A már Tapolcán bevált módszert alkalmazva a műhely mögötti tároló helyiséget kiásva készült a harmadik pince. Ennek építésében aktívabban vettem részt, igaz mi Csepelen laktunk, vagy negyven kilométerre a ligeti háztól, hetente egyszer-kétszer biztosan meglátogattuk, hol egyedül, hol a gyerekekkel a ligeti cicás Mami házát, ahogy a gyerekek elkeresztelték helyet. Mert cica, az volt, igazi jólnevelt vidéki macska, nem az elkényeztetett szoba cicus. Egérfogásra nevelt jószág, télen beköltözhetett egy kicsit a szobába, délutáni alvásra, az éjszakát kint töltötte. Mert egér, mint minden rendes faluszéli házban volt, és a ligeti ház a nagyfalu szélén, közel a Naplás tóhoz rendes falusi házat idézett.

A pince építés, a gödör kiásása a márgás talajban emberes feladattá vált, még a csákány is felszikrázott néha, olyan kemény volt a talaj. A teteje itt is vasbeton lett, a pince feletti rész volt a présház, talán ha 10 nényzetméter. Onnan nyílt a csapóajtó, a falba vert nagy szöghöz lehetett rögzíteni erős madzaggal. Apám szerette a madzagot, az utcán még a rozsdás szögért is lehajolt. Nyáron elkészült, a szomszédok megcsodálták, pedig tettek egy-két megjegyzést, mondván, hogy majd összedől az egész cseréppel fedett présház, megroggyannak a falak az ásás miatt. Pista és Robi gyakran felkeresték apámat ilyen-olyan ürüggyel, aminek jószerivel borozás, pálinkázás lett a vége. Mert persze apám, mint rendes gazda, a szőlő levének kipréselése után törkölypálinkát készített a cefréből, semmi sem veszett kárba. Beszereztem egy koracélból készült tartályt, pálinka főzésre alkalmatost és téli napokon leeresztett úgy húsz liternyi 50 fokos páleszt. Igaz, akkor ez még tilos volt, de Robi, a szomszéd, megbízható fogyasztóként nem teregette ki a dolgot.

A gazdaság időközben tönkrement, a szőlőt senki sem szüretelte le, olyan tél jött, hogy decemberben a fagyott szemek összetöppedtek, besűrűsödött a cukor bennük, aszú lett belőle. Apám hívott, menjünk szüretelni! – senki sem vigyázott a területre, a madarak hordták volna el. Átbújtunk a két szál drótból álló kerítésen és vagy két mázsa aszút leszedtünk. Egy nagy, kétszáz literes műanyag hordóba gyűjtöttük, az aljába egy csapot szereltünk, és a mézédes lé lassan csöpögött saját súlyánál fogva a kármentőbe. Két ötven literes üvegballon lett tele 28 fokos musttal. Lassan-lassan pár hónap alatt kierjedt és borrá ért.

Apám ritkán kínált vendégeket ebből, amikor Sólyom László köztársasági elnök meglátogatta a természetvédelmi területet, a Merzse mocsarat. vitt neki egy üveggel. A kerület számon tartotta apámat, megszervezték a találkozót. Az a bor a pince dísze lett, van még belőle vagy két liternyi.

A Pince történetek I. rész itt olvasható: https://www.facebook.com/vulkanfolyoirat/posts/pfbid0SQ6tr3pFsFxSCn3DtX5ezw69o4kfTfYDsN8QRMVFwdkQZfhmhxFTEMQ7ACExyAVhl