A falvédőn szerepel pedig, hogy „Isten legfényesebb napsugara, világíts be e házba” – ki van ez varrva tehát, de már poros. Valaki nagy műgonddal készítette, oszt mára egy lópikulát sem ér. Koszosan mozgatja kicsit a kereszthuzat.

Epekedve várja, hogy átadják a házzal együtt egy új és még dobogó szívű vevőnek. Óhajtja a falvédőt is a ház mellé? Jár. Rendben, akkor kimossuk addig.

Ebből is látszik, hogy a szentenciákat is úgy húzzuk magunkra, ahogy éppen a széljárásunknak megfelelő hiteink indokolják. Nehéz világ ez. Nehéz benne mosolygósnak maradni, jobb gyűlölni, rágni, szégyeníteni a másikat, a lábára lépni direkt a fürdőszobában, kicsit belelökni a pinceajtóba, rosszul odadobni neki a kedvenc bögréjét. Elnézést, elvétettem.

Elnézést, elvettem.

De csak azért, mert állandóan azt hallgattam a szüleimtől, hogy én még egy valamire való nőt sem tudok oltár elé falvédőzni. Hát megtettem. De körülbelül egy év után beállt a tömény undor, amit akkor még csak egyfelé kellett áramoltatni. Később – mivel a házon belül oldja meg az ember a szükségleteit – jöttek a kis undorgyerekek. Leány és fiú, jól sikerültek és kevésbé. Itt már osztódni kell, sejtszinten undorodni az ivadékoktól is.

Nehéz. Rohadtul felemészti az embert. Az óvodában magunkban kárörvendeni, amikor sír, mert tépik ki a kezedből, fütyörészve elkésni minden nap, legyen csak ügyeletben. A kerti partiján esőért imádkozni, a testnevelés felmentést elfelejteni megírni, akkor is fogorvoshoz cibálni, ha nincs semmi baj a fogával, komikusan felöltöztetni, és azzal dicsérni, hogy remek a szerkója, bekapni előle a félretett süteményét, és mint egy rozsomák, vigyorogva rágás nélkül lenyelni a szeme láttára. Satöbbi. Végtelen az undor-lista kivitelezhetősége. Családon belül.

Furcsa, hogy a lányommal láttunk egy ilyen filmet mostanában. A kislányt nem szerették, saját spenótjában hagyták hömpölyögni, pár évesen egész nap egyedül maradt otthon, azt sem tudták, hány éves valójában. És a legjobb volt, hogy amikor a kórházban, a szülészeten megmutatták neki a bébit, az apa undorodva elfordult. A film nagyon vicces. A végére a kislány kifejleszti magában a telekinézis képességét és szekszi bosszúkat áll a szülein. Olyasmiket, amiért felnőttek ülni szoktak, de ebben a vidám családi mjúzikelben csak nevetünk rajta, kacagunk, borsózó háttal.

Aztán eljátsszuk itthon mindezt büntetlenül.