Hanem ez így nem járja,

Ártatlant nem küldünk máglyára.

Ma sem, amikor az ajtókat nem kilincsek nyitják,

Csak hovatartozások.

Beülök egy moziba, mint mások,

De nem a filmet figyelem.

Az a szó kell, hogy kegyelem.

Ahogy éhezik mellettem két házzal a kisgyerek,

Amikor megüti a buszmegállóban apa, mert nem figyelek,

Azt hiszi,

Ez a vékonyra idegesedett kis geci.

Rángatjuk egymást és jól van ez ilyen formán,

Menekült vagyok, ostoba és persze román.

Gyere, lőjünk ki innen végre,

Hol Esterházyt pirossal kenik a térképre

Névtelen nullák.

Több vagy kedvesem, mint azok a hullák,

Akik napról napra csiszoltan menetelnek.

Végtelen kozmoszban úgyis annyi a menetrendnek.

Leszállunk az igenis Moszkva téren,

Ott voltam szerelmes tavasszal térden.

De kifűtötte pénztárcám a korhadt nyár,

Marad a Pest, cirógat Buda, untat a magány.

Illetve persze, vége a világnak.

Nagy reményeket ne tarts, csak hibának.

.