Olvasási idő 12 perc

receptre kéne felírni az erdőt

NICHS ANDREA BESZÉLGETÉSE

HERENDI GÁBOR | 10 MILLÓ FA – INTERJÚ

Bár közéleti, politikai kérdésekben többször is állást foglalt már, azt mondja, a természet-, környezetvédelem eddig kimaradt azon ügyek listájából, amikért szívesen szót emel. Klímaszorongást leginkább a gyerekei miatt érez, ezért is gondolja, hogy cselekedni kell. Például ültetni, március 1-jén a Nemzeti Faültetés Napján.

– Ha eddig nem volt igazán fókuszban nálad a környezetvédelem, miért érzed fontosnak, hogy csatlakozz egy zöld mozgalomhoz, jelesül a 10 millió Fához?

Pokorny Liával beszélgettem nemrég, ő mondta, hogy az alapítvány nagykövete, és egy kicsit „megirigyeltem” tőle a lelkesedést az ügy iránt. Amúgy tősgyökeres pesti vagyok, a város szívében nőttem fel, de amikor családot alapítottam, a gyerekek miatt úgy határoztunk, hogy zöldövezetbe költözünk. Ebben inkább valamiféle egészségtudatosság volt, nem közvetlenül a természetvédelem gondolata, de Pesthidegkúton megtapasztaltam, milyen madárcsicsergésre ébredni, mennyivel kisimultabbak az ember idegei, milyen szép és dús a növényzet, tisztább a levegő, szóval tényleg azt éreztem, hogy nagyon egészséges közegben élek. Miután kirepültek a gyerekek, kicsit beljebb jöttünk, de maradtunk Budán, akkor már kerestem a zöldet. Csoda helyen lakunk, így ma is madárcsicsergésre ébredek, és mivel időközben kutyánk is lett, gyakran sétálok vele a környéken. Kell valami, ami megnyugtatja az embert, mert én is megőrülök a folytonos mobilozástól. Jó lenne kivonódni az irdatlan mennyiségű híráradatból, telefonon lógásból, szégyellem, de csinálom. Egy-egy kirándulás azonban teljesen kimossa ezt belőlem, ezekre az alkalmakra a mobilt sem viszem magammal. Azt gondolom, hogy ilyenkor nagyon komoly levegőcsere zajlik az ember szervezetében, szóval receptre írnám fel az erdőt mindenkinek, mert nagyon kell az agynak ez a fajta pihenés.
Mennyire volt/van jelen az életedben a klímaszorongás?
fotó: Bujnovszky Vanda
space
– Említetted a gyerekeidet, akiknek a generációjában kamaszként megjelent ez az újfajta félelem…
Bennem lett klímaszorongás, miattuk. Őket sajnálom és féltem a jövőjüket. Olvassuk a cikkeket, beszélgettünk is erről eleget, de szerencsére kevésbé élik meg rosszul, mint amennyire én élném meg az ő helyükben. Persze nem is akarom riogatni őket, nem szeretném, ha ez pszichésen nagyon ráülne a lelkükre. Ezzel együtt tudom, hogy foglalkoznak vele, de ez jellemző az egész generációjukra. Ugyanakkor fontos, hogy menjenek előre, élvezzék az életet, ez szerencsére dominánsabb is náluk, minthogy szorongjanak. Szorongok én helyettük, mert azt gondolom, hogy borzasztó nagy a baj.
– Ha ezzel nyomasztja magát az ember, az kontraproduktív is lehet, mert nem cselekvő válasz születik, csak sajnálkozás, szomorúság, tehetetlenségérzés. Pedig például a faültetés olyan cselekvés, ami pozitív és oldja a szorongást, hogy valamit én is tehetek.
A szívemből szólsz! Én is biztatom a gyerekeimet arra, hogy vegyenek, vegyünk tevékenyen részt a változásban. Elektromos autóval járok, szelektíven szedem a szemetet, azaz a magam szerény eszközeivel próbálkozom, bár azt gondolom, hogy nem az egyénnek van ebben a legnagyobb felelőssége. Hol vannak önmegtartóztatás terén a gyárak, a nagy multik? Nincs mese, össze kell fogni a saját érdekünkben is.
Akkor gyere, ültess velünk te is március 1-jén! Az interjúalanyaimat gyakran kérdezem arról, mennyire tartják fontosnak az értelmiség felelősségvállalását a témában. Mit gondolsz erről?
Egyértelmű szerintem, hogy van felelőssége azoknak, akikre odafigyelnek és van bármilyen súlyuk a közéletben. Azért kapcsolódom a Nemzeti Faültetés Napjához – azon túl, hogy nagyon szimpatikus ez a közösség –, mert ha ezzel felhívhatom a figyelmet egy fontos ügyre, ha valamit én is hozzá tudok tenni azzal, hogy bizonyos szintig ismert vagyok és hallgatnak rám, akkor ezt boldogan megteszem. Minden olyan embernek felelőssége ez, aki valamiféle pozíciót kivívott magának. Sokszor álltam már politikai ügyek mellé, leginkább ezek jöttek szembe velem, jó néhányszor cserélgettem az FB profilom hátterét ilyen akciók, ügyek miatt, mostantól ide tartozik a környezetvédelem is.
– A kultúrában, a művészetekben megjelenő toposzok közt nemigen jelenik meg ez a terület. Persze senkit nem lehet arra kötelezni, hogy írjon darabot vagy verset a klímaválságról…
Az amerikai filmekben azért megjelenik, igaz, mindig apokalipszissel, tornádóval, cunamival. Egyébként írtunk egyszer egy forgatókönyvet, amiben az egyik főszereplő klímaaktivista volt, de sajnos az a film elhalt, nem valósult meg. De most jut eszembe, hogy a Valami Amerikából készült tízrészes sorozatban – ami az RTL streaming csatornáján megy – írtunk hasonlót, és kifejezetten azért tettük bele, mert mostanában sok szó esik erről, kikerülhetetlen téma. Két klímaaktivista csoport esik egymásnak, igaz sok humorral, de mégis megjelenik. Szóval én megtettem a magamét.
– Ha már a filmeknél tartunk, a Futni mentem hatalmas sikere után gondolkozol már a következő mozin?
Már folyik a casting… Szerencsém van a producerekkel, mert visszaforgatják a pénzt egy következő filmbe, amivel a tervek szerint jövő karácsonykor jövünk ki. Hasonló zsánerű, kedves, szívhez szóló vígjáték lesz, mint a Futni mentem, ráadásul ez is egy cseh remake, amit persze átírunk a hazai viszonyokra. Ezt Divinyi Réka teszi zseniálisan.
– Egy gondolat erejéig visszatérve a klímavédelemre, környezettudatosságra, te miben látnád a változást e tekintetben?
Egyértelmű, hogy a környezetvédelemnek tananyagnak kéne lenni, hogy már a gyerekek zsigereiben benne legyen ez a hozzáállás. Be kell vinni az oktatásba, már általános iskolában, az edukáció alapvető ezen a területen is.

