Olvasási idő 9 perc

száp új világom

ÚJFALUSI KATA | NAPLÓ

A pályaudvaron ülök, mindig elfelejtem hozzátenni, hogy impozáns, ezt egy átutazó ismerősöm jelezte, én meg szeretem a ritka és különleges szavakat.

Az impozáns pályaudvarról egyenesen Budapestre tartok, hogy holnap megjelenjek ott reggel, pontban fél kilenckor, új munkahelyemen. Ja, igen. Ez lett volna maga a bejelentés, csak most úgy teszek, mint aki megszokta, hogy felveszik tök jó munkahelyekre. Szólok is a drága főszerkesztőnek, hogy ez az ima, ha lehet még ma menjen ki, mert különben oda a babona, előre kell elolvasnotok és drukkolni, mint a veszettek, hogy végre a Katának sikerült, végre nem kell tovább hallgatni a sírálmait. Na, ez is egy ritkább szó. De a sír-álmoknak ezennel vége! Olyan Kata leszek, aki menő, aki nem folyton kölcsön kér, hanem kölcsön ad, hovatovább félretesz, spórol, tervez és gazdálkodik. Botrányosan sikeres leszek, egy olyan nőszemély, aki rendben van. Már-már unalmasnak is tűnik majd ez az egész. „Tudod, volt az a Kata, aki itt írogatott, meg folyton munka nélkül volt, azt gondolta, hogy rendes polgári foglalkozás nélkül majd vígan él. – Valami rémlik. Miért, mi van vele? – Képzeld, dolgozik, eltűnt a süllyesztőben, de legalább csendben van. Gürcöl. Végre lehet tőle kölcsön kérni. Gondolom, a kedvenc slágere már a tölcsért csinálok a kezemből. Beállt a verklibe.

– Aha. Utólérte a dolgok rendje.”
Ha a drága főszerkesztő – aki egy zuhanyozós Delon, ezt muszáj hozzátennem – kiengedi ezt még ma, akkor tudtok holnaptól drukkolni, ami nagyon jó lenne!
Inkább bepötyögöm a vonaton, csak még ma túlessek a vallomáson, hogy végre minden oké lesz, elfelejthettek. Volt a világon számomra egy hely, egy pici asztal, egy munkaállomás, ahol vártak. Amerikai filmek zenéjét hallom, úgy képzelem, az előbb kacsintott a kalauz, bizsereg a fülem töve, percről percre komolyodom. Aktatáskám még nincs, de a sárga hátizsákomba mindent belegyömöszöltem, váltóruhát, karácsonyi zoknit, kézápoló turbómaszkot – ez indokolt, nem csupán hiszti, mert amikor legutóbb orvosnál jártam, ő megjegyezte, hogy de rég látott már ilyen igazi dolgos kezeket. Magyarul rettenetes a kezem, repedezik, pattog, eleve is lapaj, de ilyen pusztás állapotában még nagyobbnak néz ki, Sztálin menyasszonya, aki nyuszikat nevel. De nem hagyom magam, beizélem a kezem ezzel a turbóval és holnap reggelre selyemhercegnőként libbenek be a baromi elegáns irodaházba.
Irodahazába.
Drukkoljatok, jaj, istenem, drukkoljatok! Kicsit azért félek.
Bár az elmúlt hónap történései azért magabiztosságra adnak okot, például felvetettem magam bankárnak is. Ez legalább annyira őrület, mint a honvédség lett volna, sőt, ez maga a komplett, gyönyörű diliház. Én, mint bankár. Ráadásul tele. Telebankárnak vettek volna fel. Furcsa, mert már az online interjún nem tudtam számolni, csak ijedten néztem, amikor azt kérdezték, hogy ha x ügyfél ennyi meg ennyi kamatot kap vissza, akkor adott év végére mennyi pénze lesz. Nagyon ijedten néztem és lassan elkezdtem hangosan ismételni, amit mondtak. A válsághelyzet harmadik törvénye: ha megáll a kés a levegőben, ne hagyd, hogy leessen. Szóval mint egy mosolygós ájtatos manó, szinte hümmögve kezdtem számolni a kamatot, miközben a lábam kongát dobolt az asztal alatt a rémülettől, és akkor kisegítettek. Ahogy a hülyéket szokták, hogy Ugye, akkor kilencvenhatezer lesz az éves kamat. Nagyon komolyan bólogattam.
Aztán véget ért az interjú és nem sokkal később a cég ajánlatot tett. Így hívják a munka világában, ha veled akarnak (jól) járni.
De én nemet mondtam nekik. Mert úgy látszik, én felfogtam, hogy nem lennék jó bankár. Azt mégsem lehet, hogy az ügyfél számoljon majd helyettem kamatot, én meg bólogassak és ijedten nézzek. Bár lehet, hogy ez egy különleges bankszakmai húzás lett volna, aminek híre megy, s a végén még kineveztek volna alelnöknek. Ki tudja.
Én már nem fogom megtudni, mert holnaptól végre a helyemen leszek.
Gondoljatok rám! Már most szeretnék innen nyugdíjba menni.
Hátha ma még olvastok, és akkor lélekben velem lesztek holnap. Ahogy repedezett lakkcipőmben berobbantom a takarékos szakmát, mint egy megváltó, egy telefontündér, egy középkorú, semmiből jött tudorka, frissen felpuhított, rózsaszín galléros kezekkel.