Idén januárban Pécsett töltöttem egy hétvégét. Képzőművész barátommal beszélgettünk, ő azt mondta, egy bizonyos definíció szerint csak az tarthatja magát értelmiséginek, aki nyíltan politizál. Volt, aki ezen az állításon megrökönyödött, én részben igaznak tartottam. Csak részben, mert lehet úgy is a köznek fontos ügyekkel foglalkozni – gondoltam, hogy ne menjen bele az ember nyílt politizálásba.

Én nem politizálok. Mondtam akkor higgadtan, meggyőződve. Miért? Kérdezett vissza a barátom. Köszönöm neki a kérdést, hónapokig azon gondolkoztam, hogy megfogalmazzam a választ, összeszedve sok év emlékeit, akár külföldi útjaimról, beszélgetésekről.

Nem tudtam egyetlen párt intézkedéseivel, gondolataival sem teljes mértékben egyetérteni. Évekig legszívesebben el se mentem volna szavazni. Az ikszet úgy húztam be, hogy mérlegeltem, melyik a kevésbé rossz. A világ bármely részén kérdezték a véleményemet politikai kérdésekben, és én válaszoltam, a kérdező szemében azonnal eggyé váltam azzal a párttal, amelynek épp az adott kérdésben hasonló volt a válasza, mint az enyém. Hiába tiltakoztam és indokoltam meg a véleményemet, olyan vádakkal illettek – ha nem értettek egyet velem – hogy engem manipuláltak, megmosták az agyamat. Én mindenkit megtisztelek azzal, hogy feltételezem, saját gondolatai alapján hozza meg a döntését.

Van egy értékrendszerem. 1989 körül leraktam az allappilléreket, és egy nagyon kedves, nagytudású történelemtanárom, Dr. Gyapay Gábor oktatása alatt formálódott nagyjából véglegesre. Ha ezt az értékrendszert bármelyik párt vagy politikai szereplő megsérti, megszólal belül egy vészcsengő. Egyszer – talán Olaszországban – azt kezdtem fejtegetni valakinek, hogy lassan érvényét veszti csupán két pólus mögé bújva, jobb és baloldal nevében acsarkodni egymással. Hogy nem látom értelmét az eszetlen, direkt egymást támadásnak sem a nyilvános politikai vitákban, sem pedig a baráti, családi összejöveteleken. Nem tudtam kifejteni a véleményemet, mert rám néztek, tudták, hogy magyar vagyok, és legyintettek egyet: “Persze, az lenne a jó, nem, ha mindenki ugyanazt gondolná, és nem lenne demokrácia sem, ugye?.” Én számukra egyet jelentettem Orbán Viktorral, arra pedig, hogy miért mondtam ezt, nem voltak kíváncsiak.

Na ezért nem politizáltam. Legyen értékrendszerünk! Hiába nagyon szimpatikus egy politikus, ne neki, saját magunknak, a saját értékrendszerünknek higgyünk! Ne rá, hanem saját magunkra szavazzunk! És miért mondtam akkor azt, hogy nem látom értelmét két pólus mentén – akár a ringben – fújtatni egymásra? Rengeteg kérdés, megoldandó feladat van szerte a világban, építkezzünk tégláról téglára. Egy adott feladaton, konkrét kérdésen vitatkozzunk. Védjük meg a gyengéket, szeressük a hazánkat, ne hazudjunk, ítéljük el a hazugságot, ne lopjunk, ítéljük el a lopást. De talán mindenre az a recept, ha szeretjük és tiszteljük önmagunkat, mert akkor jó esetben, minden másnak működnie kéne.

Nem politizáltam, mert a politikát bűvészkedésnek tekintettem, és mivel jómagam nem jártam varázslóiskolába, fárasztott, hogy állandóan azon agyaljak, az egyes mondatok és lépések mögött milyen gondolat húzódik. Fárasztott az állandó színészkedést nézni. De ettől persze még nem éreztem magamat jól. Tudtam, hogy nincs ez rendben, hogy az ember nem élhet csigaházban. És most csodálatos dolog történt! Végre kibújhatunk onnan!

Éljünk úgy, cselekedjünk úgy, hogy a tetteink értéket képviseljenek. Mind a hétköznapi ember, mind pedig a politikus. Aki szereti önmagát, az értéket szeretne létrehozni, aki értéket épít, az nem gyűlöletkampánnyal fog győzni sosem. Azokat persze, akik bűncselekményt követtek el, jogi úton számon kell kérni. Aztán pedig – mindig abban bízom – jó lenne olyan politikát látni, ahol elég és meggyőző azt felmutatni, amit az adott vezető létrehozott, amit az adott kormány vagy önkormányzat felépített. Senki sem attól lesz erős (sőt!), ha folyamatosan támadja az ellenfelét. De válasszuk el az építő kritikát az aljas hazugságoktól, rágalmaktól. És – remélem, most már mindenki tudja – hogy ne higgyünk el válogatás, fenntartás nélkül minden rágalmat.