Sorsfordító volt találkozása Rainer Werner Fassbinderrel, akivel nemcsak művészi együttműködés született közöttük, hanem személyes kapcsolat is, amely bevezette a német művészfilmek világába. Kamaszkorukban együtt „hustlerek” voltak Köln utcáin, később pedig szeretők és alkotótársak lettek.- „16 éves voltam, egy munkáskocsmában üldögéltem Kölnben,” mondja Kier. – „Ott ismertem meg egy 15 éves fiút. Ő volt Fassbinder. Coca-Colát ittunk és néztük az embereket, amíg 10-kor ki nem raktak minket. Később, amikor Angliában dolgoztam, megláttam őt a Stern címlapján: Az alkoholista zseni. Hazamentem, megkerestem. Hatalmas alkotó volt. Hűséges, de mi voltunk a családja. Nem dolgozhattunk más rendezőkkel. Csak amikor kiléptem, akkor tudtam másokkal is forgatni.”

– „Amikor 19 éves voltam, Angliába költöztem,” meséli. „Ott fedeztek fel. Nem akartam színész lenni. Csak tanulni akartam és világot látni. Volt egy híres énekes, Mike Sarne, aki az első filmjét rendezte, The Road to San Tropez címen, és felajánlotta egy szerepet. Mondtam: fogalmam sincs, hogyan kell ilyet csinálni. De elkészítettem a filmet, és rögtön hatalmas visszhangja lett. Aláírtam a William Morris ügynökséggel. Szegény fiúként hirtelen rengeteg figyelmet kaptam. Úgy voltam vele: lássuk, mi lesz ebből.”

Első nagy filmje az 1970-es Az ördög jele volt Herbert Lommal. Aztán Olaszországba repült, és a mellette ülő férfi bemutatkozott: Paul Morrissey, Andy Warhol rendezője. Hónapokkal később felhívta, és főszerepet ajánlott neki az Andy Warhol Frankensteinje című filmben. Kier ikonikus arccá vált az Andy Warhol által producerelt, Paul Morrissey által rendezett Flesh for Frankenstein (1973) és a Blood for Dracula (1974) című filmekben. Groteszk és nyugtalanító módon formálta meg a híres szörnyalakokat, és ezzel egyszerre vált hátborzongatóvá, elragadóvá és felejthetetlenné. Ezek a szerepek világszerte ismertté tették, és olyan rendezők figyelmét is felkeltették, mint később Lars von Trier. Képes volt természetesen mozogni a művészfilmek és a kultikus, különc produkciók mindegyikében, így válhatott egyedülálló, keresett és könnyen felismerhető színésszé. – „Amikor először láttam Larsot, nem hittem el,” – mesélte aztán, – „Valami Fassbinder-félét vártam: feketébe öltözve, rosszkedvűen. Ehelyett bejött egy fiatal srác, mint valami diák. Így ismertem meg. Pár hét múlva felhívott Dániából, és felajánlotta Jason szerepét a Medeában.”

Kier karrierje nem korlátozódott az európai filmekre. A ’90-es és 2000-es években olyan amerikai rendezőkkel dolgozott együtt, mint Gus Van Sant – például a My Own Private Idaho (1991) című filmben –, és a nagyközönség számára is ismertté vált olyan popkulturális alkotásokban, mint az Ace Ventura – Állati nyomozó (1994), a Penge (1998) vagy az Armageddon (1998). Ezzel párhuzamosan Lars von Trier egyik állandó színészévé vált, és szerepelt a rendező Dogville (2003), Melancholia (2011) és Nymphomaniac (2013) című filmjeiben. Sokoldalúsága lehetővé tette, hogy magától értetődően váltson a független filmektől a hollywoodi blockbusterekig, miközben megőrizte titokzatos és különc auráját.

