, hogy legyenek itt is olyan közösségek, amelyek utat mutatnak. A krízist ugyanis a városiasodás, a természettől elfordult élet okozza, hiszen régen az emberek a földből éltek, minden a föld alapú gazdálkodásra épült, nem volt ilyen mértékű ipar és globális kereskedelem. Életmódban a Krisna-völgy teljes értékű alternatívát tud adni, megmutat egy a lelki életre alapozott, természetes és egészséges környezetet fenntartó, hasznos munkát végző közösséget. Nem kell sok minden, ha van zöldség, gyümölcs, gabona és tej. A víz a természet része, de fel lehet fogni az esővizet is, lehet tárolni és gazdálkodni vele. Ezzel a szemlélettel alapította meg Krisna-völgyet Sivarama Swami, aki Amerikában csatlakozott a mozgalomhoz, ahol több hasonló farm jött létre, mint élhető alternatíva. Amúgy ő is Magyarországról származott, a születési neve Létai Péter.

– A megélhetéshez szükséges dolgok hány százalékát tudjátok önfenntartással előállítani?

Ez nagyon változó, a mezőgazdaság terén sok befolyásoló tényező van. Ráadásul a családi önellátás jóval egyszerűbb, hiszen egy fát megmetszeni, egy kiskertet művelni sokkal könnyebb, mint falu méretű gazdálkodást csinálni több emberrel együttműködve. Gabonából az önellátásunk 100%-os, mert azt nagyon könnyű termeszteni, elég igénytelen növény, kapálni sem kell, csak learatni és lisztté őrölni. A gyümölcsök kitettek a fagynak, az időjárás változásainak, a betegségeknek, így kiszámíthatatlan, mikor, mennyi érik be. Ha minden rendben megy, és akár több is terem annál, mint amennyit elfogyasztunk, akkor befőzünk, aszalunk, gyümölcsleveket készítünk. A zöldségkert nagyjából 60-70%-ban önellátó. Összességében elmondható, hogyha azt kéne ennünk, ami terem, akkor sem halnánk éhen Krisna-völgyben. Persze nekünk a nyári hónapokban kell megtermelni a 12 hónap igényét, ráadásul az étterem eddig nem volt része az ellátási ciklusunknak. Ha volt felesleg, bevittük, de nem arra épült. Az új szakácsnőnk azonban szeretne ’farm to table’ étkeztetést a turistáknak is, hogy legyünk mások, mint egy hasonló budapesti vagy debreceni Govinda étterem.

Az ellátás, önellátás kérdése persze azért kicsit bonyolultabb. Fontos a három fő terület összhangja: az egyik a gazdasági önellátás, a másik a környezeti, ami általában adott, és van a személyi, társadalmi fenntarthatóság. A legtöbb közösség nem erre épült és ezért szét is esik. Krisna-völgy vallási közösségként egy eszme vagy lelki kultúra köré csoportosul annak érdekében, hogy legyen az egyéneknek valami olyan erős, belső összetartó ereje, ami át tud ívelni gazdasági és környezeti válságokat. Ha ez nincsen, akkor hiába működik valami gazdaságilag, és hiába jók a környezeti adottságok. A lényeg, hogy mi ragasztja össze az embereket, mi az a kultúra, vallás, aminek mentén önellátó közösséget tudnak létrehozni.

– Tanultok más ökológiai, vallási közösségektől, van egyáltalán kapcsolódás?

