A közösség által üzemeltetett kocsmát bérbeadták egy városi vállalkozónak, aki az öböl fölé benyúló teraszt építtetett. A városból hétvégente érkeztek vendégek, a félszigeten kialakított lakóautó parkolóból naponta jártak a “kék”-be, ahogy elnevezték a Chefchaouen városka színeit viselő étteremet. Erre a színre figyelt fel Juan is, amikor csónakjával először elvetődött az öböl túlpartjára, Sancti Petribe, fiatalságuk, szerelmük kezedetének helyszínére. Egy ideje már az egyik tenyésztőnek segédkezett, és eszébe ötlött, hogy a mocsaras területen termesztett tengeri herkenytűk piacát bővíteni lehetne, nemcsak ennek az étteremnek szállíthatna árút. A teraszon leülve merengett a múlton, az étlapot nézegetve, pohár sörét iszogatva a közeli város picára gondolva határozta el magát.
A várost a tenger hullámaitól magas fallal védi, a nyílt víz felől megszalad a szél, az óceán sohasem mozdulatlan egyébként sem. Hatalmas, kétméteres kockakövek óvják a támfalat, több tonnás darabjait mintha egy játékos óriás keze dobálta volna oda, szabálytalanul hevernek. Búvóhelyek, rések keletkeznek, ahol megfelelő magasságban, a dagály hullámai elől védve macskák tanyáznak. Az állandóan zsúfolt parti sétányról nézve macskafalkák és sirályok ülnek a köveken, napoznak, néha kéregetnek. Ezt a sirályok egészen pofátlanul teszik, kinézik a szádból a szendvicset, ha óvatlanul magad mellé teszed, és a lábad lóbálva belefeledkezel a szikrázó napsütésben a végtelen víz látványába, el is lopják. “A tengernek az a leglényege, hogy mindig más. Más a partról és más a csónakból. És más egyedül, és más, ha valakivel együtt nézi.” (vendégszöveg: E.P.)
A macskák büszke állatok, épphogy eltűrik, hogy eteted őket, méltósággal tovább lépnek, vagy egyszerűen eltűnnek a kövek között, ha sokat zaklatod a napozni vágyókat, száraz bagettvéggel próbálkozva. A sirályokkal osztozkodnak a terüle-ten, néha összekapnak. Tisztes távolból figyelik egymást, a madarak tartanak éles körmeiktől, a macskák pedig a kemény csőröktől. Egy finomabbnak vélt falat okozta összetűzés során a még tanulatlan macska elvesztette fél szemét, a sirály tollatéppeten elrepült. Pár év múlva a félszemű lett egy nagyobb partszakasz macska parancsnoka, kölykei benépesítették a zeg-zugokat.
A piac a sétáló utca egyik kiszélesedő részén épült a posta melletti téren. Kétoldalt vendéglők sorakoznak, hétvégente kiragosgatják változatos árúikat a bolha piacra látogató túristáknak, akikből mindíg sok van, hiszen a város nemcsak Andalúzia, hanem egész európa egyik legrégibb városa, évszázados szűk utcáit a magas támfalak, figyelő tornyok, lőrések védik. Egykor sziget volt, keskeny földsávon vezet a part mellett a város felé az út, ott halad a vasútvonal is. A part mellett emeletes házak, tágas strand várja a vendégeket, szállodák, tengerjáró hajók számára alkalmas kikötője van, vasút vezet a fővárosig, a lakóautós parkolók állandó turista forgalmat biztosítanak, a híres karnevál idején lépni is alíg lehet az utcákon.
A piacon ahová Juan ellátogatott egész héten nagy a nyüsgés, pénzes túristák is szivesen vásárolnak a frissen kínált tengeri étkekből, különös hangulata van a piac egészének. A belső, fedett részen zöldség, hús és halpiac van, a tágas udvari részen az árúkat frissen készítve várják a látogatókat. Egyik sarkában még a jó nevű sherry cég is nyitott egy üzletet, a bejárat mellett pedig szinte állandóan lehet osztrigát, tengeri sünt kapni. Éles bárddal szétfeszítve a még élő állat külső burkát, kevéske citrommal ízesítve és kiszürcsölve a sós ízű inyenc falatot, leöblitve egy pohárka Tio Pepe borral ez az egyik kedvenc. Az egyik árussal megállapodva hozott az öbölben tenyészett kagylóból, garnela rákból, osztrigából. Majd megegyeztek a rendszeres, heti két alkalomra szóló szállításban. A vállalkozás beindult, a fehér furgon hamarosan ismerős lett a környéken, mert más árusok is felvették vele a kapcsolatot, ízletes, szépen kezelt árujával kedvelt beszállítóvá vált. Mariának már nem kellett a kisgyereket magával cipelve a menekült szálláson dolgozni, a házuk végben a lagunánál épített fedett terasz alatt a szállításra váró árút készítette elő, nagy hűtőszekrényekben tárolva a tisztított, jég közé csomagolt tengeri herkenytyűket. A halászból lett tenyésztő területét kibővítették, elkerítették, a mindíg éhes sirályok ellen védőhálót feszítettek ki, két fiatal fekete bevándorlót alkalmaztak, akik a vízbe merített ketrecekben tenyészetett állatokra felügyeltek, friss vizet és eledelt biztosítva számukra. Juan átvette az irányítást, gyakran járt az északra fekvő, boráról híres városba anyagot beszerezni, engedélyeket intézni, de az ottani piacot elkerülte.