Ami Kiert felejthetetlenné tette, az a jelenléte volt, ferde, szuggesztív arcvonásai, titokzatos mosolya és hipnotikus hangja, amelyek egyszerre keltettek nyugtalanságot és vonzerőt. Soha nem volt “tipikus” színész – minden szerepét különleges, nyugtalanító és mágneses atmoszférával töltötte meg. Titokzatos kisugárzása tökéletessé tette a valóság és a szürrealitás határán mozgó karakterek megformálására. Ez a minőség a videojátékok világában is tökéletesen érvényesült, ahol a hang és a mimika kulcsfontosságú a digitális szereplők életre keltéséhez.

Filmszerepei mellett ugyanis Kier tartós kapcsolatot épített ki a videojáték-iparral. Hangját és arcát adta a felejthetetlen Yuri karakteréhez a Command & Conquer: Red Alert 2-ben és a Yuri’s Revenge kiegészítőben, amelyben karizmatikus és nyugtalanító főgonoszt alakított. Később Erich hangját adta az olasz Martha is Dead című játékban, ismét bizonyítva, hogy különböző narratív médiumokhoz is képes alkalmazkodni. Emellett olyan nagy produkciókban is részt vett, mint a Call of Duty: WWII, és szerepelnie kellett volna Hideo Kojima új horrorprojektjében, az OD-ben, ahol a legendás játéktervező különösen nagyra tartotta őt, mint alkotótársat. Mély hangja és digitális arca sok játékos számára tette felejthetetlenné karaktereit, és tovább növelte hatását a videójátékos popkultúrában.

Udo Kier pályafutása egyszerre volt rendkívül sokszínű, és szigorúan következetes. Minden szerepében jelen volt az a különleges, kiismerhetetlen energia, amelyet talán csak ő tudott a vászonra és a képernyőre vinni. Halálával a mozi világának egyik legkülönlegesebb és legkarizmatikusabb alakja távozott, de szerepei – a kultikus horrortól a művészfilmekig, a vígjátékoktól a videojátékokig – tovább élnek, és még sokáig hatással lesznek az új generációkra.

-„Mindig azt mondom, szerencsés ember vagyok” – mondta. – „Sok rendező, akivel dolgoztam, még nem volt ismert, amikor találkoztunk, de a varázs már ott volt bennük. És a legtöbbjükkel nem is ügynökön keresztül ismerkedtem meg. Berlinben voltam, amikor odajött hozzám egy fiatal rendező, és azt mondta: ‘Helló, Gus van Sant vagyok, van egy kisfilmem.’ „

– „Soha nem mondanám egy rendezőnek sem, hogy szeretnék vele dolgozni. Még David Lynchnek sem, pedig vacsoráztam vele. Képzeld csak el, azt mondani David Lynchnek, hogy: szeretnék veled dolgozni. Erre azt mondhatná: és ki nem?”

A „világ legszebb férfija” Fassbinderről, von Trierről, véletlenül indult karrierjéről és legújabb, sokkoló filmjéről is beszélt.

– “Senki sem tudta, hogyan reagáljon A festett madár című filmre, amikor bemutatták a Velencei Filmfesztiválon. A kritikusokat letaglózta Václav Marhoul tíz évig készülő, transzszerű második világháborús látomása, amelyben egy kisfiú járja a könyörtelen Európát a háború utolsó napjaiban. Az első vetítésen a rémült közönség fele kisétált – később ugyanez történt Torontóban is. Még a kritikák is óvatosak voltak. – „Monumentális alkotás, és nagyon örülök, hogy láthattam,” írta aztán a Guardian újságírója, Xan Brooks. – „Azt is hozzáteszem, remélem, soha többé nem kerül az utamba.”

– „Velencében versenyben voltunk,” mondja a színész. „De én bementem a korábbi sajtóvetítésre. Senki sem tudta, hogy a teremben vagyok. Egy nő odajött és megkérdezte: ‘Leülhetek ide?’ Aztán amikor jött az én jelenetem: ‘Áááh!’ Rám nézett, majd vissza a vászonra, aztán megint rám. Azt mondta: ‘Ez maga!’ Aztán arrébb ült. Azt hiszem, túl sok volt neki. De Velencében az elején felháborodtak az emberek, a végén pedig 40 perces álló ovációt kaptunk.”

