– Értékesítőként dolgozol, miközben a végzettséged és a természetvédelem iránti elkötelezettséged más utat is kijelölhetett volna. Igaz, végül az önkéntes munkában visszatértél a gyökerekhez… Hogy került a látókörödbe a 10 millió Fa?

Az egyetem alatt hamar kitisztult bennem a kép, hogy a hatalmas mennyiségű kemikália, rovarölőszer, amit a szakmámban felhasználnak, nem az én világom, és a kertépítés sem érdekel annyira, mint korábban hittem. De érdekelt a természetvédelem és a biogazdálkodás, ez lett végül a specializációm az egyetemen. Azt kutattam, hogyan lehet fenntarthatóbban élni, hogyan lehet restaurálni, rekonstruálni akár egész erdőket, területeket. A biogazdálkodással kapcsolatban egyébként még vannak terveim a jövőben. Amúgy, ahogy említettem barátoktól hallottam az alapítványról, és mivel szerettem volna aktívabban dolgozni ezen a területen egyre jobban bevonódtam. Aztán megismertem a belső embereket, és úgy éreztem, hogy hazaértem ebbe a közösségbe. Nem vagyok akadémikus alkat és igazán szakmabelinek sem mondanám magam, de nagyon jól egymásra találtunk a 10 millió Fa erdőökológusával, Aszalós Rékával, akivel az elültetett erdőink utánkövetésében, monitoringjában dolgozunk együtt, illetve érdekel annak a kitalálása is, hogy milyen kondíciókkal tudunk ültetni. Van ebben a tevékenységben elmélet és gyakorlat, így tulajdonképpen az önkéntes munkában mégiscsak használom az egyetem alatt megtanultakat.

– Mit adott még neked ez a közösség és miben változtál általa? Egyéb rejtett képességeid is kibomlottak?

Régebben sokkal inkább természetcentrikus voltam, az emberek kevésbé érdekeltek. Ez itt átfordult, mivel rengeteg jó embert ismertem meg, barátokat is találtam. Csodás adottság, hogy nagyon sokan gondolkodnak hasonlóan a 10 millió Fa közelében. Az is pozitív élmény, hogy az önkéntes munka révén olyan érdeklődő embereknek mesélek a fákról, a klímavédelemről és az alapítványról, akik különben az év nagy részét irodákban töltik.

– Akkor, hogy kicsit másra használjam az ismert szlogent: hozol még egy embert?

Éppen nemrég találkoztam egy volt iskolatársammal, akit elhívtam a szezonváltó bulinkra. Odajött, többekkel beszélgetett és egyszer csak megérkezett az alapítványba. Ma már ő is velünk dolgozik önkéntesként.

– Szóba került már a Nemzeti Faültetés Napja, ami szintén új feladatot hozott a számodra…

Franciska, a főkoordinátorunk keresett meg azzal, hogy vegyek részt projektmenedzserként a folyamatban. Ez nemcsak azt jelentette, hogy kommunikálni kellett a helyszínekkel, hanem le is kellett vezényelni a szervezést, az ültetést. És jött egy másik feladat is, beszállni a finanszírozás megteremtésébe. Mivel sok céggel működünk együtt, velük is kommunikálni kell, az újakkal pedig kapcsolatot építeni. Így lettem fundraiser is. Volt már egy csapat, amihez csatlakoztam, de az NFN feladta a leckét: tucatjával jelentkeztek a cégek, kialakult egy nagyjából 220-as lista, amit végül csak ketten hívtunk végig, és beszéltük meg velük a tudni-, és tennivalókat. És mindeközben futott két nemzetközi projektünk is, szóval volt feladat bőven, de sikerült megugrani.

– Tudod, hogy hány fát ültettél el eddig?

Az ültetéseken leginkább másoknak segítek, magyarázom, hogyan kell, de azért ültetek is persze: szerintem nagyjából ezer körül lehet a szám.

– Ezzel azért hozzátettél valamit a bolygó megmentéséhez. Annak, aki először fog ásót a kezébe, mit tudsz mondani? Mégis hány fát tud elültetni egy alkalommal?

Az erdészeti ültetéseinken, ahol haladósabb a munka, még kávézással, beszélgetéssel együtt is több tucatot. Sok cég jön egyébként ezekre az alkalmakra a munkatársakkal csapatépítésre, úgyhogy gyakran verseny is kialakul. Nagyon összerázza az embereket egy-egy ilyen nap.

– Mi az a szűkebb terület, ami jobban érdekel, amiben elmélyültél az ültetések kapcsán?

Nagyon szeretem a Miyawaki erdőket. Ezek tulajdonképpen pici, városi, nagyon sűrű őserdők. Nagyon értékes ültetési formát hoztak a városi betondzsungelekbe.

– Elmondanád azoknak, akik nem tudják, hogy mi az a miyawaki?

Akira Miyawaki japán botanikus volt, aki arra kereste a választ, hogyan lehet Japánban nagyon gyorsan erdőrekonstrukciót csinálni nagy területen. Japánban ugyanis kevesebb mint 0,5%-a maradt meg az őserdőknek, gyakorlatilag semmi. Amennyi őshonos fajt csak tudott, összegyűjtött, és besűrítve, nagyon biodiverzen ültetett. Ezek a fajok elkezdtek küzdeni a tápanyagért, a vízért, így nagyon gyors növekedést produkáltak. A módszert körülbelül tíz éve Európára is adaptálták, de itt persze mások a kondíciók, hisz eltérő a klíma. Mivel az európai városok többségében rendkívül kevés a zöld terület, illetve a szabad felület, a motiváció az volt, hogyan lehet ezekre a terekre minél gyorsabban a legnagyobb zöld koronát kreálni. Erre tökéletes megoldás a miyawaki. Annyiban más az európai módszer, hogy itt földcsere szükséges, mert a városok talaja nagyon szennyezett, nincs bennük túl sok humusz és nem megfelelő a szerkezetük, ezeket fel kell javítani, ami sok földmunkával jár. Valamint Miywaki mottójával szemben, miszerint „a legjobb utógondozás az, ha nincs rá szükség”, itthon ezek az erdőcskék locsolást igényelnek, illetve némi fenntartási munkát. A 10 millió Fa először 2022 tavaszán ültetett miyawakit, és három év után elmondható, hogy sokkal gyorsabban nőnek, néhány faj akár olyannyira, mint az egyesével elültetett fák. Gyorsabban is szelektálódnak, vannak fajok, amelyek jobban túlélnek, dominálnak. A legtöbb miyawaki minierdőnk 50 m2 körüli, ez akkora terület, amin koros fából 4 tudna élni, ehelyett itt 200 növény, cserje, fa fér el. Japánhoz képest itthon nincs nagy őshonos bázisunk, így körülbelül 20 fajjal tudunk dolgozni. Eddig közel 40 miyawakit ültettünk, és az a tapasztalat, hogy megmozgatja az embereket, gyorsan sok növényt lehet elültetni és hamar meglátszik az eredmény.