Bob Dylan, Leonard Cohen és főképpen Georges Brassens nyomdokain lépkedve meritett a Spoon Rivertől kezdve a népdalokig, Cecco Angiolieritől az Evangéliumig, Baudelairetől Felliniig. Mindezt egy egészen különleges iróniával párositva, mert számára semmi sem volt szent, hogy mégis minden az legyen.

Jómódban élő értelmiségi családban született 1940-ben Genovában, a kikötővárosban, ahol egy egész sor kitünő zenész látta meg a napvilágot azokban az években. Apácák által vezetett általános iskolába iratták, ahol azonnal tanújelét adta lázongó, különc természetének, ami végigkiséri egészen a be nem fejezett jogi tanulmányokig. Hogy aztán inspirálja, megadja az alaphangot zenei alkotásainak is.

Szülei komolyzeneszeretők voltak, ezért nyolc éves korában beiratták hegedülni tanulni. Az első kislemeze 1958-ban készült, de hivatásos zenésszé csak 1968-ban vált, amikor Mina sikerre vitte a hat évvel korábban irt, ma is talán legismertebb számát, „La canzone di Marinella”-t („Marinella dala”). Ez egy kevésbé ismert variációja élőből: https://www.youtube.com/watch?v=ZjNQW2mHSIs A dal egy tizanhat évesen meggyilkolt prostituált mélyen megható története.

De André szenvedélyes olvasó is volt, elsősorban a francia klasszikusok – Proust, Balzac, Maupassant, Villon, Flaubert – hatottak rá erősen.

Hosszú lenne a vele együttmüködő zenészek névsora, gyakorlatilag majdnem mindenki szerepelne benne, aki a 20. század második felében hozzájárult az olasz könyüzene virágzásához. Ő és szerzeményei, elsősorban balladái, ihlették meg a legnagyobbakat utána is, mint Franco Battiatot vagy Francesco De Gregorit. Az 1968-ban kiadott concept albuma, „Tutti morimmo a stento” („Mindannyain belehaltunk a nélkülözésekbe”) máig forradalmi jelentőséggel bir.

Alig múlt 22 éves, amikor nála hét évvel idősebb első feleségétől megszületett Cristiano nevü fia, 1977-ben pedig, második feleségétől, a slágerénekesnő Dori Ghezzitől, Luisa Vittoria. A két gyerek sokszor lépett fel az apjukkal, míg Dori Ghezzi felhagyott zenei karrierjével. 1976-ban De André és Dori Ghezzi elköltöztek Szardinia szigetére, ahol vettek 151, mindentől távoleső és nehezen megmüvelhető hektárnyi földet. A hetvenes években az Olaszországban elharapódzott emberrablások nem kimélik meg őket sem: 1979 augusztus 29-én a pár egyedül tartózkodott otthon és szárd emberrablók vitték el őket, hogy váltságdijat kérhessenek Fabrizio apjától. Aki hosszas tárgyalások után fizetett is, de az emberrablók egymást is becsapták, igy a pár csak közvetlenül karácsony előtt szabadult ki hosszú hónapokig tartó, alig elviselhető fogságából. De André „Hotel Supramonte” cimü számában emlékezett meg erről a rettenetes élményről. A banditákat elfogták, a biróság elitélte mind a tizet, de De André és Ghezzi megbocsájtottak nekik, csak azt tették hozzá, hogy az emberrablás ettől függetlenül az egyik legelvetendőbb büncselekmány marad.

Fabrizio De André sosem kimélte magát, az egészségét, amig lehetett, még a szinpadon, a kottaálványon is ott füstölgött az égő cigaretta, és köztudattan nem vetette meg az alkoholt sem. 1999-ben halt meg egy páratlan életmüvet hagyván maga mögött. Youtube-on van egy saját, vagyis az örökösök által létrehozott csatornája, számait ma is millióan hallgatják, ő már az olasz klasszikus zene kategóriájába tartozik. Itt a lányával duettezik, egy régi angol balladát adnak elő: https://www.youtube.com/watch?v=f4841jZx7Gc Itt pedig a fia játszik mögötte, a dal egy 1864-es tragikus történelmi epizódról emlékszik meg: https://www.youtube.com/watch?v=YSSRD40upac