Olvasási idő 10 perc

halló budapest!

ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

Visszatérek gyorsan, most még reggel van, mindenki készül a forradalomra, úgy pörögnek a kávéfőzők, hogy lezúzzák az összes tartalék generátorát is a városnak. Budapestre gondolok, talán ott lesz ma forradalom. A vidéket nem tudom, nekünk még a forradalomhoz is utazni kell és általában késnek a vonatok.

Szóval, vigyázzatok az áramra, kedves fővárosiak, bár gondolok arra is, hogy forradalmat kezdeni mindenképpen sötétből jó.
Én sem vadulok már be, bár nagyon szeretnék. Ezért ha van bármilyen bevadulási lehetőség, akkor ráugrom és a hónapok alatt belémtengeresedett sós vizet ráhányom szerencsétlen alanyra, nem nézek se Istent, se embert. Ezért káros az unalom, ezért veszélyes a nyugi, az ember nem tud vele kezdeni és folyton csak vekeng. Aztán rászólnak valamiért és kész, kitör belőle a viking.
Nagyon hiányoztok! Hiányzik a fényes Budapest, sok apró, küszködő kávéfőzőjével, hiányzik a társaság, a pezsi, a mindennek megvitatása, az erkélyen termesztett paradicsom, a csodás barna kordnadrágos elveszett értelmiségi részegek, a pesti váratlan hajnalok, a rejtőzködés lehetősége és a taxisofőrök.
Összevesztem az itteni polgármesterrel, pedig Karácsony Gergővel szerettem volna, berontottam az iskolába és kellő határozottsággal beszéltem nagylányokkal, hogy teljesen divatjamúlt módon megvédjem a lányomat, mellőzve a piszít. Ezt sem itt kellett volna. Budapesten kellett volna, egy nyolcadik kerületi általánosban, ahova még a rendőrök is kijönnek, ha valamelyik szülő pattog. Ilyenek vannak, de ez mind lapos. Nekem újra dimb és domb kellene, éles kanyarok és riasztó lejtők. A végtelen horizont idegesítő.
Azt is végig kell lassan gondolnom, hogy ha itt maradunk, mi lesz a gyerekkel. Már tökéletesen megtanult tájszólni és morézik, illetve he szócskával fejez be minden második mondatot, de nem ez a gond, inkább a horizont lesz itt is a probléma. A gyerekek túlzóan megnőnek, és ha csak a lapos táj van, akkor ők is csak árnyékok maradhatnak. Zeának fénytörés kell, magas felhőkarcolók, idétlen japánok, akik az épülő házát fényképezik majd a Sas-hegyen, szerpentin és hozzá egy marha jól guruló gördeszka, forgalom, ahol figyelnie kell, tömeg a villamoson és lehetőség, ami az utcán hever.
Most még nincs gáz, amíg a közélet is ilyen rettenetes, addig kihúzzuk itt, ide nem ér el annyira a dolog, legfeljebb marad a lötyögés, a napi kis semmik. Etetem a madarakat. Nagyon sok örömet adnak, mert minden hajnalban jönnek, rám várnak, hogy megtöltsem a begyüket. Ha itthagynám a házat, madarastul, felhalmozott szotyistul, lelakott bútorostul, akkor megszabadítanám magam, de folyton vádló madártekintetekről álmodva forgolódnék, üldözne az egykori törődés.
Az állatos sztorik egyébként is meghatározóak itt. Valamelyik nap egy magányos kacsa bukkant fel a sarkon lévő vadászház melletti árokban, amit én jelentettem a helyi facebook csoportban. Na, beindult egyből a falu, hogy kié a kacsa és ki ér oda előbb érte. Az ál-megmentők nyilván hátsó szándékkal akarták a kacsát és voltak az őszinték, akik magukhoz vették volna, élni hagyják, hogy ne egy nagyméretű ibolyás-gyöngyvirágos leveses tálban végezze. Aztán ezen a szegény kacsán a fél falu összeveszett, teljesen szürreálisan és online, dőltek egymásra a gyanúsítgató és kételkedő mondatok, és ahogy lenni szokott, miközben a közösségi felületen ment a kacsaharc, a közönségi árokból az éj leple alatt az egyik elszánt lakó hazavitte a kacsát. Puff, volt kacsa, nincs kacsa. Találgatások kezdődtek, hogy a tettre kész kacsatolvaj vajon simán megfőzi, vagy tényleg szeretettel fordul a kacsa felé, satöbbi. Később derült ki, hogy aki elvitte, egyébként is gyanús volt, mert külföldről települt haza a faluba, mindent kicsit másképp csinált eddig is, szóval az itteniek rendkívül veszélyesnek látták a kacsára nézve a visszatelepült kanadai nőt.
Többen rejtélyeskedő üzeneteket írtak nekem, hogy eleve is furcsa a nő, mert a háza előtt sem vágja rendesen a füvet, és most itt ez a kacsaügy, óvakodjunk tőle.
Fontos, hogy ha vidéken élsz, lehetsz te bármilyen professzor, vagy bármilyen párducnő, kedves, beszélgetős, falunapokra két tálca süteménnyel beállítós sarki fény – ha nem nyírsz rendesen füvet, annyi, kész, nem fogadnak el. Itt is ez történt. Hiába vitte el a kanadai a kacsát egy wellness kacsafarmra, és ezt még fényképekkel is tudta bizonyítani, a többség tudatában azóta is az él, hogy még azon az éjjelen, valami bizarr áldozat bemutatása közepette szegény talált kacsámat megették juharsziruppal.
Így megy ez az alföldön. Egyszer segítesz egy kacsának, és örökké kívülálló maradsz. Nem érdemes feltűnösködni.
Nagyon várom, hogy egyszer visszajussak Budapestre, eszement drágán szerezzek valami bérleményt és visszapasszírozzam a seggünket a jól menő életbe, hogy aztán ott lássam a lányomat végre révbe érni, igazi kis Eliza Doolittle-ként, zsíros galambhelikopterek között. Semmi kacsa.
Azért azt remélem, hogy ha minden jól megy, a rigóim követni fognak.

