Olvasási idő 7 perc

aki az életével fizetett

LUIGI TENCO 

♦ RÉNYI ANDREA | PORTRÉ

A Sanremói Könnyüzenei Fesztivál tinédzserkorom egyik maradandó élménye. A hatvanas években a magyar televizió, de még a rádió sem sugározta egyetlen estjét sem, de a döntőt, pár nappal később, meg lehetett hallgatni a rádióban. Rá egy-két hétre viszont, magyar énekesek és énekesnők előadásában, magyar szöveggel ellátva, máris hozzájuthattunk a fesztivál legsikeresebb számaihoz.
Bevallottan kommersz zene volt. Slágerek. De nem egy örökzöld lett közűlük, és ha egy olasz könnyüzeneszerző vagy énekes népszerüségre vágyott, számára Sanremo volt a legbiztosabb út. Az ott bemutatott számokat, legalább a következő év fesztiváljáig mindenhol játszották, dalolták és fütyülték az olaszok. Igy az igényesebb zeneszerzők és előadók is ráfanyalodtak, pontosan úgy, ahogy a magyar, az akkori un. beatzenekarok is felléptek a magyar táncdalfesztiválokon.
Az 1951-ben elinditott Sanremói Fesztivál 1967-ben is a megszokott sémát követte: csupa mosoly, virág, estélyi ruha, fülbemászó dallam. És mint minden évben, elhangzott egy-egy zeneileg és szövegileg is határozottan igényesebb szám hagyományszegő előadómüvészek interpretálásában. Akik nem igazán számitottak jobb helyezésekre, csak a lehetőségre, hogy darabjaikkal ne csak dohos pinceklubokban szerepeljenek
A 29 éves Luigi Tenco, az azóta az olasz könnyüzene történetének egyik leghiresebbé vált dalával próbálkozott. A saját szerzeményü „Ciao amore ciao”-val, amelynek eredeti hangfelvétele az 1967. január 26-i estéről itt meghallgatható: https://www.youtube.com/watch?v=3go_F21ypQU Tenco és a zenekar nem voltak összehangolva, a karmester mintha egy indulót vezényelt volna, Tenco eredetileg lassabbra tervezte. Sanremoban minden számot két énekes adott elő, a nemzetközi hirnévnek örvendő Dalida, aki egyben Tenco barátnője is volt, ezt a dalt igy értelmezte azon az estén: https://www.youtube.com/watch?v=Jok5tO94PUg Tenco vele sem volt megelégedve, szerinte Dalida is túl gyors volt, a dalhoz szerinte álmodozóbb hozzáállás illett volna. Tenco érezte, hogy halhatatlant alkotott és győzelemre számitott, de a „Ciao amore ciao” alig kapott szavazatot.
Máig sem eléggé tisztázott körülmények között – Dalida vagy a barát zenész Lucio Dalla – éjjel két óra körül találták meg Luigi Tenco holttestét a szállodaszobájában. Minden azóta végzett nyomozás és vizsgálat öngyilkosságot állapitott meg. Luigi Tenco tulajdonában állt a fegyver is, amellyel főbe lőtte magát. Nyúlfarknyi búcsúlevele mindent elárult: „Szerettem az olasz közönséget és öt évet áldoztam neki feleslegesen az életemből. Nem azért teszem, amit teszek, mert belefáradtam az életbe (szó sincs róla), hanem tiltakozásul egy olyan közönség ellen, amely az „Én te és a rózsák”-at juttatja döntőbe és egy bizottság ellen, ami „A forradalom” c. dalt választja. Remélem, hogy arra jó lesz, hogy valaki elgondolkozzon. Ciao. Luigi.”
„Én te és a rózsák”-at („Io te e le rose”) Orietta Berti vitte sikerre, „A forradalom” („La rivoluzione”) Gianni Pettenati nevéhez füződik. Évtizedek óta feledésbe merült mindkét szám, Orietta Berti slágere nem sokkal később már csak gúnyos mosolyt váltott ki a szinvonalasabb könnyüzenét szeretők körében.
Luigi Tenco ma is megosztatlan elismerésnek örvend, a nevéről elnevezett klub véleménye mérvadó, müveit olaszok milliói ma is rendszeresen hallgatják. Például ezt: https://www.youtube.com/watch?v=D9-QnEVcYR4