Illusztráció: a szerző

Mert az idő egy makacs massza. Azzal semmit sem lehet csinálni, rohan, azt is tudjuk. És könyörtelen. És mi ugyan megállítanánk, de nem lehet. Szóval nehéz ügy. Az idővel jókat játszani. Mentőötletképpen arra gondoltam, hogy megálmodok egy avatart magamnak. Egy olyan pici Katát, aki mindent másképpen tud csinálni, és az lesz a feladata, hogy végigélje az életem, a lehető legtökéletesebb perspektívában. Elölről. Mert mindenki a jövőbe akar menni. Én viszont a múltba. Egy csiszoltabb, simább múltba, beleragadni a gyantába, mint szipolázó szúnyog egy kis mandarinlevél végén. Aztán majd csak rám találnak, egy ásatáson a konok felfedező, aki semmi mást nem ás ki, csak engem, ezt a piszlicsáré leletet, mégis, nagyon szeret majd. Rám ígérnek, de ő a múzeumnak sem ad ki, otthon őrizget, a vitrinjében és hangosan ráförmed a házvezetőnőre, amikor le akar engem törölgetni. 
De ha a szúnyogosdi nem jön össze, és mégis érzem azt az egyre öregedő VULKÁNT legbelül, akkor valahogy fejben kell leutaznom az életem. Most okosjeggyel és applikációval olcsóbb is.
Itt jön az avatar feladata.
Ő szép, persze, mint akit rajzoltak, és a rajzoló józan is volt, kezében nem remegett a tus, pontosan dolgozott és beleidealizálta a rajzába soha be nem teljesült gimis szerelmét. Az avatar sokkal ügyesebb is lesz, mint én, ballépések helyett úgy sasszézik majd át az éveken, mint egy keleti országrészből szalasztott Mad Max, megszerzi az életet adó időt, legyőzi a gonoszt és felvirágoztatja ezt az eszeveszett panoptikum országot. Mindenki felébred és gőzerővel kilökjük kicsi és szálas kormányunkat a babszemföldre. Hova máshova, ott a helyük. Pukizzanak egyedül.

Nagyon pontokba szedve lássuk tehát az avatarom feladatait:
Nem novemberben születik meg, mert az szürkeárnyalatos.
Arcon csókolja Pleskolt Kati néni nevű védőnőjét, aki szivarozó anyját inkább a hosszú anyatejes táplálásra buzdítja, ’77-ben, amikor senki sem hosszú anyatejes táplál, mindenki csak szivarozik.
Az általános iskolában nem lesz szerelmes Sandokánba és később sem ezt a típust keresi.
Tizennégy éves korától kezdve fokozottan felügyeli valami felsőbb erő, akár egy Budapest feletti angyal, aki óva inti attól, hogy idejekorán óvatlan intim viszonyokba keveredjen, inkább évekig udvaroltasson magának.
Nem küldené az ég bölcsésznek, ezen belül a népművelés szakot durva villanypásztorral venné körül a jó Isten, mert az legalább tudná, hogy abból nem élünk meg soha, nincs a szakmának becsülete, nem olaj. Valami jó kis zselés hajú menedzser cuccra ültetné be inkább a csodálkozó szemű avatar tinit.
/ Kitétel: Isten remek közgazdász lenne, ha gondjai engednék, s eljárna munkába. /

Nem mulasztana el belehabarodni Rózsa-Flores Eduardoba, illetve nem mulasztaná el ezt megmondani neki a Wichmann Tamás kocsmájában, ahol naponta egymás mellett harapnak a rántotthúsba. Rántott hős. Szóval felismerné a lehetőségeit.
Később igyekezne jobban összekaparni az életét, s nem kilőni évente minden stabilat minden labilis irányba, mint egy jól megtermett expanzív lövedéket. Jobban becsülné az állomásait. Elidőzne, nem kapkodna. 
Rendre megszületnének a gyerekei, azon nem szabad változtatni, mert akkor Malajziában összedől egy ezer éves templom, vagy egyéb katasztrófákat indít be a világ alaprendjébe való belebabrálás.
/ Kitétel: A gyerekek a világ alaprendjének nagykö…kiskövetei. /
Na és akkor a nyomasztó kötelezvények: rendesebben vigyázná magát, azt az egészség nevű dolgot, ami mindvégig tulajdonképpen csak félség, de valamiért mindenkinek mindig nagyon fontos.
Sokkal több fokhagymát enne és szűk nadrágokban szaladgálna hegynek fel, vörös képpel, izzadva, csuklón mért és direkt felgyorsított pulzusára büszkén.
Nem is értem, komolyan! Emberek direkt felborítják ennek a pompás egységnek percenkénti precíz munkatempóját és diliházba kergetik szívüket ezzel a hülye sportolással. Nesze, ba…meg, billenj ki, őrülj meg, mi meg majd lihegünk, meg fulladozunk, mert az milyen egészséges. Aztán a sok kiborult szív megy a diliházba, és velük kénytelen menni az összes kisportolt gazdatest is. Keringenek a János kórház dohányzásra kijelölt emberkalitkájában és megvesznek egy kis rendszerért.
/ Kitétel: Csak halkan mondom, de én nem hiszek a sportban. /

Na tessék, el is fáradtam abban, hogy levezessem, hogyan élnék ebben a feddhetetlen avatar kompozícióban. Még elképzelni is nehéz tehát egy kiigazított életet.
Lehet, hogy mégiscsak maradnom kell önmagamban, és ezzel a fortyogó VULKÁNNAL kezdeni valamit. Mondjuk jól ráülni arra az izgága vulvára, hogy úgy, ahogy van, tartson ki még tíz-tizenöt évet.
Nem kell mindenkit megváltani.
A világ pedig, elmehet a francba.
Most már váltson meg ő minket.