Olvasási idő 2 perc

háború a polcok között

♦ GELLÉRT ANDRÁS | SZERK

Veszélyes küldetésen a szekta egyik (?) katonája. Lehet, hogy többen vannak. Komplett kommandók. Zászlóaljak. Dandárok. A következő bevetés feltételezett időpontja: jövő péntek. A helyzet fokozódik. Éberség, hűség, egész pályás letámadás.

Még sosem bukott le. Mázlista. Ja, a hadiszerencse. Ha a polcfeltöltő egyszer mégis leleplezi, akció közben rajtakapja, akkor páros lábbal fog beleszállni, egyenesen az arcába, úgy, hogy a kijáratig repül majd. Ezt az újságos részleg törékeny munkatársától tudom, negyvenes nő, aki iszonyúan feldúlt és frusztrált, tényleg ütni és rúgni szeretne. Talán még meg is tépi. Hiszek neki. Évek óta próbálja tetten érni élete megkeserítőjét az Auchan áruház fantomját, de hiába minden igyekezet, nem sikerült kézre keríteni.
Információimat első kézből szereztem, magától az Auchan bosszúszomjas munkatársától. Elmondása szerint van valaki, aki minden héten felbukkan az üzletükben, majd a HVG-t, Magyar Narancsot, ÉS-t, Magyar Hangot módszeresen eltünteti a polcokról. Nem megveszi, nem hazaáruló ő, hanem eldugja. Hogy hova? Elviszi az állateledel osztályra, begyűri a macskaalmos zacskók mögé, vagy egy másik részlegen a bőröndökben rejti el, de találtak már újságot zoknisládában, autóba való akkumulátorok alatt, és a mirelit brokkolik között a mélyhűtőládában.
Érthető ez a megszállott, eszelős küzdelem a szellem ellen, hiszen annyi gyógyítandó nyavaja lenne még ezen kívül is, egészségügy, gazdaság, oktatás, romok, roncstelepek amerre a szem ellát, de ki ér rá mindenre, most még a friss lapszámokat kell eltüntetni a polcokról
Nagy meló ez.

írásaim

♦ SZERK

Bojár Iván András: EGY VULKÁN MA

Bojár Iván András: AZ UTOLSÓ SLUKK

Bojár Iván András: NEMZETI LOMBKORONASÉTÁNY

Bojár Iván András: HARMADIK FELVONÁS

Csikós Attila: ALEXANDRIAI KÉRDÉS

Bojár Iván András: IKONIKUS KÉP

Bojár Iván András: VÉGE (?)

Orosz Jenő: "HAMIS PRÓFÉTÁK" TÜNDÖKLÉSE, ÉS...

Bojár Iván András: ILLIBRI JÓREGGELT

Kabai József:: AZ LMBTQ.SZÁL

Vasák Benedek: PÓLÓSZUGGESZTIÓ

Gellért András: HÁBORÚ A POLCOK KÖZÖTT

Abody Rita: HARMADIK TÍPUSÚ TALÁLKOZÁSOK

Orosz Jenő: HORROR ÉS KERESZTÉNYDEMOKRÁCIA

Újfalusi Kata: BÁTA VIZE

Bojár Iván András: SŰLLYEDÜNK

Bojár Iván András: OKTÓBER  7.

Bojár Iván András: KEDVES MAGYARORSZÁGOT!!!

Bojár Iván András: DEMOKRÁCIAVÁKUM

Bojár Iván András: EGY ÉV TGM NÉLKÜL

Tardos János: VÖRÖS KÖD VAGY ZÖLD JÖVŐ?

Csikós Attila: RÓZSAVERS

Bojár Iván András: LATOLGATÁS, AMÍG MAGYAR PÉTER ÉL

Bojár Iván András: EGYÉVES A VULKÁN

Berta Ági: NEM HÉTKÖZNAPI FASIZMUS

Berta Ági: ANTIALKOHOLIZMUS ELLEN

Bojár Iván András: SZEVASZ ÖREG - BÍRÓ ANDRÁS emlékére

Csikós Attila: A TÖRTÉNET EREJE

Durst György: LEVÉL EGY ÁLOMRÓL

Bojár Iván András: NEM TERVEZTEM GYÁSZOLNI

Orosz Jenő: MÁSFÉLMILLIÓ LÉPÉS A TÉKOZLÓ ORSZÁGBAN...

Bojár Iván Adrás: ÁLDOZATI JELENTÉS A KULTÚRHARC CSATATERÉRŐL

Megyeri Sziveszter: NER...EMÉNYKEDJ, 2025-BEN SEM

Orosz Jenő: GLOBÁL MUSK-ABÁL

Csikós Attila: CINECITTA

Szerk: TÉNYLEG EZT AKARTUK?

Berta Ági: DOLGOZAT

Bojár Iván András: ORBÁN AZ ERDŐGYILKOS

Bojár Iván András :FERENC ZÖLD ÖRÖKSÉGE

Jónás Tamás: MIRŐL SZÓLNAK A VERSEK?

Orosz Jenő: MILYEN SZUVERENITÁST SZERESSÜNK?

Bojár Iván András: LESZ-E MAGYAR PÉTERBŐL MAGYAR NAVALNÍJ?

Orosz Jenő: FERENC MORÁLIS HAGYATÉKA

Sükösd Miklós: BUDAPESTI BÜSZKESÉG - POLGÁRI ENGEDETLENSÉG

Orosz Jenő: PRIDE ÉS ÉDENKERT