♦ ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

A pályaudvaron ülök, mindig elfelejtem hozzátenni, hogy impozáns, ezt egy átutazó ismerősöm jelezte, én meg szeretem a ritka és különleges szavakat.

Az impozáns pályaudvarról egyenesen Budapestre tartok, hogy holnap megjelenjek ott reggel, pontban fél kilenckor, új munkahelyemen. Ja, igen. Ez lett volna maga a bejelentés, csak most úgy teszek, mint aki megszokta, hogy felveszik tök jó munkahelyekre. Szólok is a drága főszerkesztőnek, hogy ez az ima, ha lehet még ma menjen ki, mert különben oda a babona, előre kell elolvasnotok és drukkolni, mint a veszettek, hogy végre a Katának sikerült, végre nem kell tovább hallgatni a sírálmait. Na, ez is egy ritkább szó. De a sír-álmoknak ezennel vége! Olyan Kata leszek, aki menő, aki nem folyton kölcsön kér, hanem kölcsön ad, hovatovább félretesz, spórol, tervez és gazdálkodik. Botrányosan sikeres leszek, egy olyan nőszemély, aki rendben van. Már-már unalmasnak is tűnik majd ez az egész. „Tudod, volt az a Kata, aki itt írogatott, meg folyton munka nélkül volt, azt gondolta, hogy rendes polgári foglalkozás nélkül majd vígan él. – Valami rémlik. Miért, mi van vele? – Képzeld, dolgozik, eltűnt a süllyesztőben, de legalább csendben van. Gürcöl. Végre lehet tőle kölcsön kérni. Gondolom, a kedvenc slágere már a tölcsért csinálok a kezemből. Beállt a verklibe.