írásaim

10 millió fa/vita

Nichs Andrea: A KÁRPÁTOK ERDEI VESZÉLYBEN!

10 millió fa/tudósítás

Nichs Andrea: COP28, DUBAJ – TÖRTÉNELMI EREDMÉNY

Nichs Andrea: IDEJE FELÉBREDNI

10 millió fa/interjú

Nichs Andrea: HERVAI FRACISKA

Nichs Andrea: NAGYMIHÁLY DÉNES 

Nichs Andrea: GAZSÓ GYÖRGY - AZ ERDŐBEN MEGTISZTULSZ, VIGYÁZZ RÁ

Nichs Andrea: SZABÓ SIMON - AZ EMBER EGY INVAZÍV FAJ

Nichs Andrea: Weiner Sennyey Tibor – A MÉHÉSZET A MEZŐGAZDASÁG KÖLTÉSZETE

Nichs Andrea: AZ ERDŐEMBER ÉS BARÁTAI

Nichs Andrea: Ágoston Kostyál Csilla - A TÉTLENSÉG SÁRKÁNYAI ÉS A RADIKÁLIS REMÉNY

Nichs Andrea: Váradi Zsolt - REPÜLÉS KÖZBEN ÉPÍTJÜK ÁT A REPÜLŐT

Nichs Andrea: Lóska Márton - A FAÜLTETÉS SZAKRÁLIS ÉLMÉNY

Nichs Andrea: Pumped Gabo - ÉPÍTENI EGY SZÉP, ÚJ VILÁGOTNichs Andrea:

Nichs Andrea: Bozzay Balázs - ÖTVENÉVES FA 50 ÉV ALATT LESZ ÖTVENÉVES

Nichs Andrea: Jordán Ferenc - KÖNYVEM MŰFAJA: VULKÁNKITÖRÉS

Nichs Andrea: Takács-Sánta András - A VILÁG ELEJE 

Nichs Andrea: Szöllősi-Nagy András - JAMES BOND ÉS A HIDROLÓGIA

Vásárhelyi Kriszta: „MERÍTKEZNI AZ ERDŐ INGEREIBEN

Nichs Andrea: Antal Balázs - „OTTHON, TEMPLOM, KERT”

Nichs Andrea:Gauder Márk: „KÉT ÉS FÉLMILLIÓ FÁNÁL TARTUNK”

Nichs Andrea - Kardos Gábor: „LE KELL JÖNNI AZ ÉLMÉNYHEROINRÓL”

Nichs Andrea: Aszalós Réka - HOLT FÁK ÉS LÉKEK AZ ERDŐBEN

Nichs Andrea: Bódi Eszter - „A NAPPAL VAN ÖRÖK SZERZŐDÉSEM”

Nichs Andrea: Zakar András - „VAN, AMI ERŐT AD A TOVÁBB LÉPÉSHEZ”

Nichs Andrea: Keresztesi Réka - „A SIKER KULCSA: NEM KELL ABBAHAGYNI”

Nihs Andrea: Köves Alexandra - „A TUDATOSSÁG GENERÁL VÁLTOZÁST”

Nichs Andrea: Lányi András - „A VERSENYKÉPESSÉGI MÍTOSZ ELAVULT”

Nichs Andrea: Csányi Vilmos - TEREMTŐ KÉPZELET

Nichs Andrea: Kun Zoltán - „AZ ERDŐKET VÁGÓÁLLATKÉNT KEZELJÜK”

Nichs Andrea: Bojár Iván András - „VAGY ZÖLD TÁRSADALMUNK LESZ, VAGY SEMMILYEN”

Nichs Andrea: Békés Zoltán - KAPITALIZMUS A KÖRNYEZETVÉDELEMÉRT?

Nichs Andrea: Ónodi Eszter - „A SZAKMÁM A TERÁPIÁM IS”

Nichs Andrea: Herendi Gábor - RECEPTRE KÉNE FELÍRNI AZ ERDŐT

kultúra/könyv

Nichs Andrea: DETEKTÍVTÖRTÉNET A MÉHÉSZKEDÉSRŐL

Nichs Andrea - TAKÁCS-SÁNTA ANDRÁS: VILÁGELEJE

irodalom/portré

Nichs Andrea: EGY LÁNY A FÁN

galéria

Nichs Andrea: BELSŐ TÁJAK - BUJNOVSZKY VANDA KÉPEI

10 millió fa /publicisztika

Nichs Andrea: LEGFONTOSABB A KÖZÖSSÉGI CSELEKVÉS