A Krisna tudatú hívők kulturális szinten az indiai kultúrához kapcsolódnak, ez itt a hagyományainkban, az étkezésben, az építészeti motívumokban, stílusjegyekben jelenik meg leginkább. De benne vagyunk az ökoközösségek vagy, ahogy mostanában nevezik, élő falvak mozgalomban, így van laza kapcsolódás más zöld mozgalmakkal, közösségekkel is, mint például Galgahévíz vagy Visnyeszéplak. Az emberek egyre inkább felébrednek, sokan rájönnek, hogy nem mehet a végtelenségig a túlfogyasztás, a pazarlás, hisz az erőforrások végesek. Ám, ha az ember egyénileg nem fejlődik, akkor a közösség sem tud fejlődni, éppen ezért a tudás megszerzése és a tudásmegosztás rendkívül lényeges. Sokak számára járhatatlan út az ökológiai gazdálkodás, mert a szemlélet még sok esetben ragaszkodik a régen tanultakhoz, ami ma már nem érvényes. De vannak jó példák is, zöldül, biosodik a kínálat. Amikor 17 éve átvettem a mezőgazdaságot, mi is használtunk még lemosópermeteket, különféle biovegyszereket, ma már ez egyáltalán nincs így, helyette komposzt van és komposzttea. Tíz éve regeneratív talajművelés zajlik nálunk, a zöldségkertet 100%-ban átállítottam. Ez a forgatás nélküli sekélyművelést jelenti, mélylazítást ásóvillával, rétegkeverés nélkül. Fontos a biodiverzitás is, hogy ne monokultúrák legyenek, inkább többféléből termesztünk kevesebbet, mint egyfélét. Ne az legyen, hogy egész nyáron cukkini, egész télen meg sütőtök. Próbálom az ellátást cizellálni, hisz az ember a változatosságot, az ízeket szereti. A talajtakarásra mulcsot vagy 10-15 évig kitartó agroszövetet használunk, mindezt pedig intenzív biotechnikával ötvözzük: olyan sűrűn vetünk, hogy pár hét után az egész terület egy nagy zöld vagy színes csíkká válik, növényfajtától függően. Onnantól pedig az ágyásokat már nem kell kapálni, maga a növény működik élő mulcsként. A melegházakban négyévszakos termesztés folyik, a fóliák télen is tele vannak zöldséggel, míg a kinti területet takarónövényekkel ültetjük be, ami a védelem és a tápanyag-fenntartás miatt fontos. Részt veszünk egy kutatásban is, a Debreceni Egyetemmel együttműködő Agrár Európa Kft. biokémiai vizsgálatában, akikkel most egy komposzt kísérletet csinálunk. Azt nézzük, milyen mikrobiom alakul ki mondjuk egy humuszkomposztból vagy más alapanyagból ebben a környezetben.

Ahogy nő a közösség és idősebbek is leszünk, egyre több emberrel kapcsolódunk, váltják egymást a generációk, a vezetők – én is teljesen mást csinálok már, mint az előző kertészeti vezető –, úgy változik, mélyül el a tudás. Ha valaki nyitott elméjű, szereti a területét, és nem csak kötelességből csinálja, ha társadalmilag, egyénileg egészséges, kiegyensúlyozott, akkor varázslatos eredményeket tud elérni. A cél végül is az, hogy az ember boldog és elégedett legyen, és ezt minimális ökológiai lábnyommal érje el. Mi ugye a vegetáriánus életmódot javasoljuk, mert az ilyen mértékű húsevés nem fenntartható. Amikor hulladékgazdálkodást tanultam, és kiderült, hogy az élelmiszeripari hulladék 60%-a húsipari termék, akkor eldöntöttem, hogy nem eszem többet, így lettem vegetáriánus, korábban, minthogy ideköltöztem volna. Mi környezettudatos, természetes életmód szerint élünk, amire ráépül a lelki élet. A lélek célja Istent megismerni és megszeretni. Persze az emberek többsége nem változtat azért, mert egy tanító, Krisna vagy az egészségügy, esetleg a környezeti problémák erre ösztönzik. Ráadásul, ha a napi szükségletei nincsenek kielégítve, ha a Maslow-piramis alján él, akkor ehhez a lelki élethez nem lesz meg az alap.

