Valahogy bekerültünk ebbe a csodaoviba, szerintem pont az az átkozott fantáziám támogatott.

Már a felvételin is szorongtam, mert ahogy említettem, Zeának nincsen apukája. Lélekben, testben, szívben nincsen. Valaha volt, úgy hét hónapos koráig. Azóta nem nagyon láttuk. De ezt a felvételin nem mondhattam meg egy tökéletes üveggömb óvodában. Úgyhogy egész egyszerűen azt mondtam, Svájcban favágó. Igen, erre vetemedtem. Tudjátok hogy van a hazugsággal. Ha alátámasztott azzal, hogy „jó ügyet szolgál”, akkor a fantázia csak tömi, tömi, mint a szomszéd Kegyergóc néni a libáit.

Szóval meséltem Svájcról, és azt is említettem, hogy melyik csatornán úszik keresztül az apuka, hogy hozzánk rendszeresen hazautazzon. Megpuszilgatni, elnáspángolni, törődni. De most éppen hosszú ideig nem jöhet. Így megúsztam azt, hogy bemutassam őt, egyedül írhattam alá a papírokat és volt egy becsületes, nemes fantom mögöttünk, aki lám annyira hajt a családjáért, hogy ilyen messze favág, mert ott jobb a pénz.

Bejött. Felvettek minket. Később a lelkiismeretem izgága volta miatt mindent tisztáztam, vagyis elmondtam nekik, hogy nincs is nálunk semmiféle apuka, valahol távol van, és még emlékszünk az arcára, de inkább hagyjuk. Azt nem mertem elmondani, hogy nem is favágó, de szerintem az évek alatt rájöttek. Mindenre. Arra is, hogy csokit tömünk és mesét nézünk.

Ráadásul a fontos ünnepeket mindig elszúrjuk. Karácsonykor például, a szent adventi spiráljárásra elhatároztam, hogy időben odaérünk, szép ruhában. Na de az adott pillanatban egyik ruha sem ment már fel Zeára. Azok sem, amik félre voltak téve a szekrényben, hogy bazi nagyok, és az adventre fel fognak menni. Bazi kicsik voltak. Pánikba estünk. Zea sírt. De persze létezik sírás, nagyon sírás és van a keserves sírás. Mindenki érti, miről beszélek, aki valaha volt már gyerek közelében fél óránál többet. Majdnem én is sírtam már. Az agy vészhelyzetben gyorsabb és bátrabb. Átugrottam a kihízott kupacokon és a saját szekrényemből elővettem egy borzalmas színű női felsőt, amire azt mondtam neki – ebben a hirtelen mondogatásban jó vagyok -, hogy „krinolinruha”, és ez annyira elvarázsolta őt, hogy beleegyezett. Én idétlenül mosolyogtam kifelé, mert tudtam befelé, hogy senki egy rossz szót sem fog szólni a kerek üveggömb óvodában, pedig botrányosan elütünk majd az ott megszokottól. Gyorsan, le a kocsihoz, rohanás, mert a tökéletes ruha kiválasztása minden időt elvett. És akkor megtörténik az a regénybe illő fordulat, hogy a rohadt kis kék autó nem indul.

Sehogy sem. Értek az autókhoz, nem átlagos női vezető vagyok, hanem olyan sofőr, akivel lehet versenyezni. Minden trükköt bevetettem, akksit ellenőriztem, semmi. Oké, az utolsó pénzünkből fogtam egy taxit, és irány a 22 kilométerre lévő óvoda, de nagyon komolyan megkértem a taxist, hogy siessen, és ő megértette, fél mondatokból is, hogy miről van szó. Óvodás karácsony. A világ egyik legfontosabb eseménye. Rendes volt, mert óra nélkül kivitt minket ötezer forintért. Két perccel a kezdés előtt fékezett az óvoda kapujában és bíztatóan integetett is. Most is hálás vagyok neki, köszönjük.

Beestünk a gyertyafényes csendes üldögélés kellős közepébe. Még a lihegést is visszafojtottuk azonnal. Akik időben és lényegesen elegánsabb ruhában érkeztek, már úgyis belehelték a termet.

Végül egész jól ment a dolog. Zea magenta színű krinolinban virított a többi visszafogottan fehéres, angyalos kislány között az ünnepen, a földre épített jelképes égi spirál utat is rikító Barbie baba színben járta meg. Az óvoda történetének legszínesebb, legízléstelenebb ünneplőjében. Aprócska mellei átütöttek a hülye krinolinruhán, vállán lecsúszott, alig tudott menni benne, olyan hosszú volt neki és amikor lehajolt, hogy meggyújtsa a gyertyáját, a krinolin hátulja füstölni kezdett, de ezt senki nem vette észre, csak a mellette álló óvónő, aki azonnal tűztelenítette Zeát.

Én pedig boldog voltam, hogy egyáltalán odaértünk és mondjuk nem meztelenül, hálás voltam a sorsnak, hogy az utolsó pillanatban összeért minden. A pánik lecsendesült egy valószínűtlen, rózsaszín áhítattá. Szép volt, így is.

Egy gyerek rikítóan is szép tud lenni.