Frank Gehry eredeti nevén Ephraim Owen Goldberg, 1929. február 28-án született Kanadában, majd családjával együtt 1947-ben Los Angelesbe költözött. Tanulmányait a University of Southern California-n folytatta, majd egy időre a Harvard Graduate School of Design-ban város- és településtervezést tanult. Miután több építészirodában dolgozott, 1962-ben megalapította saját irodáját: Frank O. Gehry & Associates, amely később Gehry Partners néven folytatta működését.

Gehry kezdetben viszonylag hétköznapi anyagokkal (pl. hullámlemez, láncháló, fa) dolgozott – az egyik első jelentős figyelmet kiváltó projektje saját Santa Monica-i házának radikális átalakítása volt. Ezzel a gyakorlatban is leképezte, hogy a hagyományos építészeti formák és anyagok is radikálisan és szabadon átértelmezhetők. Szokatlan, hogy valaki egy kisköltségvetésű épület, ráadásul saját családi házával robbanjon be a szakmai köztudatba, de vele ez történt. Ehhez hasonló eredeti, kísérleti alkotásai mutatták meg egyéni, szabályokat gyakran lebontó, „szoborszerű”, szabad formákat részesítő stílusát, amely később kézjegyévé vált.

Az 1980–90-es években Gehry sorra kapott nagyobb megbízásokat — múzeumokat, művészeti intézményeket, egyetemeket — amelyekben már megjelentek a későbbi „Gehry-stílus” jegyei: hullámzó formák, csillogó fémburkolatuk, , szoborszerű épületek – az építészeti forma, anyaghasználat szabadságának jegyében.

Szakmai életében a fordulópontot a bilbaói Guggenheim Museum Bilbao hozta meg, amelyet 1997-ben adtak át a nagyközönségnek. Ez az épület — titánlemezekkel burkolt, szabadon formált szerkezetével — meghozta számára a nemzetközi elismerést és az ikon-építész státuszt.

Gehry dekonstruktivista építészetében forradalmasította az organikus formákat, szabadjára engedte az anyagot, felforgatta az építészet hagyományos szabályait, szoborszerű, tobzódó, dinamikus szerkezeteket alkotva. Hosszú karrierje során számos rangos díjat kapott, köztük a legmagasabb elismerést: a Pritzker Architecture Prize-t 1989-ben.

Merész formai kísérleteivel nem pusztán épületeket hozott létre, hanem új szemléletet is teremtett az építészeti tervezésben. Az architektúrát a funkcionalitás mellett érzelmi – szobrászati szintre emelte, hangsúlyozva az épület, az építészeti közeg kifejező erejét.

A „bilbaói hatásból” aztán számos kortárs építész inspirálódott, munkáit világszerte tanulmányozták, és tanítják. A kortárs építészetben az egyik legbefolyásosabb név marad.

Bár kritikusai sokszor felróják neki, hogy a formai merészség funkcionalitásban kompromisszumos megoldásokat szült, de rendkívüli bátorsága, kreativitása és újszerű látásmódja megkérdőjelezhetetlen örökséget hagyott, és hagy is majd a jövő építészei számára.