– A test és a lélek kapcsolatában tehát fontos a táplálás, táplálkokozás, mindegyik értelemben…

Minden ember, minden élőlény lelki szinten egységbe tartozik. Univerzális egységbe tartozunk. Ha nincsen meg az erős mag az egyénben, és nem lép tovább a család, a nemzetközösség, az ország-világ szintjéről, akkor mindig test alapon fogunk gondolkodni: én magyar vagyok, én fehér vagyok, európai vagyok, hindu vagyok, keresztény vagyok, és onnantól fogva ellentét van. Fontos kérdés, hogy mi a gondolkodásunk alapja: én egy test vagyok, akinek lelke is van, vagy egy lélek vagyok, aki egy testben él. Ez utóbbi óriási paradigmaváltás, nagyon más fókusz, ha én egy lélek vagyok, aki éppen most ebben a testben él. Ez ugyanis ideiglenes.

– Hogyan állt fel Krisna-völgy vezetősége? Van lelki és gazdasági „menedzsment”, és melyik az erősebb?

A fő lelki vezetőnk Sivarama Swami, aki egyébként az én lelki tanítómesterem is. Ő a völgy alapító lelkésze, guruja, de vannak mellette más tanítómesterek is. Már visszavonultan él, de ő a szellemi vezető. Van egy gazdasági vezetőnk is, Soponyai Zoltán, Srípati dász, aki a háromfős elnöki tanács vezetője. Hat igazgatósági tag felel a különböző területekért, a környezetgazdálkodásért, a templomért, a turizmus-vendéglátásért, van külön szociális rész, oktatás, iskola, óvoda, már gimnáziumunk is van. Az igazgatóságokhoz osztályok tartoznak, én a környezetgazdálkodási igazgatóság zöldségkert osztályának vagyok a vezetője. A lelki élet és a gazdasági terület egymás mellett, egymást kiegészítve működik, nincsen alá-fölérendeltség.

Mi is több lábon állunk, mert bár a turizmus fontos, és remek, hogy az embereket érdekli, ahogy élünk, amit csinálunk, áldoznak is azért, hogy megismerjenek minket, mégis, ha csak erre alapozunk, akkor a Covid alatt tönkre mentünk volna. Ha viszont csak a mezőgazdaság, a földművelés lenne, és nem fogadnánk az embereket, akkor elszigetelődnénk, megragadnánk egy szinten. Megvan tehát ennek a dinamikája, még úgy is, hogy például az én életem 99%-át az otthon-templom-kert háromszög teszi ki. Hetente fél napra megyek el, amikor eladom a zöldségeket a piacon vagy a kosárközösségben, illetve évente maximum négy hetet megyek szabadságra, amikor jönnek az ünnepek, a karácsony, a születésnapok, a nyaralás.

– Le lehet csendesíteni az egónkat, hogyan lehet jobb belátásra bírni mondjuk annak érdekében, hogy megóvjuk a Földet?

Az ego szempontjából a zöld mozgalmak hatása, a vidékre költözés, az életmódváltás mit sem ér, ha maga az egyén nem képes változásra. A környezetünk megváltoztatása nyomán még nem változik meg, amit hozunk magunkkal: a szívünk, az elménk, a gondolataink. Ha nem tudunk magunkon dolgozni, akkor sokat fogunk szenvedni. Az ember magas szinten képes megélni, megérteni, megérezni a másikat, de fejleszteni kell magában az őszinteséget, a másik segítését, az együttérzést. Persze vannak dolgok, amik ezt akadályozzák: az irigység, az illúzió, a mohóság, a düh, a kéj és a büszkeség. Ezek befedik az embert, ezek a fő ellenfeleink, amelyek közül a kéj, az önző élvezet az ego, azaz az én és az enyém táplálója. Az egyén élvezni akar mások szenvedése árán is. A mérhetetlen önzésben pedig az ember elszakad az eredeti céltól, hogy összekapcsolódjon másokkal, az egésszel, Istennel.