A városban egyébként is megváltozott az élet, új arcok kerültek a vezetésbe a bevándorlók félelmet keltettek az őslakosokban, azt a pártot választották, akik erélyesen kívántak fellépni ellenük. Az angol szigetlakók száma érezhetően csökkent amióta elhagyta az ország az európai közösséget, ugyan kevéske többséggel az erről szóló népszavazáskor. A többi országnak ekkor kellett volna felfigyelni, hogy a főleg vidéken élő honpolgárok mennyire ki vannak szolgáltatva gazdasági menekültek okozta gondok híreinek, amik a városokból érkeztek. Elhelyezésük, kulturális szokásaik különbözősége feszültségeket okoz, a mögöttük meghúzódó szervezetek, irányzatok képviselői, fanatikus öngyilkos merénylői félelmet ébresztenek, s ezt használják ki önös érdekeik teljesülése céljából az egyes politikai pártok. Ha egy újság szerkesztőségét álarcos, gépfegyveres merénylők megtámadják a fővárosban, akkor hihetővé válik, hogy a falu határában felbukkanó idegenek majd elrabolják a munkád, megerőszakolják a lányod, asszonyod, ellopják a termést a földekről. A toleranciára való felhívások, az “idegen szép!” akciók nehezen érnek célba, a határok nélküli Európa mellett felhúzott szöges kerítések rövid távon konkrét eredményeket ígérnek, a populista politikai pártok támogatottsága világszerte növekszik, a szésőjobb vele párhuzamosan a szélsőbal erősödik. Ez a tendencia a hagyományos demokratikus országokat is érinti, a többpártrendszer egyelőre ellensúlyt jelent a diktatórikus hajlamú vezetőkkel szemben, ám a változás folyamata felgyorsult, az érvényes válasz késik. A klíma változás elűzi otthonaikból az éhezőket, a jobb élet iránti vágy erősebb a hazához/házhoz kötődésnél, a népvándorlás megállíthatatlannak tűnik. Ugyan többen felismerik, hogy ehhez helyben kell megoldást keresni, hal helyet hálót adni, ám a magát felsőbbrendűnek képzelő gazdag réteg inkább a Föld nevű bolygóról való elvándorláson gondolkozik, erre fordít energiát, s reménykedik, hogy majd felfér az új Noé bárkájára. Manuel nem gondol erre, azt látja a városban, hogy az angol háza a főtéren eladóvá vált, szálloda lesz belőle, az utcákon ünnepnapokon hömpölyög a tömeg, kapkodják a cukorkát, amit a traktorok után kötött csiri-csáré színű műanyag építményekről szórnak, ebben az évbe húsz tonnányit. Eszébe jutotott Apja szakállas napcserzett arcú barátja, aki a Baltazár volt a lovas szekeres három királyok felvonuláson gyerekkorában, neki nem kellett a műanyag szakállát igazgatni, mert az igazi volt, míg a mostani Baltazár mégcsak nem is igazi szerecsen, csak egy fekete képűre festett jerezi bodegás.
A fehér furgon kicsinek bizonyul a megnövekedett forgalomhoz, a piac árusain kívül már a tengerparti strandokon nyitott part menti vendéglők is várják a friss árut. Először csak bérbevesz, majd vásárol egy nagyobb dobozos hűtőkocsit, azzal járja Chipionától El Palmarig a part menti éttermeket, majd alkalmaz még két embert, akik felváltva vezetik az autókat, szállítják az árút. Az autók oldalán egy tengeri csillag látható, Estrella del Mar, hirdeti a reklám. A város határában, a mocsaras terület szélén, a Karthauzi barátok kolostorának csipkés tornya párás, sós ködbe burkolózik.
A sorozat korábbi két része itt olvasható:
