Évekkel ezelőtt egy olasz nyelven írni szándékozott könyv tervéről számolt be, ami Gáspár Margit színigazgató, író és műfordító, és Tommaso Filippo Marinetti futurista, majd fasiszta költő és dramaturg kapcsolatát mutatta volna be. A munka forrása Gáspár Margit „Láthatatlan királyság” című memoárja lett volna, pontosabban a könyv kettőjükről szóló fejezete, amit Sárközy Péter egy már régen kész tanulmánya egészitett volna ki. A terv egyelőre nem valósult meg, de egyszer talán jelentkezik erre az unikumra egy vállalkozó szellemü olasz kiadó. Jegyezzük meg a „Láthatatlan királyság” kiadásának dátumát: a Szépirodalmi Kiadó 1985-ben, tehát még a Kádár-korában adta ki.
Gáspár Margit lassan harminc éve halott, könyveit csak antikváriumokban lehet kapni, és tudtommal darabjait a magyar színházak nemigen tűzik műsorukra. Ha valakinek az írónő neve még mond valamit, az is mint az Operettszinház 1949 és 1957 közötti igazgatóját tartja számon, akit objektive is kiváló munkásságáért a Rákosi-korszakban, 1951-ben, Kossuth dijjal tüntettek ki.
Gáspár Margit 1905-ben született Budapesten, jómódú, értelmiségi asszimilált zsidó családba. Anyai ágon egyik nagybátyja a később Erkel szinházként ismert Népszinház alapitója volt, másik nagybátyja neves újságiró és laptulajdonos. Gyerekkorában zongoramüvésznek készült, de már tizenhárom évesen jelent meg novellája, és négy nyelven beszélt anyanyelvi, közel anyanyelvi szinten. 1926-ban férjhez ment egy velencei ékszerészhez, de házasságát boldogtalannak érezte, és annak dacára, hogy az olasz törvények értelmében válni nem tudott, visszatelepült Budapestre, ahol bevetette magát az irodalmi és a társasági élet sűrűjébe. Újságíróként és műfordítóként kezdett karriert építeni. Ő fordította le magyarra Collodi „Pinocchio”-ját, és hamarosan tehetségét próbára tette mint szindarabiró is.
1931-ben újságja, a Pesten tartózkodó, akkor már Európa-hírű olasz futurista, és mellesleg kitűntetetten fasiszta költő, Tommaso Filippo Marinetti, meginterjúvolásával bízta meg. Ettől kezdve az ötvenöt éves Marinetti a huszonhat éves Gáspár Margitnak már csak „T.F.”. Bár kapcsolatuk egy évig még titokban maradt. 1932-ben a PEN egyesület kongresszusát Budapesten rendezték. Ez alkalommal minden szabadidejüket együtt töltötték. 1933-ban Marinetti újra ellátogatott Pestre Gáspár Margit első szindarabjának bemutatójára. A rákövetkező évben Dubrovnik látta vendégül a PEN Clubot, ők ketten ismét együtt vettek részt azon. Addigra több bécsi, milánói, római találkozáson is túl voltak. Marinetti Gáspár Margitot a külföldi olasz fasiszták szervezetébe is beléptette, na és mindemellett Marinetti megmaradt felesége oldalán, kihez három közös gyermekük kötötte. 1935-re Gáspár Margit belefáradt a zaklatott, fojtogató viszonyba, amely örökös készenléti állapotot igényelt tőle. Szakított Marinettivel. Nem sokkal később beleszeretett Szűcs László dramaturgba. Annak haláláig hű, majd első olasz férjétől történt sikeres válása után, felesége lett. Neki állított emléket „Láthatatlan királyság” című kötetében. A könyv elején megfogalmazott szándéka szerint memoárját elsősorban Szűcs László-ról tervezte irni, ám a hatszáz oldalból végül kétszáz a „mellékszereplő”, vagyis Marinetti és a futurizmus megidézését töltötte ki. A többi négyszáz is nagyon érdekes, változatos önélet- és korrajz.
Gáspár Margit az olasz fasiszta párttagkönyv megszerzése után, nem minden átmenet nélkül lett az elsővonalas kommunista politikus, Vas Zoltán sajtótitkára. Szücs Lászlón keresztül ugyanis Gáspár részt vett az ellenállásban, 1945-ben belépett a magyar kommunista pártba is. Ez megkönnyítette a kulturális életen belül felívelő pályáját. Kinevezték a kor vezető pozíciójú elvtársai kikapcsolódási helyszíne, a külföldi delegációk repiprogramjainak színháza, az Operettszinház élére. Minden, amihez nyúlt, sikert hozott, ám 1956 újabb politikai fordulata megrázkódtatóan hatott számára. Lemondott hivataláról, s attól kezdve kizárólag szabadúszókánt alkotott.
Gáspár Margit élete, története, munkássága, változatlanul rengeteg meglepetést tartogat a kutatóknak. A tény, hogy a Kádár-korszak alatt, 1985-ben megjelent önéletrajza, a „Láthatatlan királyság” köntörfalazás nélkül részletesen vall Marinettihez és az olasz fasizmushoz való viszonyáról, s hogy az így egyáltalán nyomdába mehetett, igazi kuriózum. Kulisszatitok, amit talán valaha az irodalomtörténet megmagyaráz.