Az erős kisugárzású Kier egész karrierjében emberekre hozta a frászt. A média egykor „a világ legszebb férfijának” kiáltotta ki, de a több mint öt évtizedes pályafutása során leginkább a szépsége által kiváltott borzongást használták ki rendezők.

Ott van Madonna Sex című könyvében; vámpírvezérként a Penge című filmben; vagy Emily Watson bántalmazójaként a Hullámtörésben. A Bacurau című filmben már pusztán a megjelenése is azt jelzi: „a dolgok sokkal sötétebbek, mint gondoltad”.

A gonosz alakításának művészete

Kier – Christoph Waltz csodálója (együtt játszottak Alexander Payne Kicsinyítés című filmjében) – mesterkurzust tudna tartani arról, hogyan kell gonosznak lenni a vásznon.

– „Foghatod a pisztolyt, és azt mondhatod: ‘Megöllek’, majd lelősz valakit,” mondja Kier. – „De azt is teheted, hogy pisztollyal a kezedben a körmeidet tisztítod, és közben azt mondod: ‘Ha ezzel végeztem, megöllek’, majd folytatod a köröm tisztítását. Ránézel a kezedre, és amikor elégedett vagy, akkor sütöd el a fegyvert. Erre mondják az emberek: ‘Na, ez volt az igazi gonoszság’.”

Ő aztán tényleg értett ehhez. Több mint 200 filmben követett el borzasztó dolgokat. Néha apró részletekben rejlik a rettenet – például amikor a Saját Idaho forgatásán ő találta ki, hogy a karaktere mindig magánál hordjon egy rejtélyes bőröndöt. Máskor nagy dobásokban: a Brawl in Cell Block 99 című filmben karaktere azzal fenyegeti Vince Vaughn foglyát, hogy egy abortőrrel levágatja a születendő gyereke végtagjait.

A festett madár című filmben – Jerzy Kosinski 1963-as regényének adaptációjában – Kier molnárja kanállal vájja ki egy paraszt szemét, majd odadobja a macskának.

– „Nagyon erős film,” mondja Kier. „Amikor felkínálták a szerepet, még nem olvastam a könyvet, így az volt az első. Nagyon érdekesnek találtam. A fiú, aki túlélte a holokausztot, egyik családtól a másikhoz kerül. Nekem a molnár szerepét ajánlották. Lenyűgöz, meddig mehet el valaki, ha ennyire szereti a feleségét. Aztán meglátja, hogy az asszony flörtöl a segéddel, és tudod, mi történik. Brutális volt. De úgy vettük fel, hogy valójában nem látszik – a néző képzeletére bíztuk.”

Elméletet is alkotott a gonosz szerepek alakításáról: szerinte ez olyasmi, amire valódi gonosz emberek képtelenek.

„A sajtóban mindig azt mondják nekem: ‘Ó, maga olyan gonosz’,” meséli. „Pedig én kertész vagyok. Állatokat mentek Palm Springsben. Kutyákat hozok el az altatás elől. Sok pálmafám van, amelyeket magam ültettem húsz éve. Szeretem a föld szagát. Jó szakács vagyok, a barátaim szerint. Teljesen az ellenkezője vagyok a gonosznak. Szerintem csak egy jó ember tud igazán gonosz lenni a vásznon.” – nyilatkozta Tara Brady újságírónőnek – a beszélgetésük 2020 márciusában jelent meg a THE IRISH TIMES hasábjain.

Elképesztő szakmai és életpálya. Jószerével, akivel érdemes volt ezekben az évtizedekben filmet készíteni, azokkal ő mind együtt dolgozott. Saját törvények szerint járt útjára jellemző, hogy Bódy Gáborral is, egy akkor még vasfüggöny mögötti, nyugaton legfeljebb szakmai körökben ismert rendezővel is vállalta a munkát. Így aztán a világ filmművészetének és játékvilágának főgonosza számunkra magyaroknak örökre Lackó marad, a különös légies Weörös Sándor alkotta hős, Ungvárnémeti Tóth László.