Fotó: Újfalusi Kata

Aztán én hülye, megláttam egy Facebook házat, régi vályog, de eszement jó állapotban, papás-mamás, virágos, kertes, lugasos, s.k. ólas, takaros, fapados. És eljöttem ide lakni, a budapesti faros szokásaimmal,, a telipakolt furgonnal, a megunt plüss játékokkal, a három bedobozolt macskával, és némi bútorral. Magam mögött hagyva a többi zsizsiket. Nem baj, a szomszéd nő – akinek egyébként szerintem kifulladt, kirakat házassága lehetett nyomasztó – már az utcán sem köszönt, akkor félre tudott fordulni. A lépcsőházban kénytelen volt egy ideges jó napotra, de láttam, ahogy szinte leizzadt közben és sosem nézett a szemembe. Mint sarokba szorított elementáris robbanótöltet, mindig féltem, hogy rajtam áll bosszút az összes sérelméért, úgyhogy a lépcsőházas találkozásainkon én voltam inkább, aki gyorsan túl akart lenni rajta. Soha egyikünknek sem volt jó egymással tehát.
Na de hagyjuk Budapestet.
Meglett a vályogház, a lugas, esténként az ég karnyújtásnyira lógatta be a csillagokat a kertbe, úgy tűnt, minden rendben lesz. Természetesen a költözés felemésztette az utolsó fillérjeinket is, de itt, a nyár még hátralévő, szekrénycipelő derekán az azután lévő fillérjeimből is lecsókolbászt meg intim tusfürőt vásároltam, fagyizni jártunk a lányommal a török fagyizójába, ahol színes halmokat adnak, kétszerese egy budapesti gombócnak, keleti áron, szóval ismerkedtünk a várossal.
Idestova hét hónapja élünk itt, Mezőberényben. A városi szlogen az, hogy a város „finoman elbűvölő”- mi így is fogadtuk, hiszen ha valahova mész, nem csak ők fogadnak téged, te is eldöntheted, hogy hányast adsz a közös tollbamondásra. Alapvetően egyetértek. Az elbűvöléssel mindenképpen. A finomannal nem. Mezőberény tolakodóan bűvöl el. Ellentmondást nem tűrően. Nyakonbűvöl. De ez nem baj, elszántan bűvölnek és ez ritka manapság.
Általánosan tegeződnek, átlagon felül pletykálnak egymásról és mégis, a bajban segítik egymást az emberek. Budapest ezzel szemben illendően utálatos, minden helyzetben. Itt van pletyka, sutyorgás, de ha nem lenne itthon cukor, talán még az alpolgármester is adna. Nem tudom, ki fogom próbálni.
A rendőrség kicsit túl van húzva, mint harci gitárhúrok Jimi Hendrix lángoló ölében, de nem baj, legalább nem csinálok itt túl nagy hülyeségeket. Például tudom már, hogy milyen erős a járatlan utat a jártért el ne hagyj elv itt, mert büntit kaptam kutyákkal a tök sötét, hasraesős járdaszakasz úttesten való kikerüléséért. És nem is szóltam semmit, befizettem. Böfizgettem.
Várjatok, hiszen rossz a megközelítés. A rendőrség kiemelt figyelemmel van minden itt élő polgára felé, és felém is, azaz, befogadtak, tisztelnek és megszerettek első pillantásra, amikor mögém álltak villogóval. Kék-piros, kék-piros.
https://www.youtube.com/watch?v=R7qtB4K6hUM
Harcolni fogok azért, hogy Mezőberény ne legyen olyan, mint Budapest. Legyen sokkal finomabb. Mert az itt élők megérdemlik. Én még nem érkeztem meg ide, a házam itt van, a gyerekem ide jár iskolába, tudom, hol a vegyesbolt, és 930 méter a vasútállomás, mégsem tudom, hogy az a fránya, megveszekedett budapesti szívem mikor lesz itteni zsizsik. Nem fekete-fehér, hanem
Illatos neonzöld.