Olvasási idő 5 perc

dolgozat

FERENC PÁPA EMLÉKÉNEK

BERTA ÁGI | SZERK

Kb 10 évvel ezelőtt volt egy kicsit sérült, tündéri diáklányom.

Nyolcadik után itt Olaszországban a gyerekek vizsgáznak, és a vizsgára hozniuk kell egy több tantárgyat összefogó dolgozatot egy általuk szeretett témáról amiről aztán szóban is beszámolnak.
Amikor megkérdeztem A.-t kiről, miről szeretne irni, majd beszélni a vizsgán, nemigen tudott mit mondani, a tanulás nem volt az erőssége.
– Gondolkozz! Csak van egy történelmi személy, vagy egy regény szereplője aki tetszett…
– Lenne egy… – válaszolta.
– Ki? – kérdeztem bizakodva.
– Jézus Krisztus.
Na erre nyeltem egyet…
– Na szegény kislányom, nem vagy szerencsés. Kifogtál egy ateista törénelem tanárnőt aki ebben a dolgozatban nemigen tudna segiteni…de lenne egy ötletem. Nem irnánk inkább Ferenc pápáròl? Abba a témába sokminden belefér..pl Argentina, a migránsok..a pápa családja is az volt.
Ebben maradtunk. Vagy egy hónapig ügyködtünk a dolgozaton, amit A irt, én csak besegitettem kiegészitő kérdésekkel.
Mit mondjak?
A vizsga fantasztikusan sikerült. A vizsgáztató bizottság spontán tapsban tört ki a végén, a meghatott anyuka aki a nyitott ajtó mögött hallgatta lánya előadását, a végén elsirta magát.
Aztán nagy ölelkezések közt elbúcsúztunk. A végén odasúgtam neki:
– Küldje el a dolgozatot Ferenc pápának. Örülni fog neki..
Igy is lett. Az egyébként mélyen vallásos családot meghívták egy audenciára. No nem privát audenciára, hanem majd 500 emberrel együtt, de akkor is ennek a kislánynak és szüleinek ez egy fantasztikus élmény volt.
Az igazat megvallva engem is meghivtak, de a suli feladataim miatt az igazgatónő nem engedett el. Ezt nem bocsátottam meg neki soha.
Mindegy, azért a pápa nekem is küldött egy megáldott rózsafűzért. -itt is helyesbítenem kell, minden résztvevő kapott egy rózsafűzért – amit ugyan nem használok de nagy becsben tartok.

 

írásaim

SZERK

Bojár Iván András: EGY VULKÁN MA

Bojár Iván András: AZ UTOLSÓ SLUKK

Bojár Iván András: NEMZETI LOMBKORONASÉTÁNY

Bojár Iván András: HARMADIK FELVONÁS

Csikós Attila: ALEXANDRIAI KÉRDÉS

Bojár Iván András: IKONIKUS KÉP

Bojár Iván András: VÉGE (?)

Orosz Jenő: "HAMIS PRÓFÉTÁK" TÜNDÖKLÉSE, ÉS...

Bojár Iván András: ILLIBRI JÓREGGELT

Kabai József:: AZ LMBTQ.SZÁL

Vasák Benedek: PÓLÓSZUGGESZTIÓ

Gellért András: HÁBORÚ A POLCOK KÖZÖTT

Abody Rita: HARMADIK TÍPUSÚ TALÁLKOZÁSOK

Orosz Jenő: HORROR ÉS KERESZTÉNYDEMOKRÁCIA

Újfalusi Kata: BÁTA VIZE

Bojár Iván András: SŰLLYEDÜNK

Bojár Iván András: OKTÓBER  7.

Bojár Iván András: KEDVES MAGYARORSZÁGOT!!!

Bojár Iván András: DEMOKRÁCIAVÁKUM

Bojár Iván András: EGY ÉV TGM NÉLKÜL

Tardos János: VÖRÖS KÖD VAGY ZÖLD JÖVŐ?

Csikós Attila: RÓZSAVERS

Bojár Iván András: LATOLGATÁS, AMÍG MAGYAR PÉTER ÉL

Bojár Iván András: EGYÉVES A VULKÁN

Berta Ági: NEM HÉTKÖZNAPI FASIZMUS

Berta Ági: ANTIALKOHOLIZMUS ELLEN

Bojár Iván András: SZEVASZ ÖREG - BÍRÓ ANDRÁS emlékére

Csikós Attila: A TÖRTÉNET EREJE

Durst György: LEVÉL EGY ÁLOMRÓL

Bojár Iván András: NEM TERVEZTEM GYÁSZOLNI

Orosz Jenő: MÁSFÉLMILLIÓ LÉPÉS A TÉKOZLÓ ORSZÁGBAN...

Bojár Iván Adrás: ÁLDOZATI JELENTÉS A KULTÚRHARC CSATATERÉRŐL

Megyeri Sziveszter: NER...EMÉNYKEDJ, 2025-BEN SEM

Orosz Jenő: GLOBÁL MUSK-ABÁL

Csikós Attila: CINECITTA

Szerk: TÉNYLEG EZT AKARTUK?

Berta Ági: DOLGOZAT

Bojár Iván András: ORBÁN AZ ERDŐGYILKOS

Bojár Iván András :FERENC ZÖLD ÖRÖKSÉGE

Jónás Tamás: MIRŐL SZÓLNAK A VERSEK?

Orosz Jenő: MILYEN SZUVERENITÁST SZERESSÜNK?

Bojár Iván András: LESZ-E MAGYAR PÉTERBŐL MAGYAR NAVALNÍJ?