Olvasási idő 2 perc

"hamis próféták" tündöklése és...

OROSZ JENŐ | SZERK

Kétszáz év óta életmódváltást kierőszakoló, egyre gyorsuló tudományos-technikai modernizálódási folyamat indult el a világban, amit globalizmusnak hívunk. A világ népessége, még a legfejlettebb társadalmakban sem képes könnyen elfogadni a változásokat, példa erre a Brexit, amelynek során a konzervatív, brit birodalmi keretek közt szocializálódott választói réteg az érzelmileg ható nacionalista, szuverenista demagógia hatására a bezárkózásra szavazott.

kép: Erdogan hívők a Kék-mecsetben

Az Erdogan/Putyin/Trump/Orbán-típusú, a nemzeti és vallási érzelmekkel manipuláló konzervatív politikusok erre az ellentmondásos folyamatra (amely többek közt ökológiai válsággal is fenyeget) rossz választ adnak. Ráadásul a társadalom izolálása, száműzve azt egy ma már életidegennek tűnő, középkori keretbe, keveredik egy „hagyományos életmódot védő” és azt akár fegyveres erővel is megvédeni kész agresszív politikával!

Amiképpen a digitális kultúrával megbarátkozó, környezetvédő és a nemzeti identitás mellett kozmopolita nyitottsággal is rendelkező új generációk egyre nagyobb súllyal jelentkeznek a világban, olyképpen élesedik a harc a régmúltra hivatkozó, valamint az új világ kihívásaira figyelő politikai táborok közt.
Az Erdogan/Putyin/Trump/Orbán-típusú „populista próféták” egyszerű válaszokat adnak egydimenziós gondolkodású tömegeknek: ha van háborús veszély, ha létezik járványveszély, ha gazdasági és klíma világválság fenyeget, akkor minderről a „Nyugat”, vagyis a „zsidó uralom alatt nyögő” Egyesült Államok és az „1968-as baloldali eszmék által megfertőzött” Európai Unió tehet.
Ez a nemzeti-vallási, „családbarát” köntösbe burkolt konfrontációs politika az, amely a szabadon, tehát demokratikusan gondolkodó fiatalok, nők és férfiak ellen irányul!
A bioszféra pusztulása következtében fellépő élelemiszer-, ivóvízhiány, a világtengerek emelkedése miatt népvándorlásra kényszerülő milliós tömegek problémáinak megoldására nem képesek a külvilággal nem törődő, kompromisszumokat nem kötő, „férfias” konzervatív politikai erők: ezek csak háborúban, fajok és nemzetek harcában tudnak gondolkodni…
Ha majd egyszer a lényeggel; a földi élővilágnak, benne az embernek, az emberi civilizációnak a megmentésével tudunk foglalkozni, akkor végre megszabadulhatunk a szeparatista, a nemzet kizárólagosságára hivatkozó, Isten nevében háborúskodni vágyó, a bioszférával nem törődő basáskodó, hamis prófétáktól…

írások

Bojár Iván András: EGY VULKÁN MA

Bojár Iván András: AZ UTOLSÓ SLUKK

Bojár Iván András: NEMZETI LOMBKORONASÉTÁNY

Bojár Iván András: HARMADIK FELVONÁS

Csikós Attila: ALEXANDRIAI KÉRDÉS

Bojár Iván András: IKONIKUS KÉP

Bojár Iván András: VÉGE (?)

Orosz Jenő: "HAMIS PRÓFÉTÁK" TÜNDÖKLÉSE, ÉS...

Bojár Iván András: ILLIBRI JÓREGGELT

Kabai József:: AZ LMBTQ.SZÁL

Vasák Benedek: PÓLÓSZUGGESZTIÓ

Gellért András: HÁBORÚ A POLCOK KÖZÖTT

Abody Rita: HARMADIK TÍPUSÚ TALÁLKOZÁSOK

Orosz Jenő: HORROR ÉS KERESZTÉNYDEMOKRÁCIA

Újfalusi Kata: BÁTA VIZE

Bojár Iván András: SŰLLYEDÜNK

Bojár Iván András: OKTÓBER  7.

Bojár Iván András: KEDVES MAGYARORSZÁGOT!!!

Bojár Iván András: DEMOKRÁCIAVÁKUM

Bojár Iván András: EGY ÉV TGM NÉLKÜL

Tardos János: VÖRÖS KÖD VAGY ZÖLD JÖVŐ?

Csikós Attila: RÓZSAVERS

Bojár Iván András: LATOLGATÁS, AMÍG MAGYAR PÉTER ÉL

Bojár Iván András: EGYÉVES A VULKÁN

Berta Ági: NEM HÉTKÖZNAPI FASIZMUS

Berta Ági: ANTIALKOHOLIZMUS ELLEN

Bojár Iván András: SZEVASZ ÖREG - BÍRÓ ANDRÁS emlékére

Csikós Attila: A TÖRTÉNET EREJE

Durst György: LEVÉL EGY ÁLOMRÓL

Bojár Iván András: NEM TERVEZTEM GYÁSZOLNI

Orosz Jenő: MÁSFÉLMILLIÓ LÉPÉS A TÉKOZLÓ ORSZÁGBAN...

Bojár Iván Adrás: ÁLDOZATI JELENTÉS A KULTÚRHARC CSATATERÉRŐL

Megyeri Sziveszter: NER...EMÉNYKEDJ, 2025-BEN SEM

Orosz Jenő: GLOBÁL MUSK-ABÁL

Csikós Attila: CINECITTA

Szerk: TÉNYLEG EZT AKARTUK?

Berta Ági: DOLGOZAT

Bojár Iván András: ORBÁN AZ ERDŐGYILKOS

Bojár Iván András :FERENC ZÖLD ÖRÖKSÉGE

Jónás Tamás: MIRŐL SZÓLNAK A VERSEK?

Orosz Jenő: MILYEN SZUVERENITÁST SZERESSÜNK?

Bojár Iván András: LESZ-E MAGYAR PÉTERBŐL MAGYAR NAVALNÍJ?