Úgy kezdődött, hogy született egy kicsi és gnóm egérke. Valamelyik csúton, de mindegy is volt, melyiken, mert ő rögtön úgy érezte, hogy az egész világ az övé lesz. Cincogott, törte a fejét, mit kezdjen magával. Sőt, mit kezdjen a többi, átlagos öntudattal rendelkező, homályos egerekkel.

Az apukája nagyon gonosz egér volt, minden apró hibáért rátaposott a kis gnóm fiának érdeklődő arcára, direkt sáros, piszkos lábbal és jó erős mozdulattal. Ettől a kis gnóm csak még inkább felszívta magát, már az egész világra haragudott, és amikor vándorsorba került, még a bibliát is otthon hagyta, a batyujába csak nyugtatókat és idegesítőket pakolt, legyen mivel szabályoznia magát.

Felfutott Budapestre, úgy mesélték neki, az a főváros. Berágta magát egy tornyos épületbe, azt tudta, hogy Parlamentnek hívják, és ott dőlhet el minden. Onnan azután egér walkie-talkie szerkezet segítségével értesítette azokat, akik az iskolában sem rúgták bokán, vagy akikben hitt, tudta úgyis, hogy hitét bármikor megfordítja, mint éhes kalóz a hajóját, vagyis ő a pillanatnyi bizalom egere volt.

Jöttek aztán barátai, feltételes csapata, rondábbnál rondább, ijesztő és tehetségtelen egerek. Leginkább csútról, de volt, aki Körmendről, vagy Sopronból, Pápáról, Csornáról , Hódmezővásárhelyről és persze Budapestről érkezett. Szédületes ütemben növekedett az egérsereg.

Mi, akik nem vagyunk egerek, nem érzékeltünk ebből semmit sem. Az sem volt furcsa, hogy a kis dülledt mellű cini megtette gonosz apukájának korábbi egérgáz szerelő haverját fő bizalmasának. Persze, az egerek is tudják, hogy a gáz fontos és jól kihasználható energiahordozó. Ezért megpróbáltak szimpatikusnak tűnni és így jócskán részesültek is támogatásban, az országban jelen lévő gázipari cégektől. Mi ezt sem tudtuk. De utólag látjuk, hogy ennek a büdös kis egérrajnak valahogy naggyá kellett lennie, amihez tőkés cégek odaadó szeretetére, vagy undorodó stratégiai gondolkodására volt szükség.

Az egérhad tehát nőttön-nőtt.

S az ország, amely tudtával, vagy tudta nélkül ezt a hadat táplálta, egyre pocsékabb körülmények között düledezett, itt, a vén Európa egyébként szimpatikus vidékein. De a hülye nép bizakodott. Mert a nép ilyen. Még azt is többször elhittük a hadnak, hogy eldönthetjük, ha inkább más típusú állatokat szeretnénk vezéreinknek.

Pici fülkékben ikszelgettünk, elemeztünk, elbíztuk magunkat rendre, de hiába.

Az egérség az országban végleg egyetemessé vált.

Egérország ma, a tavasz kezdetén

Nincs remény. Az egerek ott vannak a metrón, a hivatalban, a kisközértben, a fán, a búbos banka mögött, a határon feszítgetik a szögesdrótot, a kínai kifőzdékbe járnak szarni, gyerekeket tanítanak bújtatott egérségre, orgazmus közben belemélyesztik fogaikat az ágyékunkba, hogy még az a pár pillanat se legyen jó.

Az egyébként szimpatikus Európa egy közös nagy hidegrázássá fajult, akik még hisznek egymásban és nem egerek, folyamatos váltólázzal küszködnek, egymást váltják a bajban. Mára az erőskezű unoka sem képes megemelni a nagymamát, kivinni a szemetet vagy elszökni diplomataként, segítséget kérni, az egérmentes, naposabb országokba. Fulladozunk és már illendőek sem vagyunk, egymásra köhögünk, és nem adunk egércsapdát a legjobb barátnak sem, azt gondoljuk, vigye el az ördög.

Bezártunk.