Antoine és Consuelo 1930 és 1944 között született, egymáshoz írt szerelmeslevelei pár éve jelentek meg franciául, kemény kötésbe fűzve, több mint 160 levél, táviratok mesélnek erről a nem mindennapi vonzalomról.

„Consuelo, kedvesem, nem érted, mennyire szenvedsz” – írja Antoine,

„Sírok a meghatottságtól, annyira félek, hogy száműznek a szívedből” – válaszolja a nő.

Szakítások, veszedelmes viszonyok, megannyi harc, kibékülés. Viharos kapcsolatuk állandó elválásokból és megindító találkozásokból áll. A kötet A Herceg és a Rózsa címmel a két szerelmes érzelgős levelezésébe enged bepillantani.

„ szívemből köszönöm, hogy a feleségem vagy… Ha megölnek, van kire várnom az örökkévalóságban.”- írta Antoine utolsó levelei egyikében.

A francia arisztokrata író, költő, repülős és háborús hős, Antoine de Saint-Exupery mindmáig legismertebb műve “A kis herceg”, 1943-as megjelenése óta több mint 450 különböző fordításban került a könyvesboltok polcaira, és több mint 200 millió példányban kelt el.

A könyv kis szőke hajú hőse a B-612 – es aszteroida lakója, aki nagy utazásra indul a galaxisban. Az út során számos bolygót meglátogat, és amikor egy nap leszáll a Földre, a sivatag közepén találkozik egy titokzatos kígyóval. – Hol vannak az emberek? – kérdezi a kis herceg. – Kezdem magányosnak érezni magam ebben a sivatagban. „Az emberek között is lehetsz magányos” – válaszolja a kígyó.

Tanmese a javából.

A kis herceg lett a világ harmadik legolvasottabb, és a legtöbbet lefordított könyve – leszámítva a vallási szövegeket, amelyek jelentős előnyt élveznek – koreai nyelven állítólag több mint 50 különböző változata létezik.

Saint-Exupery könyvbéli rózsájának ihletője – az igazi rózsája – Consuelo Suncin egy salvadori művész volt, akit találkozásuk után pár honappal, Buenos Aires- ben feleségül vett.

Consuelo egy csapásra, ha nem is hercegnő, de grófnő lett. A múzsa akkora már két házasságon volt túl – egyszer elvált, egyszer megözvegyült: kacér, huncut, bohém nő hírében állt. És Saint-Exupéry-t ez mélységesen elbűvölte. Az aprócska nő egyszerre volt istennője és szorongásainak forrása. Viharos szövetség volt az övék: Saint-Exupéry gyakran volt úton, és számos házasságon kívüli viszonyba bonyolódott, de mindig visszatért Consuelóhoz.

Az író egyik “tartós barátnője” a francia Hélène de Vogu volt, aki „Nelly” vagy „Madame de B” néven ismert gyönyörű nő volt, és szintén örökölte meg Saint-Exupéry irodalmi hagyatékát.

Ennek ellenére, az igazi nagy Ő mégiscsak Consuelo volt. Neki is előfordultak házasságon kívüli kapcsolatai, de Saint-Exupéry iránti szerelme mindenek felett állt. A férfi titokzatos eltűnése valósággal megbetegítette. Ekkor írta meg közös életük történetét , A rózsa meséjét, amit a kiváncsi szemek elől gondosan elrejtett otthonában. A kéziratot csak húsz évvel későbbi, 1979-es halála után találták meg. Franciaország szerte nagy ovációval fogadták, amikor 2000. június 29-én, egy évszázaddal Saint-Exupéry születése után kiadták az emlékiratot.

Kettejük kapcsolatát Saint-Exupery arisztokrata családja sosem fogadta el, és Consuelot halála után, nemes egyszerűséggel likvidálták a család történetéből.

“Antoine “külföldivel” megköttetett házassága még annál is rosszabb volt, mintha egy zsidót vett volna el feleségül”.

Zavaros kapcsolatuk, és a család ellenállása ellenére, Antoine szívéhez Consuelo állt a legközelebb. Ő ihlette A kis herceg főszereplője, a herceg hiú, törékeny „virágát”, a rózsát. Saint-Exupéry hűtlenségét és házasságával kapcsolatos kétségeit az a rózsamező szimbolizálja, amellyel a herceg a Földön találkozik.

A herceg aszteroidáján három apró vulkán található, amelyek beszédesek, és amelyeket nagy valószínűséggel a Cordillera de Apaneca, az El Salvador – i, három vulkánból álló hegyvonulat ihletett. Ezek a vulkánok láthatóak Consuelo szülővárosából, a „vulkánok országa”ként ismert El Salvadorból.

Saint-Exupéry 44 éves korában, visszavonulása előtt még egy utolsó, katonai küldetést vállalt: egy német alakulatról kellett volna adatokat gyűjtenie.

1944. július 31-én éjjel szállt fel a repülője, ami soha nem tért vissza kiindulási helyére. Augusztus 1-én repülőgép roncsokat találtak a Carqueiranne-öböl közelében, és rá egy napra egy holttestet is, amit ugyan nem tudtak azonosítani, de francia egyenruha volt rajta.

1998-ban egy halász Riou szigete mellett a tengerben talált egy ezüst karkötőt, amiről később bebizonyosodott, hogy az íróé volt, a felesége -Consuelo – és a kiadójának neve volt belevésve.

Luc Vanrell búvár pedig 2000-ben találta meg Saint-Exupéry gépének roncsait, és hatévi munkával azt is kiderítette, hogy valószínűsíthetően a német vadászpilóta, Horst Rippert lőhette le annak idején az író repülőgépét. Az akkor 88 éves Rippert csak ekkor értesült arról, hogy ki is lehetett az áldozata.

Ennek homlokegyenest ellentmond az a feljegyzés, amit a német légierő rögzített, miszerint 1944. július 31-én, a mediterrán térségben semmilyen repülőgépet nem lőttek le.

Menet közben egy másik német vadászpilóta, Robert Heichele is előkerült, aki azt bizonygatta, hogy ő lőtte le Saint-Exupéry repülőgépét.

A Marseille partjainál talált repülőgép roncsokat 2003-ban kiemelték a tengerből, és ezek valóban Saint-Exupéry repülőgépének maradványai voltak, de az a körülmény, hogy egyáltalán nem volt rajtuk lövésnyom, meglehetősen furcsán hatott. Így aztán se Heichele, se Rippert nem lőhette le a gépet, inkább az látszott körvonalazódni, hogy a szerencsétlenséget valamiféle műszaki hiba okozhatta. Vannak olyan elméletek is, miszerint Saint-Exupéry öngyilkos lett azon a végzetes napon, hiszen akkoriban úrrá lett rajta minduntalan visszatérő depressziója és alkoholizmusa is kiújult, ami az “utolsó küldetés”-nek semmiképpen nem kedvezett.

Az író Charles de Gaulle-t is bírálta, ami többeket ellene hangolt, olyannyira hogy még a német kollaboráció vádja sem kerülte el, ami nagyon megviselte.

Az sem kizárt, hogy Saint-Exupéry repülés közben lett rosszul, mert azt megelőzően már voltak keringési problémái, és nem kizárt, hogy egy végzetes szívroham vitte el repülés közben…és Consuelo többé hiába várta vissza.

“Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz (…). Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet.”