Olvasási idő 12 perc

sofőr, bokszoló, építész

TADAO ANDO´82

TOMPA TÓTH KATALIN | PORTRÉ

Tadao Ando a minimalizmus szerelmese, a napokban volt nyolcvankét éve, hogy 1941. szeptember 13-án megszületett. Sokszorosan díjnyertes kortárs építész, teljesen autodidakta módon válva építésszé, a legnagyobbat, a Pritzkert is magáénak tudja. Leginkább minimalista betonszerkezeteiről ismert. Gyakran játszik betonsíkokkal, fénnyel és a térrel, miközben épületeit a természetes környezettel harmonizálja.

Ando mielőtt az építészet iránti szenvedélyét követte volna, mással is foglalkozott. Teherautó sofőr volt, aztán meg profi bokszoló. „Az építész aktív évei 20 és 30 éves kora között vannak “- nyilatkozta 2012-ben a Tatler Asia című lapnak. „Létfontosságú, hogy az ember sok tájat nézzen – az utazás építészt csinál. Azért lettem bokszoló, mert a meccsek lehetővé tették, hogy a tengerentúlra utazzak, és megtapasztaljam a különböző építészeti stílusokat.”
Tadao Ando a nemzetközi porondon a legismertebbek közé tartozik, manapság ezt már ”starchitect”-nek nevezik. Építészethez való hozzáállását sok kritikusa, néha igazságtalanul, a regionalizmus kategóriájába sorolja, ami már csak azért sem helytálló, mert a modern mozgalom és különösen Le Corbusier erős befolyással voltak rá, és ez nagyjából ugyanúgy nyomot hagyott a munkáin, mint a hagyományos japán építészethez való kötődése. Épületszobrain a részletek meghatározása hihetetlen precizitással, szinte ékszerészi érzékenységgel történik. Kezei között a beton habkönnyű. Szinte kizárólag látszóbetont használ a japán tatami méretének megfelelő zsaluzattal, és ezt gyakran fával és kővel társítja. Épületeit sokszor sztereometrikus térfogatok jellemzik, amelyeket összetett, háromdimenziós utak kereszteznek, s a belső és a külső terek közötti kapcsolatot ezek révén emeli éteri szintre, míg végül fénnyel lehel életet beléjük.
Ando Japánban nőtt fel, ahol a vallás és az életmód erősen befolyásolja az építészek mozgásterét.
Munkáival a „haiku”-t akarja megmutatni, kihangsúlyozva az üres terekben lakozó “ semmi “ szépségét. Számára a japán kultúra, a japán építészeti nyelvezet a legfontosabb, de az európai építészetből is nagy kanállal merít épületeihez.
Szerinte az építészet, az épített környezet, a természet megváltoztathatja a társadalmat, ami a város, következésképpen a társadalom identitásának megreformálását jelenti. Építészete, az egyszerű terek érzékelésére, a fizikai, szellemi élményekre hagyatkozik, ami gyógyítóan hat a szemlélőre. Áthelyezi a szokásos fókuszpontokat, amely a japán látásmód erős jelenlétét mutatja. Amikor tereibe lépünk, nem a külső megjelenésre, hanem belső megfigyeléseinkre, érzéseinkre összpontosító zen hatások kerítenek a hatalmukba.
Saját cégét, a Tadao Ando Architect & Associates-t 1969 óta működteti. Vendégprofesszorként több egyetemen tanított, köztük a Yale-en és a Harvardon. 1997 óta a Tokiói Egyetem professzora, jelenleg professzor emeritus. ahol 1997 óta az egyetem karának tagja. 1991-ben a New York-i Modern Művészeti Múzeumban, 1993-ban pedig a párizsi Pompidou Központban rendezett egyéni kiállításokat. Tadaonak kivételesen érzékeny szenzorai voltak és vannak a társadalmi problémákra, amit mi sem érzékeltet jobban, mint a gesztus, amit 1995-ben, Pritzker-díj átvételekor tett: a díjjal járó 100 000 dolláros nyereményt az 1995-ös Nagy Hanshin földrengés árváinak adományozta.
Több is van, de az egyik ok amiért Tadao Ando kiemelkedik a kortárs építész társadalomból, az, hogy aktívan részt vesz az építészet keretein túlmutató társadalmi mozgalmakban. Ilyenek az osakai közösségfejlesztő programok, vagy a Seto Beltenger és a Tokiói-öböl mentén zajló környezet regeneráló kampányok. Ezeknek a széles körű tevékenységeknek a gyökere abban a merész meglátásban fogant, miszerint az „építészet létrehozása” és az „erdők létrehozása”, szinonimák.
Elképesztő az örökség amit ránk hagy, lakóházak, középületek egész sorát. Ez a portfolio magában foglalja a Pulitzer Arts Foundation múzeumot Missouriban, a Chicago Art Institute of Illinois-t és a Modern Művészeti Múzeumot a texasi Fort Worth-ben. Néhány projektje Japánban: az Ibaraki Kasugaoka templom (vagy a Fény temploma, a Hyogo Prefectural Museum of Art, a Chichu Művészeti Múzeum, az Osaka Culturarium Tempozanban és a Benesse House Oval.
Hihetetlen épületeket tett le Európában is: Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, de Kína és Mexikó is büszkélkedhet egy egy épületével. Olaszországban Tadao Andó létrehozta a Benetton Fabrica Csoport kutatóközpontját Villorbában, Ő jegyzi a velencei Punta della Dogana átépítési projektjét, ő tervezte a François Pinault Alapítvány épületét, és az AB- házat a láthatatlan házat Ponzanoban, Veneto megyében. Giorgio Armani számára ő vetette papírra a divatház és a milánói Armani Színház főhadiszállását. Szintén Milánóban ő tervezte a Duvetica üzletet és bemutatótermet . 2021-ben megválasztották a több mint százéves Domus magazin igazgatójának.
Manapság Tadao, szó szerint, igazi sztár lett. 2023 májusában Beyoncé és Jay-Z vásárolt egy 200 millió dolláros malibui házat. Ezt a 4200 négyzeméteres hatalmas otthont eredetileg Bill és Maria Bell műgyűjtő párosnak tervezte. Maria Bell a The Wall Street Journalnak nyilatkozva elmondta, hogy 1991-ben kezdték, és 15 évet töltöttek a Malibui ház felépítésével, amelyet inkább szobornak, mint épületnek tart. Aztén Kanye West is, 2021 szeptemberében 57 millió dollárért vásárolt egy malibui villát, ami jelenleg igen rossz állapotban van, mivel a rapper megpróbálta átalakítani, de meg nem fejezte be. Tom Ford divattervező a tulajdonosa egy Ando által tervezett , Cerro Pelon Ranch néven ismert új-mexikói hihetetlen épületegyüttesnek, rezidenciának, ami nem mellékesen tekintélyes méretű földön, 20 662 hektáron terül el. Az idén készült el az építész Kim Kardashian felkérésére tervezett rezidenciája. Az influenszer reality-sztár gigantikus kaliforniai La Quinta-i otthona 2023 áprilisára készült el, és felkerült az AD magazin áprilisi számának címlapjára.
Ennek ellenére, Tadao Ando-nál nem a pénz az első. „Sokan keresik fel a cégemet, hogy kérjék a tervezési szolgáltatásaimat” – írja a Living with Light című önéletrajzi ihletésű könyvében. „Az a döntésem, hogy elvállalom-e a felkérésüket, főként személyiségüktől és aurájuktól függ.”.
A legutóbb megjelent újságcikkek fotóiból megítélve, Tadao Ando remek formában van, még csak 82 éves, ontja magából a terveket.