 

írásaim

irodalom/vers

Újfalusi Kata: TIZENYOLC PLUSZ
Újfalusi Kata: HÚSVÉR
Újfalusi Kata: MAGYARORSZÁGON AKTUÁLIS

irodalom/napló

Újfalusi Kata: FOLTOS MACSKA
Újfalusi Kata: INVÁZIÓ
Újfalusi Kata: BOROZÓ
Újfalusi Kata: VÉNNEK VALÓ VIDÉK
Újfalusi Kata: MIT MEG NEM...
Újfalusi Kata: ESTI MONOLÓG
Újfalusi Kata: BUKJELSZOKNYA
Újfalusi Kata: AZT TUDJUK MI VAN
Újfalusi Kata: HAHÓ ANYÁM
Újfalusi Kata: SHOPPING ÉS FUCKING
Újfalusi Kata: ANYUKÁM UTÁNUNK KÖLTÖZÖTT A FALUBA
Újfalusi Kata: IMPALTÁTUM
Újfalusi Kata: KICSI-MAROS
Újfalusi Kata: A LÓBAB FEJŰ NŐ
Újfalusi Kata: TANÁCSI NYARALÁS
Újfalusi Kata: UNDOR-FAMILY
Újfalusi Kata: EZEKILENSZÁZNYOLVANKILENC
Újfalusi Kata: NAGY IDŐK GYORSULÁSAI
Újfalusi Kata: ÁDÁM, AKI CSAK HÚSZ CENTIRE LÁTSZIK
Újfalusi Kata: GUSZTUSHÚSZ FELÉ
Újfalusi Kata: LAMBADA
Újfalusi Kata: MACSKÁK -TORPEDÓK
Újfalusi Kata: A FIÚZÁS TIZENKÉT PONTYA
Újfalusi Kata: CICMÁJERNÉ VEGYESBOLTJA
Újfalusi Kata: EGYIK MARY POPPINS
Újfalusi Kata: LE FAUTEUIL DU DIRECTEUR
Újfalusi Kata: NAGY TAPASZTALAT
Újfalusi Kata: ÁLMODOZÓK
Újfalusi Kata: SZORUL A HUROK
ÚJfalusI Kata: EGYSZÜLŐS-TAI-CHI
Újfalusi Kata: ITT VAGYOK, RAGYOGOK
Újfalusi Kata: SURRANÓ
Újfalusi Kata: SZÉP ÚJ VILÁGOM
Újfalusi Kata: FORRADALOM - TAVASZ - HALÁL
Újfalusi Kata: BANKI KOMMUNIKÁCIÓ
Újfalusi Kata: SZERVUSZ, GYÖRGYI!
Újfalusi Kata: SÁNDOR, A BÖRTÖNVISELT EMBER
ÚJFALUSI KATA: HALLÓ BUDAPEST!

irodalom/novella

Újfalusi Kata: WUNDERBAUM
Újfalusi Kata: IRÁNY A DUNA

szerk

Újfalusi Kata: BÁTA VIZE